Magyar Hirlap, 1893. december (3. évfolyam, 332-360. szám)

1893-12-01 / 332. szám

Budapest, 1893. Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. III. évfolyam 332. szám. Főszerkesztő: HORVÁTH GYULA. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Péntek, deczember 1. Egész évre 14, félévre 7, V. évre 3 frt 50 kr, egy hóra 1.20 Egyes szám ára: helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Szenvedély nélkül. A hazai román sajtó megtisztelő tá­madásban részesít engem azért, mert úgy Bukarestben romániai politikusok, mint a Magyar Hírlap­ban a lap olvasó­közön­sége előtt ama meggyőződésemnek adtam kifejezést, hogy a magyar és román faj­nak békés egyetértése állami és nemzeti érdekei biztosításának és fejlődhetésének szempontjából nemcsak kívánatos, hanem elkerülhetetlenül szükséges. Ezért minden magyarnak és minden románnak oda kell törekednie, hogy az izgalmak eloszthassa­nak, az egyenetlenség és meghasonlás valódi és komoly okai, ha lehetséges, a kibékülés útjából elháríttassanak. Az első rohamot a támadásban azért intézik ellenem, miért adtam e nézeteim­nek Bukarestben és nem itthon kifejezést? Adtam én itthon, amikor annak szük­ségét láttam és adtam kifejezést nézetem­nek Bukarestben, amidőn ezzel az igaz »ügynek véltem szolgálatot tenni. Nem én kerestem föl a «Tara»-t, hanem e lap munkatársa keresett föl ere­­gemet A román faj ellenét kereste bennem, és annak barátjára talált. Hogy ez így volt, annak oka nem én vagyok, hanem azok, a­kik a romániaiakat szokták a ma­gyarokról tájékozni. Igaz, nem keresem és nem találom meg a kibékülést azokkal soha, kik a magyar állammal és a ma­gyar nemzettel nem tudnak kibékülni; igaz, hogy úgy igyekeztek tájékozni Ro­mániát és ezenkívül az egész világot, hogy a magyar fajnak, a magyar nem­zetnek egy tagja sincsen, ki ne volna a román fajnak, a román nemzetnek halá­los ellensége; a­mint csalódtak bennem, éppen úgy fognak csalódni a nemzet ös­­­szességében, mihelyt alkalom lesz reá a nemzet szándéka felől tájékozni magukat is, meg Európa népeit is. Támadásuk második rohamát azért intézik ellenem, mert nyilatkozataim őszin­teségében kételkednek és nyíltan azt ál­lítják, hogy «másképpen szólok Bukarest­ben és másképpen itthon.» A magyar nemzet, a magyar állam elleni törekvést elitéltem itt és ott egy­aránt és hogy nyilatkozataimnak homo­genitásáról meggyőzzem bukaresti bará­taimat, kezükbe adtam az 1886-ban irt «Particularismus» czimü munkámat, kije­lentvén előttük, mint ahogy tettem ezt pár hónappal ezelőtt a képviselőházban — miképp a román nemzetiségi kérdésben e munkában tüzetesen kifejtett álláspon­tomat változatlanul föntartom. E kis munka 1>2-dik lapján következőket írtam akkor: «Arra, hogy fajának elnyomására, nyel­vének kiirtására vállalkozzék becsületes oláh ember, még ha oly jó magyar hazafi is, én elképzelni nem tudom, de azt jogosan elvá­rom minden románajkú lakosától az ország­nak, hogy saját faja és nemzete föntartásáért államunkhoz és nemzetünkhöz szilárdan ra­gaszkodjék.,, Nézetem az ügyről ma is változatla­nul ugyanaz, mint a­hogy annak akkor e pár sorban kifejezést adtam. Többet mondok, az az annyira gyű­löletes színben feltüntetett «Emke», mely­­nek titkos czélzatai nincsenek, fennállása óta vagyonából egyetlen fillért arra nem fordított, hogy a hazában lakó idegen ajkú fajok akár nemzetiségükben, akár kultúrájukban megtámadtassanak; összes erejét a magyar faj és kultúra fentartá­­sára és megóvására fordította. Minden morális és értelmi súlyát és befolyását pedig oda irányította, hogy a hazaszere­­tet, a trón és alkotmány iránti hűség e haza minden fajú és felekezetű polgárá­ban gyökeret verjen. Ott vannak az egylet számadásai, ott vannak az egylet működéséről felvett jegyzőkönyvek és jelentések — ebből meg­győződhetik barát és ellenség egyaránt, hogy állításom igaz. Jöjjenek a liga ve­­zérférfiai, győződjenek meg arról, hogy az ellenünk felhozott vádak csak elleneink­nek velünk szemben táplált gyűlölködésé­ben gyökeredznek. Ha már pedig a mindenekfölött nem­zeti kultúrintézményünknek működése is nélkülözi az agresszív irányt,hol és miben akarják a sovinizmus csalhatatlan jelent­kezéseit feltalálni ? Ha csak a fajunk, a nemzetünk, nyelvünk fentartására irányuló működésünket a román nemzetiség elleni támadásnak föltüntetni nem akarják, akkor bizony a magyar társadalom sovin iránya ellen komoly panaszuk nem lehet. Támadásuk harmadik rohama már nélkülözi a veszélyes élt. Az mondják ugyanis, hogy nem egyeznek külön, ha­nem a többi nemzetiségekkel együtt és szolidaritásban. Hát, tisztelt urak, nem egyezségről van itten szó, mert a magyar állam a maga polgáraival egyezkedésekbe nem bocsátkozik, de igenis megadhatja és meg is kell, hogy adja a haza földén lakó összes fajoknak a kulturális fejlődés fel­tételeit, a nyelv és faj fentartására szol­gáló biztosítékokat. A szolidaritás, amivel fenyegetnek, vagy az a szolidaritás, melynek mi ma­gyarok is részesei vagyunk, vagy az, mely ellenünk irányul. Ez utóbbi hadüzenet az állam ellen — a forradalom proklamálása. Remélem, ily fenyegetések nem fog­ják a magyar államot feltartóztatni abban, hogy a nemzetiségek méltányos és jogos óhajtásait mielőbb megoldás elé vigye. Az izgatók befolyását és erejét semmi sem csökkenti inkább, mint az izgatásra alkalmas panaszok gyors és gyökeres or­voslása. Deák Ferencz, ki a magyar állam megalkotásának legvégső stádiumában e nemzetnek bölcs vezére volt, alig pár év­vel halála előtt, 1872. január 23-ikán tar­tott képviselőházi beszédében a nemzeti­ségi kérdésről a következő kijelentést tette: Egyáltalában, ha mi a nemzetiségeket megnyerni akarjuk: ennek nem az az útja,hogy őket minden áron megmagyarosítsuk, hanem az, hogy velük a magyar viszonyokat m­eg­­kedveltessük. (Általános helyeslés.) Mert kettő tisztán áll előttem: kiirtani akarni őket isten­telen barbárság volna (Élénk helyeslés), még akkor is, ha nem volnának oly számosan, minélfogva őket megsemmisíteni lehetetlen.­­ Ellenségeinkké tenni őket: nem fekszik érde­künkben. (Élénk helyeslés.) Hasonló helyzet­ben vannak ők is. Ha ők elszakadhatnának és egy nagy nemzetet képezhetnének, érte­ném a netalán erre irányzott törekvést, de az európai politikai viszonyok között ez le­hetetlen. Mind a két félnek tehát arra kell törekednie, hogy együtt és egymás mellett mennél jobb egyetértésben megéljünk. (Élénk éljenzés.) E kijelentés vezet a nemzetiségi kér­dés békés megoldásának útjára. Ezen út­ról nem terel le sem a nemzetiségi sajtó, sem a nemzetiségi izgatók viselkedése; de még nem tántorít még az sem, mi sok­kal inkább fájna, ha törekvéseim a haza hű és igaz polgárainál visszatetszést szül­nének. Horváth Gyula: * Mai számunk 16 oldal Lapnyilatkozatok. A nagyszebeni Tribuna két vezérczikkben foglalkozik Horváth Gyula bukaresti útjával. Sze­rinte Horváth Gyula rossz időben tette meg ro­mániai útját; míg ő békét kíván, a román kérdés megoldását sürgeti, ugyanakkor a kormány bezáratja a Tribuna szerkesztőségi tagjait, elveszi a román nép papjait, tanítóit, egyháza autonómiáját, a magyar sajtó pedig hazaárulással vádolja a románokat, vá­dolja őket azzal, hogy Erdélyt Romániához akarják csatolni. De nemcsak a román kérdést kell megol­dani, hanem valamennyi nemzetiség kérdését, a­kik együtt vannak, együtt küzdenek jogaikért. Románok, tótok, szerbek együtt harczolnak tántoríthatatlanul és ők lesznek a kelet czivilizátorai, ők fogják elhárítani az országot és Európát is fenyegető veszedelmet. Nem tudják, őszinték-e Horváth Gyula szavai, mert hiszen ő volt az, ki a bokszegi merényletet világgá kürtölte lapjában, de hangsúlyozzuk, hogy itt nem magyarok és románok konfliktusáról, hanem a magyarság és a nemzetiségek elkeseredett har­­czáról van szó. (A­mi a bokszegi merényletre való hivatkozást illeti, csak annyit jegyzünk meg, hogy a román fajjal való megegyezés és kibékülés nem je­lentheti azt, hogy a bűnös üzelmek eltitkoltassanak vagy pláne elnézésben részesittessenek. E kérdés egyébként legközelebb a sajtóbíróság előtt fog tisztá­zást nyerni.) A magyar állam­eszme okozza a har­­czot, mert csupán a magyarság érdekeit védi, a nemzetiségek aspiráczióit elnyomja — ha tehát békét akarunk, az állameszmét változtassuk meg itt az or­szágban. Ne menjen Horváth külföldre, itt, a ma­gyarországi románok, tótok, szerbek vezérférfiaival érintkezzék, ha orvoslást keres.

Next