Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

2023-07-21 / 29. szám

Magyar Hang | 2023. július 21-27.____________ __________________________________________________MAGAZIN ■ TÁRCA | 27 „Szemben egy csengettyűs kis mozi" (G. Dénes György: „A mi utcánk, ó, be szép” - slágerszöveg) Szenczi Tóth Károly A doktor a kórház Semmel­­weis-napra ígért kitünte­tésére készült, elment az óriás plázába. Két férfi­ing csak felületes nézésre egyfor­ma, különösen a gallérok szabá­sán érhető­ tetten a divat múlása, ezt a doktornak nyomon követni nemigen volt ideje. Ezúttal is ruha­trendben jártas felesége unszolta, új inget kell vásárolni. Nyakkendőt is vegyél, a régi mind megkopott. Színházban évek óta nem voltak, a világjárvány után a most követ­kező évad, amelyre megint bérlet után néznek. Lám, eljött az idő és az erős szándék. Nekiláttak keres­gélni, hová érdemes. Újra a fehér ing ünnepélyes, jó lesz az színházba is, más színek nem járják, hétköznap még csak-csak, már ha valaki egy­általán figyel az ilyesmire. A doktor nem rajongott a központi ünnep­ségekért. A néhai Semmelweis pro­fesszor évente ismétlődő szónoklati méltatása mára unalmas közhely­­kavalkád lett, utána a fogadási tár­salgás a kórház ebédlőjében ugyan­csak­ kérlek szépen, a kaszinótojás és a majonézes krumpli nagyon finom, merem ajánlani. Fehér ingből az áruházban nem volt sok, a doktor mégis talált tet­szőt, a fazonok elnevezése azonban zavarba ejtette; slim fit, regular fit, de gyorsan segítségre lelt egy fiatal Riasztás eladólányban. Ő mindent elmagya­rázott. Viselje egészséggel uram. A doktor örült, hogy hamar túl­esett az egészen. Amikor a hatalmas üzlet kijáratához ért, hirtelen éles, hangos, szaggatott sípszó vijjogott fel, riasztotta az áruházat, a plá­­za folyosóit (tán az utcát, a várost is), az emberek felkapták a fejü­ket. Azonnal odapattant az addig méla szemlélődő biztonsági őr. Legyen szíves megállni! - mond­ta a kemény útonálló határozottan, a bámész sokaság sűrűsödött, mint a katasztrófa-turisták, hátha vér folyik, de legalább szóváltás lesz, lopáson kapás, végre valami izga­lom a pláza unott ődöngésében. Úgy kell az ilyennek, leleplezték, a pasas azt hitte, a lopott cuccal fa­pofát vágva kisétálhat észrevétle­nül. Vásárolt valamit? - kérdezte a biztonsági őr gyanakvó tekintet­tel, a gyorstalpalón benyelt mímelt udvariassággal. A doktor megállt, értetlenül csodálkozott. Fáradt volt aznapi három nagy műtétje után. Ritkán jár ruhaboltba, bár kórhá­zon belül tartja magát jó híre, ő mindig elegáns. Édesapja tanította, egy orvos, édes fiam, sehová sem jár hányaveti hacukában. Megszólalt a riasztó! - magyarázta a biztonsági őr, ujjával mellkasi jelvénye, fejével a sípoló kapuoszlop irányába bökött. Egy inget vásároltam - mond­ta a doktor halkan -, perce sincs, hogy a pénztárban fizettem. Mutas­sa az árut, meg a blokkot is! A dok­tor megmutatta. A bámészkodók közt felfedezte régi hasműtétes betegét, az mérsékelten biccentett, tiszteletem, doktor úr. Közel nem jött, kockázatosnak látta a lopás­riasztó füttyével megvádolt férfi becsületéért szót emelni, végtére ki tudja... amióta lopáson kaptak már képernyőről ismert híressé­geket is (megírta az újság), semmi sem kizárt, bármi megtörténhet. A pénztáros elfelejtette kivenni az áruból a lopásgátlót - állapí­totta meg a biztonsági őr, immár tényleges udvariasan, itt tessék megvárni, sarkon fordult, blokkal, inggel együtt eltűnt az áruházban. A doktor órájára nézett, van­nak várakozások, amelyek kínját nem lehet elkerülni, ilyen volt ez is, kisvártatva újra jött a bizton­sági egyenruhás, visszaadta az in­get. Elmehet uram. Elnézést nem kért. A bámészkodók eloldalog­­tak, a doktor betege odamerész­kedett, gondoltam én doktor úr... mégiscsak disznóság. A doktor törvénytiszteletről beszélt, bizo­nyára sok a tolvaj, érti ő az ébersé­get, azt kevésbé, miért oly hangos és bántón nyilvános a gyanúsítás. Ártatlanul vádolni, megszégyení­teni sokaság előtt igazságtalan. A riasztókészülék korunk ide­gesítő zajvilágának része, lopást, füstöt, tüzet, betörést jelez. Láss csodát, létezett a régmúltban is. Csakhogy merőben másképp. Szemérmes összekacsintással említsük itt azt az egykori tapin­tatos riasztást, az éles csengőszót, mely a múlt század első felében az úgynevezett csengetős mozikban a filmvetítés közelgő végét je­lezte. Vigyázat, mindjárt lámpát gyújtunk! Tessék a sötétben foly­tatott szerelmes cselekményeket tüstént abbahagyni! Nem lelep­lezni akart, hanem jótékonyan fi­gyelmeztetni. Igaz, ott a sötétben nem bolti holmit, hanem csókot loptak egymástól felhevült sze­relmesek. N. Fejérváry Gergely K­étféle nőt ismerek, akivel már vol­tam, és akivel még nem­­ futottam már bele párszor, hogy valamiről annyira szeretnénk beszélni, hogy nyilvánvaló marginális számértéke vagy szerepe dacára viszonyítási alappá emeljük, és minden mást annak relációjában érté­kelünk. Ebből születnek a „kétféle embert ismerek” című, zengzetes, semmitmondó lózungok. Az ilyenek meg nem ilyenek. Mikor legutóbb natúr borokról olvastam, ott láttam leírva: a natúr borok sokkal ér­zékenyebbek nemnatúr társaiknál. Aj-jaj, megint egy szemantikai „gombhoz a kabá­tot”. A világ összes többi alkoholos szőlőita­láról annyi hát az állítás, miszerint nemnatúr. Ez a más kérdésekben hipokrita, esetünkben inkább tanácstalan szószövés idegen a dol­gokról tisztán és érthetően beszélni akarók számára. Egy kategória leírása nem állhat egy másik kategóriától való puszta megkü­lönböztetésből. Sőt: a korábban tudottnak vélt is hirtelen új fénytörésbe kerül, megvál­tozik, értelmét veszti. Az nem állítás ugyan­is, hogy valami nem valami. (A differenci­álásra tett másik kísérlet a „natúr borok” és „technológiai borok” felosztásban írja le a jelenséget, amivel szintén van némi gon­dom). Hiszen semmit nem mond el rólam, hogy egy nem észak-amerikai, nembudd­hista, nem vegán és - mondjuk - nem bel­sőépítész nem nő vagyok. De mi is vagyok akkor - és mi az a natúr meg nem natúr bor? A hellyel-közzel már kontúrozott irány­zat új hullámos borkészítésként aposztro­fálja magát, ami természetesen nem lehet színigaz, hiszen, mint sok más esetben (bio­dinamikus művelés, kozmikusritmus-köve­­tés, amforás borkészítés), itt is egy régóta lé­tező eljárás újrafelfedezéséről van szó. Ami nyilván nem baj - sőt! -, csak beismerése valamelyest óvhatna az amúgy törvényszerű divattá válástól és szektásodástól. Amit nem sikerült elkerülnie mások mellett a kézműves, autentikus, barrique, battonage, beaujolais, csupros és terroir boroknak az elmúlt húsz évben. A divat pedig csak a formát használja, a tartalommal egy idő után jószerivel mit sem törődik. Hogy valamit natúr bornak nevezhessünk, saját, organikus vagy biodinamikus művelés­ből származó szőlőalapanyag szükségelte­tik, a termesztés és feldolgozás során pedig a géphasználat, illetve minden a bor mint élő organizmus fejlődésébe történő technológiai beavatkozás, így a fajélesztőzés, pektinbon­­tás, derítés vagy szűrés elhagyása. A bor ezen olvasat szerint tehát él, ráadásul együtt él az emberrel, minek okán mindenben hasonló is hozzá: mozdul, örvénylik, tisztul, lélegzik, fejlődik, öregszik, betegszik, csappan­­ és meghal. Pályafutása az üvegbe­töltéssel nem konzerválódik, nem ismeri az úgynevezett palackstabilitást (hogy akkor technológiai borozzunk is kicsit). Szépsége és veszélye ugyanabban áll: nem anyag, hanem eleven szervezet. Nincs két egyforma évjárat, de ta­lán még egyforma korty sem. Érdekes, jut eszembe, tudtom nélkül és akaratom ellenére natúr borokkal kezdtem azóta sem futó szőlész-borász pályámat: első két évemben a kora tavaszi metszéstől a palackozásig csak metszőollót és szürete­lő puttonyt látott a Hazanyúló-dűlő. Derí­tett helyettem a gravitáció, szűrt helyettem a hordócsap. A rokonok, barátok meg kissé idegenkedve nézték a zavaros lőrét. Kortyol­tak azért, kissé bizalmatlanul, óvatosan, kö­pésre kész, biggyesztett ajakkal. Nem is olyan rossz ez, ittam már pocsékabbat, biztattak megkönnyebbülve, miközben (nem teljesen helytelenül) hozzá nem értést, rossz árfolya­mon váltott tanulópénzt szimatoltak, mert nem is sejtették, hogy egy új hullám egyik első hullámlovasa vagyok. Én sem sejtettem. Ez persze nem döntés volt, vagy ha úgy tetszik, a pénztárcám, a lehetőségeim dön­tése, és amennyire rossz volt (ha rossz volt) az a Tramini meg Ezerfürtű, inkább volt az az évekig szikkadó hordótól, mint a gyü­mölcstől. Most már tudom. De nálam sokan sokkal jobban tudják ezt. Egry Márk, a Natúr Sümeg megálmodója; Maurer Oszkár, a Sze­rényi borvidék csodatévője; Bencze István, a Szent György-hegyi autochthon; a Turay család; Sziegl Balázs és Petra, a Kolónia 52 Annamarija és Attilája, Nagyváradi Péter, Gá­lán Géza, Tomcsányi Árpád, Homoky Dorka, Bu­davári Dóra, Pallér Péter, Leopold Antal, Major Levente a teljesség igénye és a törleszkedés vágya nélkül. Ők tehát naturisták, de igen óvnék attól, hogy mindent és mindenki mást a technoló­giai (azaz nemnatúr) borok, borosok rosszul előjelezett karanténjába zárjunk. Hiszen van ott is jó meg rossz. Ahogy natúrban is. Hi­bás és hibátlan, semmitmondó és izgalmas - jóleső és hascsikartató. Nagyon fontos, ami a natúr borok világában mozdul itthon, és ezt a fontosságot az a féltés sem kisebbíti, nehogy szűk sznob szekta szeresse magáévá csak (holott ezt az árak is determinálják némileg). Maradjunk hát annyiban: van szőlő, s ides­tova nyolcezer éve készítünk belőle bort, hol így, hol úgy, hol jól, hol rosszul - hol ilyet, hol nem ilyet. Legyen ezt eldönteni a mindenkori ivó feladata, felelőssége, így a bort (a nem­natúr bort értelemszerűen) azért ne vegyük egy kalap alá mindenféle lőrékkel és lédig li­­dércekkel, legyen róla több mondanivalónk, mint hogy „nem natúr” - ne igyekezzünk annyira haladók lenni, hogy a gyereket is kiöntjük a permetlével! ÁSÓ, KAPA, UZSONNABOR Együtt él az emberrel Gondolatok a natúr és technológiai borokról Ahol a bor századok óta natúr FOTÓ: CASA VALLONA > >

Next