Magyar Hirlap, 1893. július (3. évfolyam, 179-209. szám)

1893-07-01 / 179. szám

— 2 ........­ ■ , I­I ,------------ - - —....................- -­ Budapest, jimius SO. Taaffe és a lengyelek. Bécsből teleg­raf­álják nekünk, hogy a Wiener Alig. Ztg. je­lentése szerint Taaffe gróf osztrák miniszter­­elnök azzal az eszmével foglalkozik, hogy Ba­­deni Kázmér grófot fölvegye a miniszter uitába. Taaffenak az a czélja, hogy ezzel még­ inkább megnyerje magának a lengyeleket. "Képviselői beszámoló: Vörös János a iubi kerület függetlenpárti országgyűlési képviselője — a i­t­­elezőnk jelenti — e hónap 25-én Kilitit és Nagyi­t­ényt látogatta meg. Előbbi helyen délelőtt, az ibbi helyen délután számolt be választói előtt. A nagyszámú hallgatóság megéljenezte képviselőjét. MAGYAR HÍRLAP 1893.julus 1. Pestm­eg­ye a főrendiház reformjáról. — Saját tudósitónktól. — Pestmegye állandó választmánya ma dél­előtt Beniczky Ferencz főispán elnöklete alatt ülést tartott, melyen szóba került a főrendiház reformálásának kérdése. Ilkei Sándor főjegyző mutatta be Debreczen városának a főrendiház reformálása ügyében megküldött ismeretes hatá­rozatát, melyet hosszas vita után a választmány tudomásul vett és felkérte Földváry Mihály alispánt, hogy a legközelebbi közgyűlésen indít­ványozza, hogy Pest megye a képviselőháztól kérje a főrendiháznak olyan reformját, amely szerint jövőre a megyék képviselői is tagjai legyenek a főrendiháznak. Csávolszky József kanonok abban a véle­ményben van, hogy nem mutat tiszteletet az alkot­mányosság iránt Debreczen városának az az eljárása, hogy amint a főrendiház a képviselőházzal ellen­tétbe jött, most — pusztán csak neheztelésből — a főrendiház reformálását kívánja. Ilyen eljárással csak alkalmat adunk — úgymond — a különböző nem­zetiségeknek arra, hogy az alkotmányt lépten-nyo­­mon megtámadják s az iránt tiszteletlenséget mu­tassanak. Az átiratban fölhozott ok nem elégséges arra, hogy a főrendiház reformálása kivántassék. Földváry Mihály alispán az ügyet ezúttal nem kívánja hosszasabban fejtegetni; fönntartja a jogot, hogy a közgyűlésen bővebben nyilatkozik. Nem osztja Debreczen város átiratának megokolását. Csávolszkyval szemben megjegyzi, hogy a főrendi­ház reformálása nem fölforgatása az alkotmányos­ságnak, mert hiszen azt 1848-ban is, meg azután is reformálták. A szóló a jól értelmezett demokráczia híve, de nem akarja kizárni a főpapokat, zászlós urakat a főrendiházból, sem azokat a kitűnő férfia­kat, akik a közügy terén érdemeket szereztek. A képviseleti rendszer alapján kívánja reformál­tatni a főrendiházat, úgy, hogy abban a me­annyi mulatságos botlást követ el, a­hány ide­gen szót leír. Éveken át viczezelünk egy-egy szegény újságírón, ha valami német kifejezést ferdén fordított le. Mert gyönge létünkre azt his­szük, hogy az idegenben járatosnak lenni erő. Magyarul írván, idegenséget elkövetni nem nagy vétek nálunk, sőt egyáltalán nem vétek. De elárulni, hogy valamely más nyelvet nem tudunk, az kaczagás és halál. Én még éltem abban a régi Pest városá­ban, ahol puszta magyar szóval nem lehetett boldogulni. Vendéglő, kávéház, bérkocsi mind német volt. Kellner és fiákeros megkövetelte tőlünk magyaroktól, hogy tudjunk az ő nyel­vén. És mi engedelmeskedtünk, mert enni, inni akartunk, gyalog járni peg nem akartunk. Hogy Schurschl ma már Gyuri, Schani pedig Jancsi, annak a csodának bizony nem iskola, nem bizottságozás, nem magyar egyesület a megtevője, hanem mi magunk, akik nem aka­runk vagy nem tudunk németül beszélni. És Schurschl-Gyuri ma már nem tekint le ránk szánakozva a német étlap mellől, mint egyko­ron, mikor vad soviniszta módra ráförmedtünk: «Magyarul orgonál­jon!» Most már ő is belátja, hogy lehet valaki igen derék, finom gavallér, akár doktor, sőt háziúr is, ha nem is tud né­metül. Mokány Bérczi és a Paprika-Pöbel nincsen többé. A magyar emberre még a sul­­feránn sem meri mondani, hogy műveletlen. Hatott a nagy erő, hogy kultúránkat a ma­gunk nyelvén fejezzük ki. Hatott a komfortáb­­lista és hatott a külföld tudományos világára. gyek is képviselve legyenek. Hivatkozik Franczia­­országra, ahol Napoleon a szenátusba bevitte a me­gye képviselőit, a­kik ma is ott ülnek. Tisztán kép­viseleti rendszer alapján kívánja a reformálást s in­dítványozza, hogy Pest megye ilyen értelemben írjon föl. Bossányi László nem tartja Debreczen váro­sát illetékesnek arra, hogy a főrendiház reformálása ügyében indítványt tegyen és épen azért az átirat­nak minden nagyobb vita nélkül való tudomásul vételét ajánlja. A főrendiház jelenlegi szervezete meg­felel az alkotmánynak, mert mérséklőleg hat azokra, kik meggondolatlanul akarnak előre rohanni. Földváry Mihály újból kéri a választmányt, ajánlja a közgyűlésnek, hogy az általa kifejtett alapon a főrendiház reformálása ügyében írjon fel a képvi­selőházhoz. Beniczky Ferencz főispán kijelenti, hogy itt a kérdés az, hogy a választmány jónak, üdvösnek tartja-e s általában kivánja-e a főrendiház refor­málását ? Bellaágh János tiszti főügyész a maga részéről sohasem lesz Debreczennek uszályhordozója. Sze­rinte itt nem lehet más kérdést felállítani, mint azt, hogy Debreczen átiratát egyszerűen tudomásul ve­szik-e, vagy hasonló értelmű felirat készítését java­solja-e a választmány. Szapáry István gróf nem akarja a kálvinista Rómának példáját követni, nem akar heczczet csi­nálni s épppen azért az a kívánsága, hogy a vá­lasztmány a debreczeni átiratot egyszerűen vegye tudomásul. Bossányi László kéri az alispánt, álljon el attól a szándékától, hogy a főrendiház reformálása ügyében a közgyűlésen javaslatot tegyen. Teljesen meg van róla győződve, hogy ezek az egyházpolitikai törekvések nem a nép szívéből fakadtak. Azok a dolgok, melyek most napirenden vannak, nem a hit­­felekezetek között való békességre, hanem a legna­gyobb egyenetlenségre visznek. Van az országnak sokkal fontosabb dolga a főrendiház reformálásánál. Éppen ezért újból kéri az alispánt, hogy álljon el feltett szándékától. Beniczky Ferencz főispán nagyon óhajtaná, ha Debreczen város átirata a közgyűlésen nagyobb vitát nem okozna, de ha az alispán el is állana attól, hogy ebben az ügyben javaslatot tegyen, ki tudja, nem fog-e valaki a közgyűlésen hasonló ér­telmű javaslattal fellépni? Sokkal helyesebbnek tartja tehát, ha az alispán teszi meg a főrendi­ház reformálására vonatkozó javaslatát. Földváry Mihály alispán osztozik a főispán intencziójában, mert azt hiszi, hogy egy esetleges mérges vitát csak így lehet, kikerülni. Ez a nagy magyar irodalom, ez a nagy magyar sajtó, ez a nagy magyar tudományosság győ­zött mindenütt, és egyetlen, döntő ereje a ma­gyarság volt, a magyarság, mely az ide­gent mindjobban kiközösíti és magából alkot, kölcsönzések, segítségkérések nélkül. Vagyis a maga ős­erejével visszaverte a Habsburg­­dinasztia törekvését, hogy bennünket megnéme­­tesítsen. Nem fog rajtunk ebben a dologban se édesgetés, se erőszak. Valami nagy, hatalmas természeti törvény van mellettünk, hogy nyel­vünket semmi praktikával ne lehessen elölni. A Tájszótár elöljáró beszédében találok egynéhány adatot a katona­nyelvet illetőleg. Silbak: schildwache, csapistráng: Zapfenstreich, vaspa­rádé : waschapparate, tagravert, tagrapport, árvalajbi : ármelleibel és a többi. Mulatságos dolgok ezek a népetimológiák, oly mulatságo­sak, hogy szinte könybe lábbad tőlük az em­ber szeme. Akkor keletkeztek ezek, mikor a magyar legény még tíz évig sinlődött Olmütz­­ben, Majlandban, Prágában. És remek példája annak, hogy a magyar agyvelőbe mennyi tudott beférkőzni a hadsereg egységes nyelvéből. — Mennyi ? Semennyi. A magyar ember a rákény­­szeritett német szót átgyurta, átetimologizálta a maga módja szerint; magyar szót csinált be­lőle, semmit sem fogadván be a idegenségből. Megmagyarositja még lisztjeinek német nevét is Tiz esztendei dresszura nem fog rajta annyit, hogy különbséget tudjon tenni Kalb­rechts és Albrecht között. Kurtavas és dimkli A választmány ezek után tudomásul vette ugyan Debreczen városának a főrendiház ügyében Pest vármegye közönségéhez intézett átiratát, de miután megokolását magáévá nem teheti, felkéri Földváry Mihály alispánt, indítványozza a közelebbi közgyűlésen, hogy Pest megye közönsége a képvi­selőháztól felír­atilag kérje a főrendiháznak olyan reformálását, hogy annak jövőre a megyék kép­viselői is tagjai legyenek. Ezután tárgyalták Háromszék vármegye kö­zönségének a képviselőházhoz intézett ama kérvé­nyére vonatkozó átiratát, melyben az ártatlanul elitéltek kárpótlása érdekében országos törvény alko­tását kérik. A választmány azt javasolja, hogy Pestmegye Háromszékmegye kérvényét hasonló értelmű kér­vén­nyel támogassa. Oláh őrjöngés. (A „Dacia,6­ czikke.) Galaczban jelenik meg egy román újság, a „Dat­a“. A­milyen kicsi, jelentéktelen lap, épp olyan dühös. És dühe néha a komikummal határos. Például nem csekély mértékben mulatságos a Dacia egy minapi őrjöngő czikke, melyben ez a lap nem kiván egyebet, minthogy Károly román király legyen olyan szives­­ belekötni Ausztria-Magyar­­országba. Szól ez a czikk így: »Vajjon mit fog tenni a román nép, a kormány és különösen Károly király azokkal a barbárságok­kal szemben, a­melyeket a magyarok saját vérünk ellen, országunk határánál végbe visznek? A román királyság népe kimondta a közössé­get Kárpáton túli testvéreivel szemben a nemzeti létre vonatkozólag, ezt Európának szóval és írás­­belileg kijelentettük. Szolidárisak vagyunk, tehát vagy mindnyájan együtt élünk, vagy együtt ha­lunk meg, de azt nem tűrhetjük, hogy a magya­rok 3 millió románt kiirtsanak. A román nép így érez, így gondolkozik, és el van szánva rá, hogy ekképen cselekszik is.« És ez a nép beváltja szavát, mert saját lété­ben meg van támadva! Románia 200,000 katona és 500 ágyú felett rendelkezik és sok költséggel formidábilis erődítéseket hozott létre. E szerint neki határozott szava lesz a jövendő háborúban: kardja sokat nyom! A román nép elvárja, nem a konzervatív kormánytól, melynek sem román érzelmei, sem nemzeti eszményei nincsenek, de elvárja bölcs királyától azt, hogy használja fel családi összeköt­tetését a berlini császári házzal, használja fel saját országának erejét és követelje parancsolólag az osztrák-magyar-románok nemzeti ekszsztencziájá­­nak biztosítását és a magyarok megrabolását! Abban az esetben, hogyha kérelme teljesítve nem lesz, fordítson hátat a hármasszövetségnek nem győzi meg, hogy Liechtenstein nem Sik Istvány. Pedig azt még legnagyobb ellenségeink sem merik állítani, hogy a magyar katona buta. Nincs nála józanabb, értelmesebb elem az egész hadseregben. Csak a német szót nem ve­szi be. Mert nem hagyja legyőzni a benne élő nagyobb erőt. Nincsen rá példa, hogy alföldi vagy székely (vagyis egészen szűz vidékekről való) fiú megtanult volna németül, bár tíz évig nyomorgott a messze idegenben. Hát most, mi­kor három év a szolgálat? A mult század végén proskribálták a ma­gyar huszártisztet, aki emlékiratot szerkesztett, hogy huszár­ezredeinkben ne legyen német a kommandó. Ma már nincs huszártiszt, aki ilye­neken törné a fejét. Mindezeket a kérdéseket szépen elintézi a delegáczió. A magyarság ereje pedig csak működik. Nem is küzd már, csak győzedelmesen halad előre. Leopold, Mária Terézia, II. József, Ferencz, Bach és Schmerling nem bírt vele, se hóhérokkal, se nyájassággal, se policzájjal. Ami ellentállás még ma van, alig érzi meg, saját súlyával nyomja szét és félváll­ról nézi erőlködését. Mert a magyarság ereje általános lett. A múlt század legszomorúbb napjaiban csak a bogárhátú házak falai között lappangott, és nem ment urszámba, aki magyarul beszélt. Ma vi­szont nem művelt ember Magyarországon, aki nem tudja a haza nyelvét, vagy átutazó ide­gen. Ez a nagy átalakulás erőszak nélkül, a természeti kiválás törvényei szerint ment vég­hez. Nem lehetett másképpen, meg kellett törv

Next