Magyar Hirlap, 1893. január (3. évfolyam, 1-31. szám)
1893-01-01 / 1. szám
a ■líl? ,ám féltikMAGYAR HÍRLAP 1893. január 1 -es magyar társadalom; ma vannak exkluzív kasztok, és egymást lenéző koitékák. Vala húsz évvel ezelőtt béke a felekezetek között, ma már még a felekezetekben magukban is visszavonás és bizalmatlanság ütött tanyát. Demokrácziáról beszélünk, czimborizágban szenvedünk. Meddő, sivár a szabadelvű pártnak 17 éves működési tere szabadelvű vívmányokban és alkotásokban; most már odáig jutottunk, hogy nem az előnyomulás válik lehetetlenné, hanem vissza akarnak szorítani oda, hol több mint egy századdal ezelőtt állottunk, II. József szabadelvű eszméin, II. Lipót szabadelvű törvényein túl, a vallásháborúk idejére. De most nincsen a szemrehányásoknak ideje. Bizony, mondom én, a magyar nemzet elpusztul, elsatnyul, ha a szabadelvű eszmék légköréből kivétetik. A magyar állam ereje megtörik, ha a retrograd irányzat kerül fölül, a magyar alkotmány pedig összeomlik, ha annak széles demokratikus alapja apró kasztokr és koitékákra repedezik. Én nem akarom hinni, hogy a Wekerle-kormány és a szabadelvű párt csak eilény taktikát űzne szabadelvű állami és egyházi politikájával. Én a fölébredt lelkiismeretnek, én a haza és nemzet sorsa fölötti komoly aggodalomnak kifejezését vélem a kormány programmjának e kérdéseket illető részében hallani. Megnyugvással látom azt, hogy a nemzeti párt vezére, kinek kijelentései komolyságában kétkedni senkinek joga nincsen, a szabadelvűség zászlaját, nemcsak követi, de azt, ha elejtetnék, kézbe is ragadja. Amint ezt tette éppen akkor, midőn ellene akartak ellenségei kételyt támasztani, diadalra segítvén boldog emlékű Irányi Dánielnek a lelkiismereti és vallásszabadság tárgyában beadott indítványát. A szabadelvű pártnak már-már elejtett zászlaja újból föl lett emelve. A hatalom elnyerése nem csábítja a azok, akiknek egy zöld lócza a palotája, tűzhelye, az ágya. Jó sokáig vígan voltak Bim-Bim király birodalmában. A nép nem akart elválni az ő vasárnapjától, a vasárnapi tarka mulatságától, nem akart aludni, nem virradni a hétfőre, a józan, a komoly hétközi napra. Végre is a bódék becsukták ajtóikat: a komédiás, a kóczevő, a hasbeszélő, a hintás megszámlálta s hazavitte a sok rézpénzt, a Bim-Bim királynak hűségesen beszolgáltatott adógarasokat. Egyszerre csendes lett a liget, nem hallottam most csak lépteim zaját, a száraz falevél zörgését, amint ágyaztak maguknak kőbőr urak, rosszképű csavargók. Hamar megágyaztak, hamar elaludtak és nem törődtek vele, hogy itt jár közöttük valaki és virraszt fölöttük. Jó lelkiismeretű, gyáva nép: a rendőr se bántotta őket; falusi ember lehetett: nézte a csillagok járását. Legfeljebb én rám nézett gyanakodó szemmel; mit keres itt egy jó ruhás ember? Négy öregasszonyság csendes beszélgetését hallgattam ki. A legfiatalabb nézett ki köztük a legvénebbnek, mert piros olajos kendővel volt bekötve a feje. Hozhatta ezt a divatot a falujából — negyven esztendeje. Mind a négy asszonyság «fehér egeres” volt. Fehér egér tulajdonosoknak mondom őket, bár az együk két kopott stiglicz madárral helyettesítette a négylábú albinákat. Tehát szegényebb volt mint a többi, mert a stigliczek, mint szerencselevél húzók, kimentek a divatból. Az értékük krajczárokra devalválódott, csakis időnemzeti párt vezérét a nemzet érdekei elleni küzdelemre, mert akkor nem az elejtett zászló felemelésén, hanem annak elgázolásán fáradozott volna. Ahányszor komoly veszély fenyegeti a szabadelvűséget, akár azok részéről, kik élni nem, sőt visszaélni tudnak vele, akár annak ellenségei részéről, Apponyit és és híveit mindig a szabadelvűség védelmében fogják találni. Ettől a hatalomrajutás reménye éppen úgy nem fogja megtántorítani, mint fiz eTlenkezővel való fenyegetés. Azok, kik évtizedek alatt bebizonyították, hogy meggyőződés és elvek árán nincsen szükségük a hatalomra, a hatalom ígéretével el nem csábíthatók, sem a hatalomrajutás reményének elvételével meg nem félemlíthetők. Ezt jó lesz tudni azoknak Bécsben is, itthon is, kik e módszerben arkánumot keresnek. A legnehezebb küzdelmek elé nézünk, ne keressünk, ne csináljunk magunknak és eszméinknek több ellenséget, mint amennyi van. A szabadelvű eszmék diadalra emelésében és az azok elleneivel való megküzdésben mindig hű és igaz szövetségesekre talál bennünk az, ki a haza és a nemzet részére ezt kívánja tőlünk. Az újév hozzon annyi diadalt a nemzetnek a szabadelvű eszmék megvalósítása terén, mint amennyire államunk, fajunk jövőjének biztosítására szükségünk van. Horváth Gyula, Budapest, deczember SÍ. A klerikális agitáczió. Még egyre érkeznek a képviselőkhöz kerületeiktől az utasítások, hogy lépjenek oppozíczióba a kormány egyházpolitikájával szemben. Ifjabban következő helységek küldtek ily felszólítást: Alsó-Rajk 102 aláírással Hévízi Jánoshoz. Egyházfa, Pénteksur, Hegysur, Királyfa, Papkörmösd, Zoncz, Torony, Jánosház községek 225 aláírással Esterházy Mihály grófhoz. Halesz 161 aláírással Tóth Ernő dr.-hoz. Hugyag 120 aláírással Balázs Antalhoz. Gyepes 58 aláírással Komjáthy Bélához. Hosszupereszteg 210 aláírással Istócsy Győzőhöz. Ráczmilitics 502 aláírással Vojnits István drhoz. Csegöld 86 aláírással Luby Gézához. Hosszu-Hetény 1500 aláírással Vajay Istvánhoz. Hosszufalu 418 aláírással Lévay Antalhoz. Győrvár 106 aláírással Nedeczky Jenőhöz. Endrőd (Békésm.) 1900 aláírással Barabás Béla dr.-hoz. Dénesfa 106 aláírással Károlyi Sándor grófhoz. Herczegfalva 314 aláírással Nagy Gyulához. Szt.Tamás (Vasmegye) 56 aláírással Istáczy Győzőhöz. Molnári 62 aláírással Istócsy Győzőhöz. Püspöki 54 aláírással Istócsy Győzőhöz. I.liske 103 aláírással Ugrón Ákoshoz. Fokszabadi 390 aláírással Matkovich Tivadar dr.-hoz. Hidegség és Homok az összes választópolgárok aláírásával Nagy Istvánhoz. Zala Teskánd 114 aláírással Pázmándy Déneshez. Bács-Mélykut 1720 aláírással Olay Lajoshoz. Kemenes-Kápolna 90 aláírással Ugrón Ákoshoz. Perenye 507 aláírással Ernuszt Kelemenhez. Karakó-Szörcsök 315 aláírással Komjáthy Bélához. Sárkeresztur, Szt.-Ágota, N.-Loki 580 aláírással Madarász Józsefhez. Jánosháza 610 aláírással Ugrón Ákoshoz. Mezőkovácsháza 450 aláírással Purgli Jánoshoz. Alsó-Telekes 82 aláírással Zichy Hermann grófhoz. Mező-Komárom 291 aláírással Matkovics Tivadarhoz. Nagy-Barát 412 aláírással Vikár Istvánhoz. Bördöcze 240 aláírással Mandel Pálhoz, Barna 227 aláírással Beniczky Árpádhoz. Eddig 81 község utasításáról van tudomásunk. Az eddigi lapokból is látható, hogy különösen dunántúli helységek járulnak képviselőjük elé, hogy megkössék a marsrutáját; látható az is, hogy némely képviselőket kiválóan erős mértékben tisztelnek meg ily felszólításokkal. — Nevezetes Fokszabadi helység utasításának a tenorja; jellemzésére a következő részt czitáljuk belőle: «Fölkérjük tehát nagyságodat, mint képviselőnket, hogy minden időben s mindenkor tiltakozzék a polgári házasság ellen, s hatáskörében tegyen meg mindent annak megakadályozására, nehogy e barbár vadházasságot törvényjavaslat alakjában a paragrafusok korlátai közé szólítsák, a törvényjavaslat esetleges benyújtása esetén szavazatát annak ellenében érvényesítse. Azon reményben kérjük ezekre sebb, más korból való cselédleányok ragaszkodnak hozzájuk. — A stigliczek aludtak, a fehér egerek aludtak, a vén asszonyok beszélgettek. Egy kövér anyóka elégedetten csörgette a rézpénzét. — Jó volna inni egy kis édes pálinkát! — monda. — De még egy kis lebbencsleves is jó volna, tarhonya benne és egy virsli. — Kend csak mindég enne! — szólalt meg a kövér asszony. — Ha valami jó volna! — jegyezte meg a stigliczes asszonyság. — Haza kéne már menni! Jön kend? — Megyek, de másfelé. Nem vagyok én olyan uriasszony, nem ...kok én Pesten. Nem fizetek én egy hónapra két pengő kovártélyt! — Csak az a rossz, hogy ha Albertfalvára megy, két krajctárt kell fizetni a hídon. — Hadd éljen a császár is! Közben az egyik öreg némber szódavízzel kínálta a többit. Az olajos kendős különösen nagyot húzott a szifonból. — No, no, le ne harapja a vasát. — El vagyok búsulva! mondá az öreg asszony. — Megint a fiával? — Azzal. Kitanítottam pékmesterségre. — Hát osztán ? — Csütörtökön mondják, meghalt, már úgy mint az elmúlt hétfőn. A János-kórházban. — Nem hittük a temetésére se? — Nem. Pedig beleírtam az áíreezomat egy könyvébe, amikor ott voltam nála a kórházban, a múltkor mondtam, hogy hivassanak, ha kellek. Egy narancsot vittem neki és beirtam a nevemet az olvasó könyvébe. Szóltam az ápolónénak . . . — Kellett volna neki adni vagy húsz krajczárt! — De hát azért elhihattak volna . . . — Nem találták a könyvet, nyilván, mondá a stigliczes asszonyság. * Nem szép tőlem — tudom — hogy úgy helyhezem ide a fehér egereket, mint az asszonyi nyomor allegorikus alakjait. Az igaz, hogy szinte alkalmasak erre most, hogy oly roppant mód elszaporodtak itt Budapesten. A három-négy rakás alma, amelyet egész nap árul egy vén dilettáns kofa, és jó ha egész napon át tíz krajczárnyi hasznot szerez vele, kiment a divatból. Az asszonyok nehezen adják magukat a koldulásra — kevés hozzá a filozófiájuk talán? És inkább, mintsem hogy a könyörületes szivekre apelláljanak, a szerelmet és szerencsét óhajtó keblekbe helyezik az ő birodalmukat. Egy pár fehér egér, egy vályú, száz ezodusa, no ez már elég lesz nekik erre az életre. De hol veszik a fehér egereket? Kivel tanittatják be? Egymástól csereberélik? Az egyik meghal és a másik megveszi az örökségét? De kitől? Kik az örököseik? És hogy van-e adó ezen a különös iparágon? Gondolt-e már erre a fővárosi tanács, vannak-e ez irányban valami tervei? 9