Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)
2023-07-21 / 29. szám
Magyar Hang | 2023. július 21-27.____________ __________________________________________________MAGAZIN ■ TÁRCA | 27 „Szemben egy csengettyűs kis mozi" (G. Dénes György: „A mi utcánk, ó, be szép” - slágerszöveg) Szenczi Tóth Károly A doktor a kórház Semmelweis-napra ígért kitüntetésére készült, elment az óriás plázába. Két férfiing csak felületes nézésre egyforma, különösen a gallérok szabásán érhető tetten a divat múlása, ezt a doktornak nyomon követni nemigen volt ideje. Ezúttal is ruhatrendben jártas felesége unszolta, új inget kell vásárolni. Nyakkendőt is vegyél, a régi mind megkopott. Színházban évek óta nem voltak, a világjárvány után a most következő évad, amelyre megint bérlet után néznek. Lám, eljött az idő és az erős szándék. Nekiláttak keresgélni, hová érdemes. Újra a fehér ing ünnepélyes, jó lesz az színházba is, más színek nem járják, hétköznap még csak-csak, már ha valaki egyáltalán figyel az ilyesmire. A doktor nem rajongott a központi ünnepségekért. A néhai Semmelweis professzor évente ismétlődő szónoklati méltatása mára unalmas közhelykavalkád lett, utána a fogadási társalgás a kórház ebédlőjében ugyancsak kérlek szépen, a kaszinótojás és a majonézes krumpli nagyon finom, merem ajánlani. Fehér ingből az áruházban nem volt sok, a doktor mégis talált tetszőt, a fazonok elnevezése azonban zavarba ejtette; slim fit, regular fit, de gyorsan segítségre lelt egy fiatal Riasztás eladólányban. Ő mindent elmagyarázott. Viselje egészséggel uram. A doktor örült, hogy hamar túlesett az egészen. Amikor a hatalmas üzlet kijáratához ért, hirtelen éles, hangos, szaggatott sípszó vijjogott fel, riasztotta az áruházat, a pláza folyosóit (tán az utcát, a várost is), az emberek felkapták a fejüket. Azonnal odapattant az addig méla szemlélődő biztonsági őr. Legyen szíves megállni! - mondta a kemény útonálló határozottan, a bámész sokaság sűrűsödött, mint a katasztrófa-turisták, hátha vér folyik, de legalább szóváltás lesz, lopáson kapás, végre valami izgalom a pláza unott ődöngésében. Úgy kell az ilyennek, leleplezték, a pasas azt hitte, a lopott cuccal fapofát vágva kisétálhat észrevétlenül. Vásárolt valamit? - kérdezte a biztonsági őr gyanakvó tekintettel, a gyorstalpalón benyelt mímelt udvariassággal. A doktor megállt, értetlenül csodálkozott. Fáradt volt aznapi három nagy műtétje után. Ritkán jár ruhaboltba, bár kórházon belül tartja magát jó híre, ő mindig elegáns. Édesapja tanította, egy orvos, édes fiam, sehová sem jár hányaveti hacukában. Megszólalt a riasztó! - magyarázta a biztonsági őr, ujjával mellkasi jelvénye, fejével a sípoló kapuoszlop irányába bökött. Egy inget vásároltam - mondta a doktor halkan -, perce sincs, hogy a pénztárban fizettem. Mutassa az árut, meg a blokkot is! A doktor megmutatta. A bámészkodók közt felfedezte régi hasműtétes betegét, az mérsékelten biccentett, tiszteletem, doktor úr. Közel nem jött, kockázatosnak látta a lopásriasztó füttyével megvádolt férfi becsületéért szót emelni, végtére ki tudja... amióta lopáson kaptak már képernyőről ismert hírességeket is (megírta az újság), semmi sem kizárt, bármi megtörténhet. A pénztáros elfelejtette kivenni az áruból a lopásgátlót - állapította meg a biztonsági őr, immár tényleges udvariasan, itt tessék megvárni, sarkon fordult, blokkal, inggel együtt eltűnt az áruházban. A doktor órájára nézett, vannak várakozások, amelyek kínját nem lehet elkerülni, ilyen volt ez is, kisvártatva újra jött a biztonsági egyenruhás, visszaadta az inget. Elmehet uram. Elnézést nem kért. A bámészkodók eloldalogtak, a doktor betege odamerészkedett, gondoltam én doktor úr... mégiscsak disznóság. A doktor törvénytiszteletről beszélt, bizonyára sok a tolvaj, érti ő az éberséget, azt kevésbé, miért oly hangos és bántón nyilvános a gyanúsítás. Ártatlanul vádolni, megszégyeníteni sokaság előtt igazságtalan. A riasztókészülék korunk idegesítő zajvilágának része, lopást, füstöt, tüzet, betörést jelez. Láss csodát, létezett a régmúltban is. Csakhogy merőben másképp. Szemérmes összekacsintással említsük itt azt az egykori tapintatos riasztást, az éles csengőszót, mely a múlt század első felében az úgynevezett csengetős mozikban a filmvetítés közelgő végét jelezte. Vigyázat, mindjárt lámpát gyújtunk! Tessék a sötétben folytatott szerelmes cselekményeket tüstént abbahagyni! Nem leleplezni akart, hanem jótékonyan figyelmeztetni. Igaz, ott a sötétben nem bolti holmit, hanem csókot loptak egymástól felhevült szerelmesek. N. Fejérváry Gergely Kétféle nőt ismerek, akivel már voltam, és akivel még nem futottam már bele párszor, hogy valamiről annyira szeretnénk beszélni, hogy nyilvánvaló marginális számértéke vagy szerepe dacára viszonyítási alappá emeljük, és minden mást annak relációjában értékelünk. Ebből születnek a „kétféle embert ismerek” című, zengzetes, semmitmondó lózungok. Az ilyenek meg nem ilyenek. Mikor legutóbb natúr borokról olvastam, ott láttam leírva: a natúr borok sokkal érzékenyebbek nemnatúr társaiknál. Aj-jaj, megint egy szemantikai „gombhoz a kabátot”. A világ összes többi alkoholos szőlőitaláról annyi hát az állítás, miszerint nemnatúr. Ez a más kérdésekben hipokrita, esetünkben inkább tanácstalan szószövés idegen a dolgokról tisztán és érthetően beszélni akarók számára. Egy kategória leírása nem állhat egy másik kategóriától való puszta megkülönböztetésből. Sőt: a korábban tudottnak vélt is hirtelen új fénytörésbe kerül, megváltozik, értelmét veszti. Az nem állítás ugyanis, hogy valami nem valami. (A differenciálásra tett másik kísérlet a „natúr borok” és „technológiai borok” felosztásban írja le a jelenséget, amivel szintén van némi gondom). Hiszen semmit nem mond el rólam, hogy egy nem észak-amerikai, nembuddhista, nem vegán és - mondjuk - nem belsőépítész nem nő vagyok. De mi is vagyok akkor - és mi az a natúr meg nem natúr bor? A hellyel-közzel már kontúrozott irányzat új hullámos borkészítésként aposztrofálja magát, ami természetesen nem lehet színigaz, hiszen, mint sok más esetben (biodinamikus művelés, kozmikusritmus-követés, amforás borkészítés), itt is egy régóta létező eljárás újrafelfedezéséről van szó. Ami nyilván nem baj - sőt! -, csak beismerése valamelyest óvhatna az amúgy törvényszerű divattá válástól és szektásodástól. Amit nem sikerült elkerülnie mások mellett a kézműves, autentikus, barrique, battonage, beaujolais, csupros és terroir boroknak az elmúlt húsz évben. A divat pedig csak a formát használja, a tartalommal egy idő után jószerivel mit sem törődik. Hogy valamit natúr bornak nevezhessünk, saját, organikus vagy biodinamikus művelésből származó szőlőalapanyag szükségeltetik, a termesztés és feldolgozás során pedig a géphasználat, illetve minden a bor mint élő organizmus fejlődésébe történő technológiai beavatkozás, így a fajélesztőzés, pektinbontás, derítés vagy szűrés elhagyása. A bor ezen olvasat szerint tehát él, ráadásul együtt él az emberrel, minek okán mindenben hasonló is hozzá: mozdul, örvénylik, tisztul, lélegzik, fejlődik, öregszik, betegszik, csappan és meghal. Pályafutása az üvegbetöltéssel nem konzerválódik, nem ismeri az úgynevezett palackstabilitást (hogy akkor technológiai borozzunk is kicsit). Szépsége és veszélye ugyanabban áll: nem anyag, hanem eleven szervezet. Nincs két egyforma évjárat, de talán még egyforma korty sem. Érdekes, jut eszembe, tudtom nélkül és akaratom ellenére natúr borokkal kezdtem azóta sem futó szőlész-borász pályámat: első két évemben a kora tavaszi metszéstől a palackozásig csak metszőollót és szüretelő puttonyt látott a Hazanyúló-dűlő. Derített helyettem a gravitáció, szűrt helyettem a hordócsap. A rokonok, barátok meg kissé idegenkedve nézték a zavaros lőrét. Kortyoltak azért, kissé bizalmatlanul, óvatosan, köpésre kész, biggyesztett ajakkal. Nem is olyan rossz ez, ittam már pocsékabbat, biztattak megkönnyebbülve, miközben (nem teljesen helytelenül) hozzá nem értést, rossz árfolyamon váltott tanulópénzt szimatoltak, mert nem is sejtették, hogy egy új hullám egyik első hullámlovasa vagyok. Én sem sejtettem. Ez persze nem döntés volt, vagy ha úgy tetszik, a pénztárcám, a lehetőségeim döntése, és amennyire rossz volt (ha rossz volt) az a Tramini meg Ezerfürtű, inkább volt az az évekig szikkadó hordótól, mint a gyümölcstől. Most már tudom. De nálam sokan sokkal jobban tudják ezt. Egry Márk, a Natúr Sümeg megálmodója; Maurer Oszkár, a Szerényi borvidék csodatévője; Bencze István, a Szent György-hegyi autochthon; a Turay család; Sziegl Balázs és Petra, a Kolónia 52 Annamarija és Attilája, Nagyváradi Péter, Gálán Géza, Tomcsányi Árpád, Homoky Dorka, Budavári Dóra, Pallér Péter, Leopold Antal, Major Levente a teljesség igénye és a törleszkedés vágya nélkül. Ők tehát naturisták, de igen óvnék attól, hogy mindent és mindenki mást a technológiai (azaz nemnatúr) borok, borosok rosszul előjelezett karanténjába zárjunk. Hiszen van ott is jó meg rossz. Ahogy natúrban is. Hibás és hibátlan, semmitmondó és izgalmas - jóleső és hascsikartató. Nagyon fontos, ami a natúr borok világában mozdul itthon, és ezt a fontosságot az a féltés sem kisebbíti, nehogy szűk sznob szekta szeresse magáévá csak (holott ezt az árak is determinálják némileg). Maradjunk hát annyiban: van szőlő, s idestova nyolcezer éve készítünk belőle bort, hol így, hol úgy, hol jól, hol rosszul - hol ilyet, hol nem ilyet. Legyen ezt eldönteni a mindenkori ivó feladata, felelőssége, így a bort (a nemnatúr bort értelemszerűen) azért ne vegyük egy kalap alá mindenféle lőrékkel és lédig lidércekkel, legyen róla több mondanivalónk, mint hogy „nem natúr” - ne igyekezzünk annyira haladók lenni, hogy a gyereket is kiöntjük a permetlével! ÁSÓ, KAPA, UZSONNABOR Együtt él az emberrel Gondolatok a natúr és technológiai borokról Ahol a bor századok óta natúr FOTÓ: CASA VALLONA > >