Magyar Hirlap, 1893. április (3. évfolyam, 90-118. szám)
1893-04-01 / 90. szám
. Nagy baj az a patriarkális viszony is, melyben a hivatalnokok a hivatalban élnek. Öblös és büdös pipákból fújják a felek szemei közé a füstöt, nem tekintve arra, akár férfi, akár nő az illető, s oly rosszul alkalmazott arrogancziával bánik a legutolsó díjnok is a felekkel, mintha az adófizető polgár csak azért volna a világon, hogy ő rajta gyakorolja magát a nagyzás hóbortjában. A világért ne merje valaki zavarni a hivatalnok urat, mikor egy-egy sörös krigli árnyékában szalonnázik, mert mindjárt a fejéhez vágják, hogy még «enni sem hagyják az embert». Daczára annak, hogy a mostani személyzet még akkor sem volna elegendő a munka elvégzésére, ha rendesen dolgoznának, mégis mert más hivatalokban sincsen elég ember, az adószámviteli hivatalból küldik ki az alkalmazottakat a képviselő választásokhoz, képviselő-összeíráshoz, a bizottsági tagok választásához, iskolaszéki tagok választásához, a vásárokra, vágóhidhoz stb. Ilyenkor az illetők 1—2 frt napidijat kapnak és szivesen mennek, legalább pénzt keresnek s nagyon meg sem erőltetik magukat, amit különben sem tesznek. Egy nagyon fontos dolgot is végeztetnek az adóhivatalnokokkal. Ők számítják össze a képviselőválasztók összeírása alkalmával az adófizetők által befizetett adót. Lehet ezt az ő kezükben hagyni? Az ott levő bizottsági tagok ritkán győződnek meg tételről tételre a számítás helyességéről, így hát akárhány ember kerülhet bele a listába, vagy maradhat ki az illető összeíróknak akár tudatlanságából, akár rosszakaratából. Ki tudja ezt pontosan megállapítani. A központi választmány csak azokkal törődik, akikre vonatkozólag reklamálás érkezett be, de azt, hogy nincs-e jogtalanul fölvéve valaki vagy nem maradt-e jogtalanul ki, ilyen rendszer mellett senki sem tudná pontosan megállapítani. MAGYAR HÍRLAP 1893. április 1. látná el az uj kabinet alakítását, több oldalra határozottan állítják, hogy a leköszönt miniszterek egyetemlegesen kötelezték magukat, hogy nem lépnek be semmiféle új kombináczióba. A franczia kormányválság. (Távirati tudósítás.) Paris, márcz. 31. A meglepetés, melyet a franczia kormány hirtelen bukása okozott, hamar véget ért. Hamar megtalálták az emberek az okát, miért kellett a Ribot-kormánynak megbuknia. A kormány elvesztette minden tekintélyét a Panamabotrányban, lejárta magát és gyönge, szilárd akarat híján szűkölködő emberekből állott, akik nem tudtak maguknak kedvező közvéleményt teremteni, hanem követték minden tettükkel a közvélemény különféle megnyilatkozását. A válság újra beköszöntött Francziaországba és ezúttal aligha ér egyhamar véget. Most nem lehet megcselekedni azt, amit eddig minden válság alkalmával megtettek, hogy tudniillik csak félig új minisztériumot teremtsenek. Teljesen új minisztériumot követelnek az emberek, tetterős energikus férfiakból állót. Ha pedig nem ilyen lesz a minisztérium, akkor nem is állhat fönn sokáig. A franczia sajtó is ilyen véleményeknek ad kifejezést. A «Figaro» szerint a bukott minisztérium kétségkívül a legszánalmasabb minisztériumok egyike, melyet a parlament története felmutathat. Ezek a miniszterek, aki szolgalelkűen engedtek a kamara szenvedélyeinek és a közvélemény ingadozásainak, sehol sem találják párjukat. A «Siede» azt mondja, hogy a következő minisztériumot nem szabad a mostani romjain felépíteni. Új emberek jussanak az új minisztériumba. A «République Frangaise» azt hiszi, hogy ha tegnap a kabinet a bizalmi kérdést veti fel, akkor nem öt, hanem legalább is száz szavazattal maradt volna kisebbségben. A „Journal des Débatsu szemére veti Ribotnak, hogy ő teremtette meg a mostani helyzetet és azért lehet ellene a legsúlyosabb panaszokat emelni. Igen erősen támadja meg Ribot-t az „Antorité.“ Azt mondja, hogy Ribot a hazudozásban még Ferryt is felülmúlta. Több lap ama véleményének ad kifejezést, hogy a kamara és a szenátus közötti összeütközés csak ürügyül szolgált arra, hogy a minisztériumot megbuktassák. Konstatálják a lapok, hogy a zavar tetőpontját érte el, a kabinetválság lerombolja a kamara tekintélyét és a mostani helyzet az anarkiával határos. Sokan azt követelik, hogy a törvényes idő lejárta előtt ejtsék meg az új választásokat. Eddig éppenséggel nem lehet tudni, kit bíznak meg a kabinet megalakításával. Carnot köztársasági elnök, ma délelőtt Challemel- Lacourt, a szenátus elnökét és azután Casimir Periért, a képviselőház elnökét fogadta, kikkel a válság megoldása iránt teendő intézkedésekről tanácskozott Képviselői körökben keringő hírek szerint Carnot köztársasági elnök megkérdezte Casimir Perier, a képviselőház elnökét, hogy a képviselőház többsége óhajtja-e a ház feloszlatását. Hir szerint Casimir Perier tagadólag felelt a kérdésre. A képviselőház folyosóin továbbá azt beszélik, hogy a miniszterek Carnot köztársasági elnökkel folytatott tegnapi tanácskozásuk alkalmával a képviselőház feloszlatásának kérdésével foglalkoztak volna. Ez az eshetőség azonban ez idő szerint kizártnak tekinthető, minthogy a köztársasági párt többsége, a két hónapi budgetprovizórium elvetésével világos bizonyságát adta annak, hogy nem óhajtja a feloszlatást. A «Journal des Debuts» esti kiadásában azt írja, hogy a válság megoldását illetőleg világosan konstatálható két áramlat: az egyik, tekintettel a választásokra, Constanst állítja előtérbe, míg a másik fiatalabb képviselők, Cavaignac és Poincurée mellett foglal állást. Ama hírre vonatkozólag, hogy Develle vár Nagypéntek. A templomok és hivő lelkek nagy ünnepe volt ma, a názáreti istenember halálának emlékünnepe. A harangok némák. A templomok gyászban. A keresztény világ emlékezete áhítattal öleli át a véres keresztfát, amelyen ezelőtt tizenkilenczszáz évvel az istenlelkű Jézus kínos halált halt a tanaiért, s halálával az emberiség társadalmi fejlődését a szeretet alapjára helyezte. Csend van mindenütt. A harangok az egész földkerekségen hallgatnak. S az imádkozó lelkek sóhajtása összeölelkezve száll az ég felé. A harangok helyett — a melyek Rómába vándoroltak — kelepelek szólították ma templomba a hivőket. A templomok képe megváltozott: gyászleplek bontottak képeket, oltárokat; az általános gyász közepette csupán a szent sírok ragyogtak mindenütt fényben, díszben, ezeket ékesítik fel a mai napra különös gonddal. A legékesebb sírok a belvárosi templomokban, különösen a szerviták, a ferencziek templomában és főplébánia-templomban voltak; megyei hajdúk és rendőrök állottak körülöttük diszőrséget. Igen szépen volt feldiszitve a királyi palota Szent Zsigmond-kápolnájának sirja, továbbá a helyőrségi templomnak hadi jelvényekkel ékesitett szent sirja; ennél diszegyenruhás katonák állottak őrséget kivont kardokkal. És a pompás, kelllemes tavaszi időben seregestül özönlött mindenfelől a főváros lakossága a templomokba. Alig lehetett mozogni a templomokban, és még a bejáratok előtt az utczát is ellepte a templomjárók tömege. A református templomokban ünnepi istentiszteletek voltak ma. Délután megkezdődött a zarándoklás, ki —* a kálváriára. Ezer meg ezer bucsujáró járta be a budai és pesti kálváriákat. Az angolkisasszonyok lipót-utczai temploma, amelyben minden évben a legszebb szokott lenni a szent sír, — ma zárva maradt, mert a templomot restaurálják.* Esztergomban — mint lapunknak táviratozzák — a herczegprímás részt vett ma délelőtt a bazilikában tartott nagypénteki misén, amelyen Palásthy Pál püspök pontifikált fényes segédlettel. A szertartás után a herczegprimás nagy közönség előtt egy óra hosszáig tartó beszédet mondott, amely gazdag volt szónoki szépségekben és mély vallásos ihlettől volt áthatva. Hófehérke. Elbeszélés. Irta: Bródy Sándor. (6) IV. A harmadik nap reggelén nem volt többé semmi baja. Fölkelt, felöltözködött, át akart menni a szomszéd szobába, hogy e különös embernek nagy szivességét megköszönje és tovább menjen. Az ő kis menyasszonya, a szegény Hófehérke bizonnyal nyughatatlankodik miatta már. Pedig még négy napot kellett tölteni itt, a hegyháti falu minden utján öles hó, nem lelehetett innen, legfelebb, ha gyalogszerrel és nagy kínnal lehetett elvánszorogni Tardra, négy óra járásnyira máskor, most legalább is két napi járóra. Maradt hát, némiképpen megzavarodva, de akarata ellenére is igazán gyönyörködve e különös környezetben. Maga a falu is új a szemében; nem is volt az falu, hanem egy óriási vinczellértelep, amelynek nincsenek utczái és a házak, amelyek az egymás tőszomszédjai, egy jó hosszú utcza távolságra állanak egymástól. Nagyon szép lehet mindez nyáron, de télen: fönségesen rideg. Nagy, fehér kutyák sétálnak a szőlők között, az utakon, míg az emberek bebújnak barmaikkal es ..............—lapon át tüzelnek, tűz mellett alszanak és csak a házasságokra szánt két hét alatt beszélgetnek hangosabban. A hóba lapult házak előtt csak akkor támad egy kis csoport, amikor jön az adóvégrehajtó, a legszeretettebb férfiú az egész községben, mindannyiuknak komája, aki kit-kit előre értesít, hogy vigye el a paczukáját máshoz, mert a császár parancsából megy érte mindjárt. Valami kopott úr lehet, akiben emberszeretet és kötelesség irtózatos harczot viv egymással. Aki Rochefaucould Bizaccia herczegének született és adóvégrehajtó lett. A népszerű, de rendkívül részeges adóvégrehajtón és két leányán kívül nem járt vendég a Rannai házba. Az oláh pap végképpen a parasztokkal tartott és nem érezte magát jól náluk, mert nem mert köpni a padimenterios szobában, a pápista pap a tridenti zsinat határozatai fölött még tizenöt év előtt végképpen összeveszett a körorvossal és nem akarta látni a sárga doktort, még halálos ágyán sem, sőt cselédjeinek is megtiltotta, hogy betegek legyenek. A szegény doktor leginkább abból élt, hogy a szüret előtti és a sorozáskor rendesen kiütő verekedések alkalmából látleleteket állított ki a megsebzett fiatalságnak. Pedig nem valami sok borral éltek már ezen a tájon, az uj generáczió inkább csak mímelte az igazi becsípést és legfeljebb, ha a spirituszos pálinkával, a ciszternák hévizével lakhatott jól. Kút nem volt egyetlenegy sem, télen gödrökben tették el a vizet nyárára és úgy takarékoskodtak vele, mint közönségesen mindennel, még a kukoricza-liszttel, még a városból hozott heringgel is, amelyet hetekig felfüggesztve tartottak asztaluk fölött, hozzáértetvén a gandzát, hogy a megunottnak valami ize büze legyen. Állandó és egyenletes nyomorúság nehezedett itt mindenre, a házak, az emberek meglapultak alatta és szinte egyformák lettek. Észjárásra, beszédre, sőt arczra is. Valósággal elkényszeredtek az éhségtől, a szőlőbogár megette mindenüket. Mégse takarodtak el, várták, hogy a bogár megunja és eközben agyonütöttek egy vagy két hivatalbéli embert, aki hozzányúlt a korhadó venyigékhez. Soha nem voltak még Balassa Imrének olyan jó napjai, mint azok, amelyeket itt töltött. El akarta magában nyomni a vágyakozást, de mégis csak előretört az. Szeretett volna itt maradni örökké. Olyan édes csend, olyan bámulatos nyugalom volt itt. — Persze, maga iszonyú zajban él odahaza. Az apám mondja, hogy odafent a lármától sok emeletes házak falai megreszketnek, mondá a leány. — Nem én, az irodában nincs lárma. Aztán meg én nem élek, nem is éltem benn a