Magyar Hirlap, 1892. november (2. évfolyam, 302-331. szám)
1892-11-01 / 302. szám
Budapest, 1892.D. évf. 302. se. gyp* E PÉLDÁNY FERTŐTLENÍTVE VAN. Kedd, november 1 MAGYAR HÍRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal József-körut 47. szám. F^erk.s: Egész évre 14, fél évre 7, 10 évre 3 frt 50 kr, egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. HORVATH GYULA. Egyes számára: helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Tiszta bort kérünk. A képviselőház pénzügyi bizottságának mai ülésén az uj kereskedelmi miniszter jóakaratot és támogatást kért, mint amilyenben hivatalbeli előde szerencsés volt részesülni. Az egyes pártok szónokai nem késtek azt az ígéretet tenni neki, hogy eljárását és előterjesztéseit jóakaratú tárgyilagossággal fogják bírálatuk tárgyává tenni. Ehhez az ígérethez a magunk részéről mi is csatlakozhatunk, de a félreértés kikerülése érdekében ki akarjuk emelni, hogy őszintén jóakaratú és objektív megítélésre méltányosan csak az számíthat, aki azt őszintesége által meg is érdemli. Lukács Béla már az unalomig hangoztatja azt, hogy mindenben boldogult elődének nyomdokain kíván haladni. Márpedig belátásának talán igen, de őszinteségének éppen nem válik dicséretére, ha, midőn a rosszul értelmezett kegyeletnek kívánva hódolni, az eddigi vasúti politika követését hirdeti, egyúttal egyenként kezdi feltárni annak tátongó hézagait és organikus hibáit. * Hiszen alig múlt el egy éve annak, hogy a minden felül feltornyosuló panaszok viszhangjakép kifejezésre talált, a törvényhozás kebelében az az aggodalom, melyszerint a magyar állam vaspályák alkalmazottai a végkimerülésig vannak a szolgálat által igénybe véve, aminek más egyéb hasonló helytelen természetű megtakarítások mellett lehet tulajdonítani azt, hogy ez az óriási állami vállalat jövedelmezősége szembeötlő és szemfényvesztő emelkedést mutatott, de viszont ennek köszönhető a forgalom biztonságának csökkenése mellett az is, hogy a vasúti hivatalnoki kar életerejével pazar, rabló gazdálkodás fizetik. Mily határozott volt erre a tagadás és mily élénk annak biztosítása, hogy a vasutak alkalmazottjaitól csak emberileg lehetséges dolgot, tehát csak kötelességteljesítést és nem önfeláldozást követelnek minélfogva a jövedelem gyarapodása a helyes vasúti politikának jogosult eredményét képezi. És íme alig telik el nem is egy év, csak néhány hónap s előáll a mestere minden szavára, jó és ballépésére esküvő új kereskedelmi miniszter és egyszerre ezret jóval felülhaladó személy szaporítást kíván a törvényhozástól. Mi más ez, mint bevallása, hogy az érdekelt szolgálattevők és az utazó közönség köréből felhangzott panaszok és úgy a képviselőházban, mint a sajtóban nyilvánult aggodalmak csakugyan alaposak voltak. Ennek bevallása magában oly helyes, hogy azt az új miniszter és a kormány már csak a saját érdekében sem mulaszthatta el. De ha ezt megtette, mi értelme van annak a kenetteljes kijelentésnek, hogy csak a valódi érdemeiben általunk is kegyelettel őrzött emlékű előd nyomdokain halad, aki az ellenkező irányban akart meggyőződést kelteni. Az őszinteségnek ilyen fajtájával sem a közérdeket szolgálni, sem a valódi kegyelet oltárán istennek tetsző áldozatot hozni nem lehet. Baross Gábor érdemeit mi is szívesen elismerjük azért, hogy határozott eltökéltséggel folytatta az elődei által kezdeményezett, de általa ilyennek be nem ismert vasúti politikát s fáradságot nem ismerő szorgalmával és törhetlen vaserélyével azt keresztül is hajtotta. De erényeivel nagyságra mérkőztek hibái is, vívmányaival pedig rombolásai lépést tartottak. Ő nem kímélte, sem a maga, sem a mások életerőit az ország szolgálatában, mely tántoríthatlan elszántsága aztán, ha tévedésből nem helyes irányban alkalmazta azt, oly káros nyomokat hagyott maga után, mint amily üdvös eredményre vezetet, ha jó ösztöne a kellő utakra terelte. A lelkes jóakarat az ő sajátja volt, hibáit pedig a szervilis környezet növesztette nagyra és ez okból azok enyhébb beszámítás alá esnek. Az a rohamosság, melylyel az államosítások keresztül hajtattak, roppant áldozatába kerültek az országnak. Az a harcz, mely az áruszállítás helyi díjszabása folytán keletkezett és az a csalódás, mely a zónarendszernek a teherforgalomra való alkalmazásához fűződő várakozások nyomán érte a közönséget, a szomszédos forgalomban az alacsonyabb díjtételek emelése, a távoli forgalom számos inkonventencziái, mind bizonyítékai annak a mondásnak, hogy tévedni emberi dolog. De már most minő bizalmat kelthet az, ha valaki a halott iránti kegyeletet vagy félreértve, vagy az által másokat félrevezetni akarva, tüskén-bokron, lóban, roszban, sikerben és balfogásban majmolni akarja egy erős embernek összes ténykedését. — Jóakaratot és támogatást kíván az új miniszter úr? Meg fogja azt kapni és őszinte érzülettel, mert kizárólag a közérdek szempontjából, az ellenzéktől, mely a nagy nemzeti érdekek megóvása körül, a közművelődés és a közvagyonosodás kérdéseiből soha sem csinált pártpolitikát és soha sem vitrigált e nagy tényezőkeű és őszinte odaadással munkálkodó képviselői ellen, mint tette a kormánypárt nem egyszer. Azért, ha a tisztelt kereskedelmi miniszter úr egyenes, nyílt, őszinte eljárás által képes lesz kormányzati tevékenysége iránt bizalmat ébreszteni, akkor az ellenzék és a független sajtó tárgyilagos bírálatánál egyebet ne kívánjon, mert azzal bármily fokú nemes ambiczió töltse is el, meg lehet majd elégedve. De ha mást beszél és mást cselekszik, ha vizet prédikál és bort iszik, ha mesterfogások által ámit vagy ámítani készül, no hát akkor egyénileg bármily rokonszenvel viseltessünk is iránta, a tárgyilagos bírálat keserű gyümölcsének ízlelésétől nem menthetjük meg őt. Közgazdaságunk szakavatott ápolása és különösen vasúti politikánknak helyes intézése oly elengedhetetlen követelménye fejlődésünknek, az ország anyagi és szellemi haladásának és megerősödésének, hogy annak megvalósítását aggodalmas pontossággal és féltékeny bizalmatlansággal ellenőrizni törhetlen kötelessége törvényhozásnak és sajtónak egyaránt. Ezt a köteles szigort és ezt a jogosult bizalmatlanságot lefegyverezni csak az őszintén viselkedő és valódi eredményekre törekvő közgazdasági politikának sikerülhet. Ezt ajánljuk mi az új kereskedelmi miniszter úr figyelmébe. Mai számunk 20 oldal. Egy bécsi levél. — A helyzetről. — Szó szerinti szövegében, minden változtatás nélkül közöljük az alábbi levelet, hogy olvasóink megismerjék azt a hangulatot, mely Bécsben mindamaz emberek közt uralkodik, akik közügyekkel foglalkoznak. Ennél a levélnél csupán annyi a megjegyzésünk, hogy annak írója olyan előkelő szerepet vivő egyéniség, aki kétségbevonhatatlan bizonyítékait adta Magyarország iránt érzett szimpátiáinak. E barátunk megígérte, hogy időközönkint informativ leveleket küld nekünk a helyzetről s hogy tájékoztatásai mennyire felelnek meg a tényeknek, az — úgy hisszük, — igen rövid idő múlva be fog bizonyulni. A levél így hangzik: Bécs, okt. 31. Nem törődve a különböző pártok fölfogásával, nem azzal, hogy amit írok tetszeni fog-e önöknek, vagy átalában Magyarországon; megírom azt, amit tudok, azért, hogy a helyzet megvilágításához vagy megértetéséhez hozzájáruljak. Önök azt írják lapjaikban, hogy a helyzet bonyolult és egy komoly, mélyreható válság előtt állanak. Jó, hogy végre valahára észrevették, amit már évek óta lát itt mindenki, kinek módja van a legmagasabb udvari és hivatalos kormányzati, meg diplomácziai körökkel érintkezésben állani. A véderő vitájuk már izgalomba hozta a monarkia legfőbb tényezőit. Az udvar ideges volt, a hadügyminisztérium dohogott, az osztrák kormány tettetett rémülettel nézte a dolgokat, a diplomáczia pedig a leggondosabban elkerülte e tárgy fölött a diszkussziót, amint kellemetlenségek megbeszélését kerülni szokták. Magyarország és a parlamentarizmus minden ellenének egyszerre megnyílt a szája és önök nem vették számba, amit itt beszéltek