Magyar Hirlap, 1895. március (5. évfolyam, 59-88. szám)

1895-03-01 / 59. szám

4 . MAGYAR HÍRLAP 1895. márczius 1. Az utóbbi időben előforduló tendencziát, amely a többség akarata kifejezésének megakadályozására irányul. Apponyi beszédének azt a részét, amely a a revizió ellen szól, tudomásul veszi, de hogy mit ért Apponyi a törvényrespektálás alatt, ha a végre­hajtást nem kívánja, azt nem érti, mert valamely törvénynek a legnagyobb fokban való nem respektálta­­tása az, ha valaki arra törekszik, hogy az írott ma­­laszt maradjon. Zelenyák János beszédére alig van mit mon­dania, hisz eléggé megfeleltek arra a parlament min­den oldaláról, csak annyit mond, hogy annál haza­­fiatlanabb program­mot nem látott (Zajos helyes­lés) még sohasem ebben a hazában és azt hiszi, hogy még egykor neki kell a párt mostani ve­zéreit védelmébe venni párthiveik elől, mert e pro­gramaiban csak egy őszinte nyilatkozás van s ez a revizió, amelyre aztán nem a Bismarck-féle egy csepp szocziális olaj, hanem mindjárt egy egész korsó olaj van öntve. (Helyeslés.) Kellemes volna, Ugronnak ugyanazon hévvel és Batthyánynak és Pongrácznak ugyanazon szatírá­val felelhetni, mint ahogy azok beszéltek, de a mi­niszteri székből nem tartaná azt helyesnek és így a költségvetést egyszerűen elfogadásra ajánlja. (Helyes­lés jobbfelől.) Bartha Miklós személyes kérdésben szólal föl és azt vitatja, hogy akik a státus perszonálist tartják nyilván, azokat a magyar nyelv mindig hivatal­nokoknak nevezett. Ferczel Dezső belügyminiszter: Bartha Miklós nem értette meg, amit ő akart, mert hisz ő azt akarja, hogy a tanító az anyakönyvvezetés által magyarosodjék, mert hisz az anyakönyveket magya­rul kell vezetni. (Zajos derültség a bal- és szélső­baloldalon.) Vajay István kijelenti, hogy a néppárti moz­galom nem jelentéktelen, hanem ellenkezőleg: jelen­tékeny. Majd kijelenti, hogy a népvisszatorlás, amint elseperte a franczia trónt, épp úgy el fogja seprűzni a kormánypárt jogtalan uralmát. Miután hasonló elseprűzéseket is még kilátásba helyez, kijelenti, hogy a törvényjavaslatot nem fogadja el. (Mély csönd.) Öt percr szünet után Tisza István. Fölszólalásában a politikai helyzetnek valóban döntő fontosságú momentumaira kíván kiterjeszkedni. Foglalkozik tehát elsőbben is az egyházpolitikával. Nem mondhat ugyan újat ezen a téren, de mikor folyton támadják a szabadelvű pártot, kötelesség a párt részéről a nyilvánvaló tényeket rekapitulálni és a konzekvencziákat levonni. Ismételi itt mindenek­előtt azt az igazságot, hogy az egyházpolitikai küz­delmeket nem a szabadelvű párt, és nem a szaba­delvű párt által támogatott kormány kezdemé­nyezte és provokálta, (ügy van! Úgy van jobbfelől.) Az 1868: LIII. t. czikket annak meghozatala után az ország közvéleménye, sőt mondhatja, a római kath. klérus nagy többsége is, nem mint he­lyes dolgot, de mint törvényt acceptálta és követte. Évek hosszú során keresztül csak szórvá­nyosan merültek fel panaszok e tekintetben és a római kath. papság legkiválóbb egyénei mint helye­set elfogadták azt a praxist, hogy az anyakönyvi kivonatok kicseréltessenek. És csak a nyolczvanas évek derekán veszünk észre egy mozgalmat ezen a téren, ves­szük észre­ egyáltalában a felekezetek közti viszonynak némileg idegesebbé váltát. Csak ezen idő­től fogva szaporodnak az elkeresztelési esetek és a panaszok ezen a réren és fokozódik az izgatottság a törvénynek mind gyakoribb kijátszása miatt. Természetes, hogy akkor csak pillanatnyi se­­gél­lyel lehetett fellépni, s amidőn ez még a viszo­nyokat ziláltabbá tette, akkor vetették fel az állami anyakönyvek kérdését. Míg a felett vitatkoztak, az izgalom mindig nőtt és tán fordulópontot az 1892. májusi kulturvita képezett; ekkor Apponyi is ki­fejezte azt a véleményét, hogy a quieta non rap­­vere-t követni nem lehet, hanem meg kell oldani a kérdéseket. Ekkor történt, hogy az Irányi-féle javas­latot a kormány is magáévá tette. Ekkor a házas­ság formájának kérdése még háttérben volt s az a vélemény uralkodott, hogy a 68-iki törvény még fentart­­ható. Hogy ez még sem történt, ennek oka szerinte a fő­rendiház budgetvitája volt, amikor a klerus feje han­goztatta a 68-iki törvény revízióját. Lehetetlen volt tehát szemet hunyni az előtt, hogy a prímás is fel­venné a harczot, ha a revizió meg nem történnék. Ezért tűzték zászlójukra az egyházpolitikát és nem, mint vádolják, korfelfogás czéljából. (He­lyeslés jobbfelől.) A másik tény, amelyet ismétel, hogy az egyházpolitika a kath. egyház dogmáit nem sérti, szépen fejtette azt ki Eötvös Károly (Derült­ség), de neki erre egy klasszikus tanúja is van: Apponyi Albert gróf, aki 1892. november 25-én, midőn Wekerre beadta programmját és Vajay István jelezte aggályait, ezekkel szemben kifejezte remé­nyét, hogy nem fog elkeseredetté fajulni a küz­delem. Azt hiszi, hogy a Háznak egyéb bizonyí­­tékre szüksége nincs. Megemlékezik ezután a néppártról, mely ellen nem lehet pártpolitikával élni. Nekem az a meggyőződésem, — úgymond — hogy mi sem volna természetesebb, mintha ez ak­­czióval szemben, mely valamennyi párt álláspontja ellen irányul, melynek veszélyes és az ország érde­keire káros voltát kell, hogy minden párt férfiai belássák, kezet fogjanak egymással azok is, kik a kezelés egy vagy más részletében nem egyformán gondolkoznak. (Helyeslés jobbfelől.) És teljes mér­tékben csatlakozom azon felfogáshoz, melyet e te­kintetben Eötvös Károly t. képviselőtársam nyilvá­nított. (Zaj a székőbaloldalon. Egy bag: Tudjuk! Élénk helyeslés jobbfelől.) • hogy itt e téren Deák Ferencz és Kossuth Lajos politikai utódainak kezet kell fogniok. Engedjék meg nekem a t. képviselő urak, én mindig csodálkozással és bizonyos szomorúsággal látom azt a fogadtatást, mel­lyel ily hangok a képvi­­selőház némely részéről találkoznak. Elszomorodva látom, hogy azon egyszerű, vilá­gos és félrem­agyarázhatlan tényt, hogy egy politikai konkrét kérdésben egyetértő két párt ezen kérdést illetőleg együtt szavaz, dac­ára annak, hogy az egyik kormánypárt, a másik ellenzék, sokan a t. ház tagjai közül megérteni és kellő értéke szerint be­csülni nem tudják. (Helyeslés jobbfelől.) Hiszen én úgy vagyok meggyőződve, hogy a politikai becsületesség alapfeltéte az, hogy egy párt egy kérdésnél ne azt nézze, hogy azt a kezet, a­mely benyújtotta az illető javaslatot, sze­reti-e, vagy nem szereti, hanem azt nézze, hogy azon javaslat helyes-e, vagy nem helyes. (He­lyeslés jobbfelől) és ha nem helyes, ne szavazza meg senki szép szemeiért, ha pedig helyes, sza­vazza meg politikai ellenfelének is. (Elénk he­lyeslés jobbfelől). Én, t. hát, érteném a vádat és érteném azt a tendencziózus magyarázatot akkor, hogy ha az egyházpolitikai küzdelem egész sorozata alatt bármi kis jelét tapasztalták volna a kép­viselő urak annak, hogy a közjogi ellenzéknek egy része, mely támogat bennünket egyház­­politikai téren, támogat azon a téren is, a­hol álláspontunk elválaszt (Felkiáltások a szélső­baloldalon: Elmaradtak a szavazástól.) és érte­ném a szemrehányást a kormány és a szabad­elvű párt ellen akkor, ha akár a mai, akár az ak­kori kormány és a szabadelvű párt azért, hogy egy más párt szavazatait az egyházpolitika számára biztosítsa, konczessziókat tett volna az 1867-ki ki­egyezés védelme körül. (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) De hol van, t.(hát, legkisebb nyoma is annak, hogy ily koncressziók akár kivontattak, akár meg­adattak volna? Tekintsen bárki végig azon két év küzdelmein, azt fogja látni, és itt legyen szabad csak a kőszegi királyi válaszok feletti vitára utal­nom, hogy akkor, amidőn azon kérdések jöttek elő­térbe, amelyek szétválasztanak bennünket, megvív­tuk a harczot becsületesen, nyíltan, hátsó gondolat nélkül, de ez nem akadályoz és nem is akadályoz­hatott bennünket, mint becsületes politikusokat ab­ban, hogy együtt­működjünk azon a téren, a­hol meggyőződésünk egymástól el nem tér. (Helyeslés jobbfelől.) És azt hiszem, hogy a jövőt illetőleg is nincs és nem is lehet félreértés és illúzió ebben a tekin­tetben. (Zaj a szélsőbalon. Elnök csenget.) Én azt hiszem, hogy a t. függetlenségi párt vagy független­ségi és 48 as párt — valóban nem is tudom ebben a pillanatban, hogy melyik czímet haszáljam. (Zaj a szélső baloldalon. Derültség jobbfelől.) Thaly Kálmán: A szavazatunk jó, ugy­e, ha­nem a czimünket nem akarják tudni! (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Derültség a jobboldalon.) Tisza István: Én, nagyon szívesen . . . Elnök: Kérem a szónokot félbe nem sza­kítani! Th­aly Kálmán: Én azt mondottam, hogy a szavazatunk jó ugy­ e, de a czimünket nem akarja tudni! (Zaj. Helyeslés a szélsőbalon.) Tisza István: T. ház, az, hogy a képviseld urak szavazatukat oly kérdésben velünk egy érte­lemben adták, mely kérdésben elveik, meggyőződé­sük s reputácziójuk követelte, hogy velünk szavaz­zanak, ez becsületükre válik, de ezt nem kérte a képviselő uraktól senki, ezt kérte és kívánta a képviselő uraktól az ország közérdeke s becsüle­tükre válik, hogy megtették, de azután, azt hiszem, hogy Thaly Kálmán t. képviselőtársam sem hiszi el, hogy ezáltal bennünket bármilyen tekintetben hálára köteleztek volna azon a téren, ahol véle­ményeink egymástól eltérnek (Igaz! Úgy van! jobb­felől) és ha a t. képviselő urak ezen kérdésekben fér­fiasan és becsületesen követték meggyőződésüket, ezt jól tették a közügy érdekében is, de meg va­gyok róla győződve, jól tették saját jól felfogott jo­gosult pártérdekükben is, mert abban a nézetben vagyok én is, hogy az olyan elvhűséget és ragasz­kodást bizonyos nagy elvekhez, mely erősen mutatko­zik, akkor mikor kényelmetlenséget lehet vele egy kormánynak csinálni, de mely megtagadja őket a megvalósulás pillanatában, az ország közvéleménye honorálni nem fogja soha. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon) s az a párt, mely erre a térre lép, sa­ját maga alatt vágja a fát. (Igaz! Úgy van! a jobb­oldalon.) Polónyi Géza: Még utóbb felcsap független­ségi pártinak. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ugron Gábor: Az apja is azon kezdte! (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek! Tisza István: Én nem hunyok szemet azon kétségtelen tény előtt, hogy a mint közeledünk az egyházpolitikai kérdések végleges megoldásához, —­ pedig remélem, hogy ahhoz már nagyon közel va­gyunk, — amint beáll reánk nézve a kötelesség oly kérdések megoldását venni kezünkbe, hol már a velünk szemben ülő képviselő urakkal nézetünk nem egyezik, hol tehát ők támogatásukat nem ne­künk, de az ügynek meg nem adhatják, akkor nö­vekednek a mai parlamenti és politikai helyzet ne­hézségei is. Polónyi Géza: Akkor a nemzeti pártot fogja dicsérni. (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) Tisza István: Kétségtelen tény, hogy az egy­házpolitikai küzdelem mig egyfelől a szabadelvű párt erkölcsi súlyát tetemesen fokozta és emelte, számbeli erejét e házban meggyengítette, kétségte­len tény az is, hogy az utóljára lefolyt krízis félre­­szorította a párt vezetésének teréről azokat a fér­ megy, leveti a kabátját és kiterjeszti egy szé­k hátán, nem a papirost, hanem a kabátot. Ak­kor aztán vízbe, szép tiszta vízbe mártja a pemzlit; bal kezébe, két ujja közé fogja a vörös festéket és végig vonogatja rajta a pemzlit, mi­kor a pemzli már jó piros, szépen megfesti vele a passepollokat, de nem ám a passepollok mellett a kék posztót, mert az marhaság volna. Mikor szép piros minden, aminek pirosnak kell lennie, kimossa a pemzlit, a vizet pedig kiönti. Csak a vizet ... A pemzlit nem szabad el­dobni! Érti? . . . — Értem alásan ezredes ur. — Ennek utána tiszta vízre tesz szert és megfogja a kék festéket, szakasztott úgy, mint az előbb: a balkeze két ujjával és végig­vonogatja rajta a nedves pemzlit, míg jó kék lesz. Ezután szépen kifesti a megfakult ezémát a varrásokon ... De valahogy ne a passe­­pollokat fesse kékre, mert akkor az egészet megeheti a fene. Mikor minden megtörtént, a vizet kiönti, a kabátot pedig megszárítja. A ka­bát aztán másnap olyan, mintha ujdonat uj volna. Megértette ? — Igenis ezredes ur! — Az a fő, hogy ne téves­sze össze a dolgot. A czérnát nem szabad pirosra festeni, a passe pollokat pedig nem szabad kékre fes­teni. —­ Tudom, ezredes ur, de . . . ! — No ugy­e, most már örül kapitány úr hogy szóhoz engedett jutni? — Igenis, ezredes ur, de én éppen azt akartam mondani, hogy . . . — Hát csak nem áll meg a szája! De ha már úgy köti magát, jó, meghallgatom, be­széljen hát . . . — Ezredes ur, én . . . — Igaz, még azt az egyet ne feledje, hogy ezt a műveletet legtanácsosabb holnap reggel végrehajtani, nehogy két napi keféléstől lemenjen a festék. — Igenis ezredes ur, de én éppen azt akar­tam mondani, hogy az inspekezió napján ... — A tábornok el lesz ragadtatva, ha ezt a kabátot meglátja ... — Igenis ezredes ur, csakhogy én az inspekezió napján az uj kabátomat akarom magamra venni. — Kutya teringette! Magának uj kabátja van, és nem mondja nekem! — De ezredes ur . . . — És itt hagy engem hiába prézsmitálni már egy álló órája! — De kérem alassan ezredes ur, én min­dig elkezdtem mondani, hogy . . . — Jól van, kapitány. Mehet. De ha még egyszer kérdezi tőlem a véleményemet, tudni fogom, miféle emberrel van dolgom.

Next