Magyar Hirlap, 1893. május (3. évfolyam, 119-148. szám)
1893-05-04 / 122. szám
Budapest, 1893. III. évfolyam 122. szám. MAGYAR HÍRLAP Szerkesztőség és kiadói hivatal: József körut 47. szám. Megjelenik minden nap: hétfőn és ünnep után is. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: HORVÁTH GYULA. FENYŐ SÁNDOR. Egész évre 14, félévre 7,V* évre 3 frl 50 kr.egy hóra 1.20 kr. Egyes számára: helyben 4 kr. vidékre 5 kr. Csütörtök, május 4. Az állam a szegényeké. Az állam a szegényeké: ez az utolsó ötven év fejlődési proczesszusának egyre erősen felszínre küzködő tendencziája; igazában ez a tendencziája örök idők óta minden politikai fejlődésnek — közbeközbe megszakítva ennek az elvnek a mesterséges, erőszakos megfordítása vagy megállítása által. Az elv megfordításának vagy megállításának korszakait a történelem és a politika a reakczió nevén ismeri. Az állam a szegényeké; átadni azt nekik egyenletesen, rázkódtatás nélkül és az eddigi birtokosok kidobálása nélkül: ez a kvintesszencziája minden bölcs és liberális politikának, mely látja a fejlődésnek végeredményeiben feltartóztathatlan processzusát és nem akarja megakasztani, aminek megakadályozására úgysem képes; nem akarja vészthozóvá tenni azt, aminek nyugodt és egészséges menete üdvös volt mindenkor az államra és minden alattvalójára. Csak mi követjük évtizedek óta azt a bölcs politikát, hogy nem bocsátjuk közel a szegény embert az állam jótéteményeihez. Tőlük követelünk szinte mindent, amit az államnak követelnie kell és megvonunk tőlük szinte mindent, amit az államnak adnia lehet. Csak a mi kormányaink igyekszenek egyre azon, hogy az állam a szegény ember dolgán gazdagodjék és kivált a szegény ember fáradozásán takarékoskodjék. Nem akarunk most arról szólani, hogy egész adórendszerünk erre van alapítva; hogy csak ezzel lehet megmagyarázni azt a tényt, ha népoktatásunk még mindig nem ingyenes. Nem akarunk szólani sok más jelenségéről ennek a rendszernek, de lehetetlen kitérni a dolog elől ma, amikor a képviselőház megtagadta a felekezeti tanítóktól a 400 frtos minimumot. Megtagadta? Hát igen: 14 szótöbbséggel leszavazta a Ház azt, hogy a kultúra napszámosai évenkint legalább 400 forint fizetésben részesüljenek. Leszavazta s ezzel el van intézve a dolog éppen úgy, mint ahogy el van intézve a legkisebb javadalmazású állami tisztviselők ügye, akiknek fizetését szintén sokkal kisebb mértékben javították, mint ahogy ők ezt méltán megkövetelhették volna , mint ahogy javították a magasabb rangúak fizetését. De hát el van intézve a dolog, betartattak a parlamenti formaságok, a törvényjavaslat törvénnyé lesz, mint ahogy törvénnyé lett az 1893. évi IV. t.-cz. is. Hogy azután, ha már megjelent a törvény a törvénytárban, azután mi fog történni — ki törődik azzal? Ki veszi számba, hogy ezzel az eljárással ezer meg ezer intelligens magyar családban ébresztetik föl a rebellis gondolat. Jól van-e így mindez ? Jól van-e ez az állami rend egyáltalán? Ez a rend, amely szinte kötelezi ezer meg ezer hívét arra, hogy koplaljon, de azért megköveteli, hogy neki szolgáljon hűségesen ? Ki törődik azzal, hogy ez a sok ezer ember, igaz várakozásaiban az állam által n^egysalt ,ember, átviszik !ke keserűségét azol^sgi^ekkel érintkezik, szuggerálja az állam ellen való elégületlenségét azoknak, akiket az állam nevében igazgatnia, tanítania kell? Az egyik oldalon hirdetjük nagy bizalommal, hogy nálunk nincsen talaj a szocziálizmusra, amely megreszketteti a Nyugat hatalmas államait s a másik oldalon a kormány csupa elbizakodottságból szinte lázas gyorsasággal szántja a szocziálizmus alá a földet az intelligens középosztály egy nagy részének a lelkében. Megtakarítunk a tanítókon egy milliót, aminthogy megtakarítottunk a kis tisztviselőn is egy milliót s amint megtakarítunk a közbakán is egy milliót, amikor nem adunk neki reggelre mit ennie. Rettenetesen gazdagok leszünk, ha még sokáig így tart ez a írva takaritgatás. Nem látják, hol fog vezetni ez a nagy takarékosság,íg y a kis embernek még kisebbé tételével operál. S ha majd aztán megérik az elkeseredés gyümölcse — hiszen akkor rá lehet majd fogni az ellenzékre, hogy ő okozta mindezt, ő okozta, amikor rámutatott erre a ténykedésre és nem azok okozták, akik magukat a tényeket cselekedték meg. Tőkésítsék ezeket a megtakarított milliókat; tőkésítsék az ezek nyomán az állam ellen évről-évre fakadó és növekedő gyűlöletet, s aztán mérjék össze ezt a két tőkét, melyik a nagyobb, melyik a rettenetesebb? Iparos szocializmus nincs az országban, mert szegények vagyunk, csináljunk hát tisztviselői, tanítói szocializmust, noha elég gazdagok volnánk annak elhárítására. Csináljuk meg, hiszen úgy sincs ellensége a magyar állameszmének, egyetlenegy sincsen, hacsak igazságtalanságokkal, mesterségesen nem teremtünk, nem nevelünk magunknak ellenségeket. A romány, a tót, a szerb, a horvát nem elég s az élet oly unalmas, ha nincsenek sokan, nagyon sokan, akik legféltettebb kincsesházaink kapuit döngetnék. gróf és Rosenberg Gyula azt sürgették, amit mi is követeltünk, hogy gondoskodjék a kormány oly pénzintézetről, mely a telepítések ügyének pénzügyi részét lehetővé tenné. Egyébként a bizottság a törvényjavaslatot általánosságban elfogadta. Budapest, május 3. A megkerült képviselő. Lelbach László, a hódsági kerület megválasztott képviselője, szerencsésen bejelentette már a Ház elnökének, hogy Cservenkán vagyon a lakása. Miért is oda kézbesítették neki a fölhívást, hogy adja be a megbízó levelét. A Házbizottság: A közigazgatási bizottságon felül ma a Háznak még három bizottsága tartott ülést. A kérvényi bizottság a kérvények 9-ik sorozatát intézte el. A vízügyi bizottság a Duna szabályozásáról szóló törvényjavaslatot kezdte tárgyalni, a közgazdasági bizottság pedig a telepítések ügyével foglalkozott. Kíaál Jenő, Károlyi Sándor Mai Mzemank 20 o Mal. ORSZÁGGYŰLÉS Két napi vita után, melyben részt vett vagy húsz ellenzéki képviselő s a kormánypárt részéről a miniszter, az államtitkár és az előadó — megtörtént a szavazás a tanítók fizetése fölött. Szinay Gyula a függetlenségi párt nevében 600 forintos minimumot követelt. Leszavazták 76 szótöbbséggel. Ekkor jött a Bánó József nagyon szerény istancziája: adják meg legalább a 400 frtos minimumot. Ezt is leszavazták. Hanem már itt a 76 szótöbbség rettentő mód megcsappant. Leesett 14 szóra. A tanítóknak mindegy, így is, úgy is elestek még a 400 forinttól is. De mindazonáltal nem állhatjuk meg, hogy a Wekerle-kormánynak ne gratuláljunk ehhez a mai fényes sikerhez. Szapáry Gyula fölvitte emlékezetes kormányzása alatt .9 szótöbbségig, Wekerlének jóval rövidebb időn sikerült fölvinni 14 szótöbbségig. Most már hamar utolérheti Szapáryt, csak kitartás, kitartás! Egyébként mondjuk-e, hogy minden javaslatot, módosítást leszavazott a szabadelvű párt, hol név szerint, hol felállással, hol több, hol kevesebb szavazattal. S konstatáljuk-e, hogy a 14 szótöbbségnek roppant megörültek s szertelen nagy örömükben lelkesen megéljenezték egymást. Ehhez már csak a tanítók lelkes éljenzése hiányzik. Ami, hogy el nem marad, az kétségtelen. A képviselőház ülése máj. 3-án. Elnök megnyitván az ülést, több rendbeli kérvényt terjeszt be, többek közt a m.-vásárhelyi állami tisztviselők kérvényét a lakbérszabályozás dolgában. E kérvényt, mint idejét múltat elnök a ház irodájába kéri utasíttatni, de Ugron Gábor felszólalására, kiadatik a kérvényi bizottságnak hátha van benne uj momentum. Következik a napirend. A taniitők fizetése, mégpedig az 1. §. Elsőnek felszólal Me ö&rásss lnne, aki többek közt kifejti, hogy a felekezeti tanítók a terménybeli fizetéssel károsodnak, aztán kimutatja, hogy az állam, ha el is fogadná a 600 forintos minimumot, még mindig kevesebb terhet viselne a felekezeteknél. A minimumnak 400 írtra való esetleges felemelésének örülne, ha ez nem függne az iskolafentartó hatóságok hajlandóságától, de így nem lesz haszna ebben sem az államnak, sem a felekezeti iskoláknak. Épp azoknak az iskoláknak részére nem fogják kérni a 400 forintot, amelyeknek állami fenhatóság alá kerülése a legkívánatosabb volna. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Végül kijelenti, hogy csatlakozik Szinay Gyula 600 forint minimumos határozati javaslatához. Veress József készséggel elismeri, h hogy 1868 óta a tanítók érdekében jelentékeny javulás történt, csakhogy ez egyrészt nem az állam érdeme, másrészt nem felel meg a tényleges szükségeknek. Az állam sokkal többet bírhatna el a 300 frtos minimumnál. A miniszter felhozta, hogy a tisztviselői fizetéseknek mintegy harmadát teszi ki az az összeg, mit most a tanítóknak szánt, de nem az a kérdés, hogy mennyit kapnak a tanítók, hanem, hogy mennyi kell. (Úgy van balfelöl.) Nem attól tart, hogy az állampénztárt megterheli ez a fizetésjavítás, inkább attól, hogy nagyon kevéssé. A felekezetek kérhetik a 400 frtos minimumot, de annyi feltételhez van kötve a megadás, hogy vajmi kevesen kapják meg. Hasonló ígéretek tétettek a középiskoláknak is, de évekig kell deputácziózni, míg a segélyt megkapják. Nagy derültséget keltett szóló beszéde végén annak a felemlítésével, hogy a tanítói pálya fontosságát folyton hangoztatják a nagy urak, de még nem