Magyar Hirlap, 1892. november (2. évfolyam, 302-331. szám)

1892-11-01 / 302. szám

Budapest, 1892.D. évf. 302. se. gyp* E PÉLDÁNY FERTŐTLENÍTVE VAN. Kedd, november 1 MAGYAR HÍRLAP Szerkesztőség és kiadóhivatal József-körut 47. szám. F^erk.s: Egész évre 14, fél évre 7, 10 évre 3 frt 50 kr, egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. HORVATH GYUL­A. Egyes szám­ára: helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Tiszta bort kérünk. A képviselőház pénzügyi bizottságá­nak mai ülésén az uj kereskedelmi mi­niszter jóakaratot és támogatást kért, mint amilyenben hivatalbeli előde szerencsés volt részesülni. Az egyes pártok szónokai nem késtek azt az ígéretet tenni neki, hogy el­járását és előterjesztéseit jóakaratú tárgyi­lagossággal fogják bírálatuk tárgyává tenni. Ehhez az ígérethez a magunk részéről mi is csatlakozhatunk, de a félreértés kikerü­lése érdekében ki akarjuk emelni, hogy őszintén jóakaratú és objektív megítélésre méltányosan csak az számíthat, aki azt őszintesége által meg is érdemli. Lukács Béla már az unalomig han­goztatja azt, hogy mindenben boldogult elő­­dének nyomdokain kíván haladni. Már­pe­dig belátásának talán igen, de őszintesé­gének éppen nem válik dicséretére, ha, midőn a rosszul értelmezett kegyeletnek kívánva hódolni, az eddigi vasúti politika követését hirdeti, egyúttal egyenként kezdi feltárni annak tátongó hézagait és organi­kus hibáit. * Hiszen alig múlt el egy éve annak, hogy a minden felül feltornyosuló panaszok viszhangjakép kifejezésre talált, a törvény­­hozás kebelében az az aggodalom, mely­­szerint a magyar állam vaspályák alkal­mazottai a végkimerülésig vannak a szol­gálat által igénybe véve, aminek más egyéb hasonló helytelen természetű meg­takarítások mellett lehet tulajdonítani azt, hogy ez az óriási állami vállalat jövedel­mezősége szembeötlő és szemfényvesztő emelkedést mutatott, de viszont ennek köszönhető a forgalom biztonságának csök­kenése mellett az is, hogy a vasúti hiva­talnoki kar életerejével pazar, rabló gaz­dálkodás fizetik. Mily határozott volt erre a tagadás és mily élénk annak biztosítása, hogy a vasutak alkalmazottjaitól csak em­berileg lehetséges dolgot, tehát csak köte­lesség­teljesítést és nem önfeláldozást kö­vetelnek minélfogva a jövedelem gyara­podása a helyes vasúti politikának jogosult eredményét képezi. És íme alig telik el nem is egy év, csak néhány hónap s előáll a mestere minden szavára, jó és ballépésére esküvő új kereskedelmi miniszter és egyszerre ezret jóval felülhaladó személy szaporítást kíván a törvényhozástól. Mi más ez, mint bevallása, hogy az érdekelt szolgálattevők és az utazó közönség köréből felhangzott panaszok és úgy a képviselőházban, mint a sajtóban nyilvánult aggodalmak csak­ugyan alaposak voltak. Ennek bevallása magában oly helyes, hogy azt az új mi­niszter és a kormány már csak a saját érdekében sem mulaszthatta el. De ha ezt megtette, mi értelme van annak a kenet­teljes kijelentésnek, hogy csak a valódi érdemeiben általunk is kegyelettel őrzött emlékű­­ előd nyomdokain halad, aki az ellenkező irányban akart meggyőződést kelteni. Az őszinteségnek ilyen fajtájával sem a közérdeket szolgálni, sem a valódi kegyelet oltárán istennek tetsző áldozatot hozni nem lehet. Baross Gábor érdemeit mi is szíve­sen elismerjük azért, hogy határozott el­tökéltséggel folytatta az elődei által kezde­ményezett, de általa ilyennek be nem is­mert vasúti politikát s fáradságot nem ismerő szorgalmával és törhetlen vaseré­­lyével azt keresztül is hajtotta. De erényeivel nagyságra mérkőztek hibái is, vívmányaival pedig rombolásai lépést tartottak. Ő nem kímélte, sem a maga, sem a mások életerőit az ország szolgálatában, mely tántoríthatlan elszántsága aztán, ha tévedésből nem helyes irányban alkalmazta azt, oly káros nyomokat hagyott maga után, mint a­mily üdvös eredményre ve­zetet, ha jó ösztöne a kellő utakra terelte. A lelkes jóakarat az ő sajátja volt, hibáit pedig a szervilis környezet növesztette nagyra és ez okból azok enyhébb beszá­mítás alá esnek. Az a rohamosság, melylyel az álla­mosítások keresztül hajtattak, roppant ál­dozatába kerültek az országnak. Az a harcz, mely az áruszállítás helyi díjsza­bása folytán keletkezett és az a csalódás, mely a zónarendszernek a teherforgalomra való alkalmazásához fűződő várakozások nyomán érte a közönséget, a szomszédos forgalomban az alacsonyabb díjtételek emelése, a távoli forgalom számos inkon­­ventencziái, mind bizonyítékai annak a mondásnak, hogy tévedni emberi dolog. De már most minő bizalmat kelthet az, ha valaki a halott iránti kegyeletet vagy félreértve, vagy az által másokat félrevezetni akarva, tüskén-bokron, lóban, roszban, sikerben és balfogásban majmolni akarja egy erős embernek összes tényke­dését. — Jóakaratot és támogatást kíván az új miniszter úr? Meg fogja azt kapni és őszinte érzülettel, mert kizárólag a közérdek szempontjából, az ellenzéktől, mely a nagy nemzeti érdekek megóvása körül, a közművelődés és a közvagyono­­sodás kérdéseiből soha sem csinált párt­­politikát és soha sem vitrigált e nagy tényezők­eű és őszinte odaadással mun­kálkodó képviselői ellen, mint tette a kor­mánypárt nem egyszer. Azért, ha a tisztelt kereskedelmi mi­niszter úr egyenes, nyílt, őszinte eljárás által képes lesz kormányzati tevékenysége iránt bizalmat ébreszteni, akkor az ellen­zék és a független sajtó tárgyilagos bírá­latánál egyebet ne kívánjon, mert azzal bármily fokú nemes ambiczió töltse is el, meg lehet majd elégedve. De ha mást be­szél és mást cselekszik, ha vizet prédikál és bort iszik, ha mesterfogások által ámit vagy ámítani készül, no hát akkor egyé­nileg bármily rokonszenvel viseltessünk is iránta, a tárgyilagos bírálat keserű gyü­mölcsének ízlelésétől nem menthetjük meg őt. Közgazdaságunk szakavatott ápolása és különösen vasúti politikánknak helyes intézése oly elengedhetetlen követelménye fejlődésünknek, az ország anyagi és szel­lemi haladásának és megerősödésének, hogy annak megvalósítását aggodalmas pontossággal és féltékeny bizalmatlanság­gal ellenőrizni törhetlen kötelessége tör­vényhozásnak és sajtónak egyaránt. Ezt a köteles szigort és ezt a jogosult bizalmat­lanságot lefegyverezni csak az őszintén viselkedő és valódi eredményekre törekvő közgazdasági politikának sikerülhet. Ezt ajánljuk mi az új kereskedelmi miniszter úr figyelmébe. Mai számunk 20 oldal. Egy bécsi levél. — A helyzetről. — Szó szerinti szövegében, minden változtatás nélkül közöljük az alábbi levelet, hogy olvasóink megismerjék azt a hangulatot, mely Bécsben mindamaz emberek közt uralkodik, akik köz­ügyekkel foglalkoznak. Ennél a levélnél csupán annyi a megjegy­zésünk, hogy annak írója olyan előkelő szere­pet vivő egyéniség, aki kétségbevonhatatlan bi­zonyítékait adta Magyarország iránt érzett szim­pátiáinak. E barátunk megígérte, hogy időközönkint informativ leveleket küld nekünk a helyzetről s hogy tájékoztatásai mennyire felelnek meg a tényeknek, az — úgy hisszük, — igen rövid idő múlva be fog bizonyulni. A levél így hangzik: Bécs, okt. 31. Nem törődve a különböző pártok föl­fogásával, nem azzal, hogy a­mit írok­ tetszeni fog-e önöknek, vagy átalában Ma­gyarországon; megírom azt, a­mit tudok, azért, hogy a helyzet megvilágításához vagy megértetéséhez hozzájáruljak. Önök azt írják lapjaikban, hogy a helyzet bonyolult és egy komoly, mélyre­ható válság előtt állanak. Jó, hogy végre valah­ára észrevették, amit már évek óta lát itt mindenki, kinek módja van a legmagasabb udvari és hivatalos kormányzati, meg diplomácziai körök­kel érintkezésben állani. A véderő vitájuk már izgalomba hozta a monarkia legfőbb tényezőit. Az udvar ideges volt, a hadügyminisztérium doho­gott, az osztrák kormány tettetett rémü­lettel nézte a dolgokat, a diplomáczia pe­dig a leggondosabban elkerülte e tárgy fölött a diszkussziót, amint kellemetlensé­gek megbeszélését kerülni szokták. Magyar­­ország és a parlamentarizmus minden elle­nének egyszerre megnyílt a szája és önök nem vették számba, amit itt beszéltek

Next