Magyar Hirlap, 1893. május (3. évfolyam, 119-148. szám)

1893-05-04 / 122. szám

Budapest, 1893. III. évfolyam 122. szám. MAGYAR HÍRLAP Szerkesztőség és kiadói hivatal: József körut 47. szám. Megjelenik minden nap: hétfőn és ünnep után is. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: HORVÁTH GYULA. FENYŐ SÁNDOR. Egész évre 14, félévre 7,V* évre 3 frl 50 kr.egy hóra 1.20 kr. Egyes szám­ára: helyben 4 kr. vidékre 5 kr. Csütörtök, május 4. Az állam a szegényeké. Az állam a szegényeké: ez az utolsó ötven év fejlődési proczesszusának egyre erősen felszínre küzködő tendencziája; igazában ez a tendencziája örök idők óta minden politikai fejlődésnek — közbe­­közbe megszakítva ennek az elvnek a mesterséges, erőszakos megfordítása vagy megállítása által. Az elv megfordításának vagy megállításának korszakait a történe­lem és a politika a reakczió nevén ismeri. Az állam a szegényeké; átadni azt nekik egyenletesen, rázkódtatás nélkül és az eddigi birtokosok kidobálása nélkül: ez a kvintesszencziája minden bölcs és libe­rális politikának, mely látja a fejlődésnek végeredményeiben feltartóztathatlan pro­­c­esszusát és nem akarja megakasztani, aminek megakadályozására úgysem képes; nem akarja vészthozóvá tenni azt, ami­nek nyugodt és egészséges menete üdvös volt mindenkor az államra és minden alattvalójára. Csak mi követjük évtizedek óta azt a bölcs politikát, hogy nem bocsátjuk kö­zel a szegény embert az állam jótétemé­nyeihez. Tőlük követelünk szinte mindent, amit az államnak követelnie kell és meg­vonunk tőlük szinte mindent, amit az ál­lamnak adnia lehet. Csak a mi kormá­nyaink igyekszenek egyre azon, hogy az állam a szegény ember dolgán gazdagod­jék és kivált a szegény ember fáradozásán takarékoskodjék. Nem akarunk most arról szólani, hogy egész adó­rendszerünk erre van ala­pítva; hogy csak ezzel lehet megmagya­rázni azt a tényt, ha népoktatásunk még mindig nem ingyenes. Nem akarunk szó­lani sok más jelenségéről ennek a rend­szernek, de lehetetlen kitérni a dolog elől ma, amikor a képviselőház megtagadta a felekezeti tanítóktól a 400 frtos mini­mumot. Megtagadta? Hát igen: 14 szótöbb­séggel leszavazta a Ház azt, hogy a kul­túra napszámosai évenkint legalább 400 forint fizetésben részesüljenek. Leszavazta s ezzel el van intézve a dolog éppen úgy, mint a­hogy el van intézve a legkisebb javadalmazású állami tisztviselők ügye, a­kiknek fizetését szintén sokkal kisebb mértékben javították, mint a­hogy ők ezt méltán megkövetelhették volna , mint a­hogy javították a magasabb rangúak fizetését. De hát el van intézve a dolog, be­tartattak a parlamenti formaságok, a tör­vényjavaslat törvén­nyé lesz, mint ahogy törvén­nyé lett az 1893. évi IV. t.-cz. is. Hogy azután, ha már megjelent a törvény a törvénytárban, azután mi fog történni — ki törődik azzal? Ki veszi számba, hogy ezzel az eljárással ezer meg ezer intelligens magyar családban ébresz­­tetik föl a rebellis gondolat. Jól van-e így mindez ? Jól van-e ez az állami rend egy­általán? Ez a rend, amely szinte kötelezi ezer meg ezer hívét arra, hogy koplaljon, de azért megköveteli, hogy neki szolgáljon hűségesen ?­­­ Ki törődik azzal, hogy ez a sok ezer ember, igaz várakozásaiban az állam által n^egysalt ,ember, átviszi­k !ke keserűségét azol^sgi^ekkel érintkezik, szuggerálja az állam ellen való elégületlenségét azoknak, akiket az állam nevében igazgatnia, taní­tania kell? Az egyik oldalon hirdetjük nagy bi­zalommal, hogy nálunk nincsen talaj a szocziálizmusra, amely megreszketteti a Nyugat hatalmas államait s a másik ol­dalon a kormány csupa elbizakodottság­ból szinte lázas gyorsasággal szántja a szocziálizmus alá a földet az intelligens középosztály egy nagy részének a lelkében. Megtakarítunk a tanítókon egy mil­liót, aminthogy megtakarítottunk a kis tisztviselőn is egy milliót s amint megta­karítunk a közbakán is egy milliót, amikor nem adunk neki reggelre mit ennie. Ret­tenetesen gazdagok leszünk, ha még so­káig így tart ez a írva takaritgatás. Nem látják, hol fog vezetni ez a nagy takarékosság,íg y a kis embernek még kisebbé tételével operál. S ha majd aztán megérik az elkeseredés gyümölcse — hiszen akkor rá lehet majd fogni az ellenzékre, hogy ő okozta mindezt, ő okozta, amikor rámutatott erre a tény­kedésre és nem azok okozták, akik magu­kat a tényeket cselekedték meg. Tőkésítsék ezeket a megtakarított mil­liókat; tőkésítsék az ezek nyomán az ál­lam ellen évről-évre fakadó és növekedő gyűlöletet, s aztán mérjék össze ezt a két tőkét, melyik a nagyobb, melyik a rette­netesebb? Iparos szoc­ializmus nincs az ország­ban, mert szegények vagyunk, csináljunk hát tisztviselői, tanítói szoc­ializmust, noha elég gazdagok volnánk annak elhárítására. Csináljuk meg, hiszen úgy sincs ellensége a magyar állameszmének, egyetlenegy sin­csen, hacsak igazságtalanságokkal, mester­ségesen nem teremtünk, nem nevelünk magunknak ellenségeket. A romány, a tót, a szerb, a horvát nem elég s az élet oly unalmas, ha nincsenek sokan, nagyon so­kan, akik legféltettebb kincsesházaink ka­puit döngetnék. gróf és Rosenberg Gyula azt sürgették, amit mi is követeltünk, hogy gondoskodjék a kormány oly pénz­intézetről, mely a telepítések ügyének pénzügyi ré­szét lehetővé tenné. Egyébként a bizottság a tör­vényjavaslatot általánosságban elfogadta. Budapest, május 3. A megkerült képviselő. Lelbach László, a hódsági kerület megválasztott képviselője, szeren­csésen bejelentette már a Ház elnökének, hogy Cser­­venkán vagyon a lakása. Miért is oda kézbesítették neki a fölhívást, hogy adja be a megbízó levelét. A Ház­bizottság: A közigazgatási bizott­ságon felül ma a Háznak még három bizottsága tar­tott ülést. A kérvényi bizottság a kérvények 9-ik sorozatát intézte el. A vízügyi bizottság a Duna szabályozásáról szóló törvényjavaslatot kezdte tár­gyalni, a közgazdasági bizottság pedig a telepítések ügyével foglalkozott. Kíaál Jenő, Károlyi Sándor Mai Mzemank 20 o Mal. ORSZÁGGYŰLÉS Két napi vita után, melyben részt vett vagy húsz ellenzéki képviselő s a kormánypárt részéről a miniszter, az államtitkár és az elő­adó — megtörtént a szavazás a tanítók fize­tése fölött. Szinay Gyula a függetlenségi párt nevé­ben 600 forintos minimumot követelt. Lesza­vazták 76 szótöbbséggel. Ekkor jött a Bánó József nagyon sze­rény istancziája: adják meg legalább a 400 frtos minimumot. Ezt is leszavazták. Hanem már itt a 76 szótöbbség rettentő mód megcsappant. Leesett 14 szóra. A tanítóknak mindegy, így is, úgy is elestek még a 400 forinttól is. De mindazon­által nem állhatjuk meg, hogy a Wekerle-kor­­mánynak ne gratuláljunk ehhez a mai fényes sikerhez. Szapáry Gyula fölvitte emlékezetes kormányzása alatt .9 szótöbbségig, Wekerlének jóval rövidebb időn sikerült fölvinni 14 szó­többségig. Most már hamar utolérheti Szapáryt, csak kitartás, kitartás! Egyébként mondjuk-e, hogy minden javas­latot, módosítást leszavazott a szabadelvű párt, hol név szerint, hol felállással, hol több, hol kevesebb szavazattal. S konstatáljuk-e, hogy a 14 szótöbbségnek roppant megörültek s szer­telen nagy örömükben lelkesen megéljenezték egymást. Ehhez már csak a tanítók lelkes éljenzése hiányzik. Ami, hogy el nem marad, az két­ségtelen. A képviselőház ülése máj. 3-án. Elnök megnyitván az ülést, több rendbeli kérvényt terjeszt be, többek közt a m.-vásárhelyi állami tisztviselők kérvényét a lakbérszabályozás dol­gában. E kérvényt, mint idejét múltat elnök a ház irodájába kéri utasíttatni, de Ugron Gábor felszóla­lására, kiadatik a kérvényi bizottságnak hátha van benne uj momentum. Következik a napirend. A tanii­tők fizetése, még­pedig az 1. §. Elsőnek felszólal Me­ ö&rásss lnne, aki többek közt kifejti, hogy a felekezeti tanítók a terménybeli fizetéssel károsod­nak, aztán kimutatja, hogy az állam, ha el is fogadná a 600 forintos minimumot, még mindig kevesebb terhet viselne a felekezeteknél. A minimumnak 400 írtra való esetleges felemelésének örülne, ha ez­ nem függne az iskolaf­entartó hatóságok hajlandóságától, de így nem lesz haszna ebben sem az államnak, sem a felekezeti iskoláknak. Épp azoknak az iskolák­nak részére nem fogják kérni a 400 forintot, ame­lyeknek állami fenhatóság alá kerülése a legkívána­tosabb volna. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbal­oldalon.) Végül kijelenti, hogy csatlakozik Szinay Gyula 600 forint minimumos határozati javaslatához. Veress József készséggel elismeri, h hogy 1868 óta a tanítók érdekében jelentékeny javulás történt, csak­hogy ez egyrészt nem az állam érdeme, másrészt nem felel meg a tényleges szükségeknek. Az állam sokkal többet bírhatna el a 300 frtos minimumnál. A miniszter felhozta, hogy a tisztviselői fizetéseknek mintegy harmadát teszi ki az az összeg, mit most a tanítóknak szánt, de nem az a kérdés, hogy mennyit kapnak a tanítók, hanem, hogy mennyi kell. (Úgy van­ balfelöl.) Nem attól tart, hogy az állampénztárt megterheli ez a fizetésjavítás, inkább attól, hogy nagyon kevéssé. A felekezetek kérhetik a 400 frtos minimumot, de annyi feltételhez van kötve a meg­adás, hogy vajmi kevesen kapják meg. Hasonló ígé­retek tétettek a középiskoláknak is, de évekig kell deputácziózni, míg a segélyt megkapják. Nagy derültséget keltett szóló beszéde végén annak a felemlítésével, hogy a tanítói pálya fontos­ságát folyton hangoztatják a nagy urak, de még nem

Next