Magyar Hirlap, 1894. január (4. évfolyam, 1-31. szám)
1894-01-01 / 1. szám
2 Budapesten az év első napján sok mohósággal rohannak ajtóról-ajtóra ezen adórendszer végrehajtói. Soha nem látott alakok jelennek meg sűrű egymásutánban a kilincsen. — Boldog újévet. — Kihez van szerencsém ? — Én a józsefvárosi toronyóra olajozó segédei vagyok. — Hát kend? — Aszfaltozó vagyok könyörgöm. — Nem értem azt a szívességet, hogy ezen a napon rólam megemlékezett. — Ej no, hiszen a nagyságos úr is jár az aszfalton. Bámulatos szolgálatokat veszünk észre ezen a napon. Azt tapasztaljuk, hogy hálára vagyunk kötelezve az egész emberiség iránt. A házmester, aki egy óráig enged éjjel fagylalttá változni a kapu előtt, karácsony óta bámulatos gyorsasággal nyit kaput. A lámpagyujtogatók kalapot emelnek előtted az utczán. A levélhordók, ha egész évben nem volt dolguk nálad, levelet hoznak soha nem ismert nevű lénytől, aki egyszerűen csak b. u. é. k. A dunaparti czipőlisztitó megjelenik nálad és jelentős mosollyal figyelmeztet arra, hogy fénybe hozta a czipődet. Nem igaz. De elvégre is ki vitatkoznék egykét hatos felett. Tulajdonképpen maguknak kívánnak és csinálnak ők boldog újévet. És nincs sem hatalom, sem furfang, amely ezt a szokást megszüntetné. MAGYAR HÍRLAP Intendáns és igazgató. — A miniszter döntése. — Hetek óta kínos bizonytalanság közepette döczög az opera rozzant szekere. Nikisek igazgató, amikor azt látta, hogy az ügyeket tovább vinni nem tudja, a belügyminiszter elé vitte a dolgot, előbb azonban ezt teljesen korrekt és lojális módon bejelentette az intendánsnak. Kevésbbé korrekten és lojálisan jártak el azok, akik azzal csináltak hangulatot az igazgató ellen, hogy az intendáns mellőzésével akarja baját orvosolni. A baj különben nem az igazgató, nem az intendáns, hanem az opera baja volt. Az igazgató memorandumában éppenséggel nem a maga érdekeinek megvédésével, hanem az igazgatói állás reputácziójának megvédésével foglalkozott. Nem akart egyebet, csak annyit, hogy dolgozhassák. Hogy alárendelt hivatalnokok, akiknek semmi közük az opera művészeti veerődítmények tájára. Hangosan, süket akczentussal kiáltja el: «La Pierreuse.« zetéséhez, ne akadályozhassák meg, ne tarthassák fel munkájában. Azt hisszük, minden meglesz a jövőben, ha őszinte az a megegyezés, mely az intendáns és igazgató közt készül. Zichy intendáns ugyanis állását kötötte ahhoz, hogy a jelenlegi szabályrendelet egyetlen pontja se változtattassék meg formailag. Nem tartottuk volna ugyan nagy szerencsétlenségnek, ha az az intendáns, aki csaknem tönkretette az operát, a nem jól megérdemelt nyugalomba visszavonul, de értjük a belügyminiszter ama törekvését, hogy lehetőleg katasztrófa elkerülésével csinálja meg a békét. A belügyminiszter a legkomolyabban figyelmeztette az intendánst, az opera jelenlegi dezolátus állapotának tarthatatlanságára és felszólította, hogy adja meg az igazgatónak lehetőséget arra, hogy művészeti czéljait elérje. Az intendáns, a miniszternek nagyon komoly szavai után kijelentette, hogy az igazgatóval alaposan meg fogja beszélni mindazt, amit működése érdekében kivan és ő ezt lehetőleg elő fogja segíteni. A dolog tehát most úgy áll, hogy Nikisek igazgató valószínűleg elnyeri azt a hatáskört, azt a hatalmat és ama jogokat, amelyekre e deficites műintézet felvirágoztatása érdekében szüksége van. Ha az intendáns őszintén megtartja mindazt, amit igenis megad, akkor csak elismeréssel lehetünk a miniszter iránt azért a modus vivendiért, amelyet a béke érdekében, az opera érdekében kigondolt. De ha ez ismét csak rövid fegyverszünet volna, ha ismét oly melyeket az intendáns differencziák állanak elő, idéz elő, ha nem lesz őszinte az a megállapodás, amely készül, akkor majd szólunk néhány szót, néhány úrhoz. A pánszlávizmus ellen. (A F. M. K. E. felirata a kormányhoz.) Említettük már, hogy a Felvidéki magyar közművelődési egyesület elhatározta, hogy a nemzetiségi kérdésben, és különösen a felvidéki pánszlávizmus korlátozása és megfékezése érdekében, feliratot intéz a kormányhoz. A felirat most elkészült, az egyesület már fölterjesztette a kormányhoz. Teljesen helyeseljük ezt a feliratot és hozzájárulunk annak tartalmához, mert a F. M. K. E. nem téved abba a szertelenségbe, amelynek eredménye volt az a több helyütt felmerült indítvány, hogy a képviselőháztól kéressék a sajtószabadságnak a nemzetiségi sajtóval szemben való korlátozása, vagy éppen megszüntetése.. A F. M. K. E. feliratában nem ezt kívánja, hanem kéri a sajtótörvénycochonnerieket adnak elő ... Én Yvettet rendkívül nagy drámai talentumnak tartom, akit nagyon kár félreérteni. * Bevallom, ezt tartom a legtökéletesebb darabjának. Hisz minden író neki írja a legjobb darabjait, még a híres Xantot is, de e megkapó, shakespearei erejű dramolettben az absinthes bohémé Jules Jouye modern porlandó genjeben mindenkit felülmúlt . . . Yvette szemében démoni zöld reflexek jelennek meg, amint a templomi zsolozsmaszerű monoton dalra elmondja a külvárosi éhes cocotte vallomását. * Yvette arcza a végén rémessé torzul, pillanat múlva azonban szünx-mosolylyal búcsúzik a közönségtől. Volna még egy bohózat, de senkinek sincs kedve többé trágárságokat hallgatni, mindenki hazamegy ... igen hazamegy, s nem mulatni a Moulin-Rougeba. Az ember hazamegy s lefeküdvén az ágyba, elalvás előtt szomorúan, hosszan gondolkozik el az élet, a bűn sötét oldalai felett, melyeknek czifra sarkát olyan kegyetlenül tépte fel a bűbájos moralista Yvette. Igen, mondjuk ki: Yvette moralista. Bevallom, nagyon romlott és trágár embernek kell tartanom azt, akit e művesző dramolettjei dorbézolásra, kicsapongásra izgatnak. De képzelhetlennek tartom ezt, nekem mint igazán Tart pour Tart emberének mellékesen megjegyezve, ez a rész teljesen mindegy, hiszen az operettekben az Yvette szájában tragikus nagyságra njövő pépu jep lesetlepséseknél jóval groteszkebb *.« Yvette Guilbert bécsi és budapesti diadalainak a hire különben már eljutott Parisba is és Páris művészi tejútjának összes valamirevaló csillagai most hasonló babérok után epekednek. Ezek közül az utazó csillagok közül Gréter kisasszony az első, aki Bécsben produkálni fogja magát és nem lehetetlen, hogy nekünk budapestieknek is lesz a kiírnunk a kisasszony művészetével megismerkednünk. 1894. január 1. nek mindenütt, teljes mértékben és a legnagyobb szigorral való alkalmazását. És ez az egyedüli helyes orvoslás. A F. M. K. E. felirata a következőket tartalmazza: A felirat különösen a tót lapokról emlékezik meg, amelyek — ha nem is oly mértékben, mint a többi nemzetiség lapjai, — de mégis tetemes akadályt gördítenek a felvidéken a magyarság terjedése elé; minden egyes számukban van legalább egy közlemény, amely bizalmatlanságot, ellenszenvet, vagy éppen gyűlöletet kelt a más lapokat nem olvasó, kis műveltségű tót közönségben a haza és a magyarság ellen. Mindazonáltal nem kívánja az egyesület a sajtószabadság korlátozását e lapokkal szemben, mert ez a törvény a szabadság elvére épült, amely elv tette egy évezreden keresztül naggyá, örökké, a külföld előtt tiszteltté az országot, mert ezzel a korlátozással a nem magyarajkú állampolgárok közjogai csökkennének, és általa még jobban lenne veszélyeztetve a magyar állam egysége. Végül nem kívánatos e korlátozás azért sem, mert általa csorbát ejtenénk legfontosabb nemzeti vívmányunkon, a teljes sajtószabadságon. Amit azonban az egyesület a pánszláv lapokkal szemben óhajt, azt a felirat a következőkben foglalja össze: kívánja, hogy a jogegyenlőség és a sajtószabadság által szabott határokon belül az államhatalom teljes eréllyel járjon el azokkal szemben, akik a magyar állam törvényei által biztosított sajtószabadsággal visszaélve, tétel alapjában támadják meg a magyar államot, hogy a büntető törvény teljes szigorral hajtassák végre a nemzetiségi sajtóbeli izgatókkal szemben. Pánszlávjaink nem bírnak hajlandósággal a martírságra. Ha meglátják, hogy nem elég a szavakban válogatva, látszólag ártalmatlan mezbe öltöztetni hazaáruló gondolataikat; ha meglátják, hogy az igazság lesújt reájuk mindannyiszor, ahányszor ellene vétettek, akkor rövid idő alatt meg fognak szűnni a nemzetiségi lapok piszkolódásai, nem fognak merészkedni az állam egysége ellen eddig űzött izgatásaikat folytatni. Az egyesület már”eddig is látta, hogy a kormány nagyobb szigorral jár el a nemzetiségi izgatókkal szemben; erre alapítja azt a kérését, hogy a nemzetiségi izgatást, melynek korlátozására a társadalom ereje magában teljesen elégtelen, az államhatalom minden rendelkezésre álló eszközével akadályozza és torolja meg. A felvidék hazafias társadalma, mely az egyesületben csoportosul, háláva fogja támogatni a kormány minden intézkedését. A babavásári szüret — Történeti rajz a kötilkarból. — írta: Hem £a2si* Lajos. (5) A hazai mozgalom. A midőn Makk értesült Thaly elfogatásáról, korbáccsai kezében rohant be Klapka szobájába s maga után bezárta az ajtót. Mi történt köztük, mi nem ? az sohasem került nyilvánosságra, annyi azonban bizonyos, hogy Makk távozása után Klapka Thaly Zsigmondot rögtön szabadon bocsátotta. A vár feladása után Thaly, Makk és Rózsaf! anélkül, hogy a biztonságukat fedező «Certificatot” igénybe vették volna, egy kocsin menekültek a várból s künn váltak el egymástól. Thaly szerencsésen eljutott Londonba, Makkot és Rózsait azonban több ízben elfogták az osztrákok, míg végre sikerült nekik Oláhországba menekülni. A magyarországi forradalmi propaganda fő mozgatói voltak Makkon kívül Gál Sándor, székely születésű ezredes, az oly szerencsétlen véget ért May százados és Piringer százados, kit szintén felakasztott később a katonaság lázítása miatt az osztrák. Pesten, a negyvennyolczban szerepelt egyének egészen skartba voltak téve. Vagy fogságban, vagy vidékre internálva. Ezek tehát mit sem tudtak az összeesküvésről. Az összeesküvést Varga István kezdte szervezni, aki 48 előtt Bécsben külügyi titkár volt. Makknak legbizalmasabb embere Maros Ernő volt, egy épp oly rajongó és fanatikus forradalmár, mint maga Makk. A legbuzgóbb és legtevékenyebb ágens rajta kívül volt Jubál Károly, régebben a Kossuth-fiúk nevelője, s a Kossuth-család bizalmasa. Tudtak még a dologról, többet-kevesebbet, Noszlopy, Sárközy, Andrásfi és egy csomó polgár és iparos. Az összeesküvés valódi tűzhelye s kiinduló pontja Brassó volt, ahova honfitársaink közül többen menekültek a szabadságharcz leveretése után. Hosszabb ideig laktak itt: Várady József, Ruska, Velics Károly, Rózsafi Mátyás és Veress Károly. Gyakran megfordult itt az összeesküvés főnöke, a folyton bolyongó Makk, ritkábban Gál Sándor, aki rögtön Konstantinápolyba tette át főhadiszállását, amint Kossuth és társai elhagyták Katahiát.