Magyar Hirlap, 1893. március (3. évfolyam, 60-87. szám)

1893-03-01 / 60. szám

2 MAGYAR HÍRLAP egyáltalában nem beszélt senki. Azt pedig nem sejthette e kerek világon senki, hogy Tisza Kálmán, kinek egyházpolitikai leg­nagyobb vakmerősége hatalmának tetőpont­ján, a zsidó házasságról szóló javaslatnak a törvényhozás­ elé való terjesztéséig és annak visszavonásáig terjedt, legyen annak a tábornak megalkuvást nem ismerő ve­zére, mely a kötelező polgári házasságnak azonnali behozatalát Magyarország jövő fejlődésének egyetlen feltételeként tekinti. Szapáry gróf megbukott és reá alig pár hétre a forrongó szabadelvű párt megnyugtatása a miniszterelnök úr által úgy eszközöltetett, miként a kormánynak egyházpolitikai programmja fölött a konkrét javaslatok benyújtásáig a vita és állásfog­lalás a pártban elhalasztott. Kilépett ugyan ez okból három tagja a szabadelvű párt­nak, de ki tudja, hogy hányra rúg azok száma, kik türelemmel várnak a konkrét javaslatokra. Ez a tájékozás, mit a szabd­­elvű pártról szerzett magának és nyújtott az országnak. Az ellenzékek határozott elvi állás­pontjukat körülírták, várták a kormány elő­terjesztését és nézik az ő sikeres taktikáját. A főrendek megadták még a múlt nyáron a tájékozást a jövő maguktartása iránt, ehhez aligha kell kommentár. Az alsó papság már teljesen tájé­kozta a kormányt is, az országot is arról, miként vélekedik a czélba vett egyházpo­litikai reformokról. A püspöki kar most tanácskozik, ta­nácskozásain­k rezultátuma a nyílt hadüze­net lesz — e felett ma már nincsen kétség. A nemzetiségek sorompóba lépnek a kormány egyházpolitikája ellen, mert itt remélik, hogy az államot, a nemzetet meg­hasonlásba hozhatják és egy kimaradha­­tatlan kudarcz elé vihetik. A magyar protestáns felekezetek és törvényhatóságok a szabadelvű egyház­­politika mellett foglalnak állást, de aggo­dalommal látják, hogy a békés megoldás mindinkább halványuló reménye helyett a felekezeti és faji harcz kellő közepébe lesznek ma­holnap belesodorva,­hoz kötve. A szomszéd bokorban meg kaczag, lelkéből kaczag, János bá’. — Látod, látod, kis gazdám, nem való vagy te pásztornak! A pásztor szeme, még ha alszik is, rajta legyen a nyáron. — Hát az, hogy lehet János bá' ? — Úgy, hogy a pásztor csak az egyik szemét hunyja be, a másik nyitva mindég, így alszik a nyul is, kis gazdám­. . . . Hej János bá’, öreg ember lehet azóta kend. Talán a föld alatt is van már. De lássa, én itt sem feledtem el kendet. Itt, a­hogy járok a sok gála úri nép közt, aki mind sütkérezik most a verőfényes, tavaszi napon, kendre gon­dolok, a kend furfangjára.. . Visszasir a szivem a rétre, az erdőbe. Erdei növevény vagyok, mely nem tud mély gyökeret verni az aszfalt köze­lében. Hiába ezer gond, ezer élv, ezer féle öröme, buja, baja a nagyvárosnak, ahogy egy pillanatra magamban lehetek, s nincs lelkemnek foglala­tossága, szárnyat ölt és repül hazafelé. Tudom, hogy kend is kinevetne, ha él még (ugyan él-e még?) hogy engem egy pár szál gyecsé virág kiforgat a valóságomból. Mennyi van odahaza, ugy­e? Fehér a bokrok alja. Ma­rékkal szedte kend is én is. Este, mikor a fa­luba vissza eregélt a nyáj, s mi meg mende­­géltünk szép csöndesen utána, köröskörül tele volt a kalapunk. Olyan volt mint egy kopasz fekete hegy, melynek az alján még nem olvadt el a hó. S amig végig mentünk a falun, minden kapuban megállitott egy lány: ó, adjanak egy kicsi gyecsét! Adtunk, hogy ne adtunk volna. Máskülönben nem először esett meg raj­ A kormány egyházpolitikájának tá­mogatására éppen oly kevéssé tudott meg­nyerni egy katholikus püspököt, amint nem támogatja azt még csak egy katho­likus káplán is és mégis hiszi, mégis re­méli a kulturharcz elkerülésével, nagyobb rázkódtatások bekövetkezkezése nélkül egy­házpolitikai programmját intakte keresztül­vinni. Ez és az előző kormány is egyez­kedett, tárgyalt éveken át a püspökökkel, e tárgyalások folyamán még azokat is el­vesztette bátortalan és kapkodó politiká­jával, kik feléje hajlottak ,és kik akadá­lyokat a kormány törekvései elé gördíteni nem akartak. Az alsó papságot éppen ak­kor, amidőn egyházi politikájának proze­­litákat kell vala szerezni, a szerencsétlen elkeresztelési rendeletnek gyerekes és bo­­szantó forszírozásával, teljesen elidegení­tette és fölingerelte. És amikor mindezekkel elkészült, akkor egyházpolitikájának közeli diadalát hirdeti. Ilyen taktikát nem azok követnek, kik a hadjáratot megnyerni hiszik és akar­ják, hanem azok, kiknek az elveszett had­járat politikájuk érvényesülésére szükséges. A kulturharcz izgalmaiban talán elfe­ledi a nemzet állami és nemzeti törekvé­seit, a felekezeti és a faji gyűlölet lángjá­tól emésztve elhamvadnak a szabadságnak és a szabadelvűségnek eddig híven őrzött eszméi. Kellenek és meg is valósulnak az egyházpolitikai reformok, nem a kultur­harcz által, hanem annak elkerülésével, még­pedig akkor, amidőn azoknak meg­­valósítása arra illetékes kezekbe jut. Megvalósulnak a reformok akkor, ha nem a párt­taktika silány eszközeiképpen használtatnak, hanem az állam komoly feladatának fognak tekintetni. Mi annak tekintjük. Horváth Gyula, Budapest, február 28. A ház munkaideje. Bánffy Dezső báró, a képviselőh­áz elnöke, holnap délelőtti fél 10 órára ismét összehívta a pártok egyes tag­­j­a­it, hogy__uj­ból__m­egbeszéljék a képviselőház­­ tam, hogy megszállt ez a vágyakodás s vissza kerget haza felé. Visz, kerget, pedig tudom, hogy semmi sincs úgy már, amint én innét megraj­zolom, kiszínezem. Ellophatná kend a bárány­kát, tréfából, valójában, János bátya, aligha meg­siratnám. Egyszer kimennék az erdőbe s tele szedném a kalapomat gvócséval, de másnap már nem mennék vissza. A csűr agyába föl­néznék, de nem másznék föl. Alhatnának tőlem békén a verebek. A Macskás-patakon sem gá­zolnék keresztül. A valóság ez: betoppannék abba a vén házba, össze-vissza ölelgetném, csókolgat­nám az öregeket, ők engem. Össze-vissza kér­dezősködnénk egymás sorsáról. Ők sokat panaszkodnának a rossz termés miatt, én meg eldicsekednék azzal, hogy nincs szebb élet a nagyvárosi életnél. Közben elé rak­nák az asztalra, a­mi csak kedves ételem volt valaha. Én meg csak úgy turkálnék bennük. Az­tán sietnék vissza, vissza. — Oh, ne siess, maradj még! — De a családom . . . Várnak ... a sok munka . . . ezer baj . . . — Hát csak ott is van baj. — Egy kevés . . . van ott is egy kevés. S mintha látnám a pohárszéken, egy po­hárban ott fehérükt a gyecsét . . . — Rég hozták már ezt a gyócsét? — Nem, édes fiam, éppen ma. Az öreg János hozta, emlékszel rá? . . . . . . Szakasztott olyan ez is, mint a vá­­czi­ utcza sarkán, vén anyókák kosarában. Fehér, mint a gyolcs, ha úgy tetszik, mint a hó, de nincs illata. 1893. márczius 1. ülések meghosszabbítását. A holnapi tanácsko­zás eredménye valószínűleg az lesz, hogy az üléseket már a földmivelésügyi költségvetés után délelőtti 10-től 3 óráig fogják tartani. Új miniszteri tanácsos. A hivatalos lap mai száma a következő királyi kézira­tot közli: Enyedi Lukács miniszteri tanácsosi czim­­mel és jelleggel felruházott pénzügyminiszteri osztálytanácsost, számfeletti minőségben való­ságos miniszteri tanácsossá kinevezte. Kelt Bécsben, 1893. évi február hó 22-én FERENCZ JÓZSEF, s. k. Wekerle Sándor, s. k. Enyedi Lukács ezt az előléptetést a va­luta-rendezés körül kifejtett munkálkodásával szerezte meg. Miniszteri tanácsos ügykörét látta el előbb is s igy méltán megérdemelte, hogy czimzetes tanácsossága valóságossá legyen. A szerb kongresszus tizenegyes bizott­sága ma ült össze, hogy ha lehet, megegyezést hozzon létre az egyházalkotmány ügyében. Az értekezletről Vucsetics Illés, az ellenzék vezére elmaradt, de azért hozzá fogtak a tárgyalás­hoz s valószínűleg Maximovics közvetítő indít­­ványát fogják elfogadni. Holnap a két párt ve­zérein kü­lön-külön tanácskoznak s csütörtökön tart ismét ülést az egész bizottság. A csaczai kerületben ma tartotta pro­­grammbeszédét Lánczy Leó, a kerület kormánypárti jelöltje, a­ki Smialovszky Valér és Sipeky Sándor országgyűlési képviselők s Popper Ármin báró, a ke­rület volt országgyűlési képviselője kíséretében érke­zett Csaczára. ORSZÁGGYŰLÉS A mai vihart könnyű volt megjósolni. A földmivelésügyi minisztert hídról és jobbról egyaránt megpártolgatták, megdédelget­ték a képviselők. — Micsoda egyetértés! — suttogta bol­dog elérzékenyüléssel egy fuzióhitű Bobula. Mi­csoda megegyezése minden pártnak! — Valaki mégis ki fog kapni! — jósolta az öreg Madarász, — mert budgetvita enélkül nem mulhatik el. A honvédelemnél kikap Fejérváry, a köz­­oktatásügynél Berzeviczy, az igazságügynél Po­­lónyi, a belügynél Pulszky Guszti; hát a föld­ügy sem végződhetik ölelkeződéssel. A fehérszakállú táltos jóslata bekövetkezett. Mikor immáron csak éppen az volt hátra, hogy Ivánka Oszkár Hegedűs Sándorral, Vajay István Miklós Gyulával, Bakó Emil Tisza Lajos­sal összecsókolózva szavazzák meg az igent a földmivelésügyi miniszter költségvetése fölött, egyszer csak föláll Wekerle­ Jupiter és egy nya­láb villámot odavet a baloldalra. Mennydörgés. Kénkőfüst. Elszörnyedés. Kun Miklós levegő után kapkod. Justh Gyula reszket a haragtól. Horváth Gyula visszavillámlik, de úgy, hogy Wekerle meghökken. Apponyi Albert pedig visszamennydörög, de olyan hatalmasan, hogy Wekerle-Jupiter egy­szerre visszaváltozik Wekerle pénzügyminiszterré. Denikre a Madarász jóslata beteljesedett, csakhogy azzal a különbséggel, hogy nem Beth­len, hanem Kun Miklós, Justh Gyula,­Visontai és Wekerle faggatják magukra a Deák-flastromot. Hanem, hogy ez az inczidens hogyan ke­letkezett, a képviselők alig tudják egymásnak megmagyarázni. Hiszen Wekerle nyájaskodással kezdte. Kaczérkodott a tőzsdével és kaczérkodott a bal­oldallal. A baloldalnak odavillantott egy szivárvány­­fényű ígéretet. — A tőzsdével adót fizettetek. A tőzsdét pedig sietett megnyugtatni. —• De ezt a tőzsde ugyan nem érzi meg! S a fényes nesze-semmi tetszett a balol­dalnak is, tetszett a tőzsdének is. Vajay István áldás­kereszteket vetett We­kerle felé.

Next