Magyar Hirlap, 1850. szeptember (2. évfolyam, 244-268. szám)

1850-09-15 / 256. szám

Pest, Vasárnap, Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet ki­véve mindennap. Előfizetési díj: fél­évre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 fr 30 kr. É­vnegy­edr­e helyben házhoz küldve 4 frt; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstből. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 frt 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-töl számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. September 15-én 1850* Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (na­gyhid utcza 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában : (aldunasoron, kegyesrendiek épü­letében). Vidéken minden cs. kir. posta­hivatalnál. Szerkesztői Iroda van: régi posta-utczában 25-dik sz. a. első emeletben. Előfizetési figyelmeztetés. Azon t. sz. előfizetőinket, kiknek előfizetésük e hó végével letelik, va­lamint mindazokat, kik lapjainkat jö­vőre járatni kívánják, tisztelettel fi­gyelmeztetjük, miszerint a jövő Octo­ber hó elsejével beálló új évnegyedre megrendeléseiket korán megtenni méltóztassanak, hogy a lapküldésben megállapodás ne történjék. Nagyobb kényelem végett minden t.­sz. előfi­zető lapja czímboritékára föl van nyomtatva, mennyi időre előfizetett. Az évnegyedi előfizetési díj helyben 4 ft, vidékre 4 ft 50 kr. p.p. HIVATALOS RÉSZ. Kinevezések. Ö fige a belügyminiszer előterjesztésére f. sept. 1-ji 1. f. határozatánál fogva a két megürült czimze­­tes prépostságokra, Nicolai extra muros Albae re­­galis és S. Eustachii de Cluth, az elsőre T­h­o­m­a­e­r Ignácz szegszárdi lelkészt, a másodikra G­r­a­g­e­r Gá­bor mohácsi lelkészt legk. kinevezni méltóztatott. Ö flge a belügyminister előterjesztésére sept. 8i I. f. határozatánál fogva Gabrielli Tamás macsi lelkészt s váczi káptalan tiszt, kanokokot, a megürült, sz. Benedekről nevezett tereskei czimzetes apátságra legk. kinevezni méltóztatott. Kegyelmezés. Ö fige f. hu. sept. 7-i 1. f. határozatánál fogva Bacsói Dániel, volt vingai városbir­ónak a cs. k. temesvári hadi törvényszék által fölségsértésbeni rész­vét miatt reá ítélt halálos és vagyonelkobzási bünte­tést legk. elengedé s egyszersmind megparancsolni méltóztatott, hogy az utóbb nevezett 15 egyén a föl­­kelésbeni részvét miatt ellenük a nevezett törvény­széknél megindított per alól fölmentessék. Jegyzéke a sept. 7-i 1. f. kegyelmi ténybe foglalt papi és pol­gári egyéneknek: U­j­h­á­z­y Menyhért, jegyző. O­s­g­y­á­n­y István, tiszai kerületi tanácsos. J­e­r­n­e­y Mihály, kath. lelkész. Trencsény József, ügyvéd. L­o­v­i­c­h Károly, és k. bányatörvényszéki ül­nök. Strilich Tóbiás, törvényszéki ülnök. Turkovich István, sóbeszédő. Kamasz Mihály, mészáros. Szigeti József, puskamives. Pro­bolcesevics Ferencz, jegyző. Aranyossy Ferencz, szolgabiró. Huszár Lipót, kereskedő. F­r­e­i­s­z György, kereskedő. B­a­t­k­o József, falusi biró. P­o­p­p­o­v­i­t­s János, g. n. e. lelkész. 1850 sept. 13-kán adatott ki a kir. törv. és kormánylap LXIX-dik darabja, egyedül német nyel­ven. Tartalma 345 sz. a. a f. é. sept ..ki­cs. nyilt­­parancs, érvényes minden koronaországokra, egy uj ideiglenes törvény tárgyában a játékkártyák, naptárak, külföldi hírlapok, hirdetmények és napilapok igtatvá­­nyaitól járó dijakat illetőleg. (E nyilt parancsot leg­közelebb megismertetjük olvasóinkkal.) Ugyane lapon adatott ki a hir törv. és körmi. CXVII-d. darabja, mely sept. 12-kén egyedül német nyelven jelent meg, most a többi kettős kiadásban. 256. sz NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, sept. l­. Meg vagyunk győződve, miszerint hazánk­fiai a magyar sajtó jelen helyzetének teljes isme­retével bírnak. Lapjaink működését e szerint nem azon fölfujt követeléssel kisérik, mely rendsze­rint azok tulajdona, kik minél kevesebbet bírnak maguk — másoktól annál többet követelnek. És részünkről örömmel vallhatjuk be, miszerint azon méltánylat, mel­lyel pályánkon a közönségnél találkozunk, elég czáfolat azok ellenében, kik körülmény ismeretlenségből a sajtó eljárását pöff­feszkedve kicsinlik. Ilyenek ellenében a hazában belül elég fegyerünk van.Ezt úgy látszik érezniük is kell, mert igényeiknek itt megállható alapot nem lelhetvén, fölkusznak a küzdelem oly terére, hon­nan az avatatlanság bástyája mögül egyenetlen viaskodásban könnyebbnek vélik győzelmüket. A „Reichszeitung“ 216. számában egy pesti levelező a magyar sajtót többek közt így jellemzi: „Mit találhatni ezekben (a magyar lapokban) Ma­gyarországról, ezen szép nagy hazáról? Itt egy le­írását szent István napján tartott diszmenetnek, ott egy tudósítást a törvényszékek megalakulásáról, de a­mely még csak papiroson van meg, ma egy ér­tesítést a magyar tisztviselők helytelen eljárásáról a tót vidékeken, itt egy öndicséret tömjénével irt magasztalását , vagy ama tisztviselőnek, amott egy jelenetet egy tisztviselő durvasága fölött, vagy másutt leírását egy igazságügyi hivatalnok Hiedel­metlen viseletének, ki a kormány tekintélyét letör­­piti, s a kibékülést azzal nehezíti meg, mivel egy egyházi ünnepélynél díszruha nélkül jelent meg s az. Ez a magyar napisajtó 1850-ben!“ Ha már ezen jellemzéshez még hozzá­tes­­­szük a levelező azon állítását, miszerint a magyar sajtót a kivételes állapot épen nem korlátozza, úgy hamar tisztába jöhetünk a a levelező körülmény ismeretével. És az még nem is bánt, ha a szerencsevadász-léhaság itt ott föl­tolakodik s tudatlanságának sárporát arany fö­vény gyanánt áruba bocsátja: csak az boszantó, hogy e silány áruk megvevéiül ép azok mutat­koznak, kikről hinni szerettük, hogy hazai körül­ményeinket ismervén, nem szorulnak ismeretük gazdagításául ferde fogalmak elsajátítására. A „Reichszeitung“ igen jól tudhatná, mi­szerint a birodalomban legnehezebb helyzete a m­a­­gyar sajtónak van. A forradalom után a biroda­lom minden nemzete remélt és nyert, csak a ma­gyar nem. Az ideiglenes intézkedések a tartósság szí­nében tűntek föl s a veszteség a fájdalom egész súlyával nehezült a magyar kedélyére. A vojvo­­dinának elszakitása az anyaországtól, daczára az ottani többség óhajtásának, a felsőbb tót me­gyéknek Galicziához leendő csatolásának elter­jedt hire, a reformált vallásuak institutióik ve­szély­ezésének félelme, a megyék határainak meg­­szaggatása, a magyar iskolák németekké átala­kítása, s Edler von Ehrenberg colonisationalis kalandos terve, ezek voltak a körülmények, me­lyeknek közepette a magyar sajtónak millió elő­ítélettel, féltékenység és ellenszenvvel szemközt működnie kellett, s ám ismerje meg a Reichszei­tung a magyar közönség hangulatát, s meg fog győződni, miszerint e súlyos ideiglenességek kö­zepette bizalommal várja a jövőt, s a­mely pilla­natban nem csupán hírlapi biztatásokból, de élő tények után látni fogja, hogy nemzeti létének a birodalomban nincs fölhatalmazott ellensége, s kifejlődésének szabadságát a jog palástjában já­ró mesterkedés nem zsibbasztja, meg fog győ­ződni a Reichszeitung, hogy e pillanatban a biro­dalmi épség és szabadság hűbb s cröss bajnoka a magyarnál nem létezik. És ennek tudatában járhatott-e a magyar sajtó biztosb ösvényen, mint melyen eddig járt? — Az ideiglenes institutiók iránt maradandó sympathiát maga a kormány sem követelt, csak a szükséges­ség érzetét kelle fölkelteni; nem elégültség, csak türelemre volt szükség a jobbnak reményében. Tekintsen körül a Reichszeitung, van-e a jövő lassú elközelgése remélésében türelmes­, bizal­mast nemzete a birodalomnak a magyarnál? Sajtónknak — körülményeink közt — doctri­­nairkedés, törvényjavaslat fogalmazás nem lehe­tett föladata, erre más idők szükségesek, fölada­tának csak azt ismerhető, miszerint az uj helyzet iránt fölköltött véleményét a nemzetnek őszintén közölje, s a barcz után itt maradt omladványok elhárításában segédkezeket nyújtson a­nélkül, hogy munkájára a nemzet a hazafiatlanság bélyegét üsse.­­ De ezt a­­ Reichszeitung­ nehezen fogja megérteni, mert társaival együtt azon szerencsés­ helyzetben van, miszerint mond­hat jót vagy roszat, olvasó közönsége legfölebb az ügyetlenség nevezetével tisztelendi meg, hanem hazafiatlanságot róla soha föl nem tesz. Nálunk ez máskép van, és ám tekintsék a magyarnak saj­tója iránti véleményét, azt kevés kivétellel j­ó­­szándéku hazafiasnak hiszi, pedig míg a sajtó a rendkívüliség hasonló korszakában a kor­mány törekvésének előmozdításában segédkeze­ket nyújthat a­nélkül, hogy hazafiaságán, tiszta szándékán kételkedés ébredjen föl — addig meg lehet elégedve a sajtóval a kormány, s meg a Reichszeitung is. Mert hiszen voltak dúsan sou­­tenirozott lapok, szolgalelkű bérbeadott szer­kesztőkkel élükön, de a következés megmutatta, hogy hatásuk a soutient nem érdemelte meg, s kára volt annak, kinek legtöbb szolgálatot kellett volna tennie. Meglehet még lesz alkalmunk a Reichszei­­tunggal a magyar sajtó eljárása fölött szóba ereszkedni, addig vegye abbeli szives tanácsun­kat — ismerje meg körülményeinket jobban, s nem fogja kicsinyelni a hatást, mit elvitatni józan ész­szel úgy sem lehet. S. se a protestáns egyház főhivatalnokai iránt tett kormányi rendeletek ellen első emelt szót, s hí­mezve hámozva és térdhajlong­á­s­ok közt ugyan, de a mi szivén feküdt, mind el­mondogatta. A tény igaz, a kormánynak, vagy inkább az akkori kát. főparancsnoknak a protestáns egy­házra nézve, f. évi febr. 10-én kiadott rendele­tére nézve tiszteletteljesen észrevételeinket meg­tettük. A sajtó elhivatása minden ügyben hol szükséges, fölszólalni, s e jogával a kormány irá­nyában is élhet. Hogy „Religio“ a kath. egyház vélt sérel­meire nézve fölszólalt, ezt neki hibául nem tulaj­donítjuk, valamint azt sem, hogy maga tényét a mi példánkkal kívánja támogatni és menteni; de a modor ellen, mel­lyel e lépését téve, kénytele­nek vagyunk ünnepélyesen óvakodni. Midőn nem annyira az ügyet támogatja, de inkább kormány ellen a legkeményebb invecti­­vákra fakad, azt káromolja és sárral dobálja, alig his­szük, hogy ezzel a védett ügy igazságáról meggyőződést keltsön föl, sőt inkább a sajtósza­badsággal ily módoni visszaélésével, maga köve­tett el jogbitorlást, mivel a kormányt súj­tani akarja. Mi a fenforgó kérdésben és sok egyébben a „Religió“val különböző vallásos meggyőződés terén állunk, azért az ügy érdemleges vitatkozá­sába nem bocsátkozunk, és nem botránkozunk meg, ha ama lap kath. szerkesztője maga egyháza érdekét a tőle hintegetett és védett el­vekkel előmozditni véli. Mi e részben más hitben vagyunk, s azt véljük, hogy a rom. kath. egyház mint isteni institutio, és a keresztyénség legrégibb formája az idővel haladás­ és tökéletesedés törvé­nye alatt áll, és magas­ elrendeltetését csak e föl­tétellel eszközölheti. Épen azért a „Religio“ ér­demes és tudós szerkesztője szép tudománya, sok­oldalú ismeretei és erős tolla által gyámolí­tott minden iparkodásával sem képes a középkort vagy bizonyos körben kedvelt — aranjuezi szép napokat visszaidézni — mert isten sza­va : „legyen világosság, s lön világosság.“ Pest, sept. 14. A „Religio“ 30-ik számában egy czikk „a pozsoni kath. iskolák ügyében“ a kormánynak eddig a szent benedekiek vezetése alatt álló fő­­gymnasium és akadémia iránti ismeretes határo­zata ellen élesen kikel. A czikkiró kegyes volt abban maga fölszó­­lalása indokolásául a „Magyar hírlapra“ hivat­kozni, melynek protestáns szerkesztő­ ősiségi­ől. II. *) H. A mennyire jelen czikk írója a magyarho­ni eddigi majorátusoknak még titkaiba is beavat­va van, teljes bizonyossággal állíthatja azoknak többnyire hiányos voltát, minél fogva ha a tör­vényesen tökéletesitett­ majoratus rámájára vo­natnának , ezen közölük kevesen állanának meg, tehát a múltra nézve tekintetet sem érdemelnek; jövendő időkre pedig ne erősittessenek meg leg­felsőbb helybehagyással a majoratusi — egyéb iránt is a törvény lelke szerint a családi név di­csősége s ennek egyedül a fiókban föntartása te­kintetéből úgyis­ csak a fiági egyenes descenden­­sekre alkalmazható, és ezért már magában is könnyen elenyészhető intézetek. Az ősiség kérdésével szinte némi össz­e­­köttetésben áll a zálogok kérdése is. Ugyan­is­­ vannak régi és újabb czimű zálogok, melyek a törvény elött különböző tekintetben állottak, és külön bíróság elé is tartoztak ; t. i. a régi zálo­gok fölött eljáró biróképen a királyi tábla, az újabbak fölött pedig az illető megye , és tekintve *( Lásd : M­H. 242. sz. T­Á­R­C­Z­A. A közoktatási ministerium teen­dői Magyarországon. Az „Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Ös­terreich“ foganatosítása. Az ötödik szakasz tárgyalja a gymnasium vezetését. Itt kiemelendők: 1. Az igazgató köre, ki mellett a tanító testület részint tanácsi­­­lag részint elhatározólag áll. Legyen fölső és alsó gymnasium együtt vagy külön, csak egy igazgató van. Az igazgató, ki maga is tanár, közvetlen vezetője s legközelebbi elöljárója az egész intézetnek, s ennek mind tudományos, mind fegyelmi tekintetben jólétéért felelős. A törvé­nyek s rendeletek végrehajtója, s ezekre vonat­kozólag rendeletei iránt a több tanítók engede­­lemmel tartoznak viseltetni, a tanitó-tanácskozmá­­nyokban, melyeket rendesen és rendkivülileg ő hiv össze, elnököl. A tanácskozmányban oly tárgy fölött, mely meggyőződése ellen van, a tanítótestület többsé­gének ellentmondhat, s azt indokolva az iskola tanácsnak eléje terjeszti, ki azt ideiglenesen vagy elveti, vagy megerősíti. Rendeletek értelmében ő veszi föl a növendékeket, ő bocsátja el s ad hosszabb időre engedelmet. — Minden tan­eszközök gondviselése alatt állnak, mik iránt különösen az osztálytanítókat felelősség ter­he alatt megbízza, — az intézet szolgáival ő parancsol. A közönség és szülők irányában ö képviselője az egész intézetnek, különösen az is­kolatanácsossal legközelebb és közvetlen össze­köttetésben áll. Az igazgató jogai és kötelessé­gei az érintett főbb vonatokban 1. az iskolaelöl­járók, 2. a tanítók, 3. a növendékek , 4. tanesz­közök és 5. a közönség és szülök irányában a 200—209 lapig részletesen is előadatnak. Az érintett főbb vonatokból is láthatni, hogy ha egy gymnasiumi igazgató nagy feladatának meg akar felelni, általános műveltség mellett, különösen az oktatás és neveléstant mind elméletileg , mind gyakorlati alkalmazásban tartozik sajátjává tenni. Az oktatástan gyakorlati oldala föltételezi, mind­azon tudományokban, melyek a gymnasiumban taníttatnak, főbb vonatokbani ismeretét, mindnyá­juk tanmódszerének pedig teljes tudását, valamint az általános miveltség és gyakorlati neveléstan egy igazgatóban helyes tapintatot, erélyt és ügyes­séget föltételez, mind az iskolatanácsos, mind az elöljárók, mind a tanítók, mind a növendékek és szülők irányában. És én meg vagyok győződve, hogy a kormány megbízottjai, kik épen jelenleg, vagy nem­sokára fognak foglalkozni a gym­nasiumi igazgatók választásával, az említettem főbb vonatokból folyó kellékekre szorosan ügye­­lendnek; valamint kimondom meggyőződésemet arról is, hogy a kormány a szükséges kellékű igazgatót inkább vagy egyedül oly egyénekből fogja nyerni, kik köziskolában, különösen felsőbb tanintézetekben mint iskola férfiak működtek, mert más a magános, vagy házi nevelés és oktatás, más a közhelyem­, — más egy két gyermeket ve­zetni, más egy társaságot, ha kicsinyt is, — más kormányozni egyenlő, vagy csak hasonló művelt­ségű és kifejlésű egyéneket, más különböző szár­mazású, igényű s nézetűeket, — más az ember­nek magán állni, más pedig maga körül műveit és tudományos férfiakat, részint mint tiszttársakat, részint mint elöljárókat szemlélni, s ezekhez mérni magát, s úgy alkalmazkodni, hogy a tanítók és növendékek, mind maguk, mind az intézet, mind a közönség, mind az igazgató irányában köteles­ségeiket, minden erősebb összeütközés nélkül kedvvel s lelkiismerettel teljesítsék. Kormányozni nem kis dolog, mutatták és mutatják ezt az ese­mények. 2. Tanítói tanácskozmányok. Ezt azt igazgató minden négy hétben összehívja, rend­kívülileg, midőn szükségesnek látja. Tagjai a ren­des és segéd tanítók, a mellék, vagy rendkívüli tanítókon kívül. Tárgyai a tanácskozmánynak is­kola hatóságok rendeletei, a tanítás és fegyelem állapota, mind általában, mind külön az egyes osztályokban, mely jegyzőkönyvbe vezettetetvén, az illető osztályokban az igazgató által nyilvá­nossá tétetik. Inditványozási jog és kötelesség a tanító és fegyelem fölött, de a­melyek a felsőbb­­ség által helyeselt terv körében tartoznak mozog­ni , s minden esetre az iskolatanácsosnak előter­­jeszten­dők, valamint minden tanácskozmány jegy­zőkönyvbe közvetlen felküldendő, nem különben az év végével az egész iskola állapotáról is ter­­kesztett tudósítás is. A tanító tanácskozmányból miért záratják ki a rendkívüli tanítók, holott abba a segéd­tanítók­nak helyük van, annak okát nem látom át, hiszen a rendkívüli tanítók föntebb foknak a segédtaní­tóknál, ezek csak próbaévet töltenek. Egyébiránt az, hogy az igazgató, bár elsőbbséggel bír a több tanítók fölött, de a tanácskozmányban a rendes tanítóknak eldöntő szavuk van és hogy a tanács­kozmány jegyzőkönyve közvetlen tartozik felkül­­delni az iskola tanácsoshoz, oly köz­helyet mutat ki az igazgatónak, melyen a szép jogai és nagy kötelességei mellett megőriztetik a szélsőségtől akár a tanítók akár a közönség irányában. Igen sok függ az iskola-tanácsosnak, mind lelkülete , mind tudományossága, mind pedig gyakorlott is­kolai ügyességétől. Ezeket válas­sza meg a kor­mány. (Folytatása következik.)

Next