Magyar Hirlap, 1850. november (2. évfolyam, 296-320. szám)
1850-11-14 / 306. szám
Pest, Csütörtök, Megjelenik e lap hétfői ét ünnepet kivéve mindennap. Előfizetési dij : fél évre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 ft 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt ; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 ft 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. HIVATALOS RÉSZ. Kinevezés. Ö cs. kir. felsége f. hó 7-kénbek legf. határozata által Protmann József főrendörbiztost Pest- Buda és Ó-Buda városok számára cs. kir. városkapitánynyá és rendőrigazgatóvá méltóztatott legkegyelmesebben kinevezni. 306. sz. A Magyarországot illető országos törvény- és kormánylap XXVI. darabjából. (Kiadatott és elküldetett 1850. November 7-kén.) Az igazságügyi ministeriumnak 1850-ki június 19-kén kelt rendelete, kiható az összes koronaországokra nézve, mely által, 1850-dik június 17-kén kelt legfelsőbb határozat következtében, a Magyar-, Horvát- és Tótország-, az erdélyi nagyfejedelemség-, a szerb vajdaság-, s a temesi Bánátból való egyéneknek, ha ezek oly koronaországban, melyben a polgári köztörvénykönyv érvényességgel bir, vagy az imént nevezett koronaországokban meghatároznak, hagyományaik iránti intézkedés meghatároztatik, s ezen rendelet kihirdetése napjától kezdve foganatba tétetik. (A közönséges birodalmi törvény- és kormánylapban 1850-ből, LXXVI. darab, 242. sz. kiadatott 1850-ki junius 25-dikén.) Ő felsége a következő ideiglenes rendeletet méltóztatott legkegyelmesebben helybenhagyni: 1. §. Ha a Magyar-, Erdély-, Horvát- és Tótország-, a szerbvajdaság és a temesi Bánátból való egyének rendes lakhelyüket oly koronaországokban vették, melyekben a polgári köztörvénykönyv érvényességgel bir, s ugyanott meghatáloztak ; azoknak az ezen koronaországokban találtatott összes ingós ingatlan hagyományaik iránt az ottani kerületi hatóság, ezen koronaországok törvényei értelmében, fog intézkedni. Ellenben az imént nevezett koronaországokban levő ingó- és ingatlan hagyományokra nézve, azon országok hatóságai fognak az ottan fennálló törvények értelmében intézkedni, melyekben a vagyon találtatik. 2. §. Ha az 1. §-ban nevezett koronaországokból való egyének ideiglenes tartózkodásuk alatt oly koronaországban, hol a polgári köztörvénykönyv érvényességgel bír, meghaláloznak, ez esetben az illető törvényhatóság, melynek megyéjében a halálozás történt, az ottan hátrahagyott ingó vagyonra nézve csak annyiban foly be, miglen a személynek azonossága megerősítve, annak iratai s ingóságai biztosítva, ez utóbbiak, a mennyiben azoknak megőrzése lehetetlen, vagy aránytalan költségekkel jár, elszerezve, s a táp-, betegségi és temetési költségek, valamint egyéb, a tartózkodás ideje alatt támadt hitelezői követelések kielégítve vannak. Az ezen ingó vagyon iránti rendelkezés, s a végrendeleti, vagy törvényes örökösödési jogból származó perek elitélése azonban, azon koronaország hatóságát illeti, melyhez a meghalt egyén tartozott, s e törvényhatóság, előforduló kétség esetében, a legfelsőbb itélőszék által kijelölendő. Azon koronaországokban, hol a polgári köztörvénykönyv érvényességgel bir, találtató ingatlan hagyományokra nézve, az odavaló illetékes hatóságok, az ottan fennálló törvények teljes kiterjedése szerint, intézkednek. A hagyományozónak a föllebb, név szerint említett koronaországokban találtató ingó vagy ingatlan avaira nézve, azon bíróság, melynek kerületében a hagyományozó ideiglenesen tartózkodott, befolyást nem gyakorol. 3. §. Ha a nevezett koronaországokból való egyének ugyanolyan meghatáloznak, s azon koronaországokban , hol a polgári köztörvényköny érvényes , ingatlan javakat bírnak, ezen utóbbiakra nézve szinte kizárólag az odavaló illetékes hatóságok intézkednek az ottan fönnálló törvények szerint. 4. §. Adóssági követelések szintén az ingó vagyonhoz számítandók, s a hagyományaié személyét követik. Kivételt egyedül az ingatlan vagyonra biztosított adóssági követelések szenvednek, melyek, ha Magyar-, Horvát-, Tót-, Erdélyországban, a Vajdaságban, vagy temesi Bánátban biztosítják, tekintet nélkül a személyre, ezen koronaországok hagyományozási vagyonához számítandók. Ellenben az oly koronaországokban, hol a polgári köztörvényköny érvényességgel bir, biztosított adóssági követelések, mindig ugyanazon koronaországok hagyományozási vagyonához tartoznak. 5. §. A végrendeletileg megállapított örökösödési rend, amennyiben ez a régintézményi kolszerűségektől függ, tartozzék a kezelés akár azon koronaországoknak, melyekben a polgári köztörvénykönyv érvényességgel bír, akár a többiek egyikének törvényhatóságaihoz , mindig azon terület törvényei szerint elítélendő, hol az fölállítatott. 6. §. A jelen rendeletben foglalt összes határozatok még azon esetben is kölcsönösen alkalmazandók, ha az egyikéből azon koronaországoknak, melyekben a polgári köztörvénykönyv érvényességgel bír, származó egyének, Magyar-, Horvát- és Tótországban, az Erdélyi nagyfejedelemségben, a Szerb vajdaságban vagy a temesi Bánátban állandóan letelepedtek, vagy ottan ideiglenesen tartózkodtak, és meghatáloztak. 7. §. Jelen rendelet, kihirdetése napjától kezdve, az összes koronaországokban teljes hatállyal bir. Az 1782-ki sept. 7-kén, és 1792-diki február 18-kán kelt császári nyiltparancs, úgy szinte mindazon rendeletek , melyek eddigelé a jelen rendelvényben érintett tárgyakra vonatkoztak, érvénynélküliek. Schmerling, F. é. nov. 13-án jelent meg a Magyar koronaországot illető tör. és korm. lap XXVII. darabja, tartalmazza : 383 szám a. a közoktatási minister f. é. marcz. 29-i kibocsátványát, mely által a többi austriai egyetemekre martz. 10-ki ministeri kibocsátvány által behozott egyetemi bizonyságok a pesti egyetemen is behozatnak (a kir. törv. és korm.lap XLVII darabjából.) 384 sz. a cultusministerium f. é. martz. 31 —ki rendeletét, a directorok megszüntetését s dékánok és rectorok kineveztetését a pesti egyetemen illetőleg (a bir. törv.lap XLVII darabjából.) 385 sz. a. a cultusministerium f. é. jul. 12-diki rendeletét a tanpénzeknek behozatalát a bécsi, prágai, pesti, lembergi, krakói, ollmützi, gratzi és innsbrucki egyetemeken illetőleg (a bir. törv.lap CXL darabjából.) 386 sz. a. a financzministerium f. é. sept. 18—ki kibocsátványát, mely által azon határozmányok megállapittatnak, melyek a Magyar-, Horvát- és Szlavonországot, szerb vajdaságot a temesi bánsággal, és Erdélyországot a többi koronaországoktól elválasztó közbenső vámvonal eltörlése után az ezen vonal által elkülönzött területek közlekedésében még ideiglenesen fönállnak (a kir. törv.lap CXXII darabjából.) 387 sz. a. a cultus ministerium f. é. oct. 4-diki kibocsátványát, mely által a f. é. sept. 29.kir. f. határozat által jóváhagyott, a magyarországi jogakadémiákra vonatkozó ideig, szabályzat közzététetik (a bir. törv.lap CXXXIV darabjából.) 388 — 396 sz. a. (bezárólag) a bir. törv. és korm.lap LXXXII. db.252 számától egész a LXXXVIII db. 281 száméig (bezárólag.) F. hó 11-én jelent meg a bir. törv. és korm. lap CXLVII. díja, német egyedüli, s a kilencz kettős kiadásban; tartalmazza a 437, 438, 439, 440, és 41. sz. a. rendeleteket; 438. sz. a. a cultusministrium f. é. oct. 23-ki kibocsátványát, mely által az okleveles sebészeknek és sebészmestereknek 1849 aug. 16—ki ministeri kibocsátvány által adott engedelem, a volt két évi philosophiai tanfolyam tantárgyaiból magánvizsgálatokat utólagosan letenni, oda módosittatik, hogy az orvosi tanfolyamra fölvétel végett valamely egyetemi város nyilvános főgymnasiumán a logika, psychologia, physika és philologiából vizsgálatokat kötelesek letenni; e kedvezmény csak az 185 °/51 és 51/52 tanévekre szólván. 441. sz. a. a hadügyministerium f. é. nov. 6-i rendeletét, mely által a forradalom után a cs. b. hadseregbe besorozott s később megszökött volt fölkelőknek ö flge által adott átalános kegyelem közzététetik. F. hó 12-én jelent meg a közbir. törv. és korm. lap CXLVIII. darabja, német egyedüli és a kilencz kettős kiadásban ; tartalmazza : 442. sz. a. a belügyministerium nov. 10-ki kibocsátványát, mely által a financzérség katona-mentességét illető 1849 marcz. 2—ki szabály megváltoztatása elrendeltetik. november 14-kén 1850 Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (nagyhidatcz a 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában : (aldunasoron, kegyesrendiek épületében). Vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Szerkesztői iroda van; aldunasor és halpiaca sarkán 53. sz. a Kemeshegyi ház 2. emeletében 2. sz. a HEfflHIVATALOS RÉSZ. Pest, nov. 13. II. Az ismeretes frankfurti parlament, a német népnek egy részint őszinte , de nagyobbára betanult lelkesedése által összehívott gyűlés maga kitűzött föladatát, Németország újjáalkotását, teljesen kielégítőleg aligha megoldhatta, e czélra azonban valamit mégis tehetett és sikerre számíthatott volna, de csak egy föltétel alatt, hogy t. i. minden német kormány az ujjáalkotás alapjaira nézve egyetértsen. Majd mindenik német udvar, jelesen a bajor, ez egyetértést sürgette is, de foganat nélkül, minek okát a vizet zavaró, minden közeledő lépéseket gátló porosz kabinet magaviseletében kell keresni. A részrehajlatlan história megírja az utókornak, hogy Poroszország téve lehetlenné Németország egyességét, az ebből fejlődött minden boldogtalan következmények azért egyedül rá háramlanak. Tette pedig ezt Poroszország egyedül azon okból, — mivel Németország hegemóniájára vágyott — mire a német státusok egyetértése mellett el nem juthatott volna. Így történt, hogy a frankfurti parlament az udvarok visszavonása miatt semmire sem mehetvén , körén túl terjeszkedéssel magát souverainnek nyilvánitá, s a monarchiával, tehát a legtöbb német státusok alapjával ellenkező népfenség elvét hirdette. Ennek természetes következése volt, hogy a német kormányok az alkotmány készítéséből kirekesztve maradtak, a parlamentnek tehát és abban legtöbbet tehető porosz kormánynak a mesterkedésekre tág mező nyilt, — s így jött létre azon csodálatos és sok theoriai bölcseséget, de semmi gyakorlati tapintatot nem mutató birodalmi alkotmány , melynek következtében a porosz királynak német császárrá kellett volna lenni. Ez alkotmányt azonban a híressé lett alapjogok — Grundrechte — s több oly demokratiai túlzott elvek kisérték, hogy a porosz kormánynak saját művét szégyelleni, attól elfordulni kellett,s a király az nyáron ajánlott koronát kénytelen volt visszautasitni. Minő ellentmondás, minő következetlenség rejlik e tényben ? — azt elég egyszerűen említni. Prussiára,a legcsodálatosabb elemekkel kezet fogó Prussiára háramlik azért a felelősség, hogy oly alkotmány készítését mozdítá elő , mit maga sem ismert el, s mely Németországot még jobban szétszakasztotta, sőt fejetlenségbe is döntötte volna. Mint ez Poroszország műve volt, úgy annak következményei is, csak neki tulajdoníthatók, hogy több országokban a rend megbomlott, Saxonia, Baden, és Rajna tartomány véres zendülések nézőhelyei lettek — s Frankfurtból az egységet vagy legalább egyességet eszközlő alkotmány helyett Németország legszebb, legboldogabb vidékeire pusztító, a társasági rendet fölforgató lázadás és forradalom áradott ki, melynek elnyomása tetemes örömegfeszitésbe és áldozatba került. Mindez nem a Németország javát, de saját nagyságát és hatalma terjesztését tekintő Prussia műve volt. Neki, s tekervényes, jogot tapadó, őszinteség nélküli politikájának köszönheti Németország a föllebbi csapásokat, és abból eredeti tömérdek szerencsétlenséget. Mindez azonban nem volt elég. Az előidézett és teljes folyamba indított forradalmat választó Prussia új szövetségesének, melynek segítségével terveit végrehajtsa. Amit a frankfurti parlamenttel kivinni nem lehetett, arra a forradalom által kelle eljutni! Ez adta Baden! Poroszország kezére, ez volt szülője a hires uniónak, mihez majd több német státusok csatlakoztak — midőn két rész, a zendülés örvényébe sodortatás és Poroszország uralma közöl, ez utolsót, a kisebbet, választották. Össze nem férő, egymástól egészen különböző, két végsőben járó, s mégis egy czélban összetalálkozó, kezet fogó két veszedelmes ellenséggel kellett az ily aggasztó helyzetre lealázott német státusoknak küzdeni; egy részről a fölforgató párt embereivel, más részről a porosz kormánynyal, mely nem kevésbbé — nagyravágyó tervei eléréséért — azönálló törvényes rend lerombolásán dolgozott. Austriának azon állásából, mely ezt elvitázhatlan históriai jogok, és európai kötések erejénél fogva illeti, kiforgatása és Németországból kizárása a hegemóniára vágyás természetes következése volt. Ebből származott Poroszország makacs ellentmondása a német szövetséggyűlés helyreállításának , mit Austria a főbb német státusok hozzájárultával végre is hajtott. Míg e kérdés az alkudozások és diplomatiai jegyzék-irások körében maradott, egyéb kárt a tentafecsérlésnél nem okozott. Austria ez ügyben — midőn azönálló és egyedül gondolható törvényes alapon kívánja Németország újraalkotását eszközölni — tagadhatlanul a jog és igazság terén áll. TÁRCZA: A magyarországi oroszok története. (Folytatás.) Legérdekesebb, véleményem mint mások nézetei szerint, szerzőnek „Magyarhon érdeke ezen nép történetében“ — czimü értekezése, mely így hangzik: „Egy nemzetnek politikai állását mindenkor azon viszonyok határozzák meg, melyek által egyik faj a másikkal történeti kapcsolatban áll. — Ezen kapcsolat azonban az idők forgandósága által örökös átalakulásban van, s hévmérője szokott lenni minden nép erkölcsi, vagy politikai súlyának, helyezetének, s élet reményének. A sajátságos történeti hivatás ösztöne azonban csak később kel föl a népfajok keblében, s csak később követ valami politikai irányt, annyira, miszerint állásának történeti kapcsait megváltoztassa s oly súlyra emelkedhessék, hogy a dolgok rendére is befolyást gyakorolhasson. A fölületes politikusok azonban nem sokat gondolnak azzal, mert ők csak a jelen pillanatait tekintik a nemzetének. A kormányférfi é s maga a nemzet is, ha erre nem ügyel, ha a körülte álló népelemnek mozdulatait, fejlődését nem vizsgálja, hibázik.“ Forradalmunk, szerencsétlenségünk, bukásunk t. i. szerző szerint egyedül azon könnyelmű politikából származott, miszerint a köznemzeti életet képző többi népelemnek nem ismertük meg azon súlyát, melylyel birt, s melyet a polgárháború viszonyaiban vesztünkre még inkább kifejtett. Fajunknak történeti átka, hogy annyi buzgó s dicső honfiak között annyi századok óta, oly státusférfiakkal, kik az emberiség főeszméinek erkölcsi befolyását is latba vették volna, nem bírtunk-----------hanem szükséges egybeolvadás helyett, a szükséges kiengesztelődés s barátság helyett, a visszavonás s elidegenedés pártos tüzét gerjesztettük inkább, habár öntudatlanul is. A kormányok öngonddal és méltánylattal lesik s kisérik e mozgalmakat. A magyar is a nemzetiség előmozdítása s megszilárdítása által akarta ezen czélt elérni; de meg kell jegyeznünk, hogy ezen eszméknek, mely egyszersmind eszköz volt egy magas politikai érdek előmozdítására — korszaka már lejárt. — Egyforma jeleket látunk mindenütt, melyeket a küzdő nemzetek újjászületésük a közszabadság s jogegyenlőség előjeléül tekintenek. S látjuk, hogy a legutóbbi félszázad történetében is mindenütt inkább „népszabadság“ , mint „nemzetiség“ szerepelt. De Magyarországot azon szerencsétlenség érte, hogy a szabadság eszméje csak uszályhordója, szolgaleánya volt a nemzetiségnek. A többi népelemek, a magyar nemzetiség hódítmányait megsokalván, egy mindent szétbontó forradalmat idéztek elő, mely következményeiben bölcsőjévé vált ugyan a népszabadság közeszméinek — de koporsója egyszersmind a magyar nemzetiségnek.“ Itt azonban úgy okoskodik szerző, hogy ez nem halála még a magyar népnek; mert a történetek nagyszerű bárkát készítettek számára, — a szabadságot, — és e bárkában mindnyájan megférünk (?) — (jobban mondva) megférhetnénk. „A szabadság eszméje — folytatja a szerző — századunk ereje, és közös tulajdon. A szabadság eszméje korunkban oly történeti végrendelet, melyhez a mely nép nem alkalmazkodik, annak bukni kell. — — — A szláv nép megbukik, vagy soha föl nem virágozhat , ha ezt megtámadja, a rácz elvész, ha ezt nem tiszteli; — az oláh szolga marad, — de a magyar sem kél többé föl soha! — ha ezt nem imádja. Mert vegyük a dolgot úgy a mint áll: a rácz elszakadt, a horvát elpártolt, az oláh megvetett, a szláv faj elhagyni készül bennünket. S miért ? Mert attól fél, hogy a magyar elem a szabadság eszméivel is egyedurulkodnék rovására, mint hitték a nemzetiség jogaira nézve. — Mutassuk meg tehát, hogy mi semmi faj iránt nem fösvénykedünk a szabadság áldásaiban , nem irigyeljük s elnyomni nem akarjuk. — stb. Itt inti a magyarokat a szerző (mint azt már Ungvárból írva, a Magyar Hírlapban olvasni volt szerencsénk) hogy ha az oroszokat megvetjük, könnyen Galicziához simulnak, vagyis csatlakoznak, hová 16 millió rokon csalogatja őket!-----------S ez csaknem egyedül azon nervus rerum gerendumul, némelyek szerint, mely az érdemteljes szerző különben igen jeles történeti iratára egy kis homályt vet. (?) De visszatekintvén a múltakra, s ha úgy tetszik, néha a jelenre is, az egyenes lelkű szerző észrevételeit nem lehet egészen balra magyarázni, — ha őszinték akarunk lenni, akkor még igenis eleven színekben áll előttünk az emberiség jogait nem épen tisztelő oligarchia; ha azt akarjuk, hogy szövetségeseink szerzőként a mi nemzetiségünk ellen ne nyilatkozzanak, akkor azon aranyszabály felé kell iparkodnunk, mely szerént mi is azt mondhassuk, miképen: „demokratánk a legaristokratikusabb , — aristokratiánk pedig a legdemokratikusabb.“ (Folytatása következik.)