Magyar Hirlap, 1893. augusztus (3. évfolyam, 210-240. szám)
1893-08-01 / 210. szám
Budapest, 1893. Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 47. szám. Megjelenik minden napi: hétfőn és ünnep után is. lit. évfolyam 210. szám. s szerkesztő, főszerkesztő: HORVÁTH GYULA. FENYŐ SÁNDOR. Kedd, augusztus 1. Egész évre W, félévre 7, V* évre 3 írt 50 kr, egy hóra 1.20 Egyes számára: helyben 4 kr. vidékre 5 kr. Csak egy fele! Csak egy falu Szepes Béla, hamarjában azt se tudjuk, hol, merre fekszik a mappán. Csak az bizonyos róla, hogy itt van a mappán, csak azt jelentik felőle, hogy lakossága mindegyre fogy, széthull, mint egy oldott kéve és népét, mint a katángot a szél, elfújja a sorsát az óczeánon Amerikába. A falu kivándorol, mert nem tud megélni és nem talál munkát se közel, se távol a hazában és matematikai pontossággal bekövetkezik az idő nagy hamarosan: amikor el lesz hagyatva az egész falu, a küszöböket fölveri a gyom és a néma utczákon a vadállatok veszik át a birodalmat. Kutyák ott nem csaholnak, kémények ott nem füstölögnek, néma lesz minden, a falu kiköltözködött, a falu kihalt! Iszonyú ez és még iszonyúbb, hogy az állam ezt nézi halálos, rideg közönnyel. De Szepes Béla csak egy falu, talán nem is magyarok, hanem szegény tótocskák, árva zipserek elhagyatott községe. Hát elmúlik, alakul helyette más, vagy nem alakul és daczára a miniszteri rendeleteknek: vele párhuzamosan vész el tíz, húsz, száz. A kormány sokkalta filozófusabb, mintsem, hogy az enyészet munkája elé merjen állani. Ez fiziológiai törvény és ez a törvény mégis csak előbbre való, mint törvényei az államnak. Iszonyattal nézzük, mint telik be ez a törvény és mint áll félre az államot reprezentáló kormány, hogy ne is lássa a pusztulás e munkáját. De talán nem is kivánhatjuk tőle, hogy vasvillával álljon oda a kivándorlók elé. Sőt talán igaza van, hogy behunyja szemeit és félreáll: hát csak vonuljanak ki az országból a szegénység bélpokrosai, akiken adót behajtani még árveréssel sem lehet. Ezek a nyomorult községek vajha megszöktetnék valamennyit a hamburgi és brémai hajóspekulánsok. De hát a városok, az elzüllő városok! Azok a régi, szép, nagymultú és nagyterafású városok, amelyeket megevett a büszke ellenzékieskedés, az alávaló szőlőféreg, a gyalázatos közlekedési politika és sok más baj, száz apró szerencsétlenség, baj, viszály!? Legalább tíz városát tudjuk Magyarországnak, amely a Szepes Béla sorsát osztja, avagy, amelynek a sora még rosszabb és ott helyben züllik szét, oszlik fel, vagy — borzasztó gondolatnak is — rothad össze. Elégtételt akarunk szolgáltatni a kormánynak: e városok között a fitiokszéra által elpusztított és az állami gyárakkal elbolondított helyek vannak többségben és nem azok, amelyekre megharagudott egy-egy csúfosan elbukott szabadelvűpárti korifeus és ennek a révén az egész kormány. Igaz, hogy vannak városok, amelyekben a szőlőféreg és a hatalom haragja egyféleképpen pusztított. Eger városát látjuk ezek között első helyen. Egert, a melyről olyan dolgokat írnak nekünk, mint a milyent Szepes Béláról. A hatalmas, a szép, a vidám város mindegyre pusztul. Szőlőhegyei sivárak, mint a felégetett tarló. Az Eger-hegye ridegen emelkedik a város fölé: csupa sima, rőt vörösség, ahol a világ első bora termett. A szőlősgazdák elpusztultak, a vinczellérek elpusztultak, a várost aláaknázó pinczék üresek, Egernek vége van. Szívfacsaró látvány ez a nemrég még gyönyörűséges város, különösen most nyáron. A büszke, szinte gőgös parasztnép, a melynek a férfia mást, mint darutollas flórenczi kalapot nem hordott, aszszonya, a mely nyárban sem adta tiz szoknyán alól, kalap nélkül, ruha nélkül csatangol szerte az országban, ha egy kis munkát, akár nem is neki való foglalkozást kapna. Mint ahogy a gyülevész nép szokta: elmegy hónaposnak, napszámért, pálinkáért, akár a Bácskába, csakhogy a porontyával, asszonyával éhen ne haljon. Régi jó kapáját bedobja házába, rázárja az ajtót. Az egri hóstyák házsoraiban végtől-végig most ezek a kapák laknak. Nincsenek otthon. Mint valami nagy urak elmennek fürdőzni, egy félévre. Most még hazatérnek a régi fészekbe télire. Most még hazatérnek . A migoszt csak azok maradnak a régi völgybeli paradicsomban, a kiket az érsekség, a papság eltart. És azok a kereskedők, akik csak gyakori bukásokkal tengethetik életüket, a hivatalos világ, az iskolák, a régüktől megválni nem tudó szerencsétlenek, a kofák ... Mindezt pedig nézi a kormány egy Baedekerrel utazó angol flegmájával: Goddam, segíts magadon, az isten is megsegít, mondja mister Alexander Wekerle. Elma. — A Magyar Hírlap eredeti tárája. —• Irta: Lövik Károly. I. Elmáról azt mondták a fiatal emberek, hogy herczig és fess. Kicsi, életvidám leány volt. Apró fejecskéje, parányi kezei, a két nagy fekete szeme bánatosan bámult a nagyvilágba. Barna arczbőr, olajosan csillogó setétfekete haj. Gyorsan beszélt, szinte hadart, a bakfiseket és tánczolni nem tudó fiatal embereket mód nélkül lenézte. Pajkos, csintalan mozdulatai voltak és eredeti szokásai. Képes rá, hogy a kis város főutczáján végigmenve, cseresznyét egyék; az ügyefogyottabb fiatal embernek beszélgetés közben néha oly soká nézett a szemeibe, mig az el nem pirult s másnap őrülten belebolondult Elmába. Ilyenkor azt mondta a barátnőinek: — Én nem tudom, mi lelte ezt a szerencsétlen flótást. Egészen utánam bomlott. A bálokon egy-egy társáért tuczat mosolygó fiatal ember is várakozott, s ő mégse tánczolhatta az igazival a második négyest. Mert Elina ábrándos volt és — eltekintve egyébtől — a lovagjától daliás alakot, függetlenséget és remek dresszttet kívánt. Ilyen hős azonban — sajnos — nem igen akadt a kis városban. A jogászok napközben az utczán s a karambol-asztalnál lézengtek, éjjel ha becsiptek, fellármázták az egész várost és német feliratú czimtáblákon elégítették ki boszujukat. A fiatal emberek pedig, akik kilenczkor besiettek a kongó folyosója törvényszéki épületbe, hogy déli harangszóra odacsapják a por^szagú aktákat és siessenek ebédre — nem feleltek meg az ő ízlésének. Utálta a pedantériát. Volt mégis egy fiatal ember, akivel némileg rokonszenvezett. Megyei aljegyző volt, Pesten végezte a jogot, merészen kivágott fekete frakkjában és vakító fehér, hímzett ingmellében remekül dresszittezett. Ha Elma ilyenkor behunyta a szemét, szinte túlvilágiasan érezte magát. A »Coeur» keringő csengő-bongó hangjai ilyenkor oly édesen zengtek a fülébe . . . Csak ne lett volna olyan csúnya,harcsabajusza és kopaszodó feje a szegénynek! Elma egy időben úgy vélekedett, hogy ily körülmények között legjobb lesz, ha valami zsenírit csíp fel magának. Ezek a vadászkalapos, gavalléros szokású urak illettek legjobban az ő világába, akik mulatság napján odahagyták a mohos zsindelyű kúriájukat s a terjedelmes tehenészetet s magas jukkeren robogtak be négy lóval a város komisz kövezetére. A zsentrik udvarolgattak is Elmának, vacsoránál közéje ültek, odaszónították a czigányt és hamar telerakták az asztalt Mumokkal. Az Elma zsentri szomszédai közül aztán az egyiket a kivágott derekú, selyemtől csillogó s a báli fényben oly finom, plasztikus leány annyira megigézte, hogy az ellágyult gavallér hirtelen hajtva fel egy pohár gyöngyöző pezsgőt, bánatosan súgta meg neki, hogy «szeretem.» A czigány ilyenkor rendszerint valami bus, szerelmes nótát húzott, a czimbalom méla akkordjai egybeolvadtak a klarinét szerelmes trilláival. Elma eleintén roppant meg volt hatva ily kijelentéseknél s egy mélabus, mély tekintettel biztosította udvarlóját rokonszenvéről, — hosszabb gyakorlat után azonban kezdte közönyösen venni e nyilatkozatokat. Mert e vallomásoknak ez volt a lefolyásuk: A kissé ködös fejű zsentri a szupécsárdás alatt őrülten kurjongatott, Elmával tánczol, a kidőlésig, a belépőjét ő adta rá s a kocsiajtót is ő csapta be utánuk. Csípős hajnali szellőben a leeresztett függönyös alvó ablakok alá állította a bandát s elhuzatta az Elma nótáit, mialatt jómaga egy gesztenyefa lombjai alatt állva, boldogan csókolgatta az Elma eszbukétos, apró csipkekendőjét. A történet a lehető legjobban indult meg s Elma szívdobogva várta a folytatást. A folytatás azonban elmaradt, mert a kijózanodott zsentri másnap eltűnt. Ugyanis Elma hozománya alig volt annyi, amennyit egy jól zavaló zsentri félév alatt elver. Azután volt egy más ok is. A megyében emberemlékezet óta minden zsentri el volt adósodva s ugyancsak emberemlékezet óta Mai számnak fő oldal