Magyar Hirlap, 1894. március (4. évfolyam, 60-90. szám)

1894-03-01 / 60. szám

Csütörtök, márczius I. Budapest, 1894. Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 47. szám. Megjelenik minden nap: hétfőn és ünnep után is. IV. évfolyam 60. szám. Főszerkesztő: HORVÁTH GYULA. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Egész évre 14, félévre 7, V. évre 3 írt 50 kr, egy hóra 1.20 Egyes szám ára: helyben 4 kr. vidéken 5 kr. m­ai szám­unk 16 oldal­ ­at és a neki vadult közvéleményt vis­­­szavezetnők megszelídítve e kormányké­pes ellenzék vezérének lábaihoz. Horváth Gyula: Kormányképes ellenzék. A hivatalos Magyarország és félhi­vatalos sajtója 25 év óta ered egy kor­­mányképes ellenzék után. Végre valahára ez a nagy nemzeti óhajtás is teljesedés­nek indul. Szapáry Gyula gróf a kilépettek ki­csiny, de szívós és mozgékony seregé­vel meg fogja a legidealisztikusabb kor­mánypárti követelésnek is megfelelő, kor­mányképes ellenzéket alkotni. Az ellenzék kormányképességét ahoz kötötték, hogy az törekvéseiben a közfel­fogással és a közvélemén­­nyel ellentétbe helyezze magát. A nemzeti párt a kor­mány képességét abban az arányban ve­szítette el, a­minő arányban tért hódított magának a nemzet közvéleményében és a polgárok közérzületében. Boldog isten, még egy évvel ezelőtt mennyire kormányképtelenek valánk, de lám, Szapáry gróf éppen akkor, amidőn a nemzeti párt kormányképességi chanceai óriási módon növekednének, egy nem várt és nem remélt pillanatban teljes fegy­verzetben és minden fölszereléssel, amit a többség csak valaha kívánatosnak jel­zett, elfoglalja a nemzeti párt elől a tért. Szapáry gróf elvi ellentétben áll az egy­házpolitikai reformok lényegesebb részei­vel. A liberális törekvésekben és követe­lésekben forradalmi tendencziákra és irányzatra gyanakszik. A vallási és fele­kezeti elfogultság fentartását úgy tekinti, mint az intézményekhez való dicséretes ragaszkodást; az előítéletekkel és türel­metlenséggel szemben gyengéd kíméletet tanúsít és követel, egyszóval az egyház­­politikai reformok kérdésében az osztrák­­ álláspontra helyezkedik, minő vívmány, minő eredmény! Sem nem Róma, sem nem Eszter­gom, hanem a mi kedves, feledhetetlen császárvárosunk: Bécs érvényesül az ő «Noth-Civil-Ehéjével» az ő «Confessions­­losig»-keitja nélkül. Ez az eszme csak­ugyan kormányképessé teszi őt még a «Vaterland» előtt is. Nem átmeneti, nem előkészítési stádiumnak tekinti az általa ajánlott és körülírt reformokat a nemes gróf, hanem az időkkel daczoló gránit sziklafalaknak, melyeken a szabadelvűs-­ ködes hánykódó hullámai megtörnek. A nemes gróf egyházpolitikája, a­mennyire a múltból azt megítélni képe­sek vagyunk — fájdalom, sem az ország, sem mi egészen feledékenyek lenni nem tudunk — meglehetős harmóniában van az ő egész politikájával. Közigazgatási re­formtervei hónapokon át foglalkoztatták ez ország közvéleményét, ezekből tájékozást nyertünk úgy az autonóm­ jogokról való lucidus felfogásáról, mint a közszabadság biztosítékai iránt táplált élénk érzelmeiről. A kétszakaszos epitáfium halottja még mindig föltámadhat. Pénzügyi tervei és sikerei maguk beszélnek, kár volna egy szót is vesztegetni ott, hol a tények oly ékesszólóan megnyilatkoztak. Igaz, azokkal a csiri-biri nemzeti követelésekkel nem foglalkozott a jövő embere a múltban, de ha Wekerle is tudott az udvartartásnál meg a kaszárnya­kérdésnél eredményeket elérni, mi gátolja meg a kormányképes ellenzék vezérét abban, hogy ő is ne tápláljon magában reményt hasonló sikerek elérésére és ne nyújtson reményt a bíróknak azoknak el­nyerésére. Lám, lám a Henczi-szobor megkoszorúzása is csak egy véletlenen múlt, hogy nem lett nemzeti vívmány. Azok az ideák, azok a törekvések, melyek az új kormányképes ellenzék ve­zérét eltöltik, nem ismeretlenek a nemzet előtt, sőt előttünk sem, évtizedeken át ál­lottunk azokkal szemben, Thun gróf, Bach báró, Schmerling lovag idejében. Ezek az ideák, ezek a törekvések két évtizede, hogy többé-kevésbbé a tajtántúli kormányok alkotásaiban nyertek megvalósulást, tud­tuk, hogy nálunk is el fog következni az idő, midőn a maguk tisztaságában fognak ez eszmék hirdettetni és követőkre ta­lálni. A kormányképességnek ama mér­téke előtt, mel­lyel az uj ellenzék vezére rendelkezik, megborzad az ember: ennyi kormányképesség nem ellenzéknek, hanem uralkodó kormánynak is sok volna. A helyzet ma már tisztázva van, ha a Wekerle kormánya bukik, utána csak Szapáry gróf következhetik — és vele együtt, a­mint még ellenzéki oldalon is hirdetik, a vallási béke, a protestantizmus jogainak tiszteletben tartása, a nemzetisé­gek pac­ifikálása, a magyar államnak nemzeti és demokratikus alapokon való kiépítése. Mi ezt el is his­szük és már is­merjük is. Hiszen alig több egy évnél, hogy mind e nemes szándékok megvaló­sításán munkálkodott ez a nemzet veze­tésére dezignált államférfi. És hogy sikerre nem jutott: ebben Apponyi gróf a nem­zeti, Irányi a függetlenségi, Ugrón a 48-as párttal, Atzél és Tibád pedig a po­­roszokkal akadályozták meg. Minő okta­lanság, minő hiba vala a sors kerekeibe belenyúlni ? Ha a «Pesti Napló», a «Budapesti Hírlap», az «Egyetértés», a «Magyar Hir­­lap», a «Budapester Tagblatt», a «Buda­pest» stb. békében hagyják vala az or­szág közvéleményét és nem borzolják fel nap nap után a nemzet haragos söré­nyét, minő eredményekkel számolna be az, kit a pártintrika az ellenzéki vezér­­ség keserű kenyerére kárhoztatott! Milyen nemes keresztényi cselekedet volna, ha közös egyetértéssel és erővel lecsendesítenők a fölkorbácsolt hullámo­ A prímás nyilatkozik. Tegnapelőtt a házban Wekerle Sándor miniszterelnök azt a nyilatkozatot tette, hogy magas és legmagasabb egyházi férfiak annak idejében kijelentették, hogy ha a kényszer a polgári házasság valamely nemének behozatalát indikálja, úgy ők valamennyi forma között a kötelező formának behozatalát tartják legke­­vésbbé sérelmesnek. A magas és legmagasabb egyházi férfiak alatt a közvélemény joggal a püspöki kart és azok élén a herczegprimást értette. A miniszter e nyilatkozatával és a természetes hiedelemmel szemben a herczegprimás ma nyilatkozik tit­kárja által. Ő eminencziája nyilatkozatában vissza­utasítja a vádat, hogy ő a polgári házasság javaslatát tanácsolta volna a kormánynak. És hogy ő ezt nem tehette, azt bizonyítja a király ő felségének a mult év szeptemberében benyúj­tott memorandumával, melynek passzusait újra lenyomatja és amelyből nyilván kitűnik, hogy a herczegprimás a legnagyobb mértékben perhor­­reskálta a javaslatot. Úgy véljük, hogy senki, legkevésbbé pe­dig a miniszter nem állíthatja és nem vetheti szemére Vaszary Kolosnak, hogy ő akkor, múlt év szeptemberében, akár régebben barátja lett volna a javaslatnak; azt pedig, hogy pláne ta­nácsolta volna, senkinek, még korközi állapot­ban levőnek sem lehet reáfognia. De nem is cselekszi ezt senki és ezért nem is értjük, hogy ő eminencziája minek felel egy kérdésre, ame­lyet neki nem tettek föl, mert védekezik egy vád ellen, amely ellene nem is emeltetett? Különösen mért cselekszi ezt akkor, amikor igen­is exisztál egy állítás, amelyet vagy igazolhat, vagy tagadhat, de válasz nélkül semmiesetre nem hagyhat. És éppen ezt cselekszi, amikor könnyű volna egyszerűen igennel vagy nemmel felelnie. Igaz, amit róla és több püspöktársáról mondott a miniszter? Igen vagy nem? Oda nyilatkozott-e ö valamikor mint herczegprímás, hogy a formák között — ha már muszáj vá­lasztania — legkevésbbé találja sérelmesnek a kötelező polgári házasság formáját ? Nem vagy igen? Mi úgy tudjuk, a közvélemény is ebben a hitben él és e hit eddig soha megdöntve nem lett, hogy Vaszary Kolos tényleg meg­tette ezt a nyilatkozatot, nem ugyan 1893-ban írásban, a király előtt, hanem 1892-ben, májusban, szó­val, illetékes körben. Ez tény, a­mely megerő­sítésre nem szorul, de megerősíttetik az által is, hogy ő eminencziája, amikor ez szóvá téte­tik, sem meg nem erősíti, sem meg nem tagadja, hanem ezúttal irreveláns dolgokról beszél. Hogy a főtisztelendő titkár úr útján tett nyilatkozat­tal mennyire nem tisztázódik a kérdés, bizo­

Next