Magyar Hirlap, 1850. november (2. évfolyam, 296-320. szám)

1850-11-14 / 306. szám

Pest, Csütörtök, Megjelenik e lap hétfői ét ünnepet ki­véve mindennap. Előfizetési dij : f­é­l­ évre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 ft 30 kr. É­vn­e­gy­e­d­r­e helyben házhoz küldve 4 frt ; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 ft 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. HIVATALOS RÉSZ. Kinevezés. Ö cs. kir. felsége f. hó 7-kénbek­ legf. határo­zata által P­r­o­t­m­a­n­n József főrendörbiztost Pest- Buda és Ó-Buda városok számára cs. kir. városk­api­­tánynyá és rendőrigazgatóvá méltóztatott legkegyel­mesebben kinevezni. 306. sz. A Magyarországot illető országos törvény- és kormánylap XXVI. da­rabjából. (Kiadatott és elküldetett 1850. November 7-kén.) Az igazságügyi ministeriumnak 1850-ki jú­nius 19-kén kelt rendelete, kiható az összes ko­ronaországokra nézve, mely által, 1850-dik jú­nius 17-kén kelt legfelsőbb határozat következ­tében, a Magyar-, Horvát- és Tótország-, az er­délyi nagyfejedelemség-, a szerb vajdaság-, s a temesi Bánátból való egyéneknek, ha ezek oly koronaországban, melyben a polgári köztörvény­könyv érvényességgel bir, vagy az imént neve­zett koronaországokban meghatároznak, hagyo­mányaik iránti intézkedés meghatároztatik, s ezen rendelet kihirdetése napjától kezdve foganatba tétetik. (A közönséges birodalmi törvény- és kormánylapban 1850-ből, LXXVI. darab, 242. sz. kiadatott 1850-ki junius 25-dikén.) Ő felsége a következő ideiglenes rendeletet mél­tóztatott legkegyelmesebben helybenhagyni: 1. §. Ha a Magyar-, Erdély-, Horvát- és Tót­ország-, a szerbvajdaság és a temesi Bánátból való egyének rendes lakhelyüket oly koronaországokban vették, melyekben a polgári köztörvénykönyv érvé­nyességgel bir, s ugyanott meghatáloztak ; azoknak az ezen koronaországokban találtatott összes ingó­­s ingatlan hagyományaik iránt az ottani kerületi ható­ság, ezen koronaországok törvényei értelmében, fog intézkedni. Ellenben az imént nevezett koronaorszá­gokban levő ingó- és ingatlan hagyományokra nézve, azon országok hatóságai fognak az ottan fennálló törvények értelmében intézkedni, melyekben a vagyon találtatik. 2. §. Ha az 1. §-ban nevezett koronaországok­ból való egyének ideiglenes tartózkodásuk alatt oly koronaországban, hol a polgári köztörvénykönyv ér­vényességgel bír, meghaláloznak, ez esetben az illető törvényhatóság, melynek megyéjében a halálozás tör­tént, az ottan hátrahagyott ingó vagyonra nézve csak annyiban foly be, miglen a személynek azonossága megerősítve, annak iratai s ingóságai biztosítva, ez utóbbiak, a mennyiben azoknak megőrzése lehetetlen, vagy aránytalan költségekkel jár, elszerezve, s a táp-, betegségi és temetési költségek, valamint egyéb, a tartózkodás ideje alatt támadt hitelezői követelések kielégítve vannak. Az ezen ingó vagyon iránti rendelkezés, s a végrendeleti, vagy törvényes örökösödési jogból szár­mazó perek elitélése azonban, azon koronaország ha­tóságát illeti, melyhez a meghalt egyén tartozott, s e törvényhatóság, előforduló kétség esetében, a legfel­sőbb itélőszék által kijelölendő. Azon koronaorszá­­gokban, hol a polgári köztörvénykönyv érvényesség­gel bir, találtató ingatlan hagyományokra nézve, az odavaló illetékes hatóságok, az ottan fennálló törvé­nyek teljes kiterjedése szerint, intézkednek. A hagyományozónak a föllebb, név szerint emlí­tett koronaországokban találtató ingó vagy ingatlan avaira nézve, azon bíróság, melynek kerületében a hagyományozó ideiglenesen tartózkodott, befolyást nem gyakorol. 3. §. Ha a nevezett koronaországokból való egyé­nek ugyanolyan meghatáloznak, s azon koronaorszá­gokban , hol a polgári köztörvényköny érvényes , in­gatlan javakat bírnak, ezen utóbbiakra nézve szinte kizárólag az odavaló illetékes hatóságok intézkednek az ottan fönnálló törvények szerint. 4. §. Adóssági követelések szintén az ingó va­gyonhoz számítandók, s a hagyományaié­ személyét követik. Kivételt egyedül az ingatlan vagyonra biztosí­tott adóssági követelések szenvednek, melyek, ha Ma­gyar-, Horvát-, Tót-, Erdélyországban, a Vajdaság­ban, vagy temesi Bánátban biztosítják, tekintet nélkül a személyre, ezen koronaországok hagyományozási vagyonához számítandók. Ellenben az oly koronaor­szágokban, hol a polgári köztörvényköny érvényesség­gel bir, biztosított adóssági követelések, mindig ugyan­azon koronaországok hagyományozási vagyonához tartoznak. 5. §. A végrendeletileg megállapított örökösö­dési rend, a­mennyiben ez a régin­tézményi kolszerű­­ségektől függ, tartozzék a kezelés akár azon korona­országoknak, melyekben a polgári köztörvénykönyv érvényességgel bír, akár a többiek egyikének törvény­­hatóságaihoz , mindig azon terület törvényei szerint elítélendő, hol az fölállítatott. 6. §. A jelen rendeletben foglalt összes határo­zatok még azon esetben is kölcsönösen alkalmazandók, ha az egyikéből azon koronaországoknak, melyekben a polgári köztörvénykönyv érvényességgel bír, szár­mazó egyének, Magyar-, Horvát- és Tótországban, az Erdélyi nagyfejedelemségben, a Szerb vajdaságban vagy a temesi Bánátban állandóan letelepedtek, vagy ottan ideiglenesen tartózkodtak, és meghatáloztak. 7. §. Jelen rendelet, kihirdetése napjától kezdve, az összes koronaországokban teljes hatál­lyal bir. Az 1782-ki sept. 7-kén, és 1792-diki február 18-kán kelt császári nyiltparancs, úgy szinte mindazon rendeletek , melyek eddigelé a jelen rendelvényben érintett tárgyakra vonatkoztak, érvénynélküliek. Schmerling, F. é. nov. 13-án jelent meg a Magyar korona­­országot illető tör. és korm. lap XXVII. darabja, tar­talmazza : 383 szám a. a közoktatási minister f. é. marcz. 29-i kibocsátványát, mely által a többi austriai egye­temekre martz. 10-ki ministeri kibocsátvány által be­hozott egyetemi bizonyságok a pesti egyetemen is behozatnak (a kir. törv. és korm.lap XLVII darabjából.) 384 sz. a cultusministerium f. é. martz. 31 —ki rendeletét, a directorok megszüntetését s dékánok és rectorok kineveztetését a pesti egyetemen illetőleg (a bir. törv.lap XLVII darabjából.) 385 sz. a. a cultusministerium f. é. jul. 12-diki rendeletét a tanpénzeknek behozatalát a bécsi, prágai, pesti, lembergi, krakói, ollmützi, gratzi és innsbrucki egyetemeken illetőleg (a bir. törv.lap CXL darabjából.) 386 sz. a. a financzministerium f. é. sept. 18—ki kibocsátványát, mely által azon határozmányok meg­­állapittatnak, melyek a Magyar-, Horvát- és Szlavon­­országot, szerb vajdaságot a temesi bánsággal, és Er­­délyországot a többi koronaországoktól elválasztó közbenső vámvonal eltörlése után az ezen vonal által elkülönzött területek közlekedésében még ideiglenesen fönállnak (a kir. törv.lap CXXII darabjából.) 387 sz. a. a cultus ministerium f. é. oct. 4-diki kibocsátványát, mely által a f. é. sept. 29.ki­r. f. ha­tározat által jóváhagyott, a magyarországi jogakadé­miákra vonatkozó ideig, szabályzat közzététetik (a bir. törv.lap CXXXIV darabjából.) 388 — 396 sz. a. (bezárólag) a bir. törv. és korm.lap LXXXII. db.252 számától egész a LXXXVIII db. 281 száméig (bezárólag.) F. hó 11-én jelent meg a bir. törv. és korm. lap CXLVII. díja, német egyedüli, s a kilencz kettős kiadásban; tartalmazza a 437, 438, 439, 440, és 4­1. sz. a. rendeleteket; 438. sz. a. a cultusminis­­t­rium f. é. oct. 23-ki kibocsátványát, mely által az okleveles sebészeknek és sebészmestereknek 1849 aug. 16—ki ministeri kibocsátvány által adott enge­­delem, a volt két évi philosophiai tanfolyam tantár­gyaiból magán­vizsgálatokat utólagosan letenni, oda módosittatik, hogy az orvosi tanfolyamra fölvétel vé­gett valamely egyetemi város nyilvános főgymnasiu­­mán a logika, psychologia, physika és philologiából vizsgálatokat kötelesek letenni; e kedvezmény csak az 185 °/51 és 51/52 tanévekre szólván. 441. sz. a. a hadügyministerium f. é. nov. 6-i rendeletét, mely által a forradalom után a cs. b. had­seregbe besorozott s később megszökött volt fölke­­lőknek ö flge által adott átalános kegyelem közzété­­tetik. F. hó 12-én jelent meg a köz­bir. törv. és korm. lap CXLVIII. darabja, német egyedüli és a ki­lencz kettős kiadásban ; tartalmazza : 442. sz. a. a belügyministerium nov. 10-ki ki­bocsátványát, mely által a financzérség katona-men­tességét illető 1849 marcz. 2—ki szabály megváltoz­tatása elrendeltetik. november 14-kén 1850­ Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (nagyhidatcz a 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában : (aldunasoron, kegyesrendiek épü­letében). Vidéken minden cs. kir. posta­­hivatalnál. Szerkesztői iroda van; aldunasor és halpiaca sarkán 53. sz. a­ Kemeshegyi ház 2. emeletében 2. sz. a HEfflHIVATALOS RÉSZ. Pest, nov. 13. II. Az ismeretes frankfurti parlament, a német népnek egy részint őszinte , de nagyobbára beta­nult lelkesedése által összehívott gyűlés maga ki­tűzött föladatát, Németország újjá­alkotását, tel­jesen kielégítőleg aligha megoldhatta, e czélra azonban valamit mégis tehetett és sikerre szá­míthatott volna, de csak egy föltétel alatt, hogy t. i. minden német kormány az ujjá­alkotás alap­jaira nézve egyetértsen. Majd mindenik német ud­var, jelesen a bajor, ez egyetértést sürgette is, de foganat nélkül, minek okát a vizet zavaró, minden közeledő lépéseket gátló porosz kabinet magavi­seletében kell keresni. A részrehajlatlan história megírja az utókor­nak, hogy Poroszország téve lehetlenné Németor­szág egyességét, az ebből fejlődött minden bol­dogtalan következmények azért egyedül rá há­­ramlanak. Tette pedig ezt Poroszország egyedül azon okból, — mivel Németország hegemóniájára vá­gyott — mire a német státusok egyetértése mellett el nem juthatott volna. Így történt, hogy a frankfurti parlament az udvarok visszavonása miatt semmire sem mehet­vén , körén túl terjeszkedéssel magát souverain­­nek nyilvánitá, s a monarchiával, tehát a legtöbb német státusok alapjával ellenkező népfenség el­vét hirdette. Ennek természetes következése volt, hogy a német kormányok az alkotmány készítéséből kirekesztve maradtak, a parlamentnek tehát és abban legtöbbet tehető porosz kormánynak a mes­terkedésekre tág mező nyilt, — s így jött létre azon csodálatos és sok theoriai bölcseséget, de semmi gyakorlati tapintatot nem mutató birodal­mi alkotmány , melynek következtében a porosz királynak német császárrá kellett volna lenni. Ez alkotmányt azonban a híressé lett alapjogok — Grundrechte — s több oly demokratiai túlzott el­vek kisérték, hogy a porosz kormánynak saját művét szégyelleni, attól elfordulni kellett,s a ki­rály az n­­­y­áron ajánlott koronát kénytelen volt visszautasitni. Minő ellentmondás, minő követ­kezetlenség rejlik e tényben ? — azt elég egy­szerűen említni. Prussiára,a legcsodálatosabb elemekkel ke­zet fogó Prussiára háramlik azért a felelősség, hogy oly alkotmány készítését mozdítá elő , mit maga sem ismert el, s mely Németországot még jobban szétszakasztotta, sőt fejetlenségbe is dön­tötte volna. Mint ez Poroszország műve volt, úgy annak következményei is, csak neki tulajdoníthatók, hogy több országokban a rend megbomlott, Saxonia, Baden, és Rajna tartomány véres zendülések né­­zőhelyei lettek — s Frankfurtból az egységet vagy legalább egyességet eszközlő alkotmány he­lyett Németország legszebb, legboldogabb vidé­keire pusztító, a társasági rendet fölforgató láza­dás és forradalom áradott ki, melynek elnyomása tetemes örömegfeszitésbe és áldozatba került. Mindez nem a Németország javát, de saját nagyságát és hatalma terjesztését tekintő Prussia műve volt. Neki, s tekervényes, jogot tapadó, ő­­szinteség nélküli politikájának köszönheti Német­ország a föllebbi csapásokat, és abból eredeti tö­mérdek szerencsétlenséget. Mindez azonban nem volt elég. Az előidézett és teljes folyamba indított forradalmat választó Prussia új szövetségesének, melynek segítségé­vel terveit végrehajtsa. A­mit a frankfurti parla­menttel kivinni nem lehetett, arra a forradalom által kelle eljutni! Ez adta Baden! Poroszország kezére, ez volt szülője a hires uniónak, mihez majd több német státusok csatlakoztak — midőn két rész, a zendülés örvényébe sodortatás és Poroszország uralma kö­zöl, ez utolsót, a kisebbet, választották. Össze nem férő, egymástól egészen különböző, két végsőben járó, s mégis egy czélban összetalálkozó, kezet fogó két veszedelmes ellenséggel kellett az ily aggasztó helyzetre lealázott német státusoknak küzdeni; egy részről a fölforgató párt emberei­vel, más részről a porosz kormánynyal, mely nem kevésbbé — nagyravágyó tervei eléréséért — a­zönálló törvényes rend lerombolásán dolgozott. Austriának azon állásából, mely ezt elvitáz­­hatlan históriai jogok, és európai kötések erejé­nél fogva illeti, kiforgatása és Németországból kizárása a hegemóniára vágyás természetes kö­vetkezése volt. Ebből származott Poroszország makacs ellent­mondása a német szövetséggyűlés helyreállítá­sának , mit Austria a főbb német státusok hozzá­járultával végre is hajtott. Míg e kérdés az alkudozások és diplomatiai jegyzék-irások körében maradott, egyéb kárt a tentafecsérlésnél nem okozott. Austria ez ügyben — midőn a­zönálló és egyedül gondolható törvényes alapon kívánja Né­metország újraalkotását eszközölni — tagadhat­­lanul a jog és igazság terén áll. TÁRCZA: A magyarországi oroszok törté­nete. (Folytatás.) Legérdekesebb, véleményem mint mások nézetei szerint, szerzőnek „Magyarhon érdeke ezen nép történetében“ — czimü értekezése, mely így hangzik: „Egy nemzetnek politikai állását mindenkor azon viszonyok határozzák meg, melyek által egyik faj a másikkal történeti kapcsolatban áll. — Ezen kapcsolat azonban az idők forgandósága által örökös átalakulásban van, s hévmérője szo­kott lenni minden nép erkölcsi, vagy politikai súlyának, helyezetének, s élet reményének. A sajátságos történeti hivatás ösztöne azonban csak később kel föl a népfajok keblében, s csak később követ valami politikai irányt, annyira, miszerint állásának történeti kapcsait megváltoztassa s oly súlyra emelkedhessék, hogy a dolgok rendére is befolyást gyakorolhasson. A fölületes politikusok azonban nem sokat gondolnak azzal, mert ők csak a jelen pillanatait tekintik a nemzetének. A kormányférfi é s maga a nemzet is, ha erre nem ügyel, ha a körülte álló népelemnek mozdulatait, fejlődését nem vizsgálja, hibázik.“ Forradalmunk, szerencsétlenségünk, buká­sunk t. i. szerző szerint egyedül azon könnyelmű politikából származott, miszerint a köznem­zeti életet képző többi népelemnek nem ismertük meg azon súlyát, mely­­lyel birt, s m­e­l­y­e­t a p­ol­gá­r­h­á­b­o­r­ú viszonyaiban vesztünkre még inkább kifejtett. Fajunknak történeti átka, hogy an­­­­nyi buzgó s dicső honfiak között annyi századok óta, oly státusférfiakkal, kik az emberiség fő­­eszméinek erkölcsi befolyását is latba vették vol­na, nem bírtunk-----------hanem szükséges egy­beolvadás helyett, a szükséges kiengesztelődés s barátság helyett, a vi­sszavonás s elide­genedés pártos tüzét gerjesztettük inkább, habár öntudatlanul is. A kormányok öngonddal és méltánylattal le­sik s kisérik e mozgalmakat. A magyar is a nemzetiség előmozdítása s megszilárdítása által akarta ezen czélt elérni; de meg kell jegyeznünk, hogy ezen eszméknek, mely egyszersmind eszköz volt egy magas­ poli­tikai érdek előmozdítására — korszaka már lejárt. — Egyforma jeleket látunk minde­nütt, melyeket a küzdő nemzetek újjá­születésük a közszabadság s jogegyenlőség előjeléül tekintenek. S látjuk, hogy a legutóbbi félszázad történetében is mindenütt inkább „népszabadság“ , mint „nemzetiség“ szerepelt. De Magyarországot azon szerencsétlenség érte, hogy a szabadság eszméje csak uszályhordója, szolgaleánya volt a nemzeti­ségnek. A többi népelemek, a magyar nemzeti­ség hódítmányait megsokalván, egy mindent szét­bontó forradalmat idéztek elő, mely következmé­nyeiben bölcsőjévé vált ugyan a népszabadság közeszméinek — de koporsója egyszersmind a magyar nemzetiségnek.“ Itt azonban úgy okoskodik szerző, hogy ez nem halála még a magyar népnek; mert a törté­netek nagyszerű bárkát készítettek számára, — a szabadságot, — és e bárkában mindnyá­jan megférünk (?) — (jobban mondva) megfér­hetnénk. „A szabadság eszméje — folytatja a szerző — századunk ereje, és közös tulajdon. A szabadság eszméje ko­runkban oly történeti végrendelet, melyhez a mely nép nem alkalmaz­kodik, annak bukni kell. — — — A szláv nép megbukik, vagy soha föl nem virágoz­hat , ha ezt megtámadja, a rácz elvész, ha ezt nem tiszteli; — az oláh szolga marad, — d­e a magyar sem kél többé föl soha! — ha ezt nem imádja. Mert vegyük a dolgot úgy a mint áll: a rácz elszakadt, a horvát elpártolt, az oláh megvetett, a szláv faj elhagyni készül bennünket. S miért ? Mert attól fél, hogy a magyar elem a szabadság eszméivel is egyedurulkodnék rovására, mint h­i­tt­é­k a nemzetiség jogaira nézve. — Mutassuk meg tehát, hogy mi semmi faj iránt nem fösvény­­kedünk a szabadság áldásaiban , nem irigyeljük s elnyomni nem akarjuk. — stb. Itt inti a magyaro­kat a szerző (mint azt már Ungvárból írva, a Ma­gyar Hírlapban olvasni volt szerencsénk) hogy ha az oroszokat megvetjük, könnyen Galicziához si­mulnak, vagyis csatlakoznak, hová 16 millió ro­kon csalogatja őket!-----------S ez csaknem e­­gyedül azon nervus rerum gerendumul, némelyek szerint, mely az érdemteljes szerző különben igen jeles történeti iratára egy kis homályt vet. (?) De visszatekintvén a múltakra, s ha úgy tet­szik, néha a jelenre is, az egyenes lelkű szerző észrevételeit nem lehet egészen balra magyaráz­ni, — ha őszinték akarunk lenni, akkor még igen­is eleven színekben áll előttünk az emberiség jo­gait nem épen tisztelő oligarchia; ha azt akarjuk, hogy szövetségeseink szerzőként a mi nemzetisé­günk ellen ne nyilatkozzanak, akkor azon arany­szabály felé kell iparkodnunk, mely szerént mi is azt mondhassuk, miképen: „demokratánk a leg­­aristokratikusabb , — aristokratiánk pedig a leg­demokratikusabb.“ (Folytatása következik.)

Next