Magyar Hirlap, 1850. szeptember (2. évfolyam, 244-268. szám)
1850-09-01 / 244. szám
Pest, Vasárnap, Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet kivéve mindennap. Előfizetési díj: félévre, házhoz küldve S írt. Vidékre, postán küldve 9 fr 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 frt 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. September 1-én 1850* Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (nagyhidutcza 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában: (aldunasoron, kegyesrendiek épületében). Vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Szerkesztői Iroda van, régi posta-utczában 25-dik sz. a. első emeletben. HIVATALOS RÉSZ. Az 1850. sept. 14-kén, keresztfölmagasztalás napján Szebenben tartandó országos vásár ideje mind a közönségnek, mind a vásárt látogató idegen kereskedők és iparosoknak nagyobb kényelmére az eddig szokásban volt három nap helyett nyolcz egymásután következő napra, a közbeeső vasárnapok kizárásával olyképen hosszabbittatik meg, miszerint az ezennel meghosszabbitott vásáridő a közkereskedés és az adásvevésre, a közönségesen szokásos vásári szabadságok szerint, akadály nélkül használtathatik. 244. sz. NEMHIVATALOS RÉSZ. Földbirtok érdekek. I. Az utóbbi két év sujtólag hatott földbirtokosaink mérlegére. Az úrbéri jövedelem nélkülözésén kívül, a mint tudjuk, szakadatlan sorban kellett viselniük a belháború terheit, s ezeket ismét a föld után járó adóknak haladék nélküli és állandósított fizetése követé. Miután az átalakulás, s e közben a földbirtokosok számításainak zavarodása egészen váratlanul jött: a hézagok kiegyenlítése végett lehetetlen volt az álladalomnak másként, mint utólagosan intézkedni. Hisszük, hogy ez intézkedés sikere nem is maradt volna el — de a haza borús napjai más eszmékre fordíták a figyelmet. Az úrbéri kártalanítás kérdése, hiteles tudósítások szerint, már tárgyaltak; azonban ez nem merik ki a teendőket, mert a kártalanítandók csak egy részét teszik a földbirtokosoknak — holott a közelebbi idők viszontagságát átalában minden földbirtokosok érzék, s az onnan eredt, és még most is tartó zsibbadás miatt, gazdaságuk rendezése körül minél előbb nevezetes változásokat kell tenniük. Az nem mellőzheti figyelmünket, hogy a kártalanítandók csak apródonkint fogják az őket illető üszveget kezeikhez vehetni. • Hol a gazdaság kiterjedése kisebb lett, s az arra fordítható erő apadásban van, ott csak hasznos beruházások segíthetnek a dolgon, mert a jövedelem szaporítása csak ez után eszközölhető. De tudjuk miként gazdasági beruházásokra nagyobb összegű készpénz kívántatik, s miként földbirtokosaink épen ebben szenvednek szükséget, sőt jelenleg a kölcsönzés is sok áldozatokkal jár; pedig az adó mellett még saját régibb terheiket, ha tökében nem is, kamatokban minden esetre viselniük kell — s a váltók természete nem ismer halasztást. így állván a földbirtoki status quo, lehetetlen, hogy e mostoha jelek az álladalom gondoskodását föl ne hívják, annál is inkább, mert a firendőnk alakulása módját nem az föltételezi, hogy a hóbérből kibontakoztunk, hanem az határoz főleg, hogy e kibontakozás minő intézkedések kapcsolatában történt. Tekintsetek szét Európa miveit nemzetei közt, és állításunkat igazoltnak fogjátok találni. Vannak kik azt hiszik, hogy a földbirtoki érdekek ápolása ismét az aristokratia karjaiba vezet bennünket. Ez hibás eszme. Az álladalom ,r* nézve nem tesz többé subjective különbséget? hogy a föld a régi vagy egy uj tulajdonos kezei közt van-e ? de arra ügyelnie kell most is, hogy a birtok élvezete biztos legyen, s a földek lehetőleg jól miveltetvén, minél több jövedelmet adjanak. Mások ismét attól félnek, hogy a demokratiai elemek lehetetlenné fogják tenni a földbirtoki érdekek ápolását. Ez szintén tévedés, vagyoni tekintetben nem lehetett már demokratiához hajlóbb elem, mint a magyar proletár nemesség; és ha a földbirtoki érdekek nem forogtak veszedelemben akkor, midőn a politikai jogokkal bírók nagy része vagyontalan okból állott: lehet-e alapos ok a félelemre most, midőn kétségen kivül kategóriák fognak fölállíttatni, s a politikai jogok gyakorlata képességi föltételektől függend ? II. Talán nem szükséges hosszasan fejtegetnünk a földbirtoki érdekek fontos voltát, és azt, hogy ezen érdekek kegyelése nálunk, és kivált most, kétszeresen sürgetés. Mert hiszen ha elfogultság nélkül tudunk nézni, látnunk kell, miként nem arról van többé szó, hogy a kik vesztettek kibéküljenek a dolgok új alakzatával, hanem oda fordult lassankint a kérdés, hogy hazai különben sem nagy termesztő erőnk hervadásnak induljon-e vagy virágzásba jöjön ? Pedig egyetemes vagyonosodásunk épen e kérdés szerencsés föloldásához van kötve; miután addig, mig földmivelésünk mostani fejletlen és korlátolt állapotában marad, a természet sok kincsét használni sem tudjuk — addig iparunk csak szűk körben tehet mozgást, s e miatt élénkebb kereskedés sem jöhet létre köztünk. Többektől hallok említtetni, hogy a közlekedési eszközök javultával majd nagyobb lesz a belfogyasztás, s ez okvetlenül nagyobb termesztést vonand maga után; valamint a vámkérdésben tapasztalt reformok is kedvező hatással lesznek iparunkra, s általuk egyszersmind a gazdászat is ébredni fog. Mind igaz — csak ne felejtsük, hogy ezek valósulására idő kell, s várhatunk-e addig tétlenül ? A czél elérése eszközöket kíván, és pedig sor szerint alkalmazott eszközöket. Ha ezt mellőzzük figyelembe venni, s távolabbi sejtelmeknek örvendve, nem sürgetjük különösen földbirtoki érdekeink ápolása körül is a közvetlen és gyökeres intézkedést, akkor a remélt jólét képzeletileg előttünk állhat ugyan mint díszes palota, de e palotának nem lesz lépcsője. Alig lehetett még tapasztalni, hogy az úrbéri tartozások eltörlése által a nép vagyona emelkedett volna. Ennek okát a háborún és ahoz kapcsolt veszteségeken kívül különösen abban keressük , a)hogy a nép régi gazdálkodási rendszere, az úrbér és azzal járt előítéletek miatt, a szorgalomnak valóságos gátja volt. A népnek még tájékozni kell magát új állásában. Eddig a nagyobb rész nem onnan indul ki, hogy idejének és munkájának ura lett, hanem azt nézi csupán, hogy kevesebbet kell dolgoznia — s ez oknál fogva most sem igyekszik földeit jobban művelni, mint előbb. b) Mert a birtoki közösség még fenállt volt ur és jobbágy közt, s a nép a közös birtokból reá esendő részre túlságos vágyakat épít, s annál kevésbbé érzi a saját fáradsága által elérhető haszon ösztönét. De a nép ezen indolentiája mások érdekére, és józanabb gazdálkodási elveikre is ártalmasan hat; mert ahol nem szaporodik a szükség , lankadni kell ott az előállítás ingerének — a dologtalanság pedig szertelenül fölemeli a munkabért, és nagyon költségessé teszi a termesztést kivált azon vidékein hazánknak, hol a népesség eddig is inkább kevés volt mint sok. S mi hasznot látnak viszont a volt földes urak is a birtoki közösségből? midőn miatta korlátozva vannak gazdasági nagyobb terveik kivitelében , s kevesebb nálok a biztosíték, mit kölcsönzés eseténél felmutatniok lehetne. Hiszszük hogy az idő és tapasztalás magától is sokat segitend e részben. A nép be nem elégedve a naponkinti tengődéssel, némi élveket is fog majd keresni — s a kedvezőbb conjuncturák kétségtelenül felgerjesztendik benne a gyarapodásra törekvést. De nekünk a jelent kell tekintetbe vennünk, mert a segítés módja csak ennek tiszta felfogásából meríthető. ABC. Levelezések Esztergom, aug. 30. (A legújabb népösszeirást tárgyazó statistikai adatok.) Popparich Károly cs. kir. kapitány ur vezérlete alatt Bukovinszky Vincze járásbeli szolgabiró ur erélyes kezelése és az illető helybeli lelkészek, bírák és jegyzők hozzájárulta mellett az esztergomi kerületben végrehajtott népösszeírásnak következő eredménye jön: E jelenleg már bevégzett összeírás szerint az esztergomi kerületben találtatik egy város, 23 falu és 3 puszta, összesen 31,606 lakossal; — beleértve a 2528 főből álló idegeneket és 367 távollevő helybelieket. — Ezek közt van: Nemzetiség szerint: 17,937 magyar, 6880 német, 4484 szláv, 6 olasz, 138 czigány. . Nem szerint: 14,501 férfi, 14,944 nő Vallás szerint: 26,557 r.kath., 31 evang. ágostai, 2244 ev. helvét, 578 héber. Esztergom városára különösen esik 11,454 lakos (1508 lakházzal) 4985 férfi és 5159 nőnembeli, az ideiglen távollevők száma 138-ra, az itt tartózkodó idegenek száma pedig 1448- ra rúg. A nemzetiségek ugyan a városban következőleg állnak jelenleg : 8789 magyar , 1019 német , 285 szláv, 6 olasz, 45 czigány. Vallásra nézve Esztergom városában találtatott : 9705 r.kath., 12 ev. ágostai, 16 ev. helvét, 33 nem egy. görög, 378 zsidó. Állapotra nézve : 2734 nőtlen férfi , 2473 hajadon, 2090 házas férfi, 2099 házas nő, 169 özvegy férfi, 579 özvegy nő. Ezen imént fölhozott minden tekintetben pontos és tökéletes népösszeirás (mely az azt vezérlő kapitány úr és hozzá adatott tagok ügyességéről és részrehajlatlanságáról fényes bizonyságot tesz) meggyőz bennünket, miként az esztergomi kerületnek felénél több magyarokból áll, midőn annak kisebb része idegen nemzetiségűnek iratá be magát. — Vallásra nézve túlnyomó a római katholikusok száma, u. m. 26,557. — Állapotra nézve föltűnő az özvegyek rovata, midőn 169 férfit találunk 579 özvegy nő irányában egyedül Esztergom városában. — Mi még felüttebb az egész kerületben, melyben a fent érintett összeírás szerint 1437 özvegy nő találtatott, 472 férfi irányában. Örvendetes volt egyébiránt azon körülmény, hogy az eljáró összeírási bizottmányi tagok bizonysága szerint az egész összeírás alatt, nemzetiségi bejelentéseket illetőleg , semminemű nehézségek nem adák magukat elő, és a népesség bizodalmas indulattal és készséggel viszonzá a humanus kapitány ur megelőző bánásmódját. Czegléd, aug. 12. Van szerencsém megküldeni a végzett népösszeirás eredményét; miből láthatni, miként városunknak 16934 lakosa van. — Czegléd városi nép-összeirás eredménye’ TÁRCZA. Losoncz, földulasa. 1849-dik évi augustus 7. 8. és 9-kén.*) A „Magyar Hírlap“ 184—ik számában, Andreánszky Sándor ur, nógrádmegyei főispán, a közönséget, az oroszok által elpusztított Losoncz fölsegélésére hivja föl. E fölhívás, — mely felsőbb intézkedés következtében történt — oly alkalmit szolgál, mely nem csak megengedi Losoncz elpusztulásának történetét ezúttal bár csak rövid vázlatban is a nyilvánosság elé terjeszteni, hanem szükségessé is teszi azt. Az itt történt vandalismusról legfölebb csak a közel vidékek bírnak tudomással, a távol lakó csak mesének, vagy oly hírnek veszi, melyben egy kevés való lehet ugyan, de hirdetett óriásivá csak a közbeszéd ajkán nőtt. Mind Losoncz , mind a közönség érdekében fog tehát történni, ha a fátyol föllebbentetik, mely a rémes drámát takarja. Nem egyedüli szomorú történet ez bár azok közöl, melyeknek hazánk a közel múltban színhelye volt, de úgy hiszem egyedüli azon szerencsétlenségek közt, melynek a haza közrészvétéhez folyamodni legtöbb oka s czime van. Egy hallgatag romtömeg, ezrek néma szenvedése hirdeti a nyomort, melynek nagysága sem a jelentől, sem a jövendőtől nem várhat megfelelőleg enyhítő kárpótlást. És miért ez iszonyúan szenvedő helyzet? Az itt nyomozott vegyes biztosság munkálata végeredményében ártatlannak találta a várost. Sem hely, sem idő nem engedi, hogy a történet fonalát elején vegyem föl. Tehát a körülmények és a szükség esete azt parancsolja, hogy csak azon csomónál kezdjem , melyet a sors kötött össze fölöttünk. Majd eljö a pártatlan idő, midőn a történetírás hiven s részrehajlatlan tollal, egészben adandja át a jövendöségnek az események lánczolatát; a jelen csak azon catastroph köztudomását birja, mely egy virágzó várost, s ezer ártatlan s jólétnek örvendő családokat temetett el, kiknek temetőjén most kísértetként jár ínség és nyomorúság. 1849-ik évi aug. 1-jén reggeli 9 órakor, körülbelül 90 orosz vonult be Losonczra szekereken, a beszterczei útvonalon. Beérkezvén, a piaczon telepedtek le. A velük volt 10 tiszt a fogadóban, a legénység pedig a kenyérárus sátorokban kezdett reggelizni. Ezek után egy negyedóra múlva, a közel fürdőben tanyázó s mintegy 150-re menő guerilla csapat a várost hirtelenül körülfogta, s az oroszokat rögtön megtámadta. Egy része, a tiszteket vevén ostromlás alá, hármat, kik menekülni akartak, lelőttek, s a többit elfogták. Az orosz legénység szinte tüzelni kezdett, de 3 társuk a guerillák által elejtetvén, a többiek Rimaszombatnak csakhamar kivonultak, — málháikat nagy részint odahagyva. A holtak közösen egy sirba temettettek el. Ez azon esemény és indok, mely az oroszokat, a később véghez vitt bosszúra fölhívta, s Losoncznak fátumszerü elpusztítását előidézte. Losoncz ellenségei azon hirt terjeszték el, miként az utczai s véletlen megrohanásban a polgárok is részt vettek. Ennek megczáfolására elég legyen fölhozni azon kétségtelen s bebizonyított tényt, miként a véletlen megjelent guerillákat a lakosok közöl többen igyekeztek föltartóztatni s kérni, miként a támadást ne vegyék sikerbe, mert a különben is fenyegetett városnak végromlását fogják előidézni; — de hasztalan. A következő napokban már lehete hallani, hogy Grabbe orosz tábornoknak körülbelül 30 ezerből álló hadteste megtoldani jövend az oroszok elestét, s bár a hit a végbeviendő boszuról szörnyüket beszélt, ártatlansága érzetében azt mindenki hinni kétkedett. Hallottuk, hogy Gömöregyében Serkén s R.-Szombatban nyíltan beszélték az orosz tisztek, miként a város porig fog dulatni, s a lakosok fölé konczoltatni, mert — úgymond — Losonczon minden ember guerilla. Aggodalom közt teltek a napok, végre aug. 7-kén délelőtt 11 órakor híre jött, miként az orosz erőcsapatok már Pinczen, Losoncztól mintegy egy órányira vannak, és sebesen nyomulnak előre. Erre a lakosság egy része, mely kocsikat készen tarthatott, eltávozott, de sokan a közrémülés által elzsibbasztva, sokan pedig ártatlanságuk érzetében bizakodva , még a gyalog menekvésre sem tudták magukat hirtelen elhatározni. Leirhatlan zavar támadt. A cholera ez időszakban iszonyúan dühöngött a városban, s számtalan holtak és betegek valának, s a hozzájok tartozandók kétségbeesése, kiket övéik sorsa menekülni sem engedett, leirhatlan volt. Ily szorongató körülmények között lepte meg a várost az oroszoknak kozákokból álló előcsapata, mely azt mindenek előtt villámsebességgel körülkerité, a menekvést lehetetlenné tette, . . . sőt számtalanokat visszakancsukázott a városba,— ,,Psjakrev Wengerská“ kiáltások között hirdetvén a rettentő büntetést. Nem sokára egy orosz őrnagy jelent meg a városházánál, nem nagy számú csapattal s a tisztviselőség után tudakozódék; de az eltávozván, polgármestert, s főbírót nevezett ki a jelenlevő polgárok közöl, s e következő sarczot vetette a városra : 27,000 részlet kenyér, 100 darab ökör, 100 mázsa szalonna, 200 kiló eleség, 100 öl fa, 100 akó pálinka, 25 akó spiritus, 100 akó bor, 100 akó szilvorium, 50,000 részlet széna, 500 kila zab, 20 mázsa dohány. Ezen megbizhatlan sarcz — miután az előtt néhány napokkal a Görgey vezérlete alatti magyar sereg, s Sass orosz tábora vonult keresztül Losonczon , s azt mindenből kifogyasztotta — azon kikötéssel követeltetett, hogy ha másnap reggeli 8 óráig kiállítva nem leend, a város kegyelem nélkül fel fog dulatni. Ezen sarcz egy részben csakugyan ki is szolgáltatott. Néhány polgárokból küldöttség alakulván, — békejelül fehér kendőt lobogtatva, Grabbe tábornokhoz indult, hogy a polgárság ártatlanságát bebizonyítsa s kegyelmet kérjen. A főhadiszállás Apátfalván volt, az oroszok a Losoncz s Apátfalva közti réteken táboroztak. Ezek között kellett átvonulniok a losoncziaknak. Az oroszok először nem akarták őket átbocsátani, dühösen támadták meg, szemeikbe pükdöstek , s rögtöni legyilkolással fenyegették. Sok szorongattatás után végre sikerült nekik Nadde ezredeshez jutni, — ki haragosan fogadta őket, de szavai végre kegyelmet ígértek. — Hanem a kegyelem csak szó maradt, mert még azon nap délután rabolni kezdtek az oroszok a végutczákban. A tisztek biztaták a lakosságot, miként csak rablás leend, de gyújtás nem. A közlegénység ezt is nyíltan bevallotta. Ily körülmények közt beestveledvén az idő, az aggodalom és szorongattatás senkit sem hagyott aludni. Éjjel 10 óra után hirtelen egy kozák csapat vágtatott be a városba , s az utczákon bolyongó lakosságot körbe fogván, dühhel kezdék kancsukázni, követelvén, hogy vezessék el a lelőtt oroszok sírjához. A kozákok , kikkel több tisztek is voltak , vágtattak, s a lakosokat kergeték maguk előtt. A temetőre kiérvén, azt parancsolák, hogy a sirt ássák föl. A losoncziak azt ásó és kapával akarván eszközölni, egy tiszt vadul riadt rájok, mondván : „ti kutyák, hiszen azok ?) Midőn a szerkesztőség közli a szerencsétlen Losoncz fördulásának e rövid vázlatát, mely egy szemtanú tollából folyt, azzal kettős czélt kíván elérni. Közli e leírást, mint érdekes históriai adatot és igen gyászos episodot a magyar forradalom történetéből, mely intő tanúságul szolgálhat, milyen következéseket idéz elő egy polgári háború; továbbá felszólítni kívánjuk a nemesen érző magyar sziveket segélyre és gyámolitásra, hogy egy magyar város ily borzasztó sorsra, sőt véginségre jutott lakosai iránt jótékony adakozást tanusitni siessenek, Szerk.