Magyar Hirlap, 1893. június (3. évfolyam, 149-178. szám)

1893-06-01 / 149. szám

2 MAGYAR HÍRLAP wtfr î* Șofimrg ja IDicu bífofjíeit. Derfelbe hat öté Seife fofort aujutreten unb fid) unmittelbar nadj feiner 2ínfunft bet mir tm ?. unb f. ©&erft=Käminererainte 3« melben. frauttammtsbűrf, m. p. Elolvassa, arcza kiszélesedik az öröm* től, csenget, felemelkedik, megszólal: — Urrraim, partrdon! én elmegyek, a főkamarás hív, mulassanak jól! * Nem volna ugyan az országra nézve kiheverhetetlen malőr, de megtörténhet­nék, hogy képviselőházának elnökét egy­szerűen behívják szolgálattételre az udvar­hoz. Más, műveletlenebb országokban az ilyen lehetőségekért le kellene számolnia, legalább az egyik, a gyengébb állásával, Bánffy báró úrnak. De mi nem rettegünk a konfliktusoktól és szívesen látjuk őt kettős pozícziójában. Sokféle szempontból örülünk neki, úgy is mint a liberális párt gyöngyének, úgyis mint a hivatalos sza­badelvű világ sok­ ősi előharczosának. Csak időnk volna kellőképpen méltányolni ezt a pártot, amely oly liberális csillago­kat visel fejékül, mint az új kamarás, csak elég szavunk volna jellemezni azt az impertinens hazugságot, amely demo­­krácziával hivalkodik és mellesleg lakáj ruhában feszít. Liberális párt kamarás elnökkel, kamarás elnök azzal a párttal. Hisz ez nem liberalizmus, hanem libéria! Ám ha tetszik nekik,­­ a gusztusuk ellen nem szabad disputálni, de nem is lehet és mi teljes nyugalommal várjuk, mint öltenek Beksics Gusztáv és Neumann Ármin asztalnoki és pincmérnöki díszru­hát, hátul a villával és dugóval... * Hibát, sőt igaztalanságot követnénk el, ha egészen külön akarnék méltatni a kitűnő báró kitüntetését. Ez nem spora­dikus jelenség, Bánffy Dezső csak párja sok erdélyi mágnásnak, társa Huszár Ká­roly bárónak és a többinek, akik újabban a kamarásságért esengenek, hála a jó is­tennek, nem hiába. Mit akarnak a nemes erdélyi urak ? Le akarják főzni a magyar­­országi mágnásokat, vissza akarják állítani a régi erdélyi fejedelmek udvarát, holott elődeik nemes urfiak, apródok valának? Ambiczionálják, hogy a csász. és kir. ud­var nemes urfiai legyenek? Mit tudjuk mi a czéljaikat, mit lát­juk mi a törekvéseiket. Mi csak az ered­ményeket látjuk. Azt, hogy egy idős ember, a Bánffyak ivadéka, magyar ur, képviselőházi elnök, odaáll nemzetségfát rajzolni, kérvényezni és könyörögni, azért a jogért, hogy Bécs­­ben, a Hofburgban tányért válthasson. * Megengedték neki, kinevezték és most boldog. Boldog ő, boldog a pártja, az egész haza boldog. Minden kívánságunk be van töltve immár. A bürokráczia ur lett Magyarországon, még csak a szervi­­lizmusban, a czimbórságban szenvedtünk némi hiányosságot. De Bánffy Dezső báró megtörte a jeget, szépen haladunk előre. Mienk a jövendő, titokzatos ajtaját kamarás kulc­csal nyitja ki nekünk tör­vényhozó gyűlésünk elnöke, Bánffy Dezső báró, akit a magyarok istene az emberi kor határáig éltessen díszes állásában! Éljen, éljen! Csak egy baj van a dologban, csak az aggaszt bennünket, amit ma — remél­jük, kósza hírként — kolportáltak kisebb politikai körökben. A hír az, hogy kama­rás elnökének nem sokáig örvendhet a ház és hogy a nemes báró a kitüntetést csak azért óhajtotta, mert meg akar válni a Sándor-utczai háztól és elmegy Spanyol­­országba nagykövetnek. El a Quadalquivir partja mellé, el Madridba. Isten vele, kamarás ur! Budapest, máju­s 31. A harmadik ülésszak. Jól­ értesült helyről kapjuk a hirt, hogy eredetileg szeptember 20-ára szándékoztak az országgyűlést egybe­hívni. Az öt napi elhalasztás azért történt, mert az őszi hadgyakorlatok — melyeken a német császár és a szász király is jelen lesznek — csak szeptember 23-án végződnek és a minisz­terelnök ez időben Kőszegen fog tartózkodni. 1893. junius 1 A legújabb hir szerint, a király vendégei —kik között esetleg az olasz trónörökös is lesz — a hadgyakorlatok befejeztével egy napra Buda­pestre jönnek. Mozgalom a főrendiház ellen. Sze­ged város törvényhatósági bizottsága mai napon tar­tott közgyűlésében Polesner Jenő és Babó Emi függetlenségi, valamint Szivessy László és Reisner János kormánypárti biz. tagok felszólalása után 2 pap kivételével elhatározta, hogy a főrendiház re­formja tekintetében feliratot intés a kormányhoz és képviselőházhoz. Egy czáfolat. A «Nemzet» esti lapja a következő kommünikét közli: A Vaterland­­ tegnapi vezérc­ikkében azt inszinuálja Wekerle miniszterel­nöknek, mintha ő hajlandó lett volna a tanítói fize­tésekről szóló törvényjavaslat tárgyalásának elhalasz­tásába beleegyezni, ez azonban Csáky Albin gróf ellenkező véleménye miatt nem történhetett meg. Mint illetékes helyről értesítenek, az egész közlés teljesen alaptalan koholmány. Nógrád megye az egyházpolitikáról.­ Nógrád megye mai közgyűlése az állandó választ­mánynak a kormány egyházpolitikáját helyeslő és annak mielőbbi megvalósítását az országgyűléstől kérő határozati javaslatát 172 szavazattal 34 ellené­ben elfogadta. Mellette szavaztak a jelenlevő főren­dek is, ellene túlnyomóan a katholikus papok. A pécskai mandátum. Mint lapunk­nak Fécskáról telegrafálják, a kerület kormány­­párti képviselőjelöltje visszalépett, amit a pécs­­kaiak nagy örömmel fogadtak. Most Vásárhelyi László az egyetlen jelölt, nemzeti párti prog­rammal. Bizottság alakult, mely meg fogja kérni Apponyi Albert grófot, Horváth Gyulát és Horánszky Nándort, hogy a jelölt programm­­beszéde alkalmából jöjjenek le Pécskára. Hir szerint a kormánypárt központi végrehajtó­bizottsága Gajári Ödönt akarja fölléptetni. Kereskedelmi szerződés Romániá­val. Külügyi minisztériumunk tudvalevőleg hos­­­szabb ideig tárgyalt Romániával egy kereskedelmi szerződés megkötése tárgyában. Az ellentétes érde­keket nem lehetett úgy kiegyenlíteni, hogy tarifa­­szerződés jöhetett volna létre. De egy osztrák-ma­­gyar-román legtöbb kedvezményes szerződés tárgya­lása, értesülésünk szerint, már annyira előre haladt­, hogy annak létrejötte a legközelebbi időben várható. Ez a legtöbb kedvezményt biztosító szerződés ugyan­azon előnyöket adja meg nekünk is, mint aminőket Románia más államoknak, pl. Francziaországnak, Svájcznak és újabban Németországnak is biztosított. E szerint a Romániából érkező kiviteli czikkek, ha­tárainkon általános vámtarifánk tételei szerint lesz­nek elvámolva. — Ezen szerződés határozatlan időre harag és fájdalom látszik arczán. Hogy mérgé­ben elöntötte az epe, az szinte mellékes, de a szívnek e keserves fájása, a porba omlott re­mények, a megsiratni való sok minden, ami ah­hoz a hitvány darab sülthúshoz fűződött. ... Uraim, vendéglős urak, kedves polgártár­saim, gondolják meg önök, hogy nem asszo­nyok, tehát nincsen joguk az emberek szívével gonosz játékot űzni! A­mit az étlapon esküd­nek, tartsák meg szentül, és ne nyúljanak ahhoz az átkozott kék plajbászhoz sem. Mert a gyo­mor lelkének megvan az az általános emberi tulajdonsága, hogy mindig azt kivánja, ami nincs. Soha sem eszem tejfölös mártásban úszó rostélyost. De ha az étlapon az a bizonyos kék vonal metszi át, tüstént gusztusom láb­ad rá és szidom az összes pogány szenteket, hogy már1 elfogyott. Ilyen az étlap ereje. Hogyan lehet hát az, hogy önök, tisztelt vendéglős urak, még­sem fordítanak erre a fontos okiratra semmi gondot? Nagy Budapest városában alig tudok két-három vendéglőt, a­hol az étlap méltó arra, hogy műveit, úri­em­ber a kezébe vegye. Először is csúnya és szegényes e doku­mentumok külseje. Magyarország könyvnyomta­tás dolgában az elsők közül való a világon. Hogy van az mégis, hogy sehol nem látni oly ízléstelen, kellemetlen, rosszul beosztott, nehe­zen áttekinthető étlapokat, mint itt? Méltóztas­­sék nekem meghinni, hogy ebben a kis dolog­ban fösvénykedni kár. Hiába van önöknek tiszta renaissance-stílusu étterme, csinos, elegáns bútora, gyönyörű asztalneműje és olyan terí­téke, melyben az angol czélszerűség s a fran­­czia esvi egyesül, bizony isten elmegy a vendég étvágya, mikor ezekkel a csúf nyomtatványok­kal kénytelen bíbelődni. A vendéglősnek értelmi érintkezése a közönséggel csakis az étlap révén vagyon. Meg kell mutatni, hogy a vendéglő-ipar mai magas fokán már nemcsak az asztalos-, üveges-, kárpitos-munkákra fordít figyelmet az értelmes üzletember, de az irodalmi dolgokra is. Mert ki meri mondani, hogy az étlap bi­zonyos tekintetben nem irodalmi termék ? Jó vagy rossz volta ennek is a nyelv és stílus kér­déseitől függ, akár egy könyv é s bizony mon­dom, hogy ezek a kérdések nem mellékesek. Velem együtt van ezer és ezer ember, akit az étlapba nyomtatott, írott ostobaságok, helyte­lenségek határozottan megundorítanak. Nem tréfaság ez. A fantázia működik ebben is, még pedig nagy erővel. Ha azt olvassuk az étlapban: «Retteg valaki, okvetetlen az a képzet támad bennünk, hogy az az ortografiátlan retek csakis pudvás lehet, a vaja pedig az ördögárok ka­tasztrófájának idejéből való. Ha önök két kis halacska helyett bámulatos következetességgel egész Szardínia szigetét kínálják nekünk 32 fil­lérért, bizony b­oszankodunk; a boszankodás pedig hatalmas étvágyrontó. Hát a többi tömér­dek hiba, tudatlanság és magyartalanság! Arról nem is szólok, hogy Budapesten nincs egyetlen egy vendéglő sem, amelynek étlapjára a fran­­czia és angol szók mind helyesen volnának nyomtatva és írva. Már pedig tessék elhinni, hogy ezek az összenyomorított roast-beef-ek és Chateaubriand-ok igen hangosan kiabálják a vendég fülébe: «Ember, gondold meg, hogy én nem egyedül helyesírás dolgában különbözöm attól a jó­ atyámfiától, akit a Café Anglais-ban­ ettél!» Ezeket az idegen és lefordíthatatlan mes­terszókat nem volna nehéz egyszer s mindenkorra helyesen megállapítani, mert hiszen csak pon­tos másolásról van szó. Nehezebb a magyar kifejezések kérdése. A mai konyha- és pihenő­­mesterség szótára úgyszólván magától csináló­­dott. Vagy igazabban: csinálták a régi pesti német vendéglősök, mikor magyarosodásra szo­rították őket s a Ballagihoz kapkodtak, Verüfe­­borura fordítván le a bécsi német terminuso­kat, így keletkezett a borja a vesétől (Kälber­nes vom Nieren) az ő nemével egybe, az em­­mavölgyi (Emanthaler) sajt, a rizs-csoporto­sulás (Reisauflauf) és a meghatott tojás (ge­führte Eier). Most már a legkisebb vendéglők étlapjait sem ékteleníti el ennyire rossz ma­gyarság, de a kisebb-nagyobb hibák még min­dig megvannak. És ami szintén nagy baj: a ki­fejezések nem egyöntetűek; úgyszólván minden vendéglőben más-más a nyelv s a vendég, ha nem tudós, nem bír eligazodni a bábeli zavar­ban. Hogy csak egy példát említsek: a mayon­­naise-nak van több fordítása: olajvaj, tojásvaj és még nem tudom, miféle vaj; holott ennek az ételnek, azt hiszem, semmi köze nincs a vajhoz, mert Larousse tudományos meghatáro­zása szerint ez: «Sorte de sauce froide, qui se compose d’huile, de vinaigre, de sei, de poivre et d’un jemne d’oeuf balius ensemble». Hát még a többi mesterszó! Hogy csak a hideg étkeknél maradjak, tízféleképpen és min­dig rosszul fordítják ezeket: aspic, galantine,

Next