Magyar Hirlap, 1892. június (2. évfolyam, 152-179. szám)

1892-06-01 / 152. szám

Vallásszabadság. (a) Bizony különös az eszmék sorsa. Álomországba való ideának minősítették a vallásszabadság eszméjét nálunk tíz, tizenöt, húsz évig s valahányszor meg­jelent az Irányi-féle javaslat az évi bud­­gettárgyalások idején, nagyobbnál­ nagyobb többségek szavazták le, napirendre térve fölötte egész a következő budget tárgya­lásáig. Még csak szót sem igen veszte­gettek rá. Formaságnak, egy öreg rajongó mániájának tartották ezt az egész val­lásszabadsági kérdést és nem tartották egyébre méltónak az egyszerű szavazás­sal való agyonbunkóztatásnál. És ma — jegyezzük meg jól a na­pot — 1892. május hó 31-ikén, midőn az elnök föltette a kérdést, hogy kiván­­ják-e a képviselő urak a vallásszabadság eszméjének megvalósítását, fölállt az egész ház, miként fölállott 1848-ban Kossuth beszéde után és 1873-ban, midőn Deák Ferencz mondta el beszédét a polgári házasságról — mely fájdalom — utolsó beszéde is vala. Nem maradt ülve senki, még azok az egyházi képviselők sem, kiket köt a lelkiismereti fegyelem s még azok az ósdi alakok sem, kik minden reformban a létező rend veszedelmes fel­forgatásának előjeleit látják. Egyhangúlag szavazta meg a ház, hogy ezentúl szabad legyen a vallások gyakorlata a magyar földön. És vájjon miért ? Vájjon a húsz esz­tendei munka eredménye-e ez, vájjon ez idő alatt úgy átszűrődött-e a lelkekbe a vallásszabadság szükségének érzete ? Nem. Az eszme maga sem nem érettebb, sem nem éretlenebb, mint volt megnyilatko­zása első napján. Sőt ellenkezőleg, ha a lelkipásztorokat kérdezzük, azok meg­mondják, hogy a vallásosság érzete ez idő alatt szomorúan hanyatlott minden felekezetnél és a lelkiismereti szabadság kérdései alig érdeklik az embereket. Avagy talán olyan rohamos lépésekkel haladtunk a reformok utján, hogy munkánk anyaga kimerittetett s ma már csak restancziáin­­kat dolgozzuk fel ? Ezt bizony alig hiszi el valaki. S a ki talán azt képzelné, hogy nehány szabadságszeretettől áthatott lel­kes agitátor munkájának gyümölcse volt a mai nap, az is nagyon csalatkoznék. A modern emberek többsége az Istenhez csak akkor fordul, ha földi hatalomhoz már egyáltalán nem fordulhat, a lelkiek­kel akkor kezd törődni, mikor az anya­giakkal már képtelen foglalkozni s ez a társadalom nem termi bizony meg az abstrakt eszmék propagandáját. Ezek szerint tehát a kormány dicső­sége lett volna a­­ mai nap. ő törte szét merész kézzel, illetve magas czélok vágya által a bilincseket, melyeket hordozniok kellett az emberi lelkeknek s megmutatta az utat a lelki szabadság ígéretföldére. Ha az eszme nem küzdött önmagáért, ha érte nem küzdöttek emberek, vagy körülmények, a siker érdeme nem lehet másé, csak a kormányé. Fájdalom, ez sem áll. Régebbi kor­mányaink az antik szobrok hideg közö­nyével nézték ezt az egész dolgot és uti­­litarisztikus hajlamaik után indulva, fon­tosabbnak tartottak egy viczinális vasutat a vallásszabadság kérdésénél. Nem tettek mellette semmit, ellene sem többet, mint hogy évenkint egyszer agyonszavaztatták. Az ő rendszerük mellett az Irányi-féle javaslat talán még ma is javaslat volna s alig érezné valaki szükségét annak, hogy a vallási dolgokban valamely újabb intézkedés történjék. Mostani kormányunk messzebb ment. Legkiválóbb sajátsága ennek a kormány­nak az akczióképesség révén, a legczél­­szerűbbnek találta akcziót kezdeni a val­lási dolgokban is, és sikerült két évi kö­vetkezetes és tapintatos működéssel a magyar közéletet arra az útra téríteni, a­mely elvezethetett volna akár az inkvi­­zíczióhoz is. És itt lépett közbe valami, a­mi már nem egy csodát idézett elő népünk történelmében; valami, a­miről azt hit­ték, hogy ha nem is halt meg, de olyan mélyen aluszik, hogy emberöltőkig vár­hatunk a fölébredésére, valami, a­mit elhoztunk arról a szabad ősi földről, a­hol eleink tanyáztak s a­mit itt ápolgat­­tunk, melengettünk szíveinkben ezer éven át, nagy ritkán, a megpróbáltatás napjai­ban véve igénybe csodálatos varázserejét és ez a valami­­ fajunk örökletes ragasz­kodása a szabadság eszméjéhez. Ez az örökletes érzés nyilatkozott meg ma, vagyis jobban mondva, nyilat­kozott meg e hó 24-én Apponyi Albert beszéde után. ő mutatta meg, hogy a kormány nyomában tévelyegve, előkészítői leszünk a legméltatlanabb háborúnak, mely földúlhatja egy ország békéjét­­ a vallásháborúnak, s ő világosította föl a kétkedőket arról, hogy a diplomatizálás, hazudozás és paktálások hatalma csak látszólagos, eredményei ideig-óráig valók s elélhet velük egy darabig egy kormány, de nem élhet meg egy nemzet. Az ő szavára hullott le a hályog a vaksággal megvert szemekről s az ő tiszta lelke vetett fényt a szomorú képre, mely nap­­ról-napra sötétebbé vált. Dicsőség a mai napért Irányinak, az apostolnak ; dicsőség Apponyinak, a küz­dőnek ; de mindenekfölött dicsőség e nemzet szeretetének, melylyel a szabad­ság eszményét övezi s a mely erejének örökös forrása volt és marad mindenkor. Szerda, Junius 1. Budapest, 1892.­ Egész évre 14 írt, fél évre 7 írt, ‘­.évre 3 írt 50 kr. egy tranacra 1 írt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. II. évfolyam 152. szám. FŐSZERKESZTŐ: HORVÁTH GYULA FELELŐS SZERKESZTŐ. Szerkesztőség: Újvilág­ u. sI. Kiadóhivatal: Gránátos­ u. IC. FENYŐ SÁNDOR Egyes szám­ára : helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Mai számunk 16 oldal. Budapest, május 31. A kormánypárt helyzete. A többség tagjai alig tarthatók a fővárosban, a legnagyobb erő­feszítés kell hozzá, hogy itt maradjanak és így is alig jelennek meg az üléseken, a­mi úgy a pártelnökségnek, mint a pártvezérnek nagy gon­dot okoz. Úgy látszik, hogy a párt Szapáry rendszerével a megfenek­léshez jut. Egyik lapsus a másikat követi, a kis vereségeknek se hossza, se vége. Oly ügyesen viszik a nagy párttal a taktikát, hogy tizenegy szavazatos többségei vannak. Különben ehhez az is hozzájárul, hogy most már nem igen van kedvük magukat ex­ponálni a párttagoknak Szapáry grófért és az egyes miniszterekért. A korm­ány képtelenséget vetik az ellenzék szemére. Pedig a hatalom teljes birtokában, a korona bizalma mellett a kormány és pártja a politikai elzüllés küszöbén áll. Nem buknak meg, csak elzüllenek. Szapáry gróf a jubileumban bízik, hogy az ott reá áradó királyi kegy megerősíti majd állásában és elfelejteti baklövéseit. A pártja már ebben se igen bízik. Annyi azonban bizonyos, hogy még azok is és — éppen a szabadelvű párton vannak számosabban — a­kik a kormányzat tarthatatlanságát hirdetik, ma már palam­et publice a válság vagy a megfeneklés időszakát őszre teszik. Mi azonban reméljük, hogy addig nem fog bekövetkezni a katasztrófa, hanem Szapáry rendszerével még tovább fog igyekezni fenmaradni, mert az a meggyőződésünk, hogy a helyzet gyökeres megváltozása csak akkor állhat be, ha a változás nem a pártintrigák, hanem a jobb és komoly belátásnak eredmé­­nye lesz. A csengeri mandátum. A képviselőház IX. bíráló­­bizottságában holnap délelőtt fél 12 órakor hirdetik ki az ítéletet a csengeri mandátum ügyében. A képviselőház pénzügyi bizottsága közbejött akadályok miatt, nem mint jelentette, junius 1-én délután 5 órakor, hanem 6 órakor kezdi ülését. Nincs budget, Magyarországnak nincs budget­je. A kormány 1892. junius 1-től 1892 junius 15-ig törvény alapján egyetlen krajezár kiadást nem utalványozhat, egyetlen krajezár állami követelést nem hajthat be. A kormánynak mától számított tizenöt napon át nincs törvényes fölhatalmazása a pénzügyi kor­mányzásra.­­■ Az első inderanitynek, az 1891. évi XXXVII. törvényczikknek hatálya ma jár le ; az 1892-re szóló költségvetést most tárgyalja javában a képviselőház. De a második indemnitás ? Igen, van második pénzügyi felhatalmazás is, mely „az 1892. évi X. t.-cz.” nevén fogja hirdetni az utókor előtt a Szapáry-kormány nagyságát. Igen, van második indemnitás, és annak hatálya julius végéig terjed. Tehát mégis van költségvetés ! Nincs. Az 1892. évi X. t. sz. az „Országos Törvénytár" mai számában jelent meg. És törvény értelmében törvényeink 15 nappal a Törvénytárban való megjelenésük után lépnek életbe. Hacsak nincs oly §­uk, mely a törvény életbeléptetésének idejéről intézkedik. A fönt tisztelt indemnitási törvény pedig két szakaszból áll. Az első kimondja, hogy az indem­nitás hatálya kiterjesztetik 1892 július végéig; a 2. §. pedig a pénzügyminisztert bízza meg a törvény végrehajtásával. De arról szó sincs benne, hogy a a törvény kihirdetése napján lép életbe, úgy, hogy

Next