Magyar Hirlap, 1895. február (5. évfolyam, 32-58. szám)

1895-02-01 / 32. szám

Budapest, 1895. Szerkesztőség és kiadóhiratai: József-körut 47. szíta. * Megjelenik minden nap, hétfőn és ünnep után is. V. évfolyam 32. szám. Péntek, február 1. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: FEgESZ 8!16 14. ÍBlfilfő 7, V* 8K18 3 írt 50 Iff, Bljjf töff 1.20 HORVÁTH GYULA^ 1?ENYŐ SÁNDOR. Egyes szám­ára: helyben 4 kr. vidéken S kr. Német dolgok. A szives olvasó észrevehette, hogy mi ezen a helyen nem igen pertraktá­­lunk idegen dolgokat. Van magunknak is bajunk elég, csak győzzük. De tudva­lévő, mi a publiczistika titka: lépést ha­­ladni a korral, s ellesni a nép lelkében kerengő áramlatokat S látván, hogy a méltóságos és exczellencziás, aranykulcsos és hitbizományos magyar nép német nyomon indul, s német mintára alakítja meg a maga Katholische Volksparteiát, mi is kötelességünknek valljuk átfordítani a pillantásunkat a hatalmas Reichba, nézvén a mintát, amely szerint mi is boldogulni fogunk. Érdekesnek ez a látvány elég érde­kes. A hatalmas birodalom éppen most ünnepli az alapíttatása huszonötödik év­fordulóját, a németek egységének negyed­­százados diadalünnepét. Kár, hogy ugyan­ekkor a rég lebírtnak gondolt partikula­­rizmus rohamosan terjed; a bajorok nyíltan lépnek föl a porosz túlsúly ellen s a württembergieket is csak a királyuk bölcs mérséklete és tapintatos taktikája tartja vissza a nyílt állásfoglalástól. A német birodalom hadserege kitűnő s a külső politikája elsőrendő. Kár, hogy mégis hol Oroszországgal kell kac­ér­­kodnia, hol Francziaországgal, s mialatt Elszász - Lotharingiában föntartartják az ostromállapotot, a német császár állandó és egyoldalú udvarlási levelezésben áll a gallusokkal, meggratulálva és megkondo­­lálva ott boldog-boldogtalant. Ennek az udvariasságnak meg is van a haszna: az udvarias német állandó alakja a párisi bouleverd-lapoknak, és soha a német­­gyűlölet és a kém­keresés Parisban olyan hatalmas és olyan nyílt nem volt, mint éppen most. A német birodalom gazdasági és szocziális törvényhozása, tudvalévő, min­taképe egész Európának. Kár, hogy fönt az agráriusok nincsenek vele megelégedve, lent meg a szoczialisták, a kereskedelmi szer­ződésekért a nagybirtokosok haragszanak, az új adókért az iparosok, s a német birodalmi gyűlés éppen most tárgyal egy szájkosár-novellát a fölforgatók ellen. Ezek a tárgyalások is nagyon érde­kesek. Tudvalevő, hogy Poroszország s az uralkodóháza révén egész Németor­szág protestáns jellegű, s egy titánok vitta kulturharcz utján szerezte vissza Rómá­tól a nemzeti függetlenségét. Tudvalévő, hogy az összes reichstreu pártok annak idején milyenen zárt sorban áll ott az a nemzetmegbontó lengyelekkel, s az állam­megbontó szoczialistákkal szemben. S furcsa, a német birodalmi gyűlés bizott­sága tárgyalásaiban a katolikus czentrum viszi a szót, az asktálja a módosításokat, az tesz szolgálatot ellenszolgálatért, s a junker-reakczión emelkedve az honosítja meg a protestáns Németországban a ka­­tholikus reakcziót. Kárörömmel támogat­ják őket a szoczialisták, s a lengyeleknek is van gondjuk arra, hogy ellenérték nél­kül ne adják oda a szavazataikat De hiszen itt van a fejedelmi hata­lom, amely minden ellentétet elsimít, s a maga ellentmondást nem tűrő erejével minden visszavonást összeforraszt. Az ifjú autokrata érezteti is az ő fejedelmi hatalmát, s kardcsörgető önérzettel állítja oda legfőbb törvényül a fejedelem akara­tát. A hadsereg kérdéseitől a színházak műsoráig nincs a német nemzetnek va­lami intézménye vagy nyilvánulása, amire ő a maga parancsát s a maga ízlését rá ne diktálná. S furcsa, nagyon furcsa. Az ősz Vilmos császár alatt, aki tiszteletben tartotta a német alkot­mány formáit, s császár korában a maga személyében csak a lehető legrit­kábban lépett előtérbe, tényleg mindig az történt, amit ő akart. Most, az auto­krata fejedelem ugyanakkor, amikor a birodalmi gyűlés palotája fölszentelésekor kötélkerítéssel választja el az udvari ura­­ságokat a nép képviselőitől, ezeket a megvetett férfiakat kénytelen reggelire hívni magához s három órai disszertá­­cziókkal megnyerni őket a maga akara­tának. Az ő politikai beavatkozásának csak egy tényleges eredménye van: a tömeges császár- és királysértési perek, a­melyekben a vádlottakat körülményes megokolással kivétel nélkül fölmentik.Az irodalomban is érzik a hatása: pasquillok jelennek meg róla, s az újságok rovatot nyitnak ellene. Polémiákban tülekedik, bírálat alatt vonaglik, az egész Dél lázong és forrong ellene, s minden hatalmának s minden föllépésének eddig csak egy tényleges eredménye volt: az, hogy Par­­laghy Vilma asszon­nyal nyerette meg a képkiállitás aranyérmét. Igaz, hogy en­nek az éremnek is van másik fele: a német művészek elhatározták, hogy ezt A jó cselekedet. Irta: Paul Giuisty. — Nos? kérdezte Robert Lallier segédei­től, kik közös megállapodásuk szerint a ka­szinóban keresték fel őt. — Tehát, holnap délután két órakor a külső korcsmában, kardra . . . — Harczképtelenségig. Helyes. Szép egy história. Kutya hideg van és én máris náthás vagyok. Pompás lesz! Különben köszönöm, hogy az ügyet ily hamar lebonyolították. — Az ön utasításai szerint, szólt Etienne Lordois, a jóképű kövér fiú, aki most nagy komolyságot akart erőltetni mindig vidám ábrázatára. Békés elintézésről szó sem le­hetett. — Természetesen. — Mi tudtuk, hogy a szóváltás puszta ürügy, mert sokkal komolyabb okok forognak fönn, mondta Pierre Rameau, a másik segéd, sovány, száraz, kissé közönséges elegancziájú emberke, ki épp oly kimért ünnepi hangon be­szélt, mint társa. — Csakugyan komoly okok, szólt Robert Lallier vállat vonatva, amin a két megbízott elcsodálkozott egy kicsit. — Mi nem vagyunk kiváncsiak, szólt ismét Lordois, ki, isten tudja, mit nem adott volna, ha kiszimatolhatja, mi lappang a dolog­ban. Küldetésünket teljesítettük, máshoz nin­csen közünk. — Köszönöm a diskrécziót. — Eszerint holnap? . . . Egy órakor ko­csival jövünk önért. — Helyes. — Nem megy el a vívóterembe egy ki­csit gyakorolni magát? — kérdezte Lordois gondoskodva. — Elmegyek, ha ráérek. Köszönöm! A segédek távoztak és látszott rajtuk a rosszul palástolt öröm, hogy ilyen regényes históriába keveredtek. — Mind a kettő számára gondolta magában Robert Lallier. De az ilyen ostoba kalandba épp az ilyenek valók. Szivarra gyújtott, lement az utczára, kószált egy darabig, majd eszébe jutott, hogy találkozója van valahol egy vadászat-bérlet dol­gában. Oda ment, nyugodtan elvégezte az ügyet, aztán kedveséhez, Rose Marinhoz hajtatott. Ott kellett ebédelnie. Rose Marin csinos, mód nél­kül szőke, mulatságos kis színésznő volt. Robert egész este sokat beszélt és ne­vetett. — Eljösz holnap a főpróbára? Kérdezte Rose Marin. Új vörös Pierrot-ruhám lesz rajtam. — Két órakor? . . . Nem lehet. — Miért nem? — Valami dolgom van. Csekélység, de halaszthatatlan. A fiatal­ember jó későn érkezett haza. Bement dolgozó szobájába, leült íróasztalához és kihúzott egy fiókot, azzal a nem egészen határozott szándékkal, hogy ügyeit rendezi. — Ej, szólt aztán egyszerre, hátha nem hoz szerencsét! Betolta a fiókot és elgondolkozott ma­gában. — Igazán kedves teremtés az a Rose... Boszantó lenne, ha holnap valami kár esnék bennem. Gépiesen dobolt ujjaival az asztalon. — Sőt nem csak boszantó lenne, hanem szamárság is . . . Ez a párbaj határozottan nevetséges . . . Eszem ágában sincs haragudni a szegény Bailletre . . . Sőt jó szívvel vagyok iránta . . . Bizonyosan maga is erősen bámul, hogy verekszik velem, és ezért a dologért! . .. És mégis ki tudja, mi történik holnap odakünn ?... Nem ritka dolog, hogy a legjámborabb embe­rek is nekiszilajodnak és veszedelmesekké vál­nak. No de állunk elébe Most legokosabb le­feküdni. — Milyen idő van? kérdezte másnap reg­gel inasát, ki felköltötte. — Pocsék, kérem. Hideg van, a hó meg olvad. — A pokolba! Felöltözött, aztán eszébe jutott, hogy ő vállalta magára értesíteni Hersart orvost, régi jó barátját . . . Segédül szánt­ szándékkal választott jelentéktelen, ismeretlen embereket. Ez a legjobb módja annak, hogy a párbaj ne váljék köztudomásúvá. De már ami a doktort illeti, jó olyat választani, akiben baj esetén bízhatik az ember. Egy óra tájt beállított Hersart. Kai sximunk 20 oldal.

Next