Magyar Hirlap, 1893. június (3. évfolyam, 149-178. szám)
1893-06-01 / 149. szám
2 MAGYAR HÍRLAP wtfr î* Șofimrg ja IDicu bífofjíeit. Derfelbe hat öté Seife fofort aujutreten unb fid) unmittelbar nadj feiner 2ínfunft bet mir tm ?. unb f. ©&erft=Käminererainte 3« melben. frauttammtsbűrf, m. p. Elolvassa, arcza kiszélesedik az öröm* től, csenget, felemelkedik, megszólal: — Urrraim, partrdon! én elmegyek, a főkamarás hív, mulassanak jól! * Nem volna ugyan az országra nézve kiheverhetetlen malőr, de megtörténhetnék, hogy képviselőházának elnökét egyszerűen behívják szolgálattételre az udvarhoz. Más, műveletlenebb országokban az ilyen lehetőségekért le kellene számolnia, legalább az egyik, a gyengébb állásával, Bánffy báró úrnak. De mi nem rettegünk a konfliktusoktól és szívesen látjuk őt kettős pozícziójában. Sokféle szempontból örülünk neki, úgy is mint a liberális párt gyöngyének, úgyis mint a hivatalos szabadelvű világ sok ősi előharczosának. Csak időnk volna kellőképpen méltányolni ezt a pártot, amely oly liberális csillagokat visel fejékül, mint az új kamarás, csak elég szavunk volna jellemezni azt az impertinens hazugságot, amely demokrácziával hivalkodik és mellesleg lakáj ruhában feszít. Liberális párt kamarás elnökkel, kamarás elnök azzal a párttal. Hisz ez nem liberalizmus, hanem libéria! Ám ha tetszik nekik, a gusztusuk ellen nem szabad disputálni, de nem is lehet és mi teljes nyugalommal várjuk, mint öltenek Beksics Gusztáv és Neumann Ármin asztalnoki és pincmérnöki díszruhát, hátul a villával és dugóval... * Hibát, sőt igaztalanságot követnénk el, ha egészen külön akarnék méltatni a kitűnő báró kitüntetését. Ez nem sporadikus jelenség, Bánffy Dezső csak párja sok erdélyi mágnásnak, társa Huszár Károly bárónak és a többinek, akik újabban a kamarásságért esengenek, hála a jó istennek, nem hiába. Mit akarnak a nemes erdélyi urak ? Le akarják főzni a magyarországi mágnásokat, vissza akarják állítani a régi erdélyi fejedelmek udvarát, holott elődeik nemes urfiak, apródok valának? Ambiczionálják, hogy a csász. és kir. udvar nemes urfiai legyenek? Mit tudjuk mi a czéljaikat, mit látjuk mi a törekvéseiket. Mi csak az eredményeket látjuk. Azt, hogy egy idős ember, a Bánffyak ivadéka, magyar ur, képviselőházi elnök, odaáll nemzetségfát rajzolni, kérvényezni és könyörögni, azért a jogért, hogy Bécsben, a Hofburgban tányért válthasson. * Megengedték neki, kinevezték és most boldog. Boldog ő, boldog a pártja, az egész haza boldog. Minden kívánságunk be van töltve immár. A bürokráczia ur lett Magyarországon, még csak a szervilizmusban, a czimbórságban szenvedtünk némi hiányosságot. De Bánffy Dezső báró megtörte a jeget, szépen haladunk előre. Mienk a jövendő, titokzatos ajtaját kamarás kulccsal nyitja ki nekünk törvényhozó gyűlésünk elnöke, Bánffy Dezső báró, akit a magyarok istene az emberi kor határáig éltessen díszes állásában! Éljen, éljen! Csak egy baj van a dologban, csak az aggaszt bennünket, amit ma — reméljük, kósza hírként — kolportáltak kisebb politikai körökben. A hír az, hogy kamarás elnökének nem sokáig örvendhet a ház és hogy a nemes báró a kitüntetést csak azért óhajtotta, mert meg akar válni a Sándor-utczai háztól és elmegy Spanyolországba nagykövetnek. El a Quadalquivir partja mellé, el Madridba. Isten vele, kamarás ur! Budapest, május 31. A harmadik ülésszak. Jól értesült helyről kapjuk a hirt, hogy eredetileg szeptember 20-ára szándékoztak az országgyűlést egybehívni. Az öt napi elhalasztás azért történt, mert az őszi hadgyakorlatok — melyeken a német császár és a szász király is jelen lesznek — csak szeptember 23-án végződnek és a miniszterelnök ez időben Kőszegen fog tartózkodni. 1893. junius 1 A legújabb hir szerint, a király vendégei —kik között esetleg az olasz trónörökös is lesz — a hadgyakorlatok befejeztével egy napra Budapestre jönnek. Mozgalom a főrendiház ellen. Szeged város törvényhatósági bizottsága mai napon tartott közgyűlésében Polesner Jenő és Babó Emi függetlenségi, valamint Szivessy László és Reisner János kormánypárti biz. tagok felszólalása után 2 pap kivételével elhatározta, hogy a főrendiház reformja tekintetében feliratot intés a kormányhoz és képviselőházhoz. Egy czáfolat. A «Nemzet» esti lapja a következő kommünikét közli: A Vaterland tegnapi vezércikkében azt inszinuálja Wekerle miniszterelnöknek, mintha ő hajlandó lett volna a tanítói fizetésekről szóló törvényjavaslat tárgyalásának elhalasztásába beleegyezni, ez azonban Csáky Albin gróf ellenkező véleménye miatt nem történhetett meg. Mint illetékes helyről értesítenek, az egész közlés teljesen alaptalan koholmány. Nógrád megye az egyházpolitikáról. Nógrád megye mai közgyűlése az állandó választmánynak a kormány egyházpolitikáját helyeslő és annak mielőbbi megvalósítását az országgyűléstől kérő határozati javaslatát 172 szavazattal 34 ellenében elfogadta. Mellette szavaztak a jelenlevő főrendek is, ellene túlnyomóan a katholikus papok. A pécskai mandátum. Mint lapunknak Fécskáról telegrafálják, a kerület kormánypárti képviselőjelöltje visszalépett, amit a pécskaiak nagy örömmel fogadtak. Most Vásárhelyi László az egyetlen jelölt, nemzeti párti programmal. Bizottság alakult, mely meg fogja kérni Apponyi Albert grófot, Horváth Gyulát és Horánszky Nándort, hogy a jelölt programmbeszéde alkalmából jöjjenek le Pécskára. Hir szerint a kormánypárt központi végrehajtóbizottsága Gajári Ödönt akarja fölléptetni. Kereskedelmi szerződés Romániával. Külügyi minisztériumunk tudvalevőleg hosszabb ideig tárgyalt Romániával egy kereskedelmi szerződés megkötése tárgyában. Az ellentétes érdekeket nem lehetett úgy kiegyenlíteni, hogy tarifaszerződés jöhetett volna létre. De egy osztrák-magyar-román legtöbb kedvezményes szerződés tárgyalása, értesülésünk szerint, már annyira előre haladt, hogy annak létrejötte a legközelebbi időben várható. Ez a legtöbb kedvezményt biztosító szerződés ugyanazon előnyöket adja meg nekünk is, mint aminőket Románia más államoknak, pl. Francziaországnak, Svájcznak és újabban Németországnak is biztosított. E szerint a Romániából érkező kiviteli czikkek, határainkon általános vámtarifánk tételei szerint lesznek elvámolva. — Ezen szerződés határozatlan időre harag és fájdalom látszik arczán. Hogy mérgében elöntötte az epe, az szinte mellékes, de a szívnek e keserves fájása, a porba omlott remények, a megsiratni való sok minden, ami ahhoz a hitvány darab sülthúshoz fűződött. ... Uraim, vendéglős urak, kedves polgártársaim, gondolják meg önök, hogy nem asszonyok, tehát nincsen joguk az emberek szívével gonosz játékot űzni! Amit az étlapon esküdnek, tartsák meg szentül, és ne nyúljanak ahhoz az átkozott kék plajbászhoz sem. Mert a gyomor lelkének megvan az az általános emberi tulajdonsága, hogy mindig azt kivánja, ami nincs. Soha sem eszem tejfölös mártásban úszó rostélyost. De ha az étlapon az a bizonyos kék vonal metszi át, tüstént gusztusom lábad rá és szidom az összes pogány szenteket, hogy már1 elfogyott. Ilyen az étlap ereje. Hogyan lehet hát az, hogy önök, tisztelt vendéglős urak, mégsem fordítanak erre a fontos okiratra semmi gondot? Nagy Budapest városában alig tudok két-három vendéglőt, ahol az étlap méltó arra, hogy műveit, úriember a kezébe vegye. Először is csúnya és szegényes e dokumentumok külseje. Magyarország könyvnyomtatás dolgában az elsők közül való a világon. Hogy van az mégis, hogy sehol nem látni oly ízléstelen, kellemetlen, rosszul beosztott, nehezen áttekinthető étlapokat, mint itt? Méltóztassék nekem meghinni, hogy ebben a kis dologban fösvénykedni kár. Hiába van önöknek tiszta renaissance-stílusu étterme, csinos, elegáns bútora, gyönyörű asztalneműje és olyan terítéke, melyben az angol czélszerűség s a franczia esvi egyesül, bizony isten elmegy a vendég étvágya, mikor ezekkel a csúf nyomtatványokkal kénytelen bíbelődni. A vendéglősnek értelmi érintkezése a közönséggel csakis az étlap révén vagyon. Meg kell mutatni, hogy a vendéglő-ipar mai magas fokán már nemcsak az asztalos-, üveges-, kárpitos-munkákra fordít figyelmet az értelmes üzletember, de az irodalmi dolgokra is. Mert ki meri mondani, hogy az étlap bizonyos tekintetben nem irodalmi termék ? Jó vagy rossz volta ennek is a nyelv és stílus kérdéseitől függ, akár egy könyv é s bizony mondom, hogy ezek a kérdések nem mellékesek. Velem együtt van ezer és ezer ember, akit az étlapba nyomtatott, írott ostobaságok, helytelenségek határozottan megundorítanak. Nem tréfaság ez. A fantázia működik ebben is, még pedig nagy erővel. Ha azt olvassuk az étlapban: «Retteg valaki, okvetetlen az a képzet támad bennünk, hogy az az ortografiátlan retek csakis pudvás lehet, a vaja pedig az ördögárok katasztrófájának idejéből való. Ha önök két kis halacska helyett bámulatos következetességgel egész Szardínia szigetét kínálják nekünk 32 fillérért, bizony boszankodunk; a boszankodás pedig hatalmas étvágyrontó. Hát a többi tömérdek hiba, tudatlanság és magyartalanság! Arról nem is szólok, hogy Budapesten nincs egyetlen egy vendéglő sem, amelynek étlapjára a franczia és angol szók mind helyesen volnának nyomtatva és írva. Már pedig tessék elhinni, hogy ezek az összenyomorított roast-beef-ek és Chateaubriand-ok igen hangosan kiabálják a vendég fülébe: «Ember, gondold meg, hogy én nem egyedül helyesírás dolgában különbözöm attól a jó atyámfiától, akit a Café Anglais-ban ettél!» Ezeket az idegen és lefordíthatatlan mesterszókat nem volna nehéz egyszer s mindenkorra helyesen megállapítani, mert hiszen csak pontos másolásról van szó. Nehezebb a magyar kifejezések kérdése. A mai konyha- és pihenőmesterség szótára úgyszólván magától csinálódott. Vagy igazabban: csinálták a régi pesti német vendéglősök, mikor magyarosodásra szorították őket s a Ballagihoz kapkodtak, Verüfeborura fordítván le a bécsi német terminusokat, így keletkezett a borja a vesétől (Kälbernes vom Nieren) az ő nemével egybe, az emmavölgyi (Emanthaler) sajt, a rizs-csoportosulás (Reisauflauf) és a meghatott tojás (geführte Eier). Most már a legkisebb vendéglők étlapjait sem ékteleníti el ennyire rossz magyarság, de a kisebb-nagyobb hibák még mindig megvannak. És ami szintén nagy baj: a kifejezések nem egyöntetűek; úgyszólván minden vendéglőben más-más a nyelv s a vendég, ha nem tudós, nem bír eligazodni a bábeli zavarban. Hogy csak egy példát említsek: a mayonnaise-nak van több fordítása: olajvaj, tojásvaj és még nem tudom, miféle vaj; holott ennek az ételnek, azt hiszem, semmi köze nincs a vajhoz, mert Larousse tudományos meghatározása szerint ez: «Sorte de sauce froide, qui se compose d’huile, de vinaigre, de sei, de poivre et d’un jemne d’oeuf balius ensemble». Hát még a többi mesterszó! Hogy csak a hideg étkeknél maradjak, tízféleképpen és mindig rosszul fordítják ezeket: aspic, galantine,