Magyar Hirlap, 1895. szeptember (5. évfolyam, 238-267. szám)

1895-09-01 / 238. szám

4 I-------------------------I------------------------------------------­ MAGYAR HÍRLAP pontatlanságoknak. Vannak ismét, akik a kor­szakos törvény életbelépése napján óhajtják papságukat a közös utasításokkal ellátni. Annyi bizonyos, hogy a fontos körlevél tartalmáról a legilletékesebb politikai és egy­házi fórumok értesítve vannak, sőt a székes káptalanoknak sem lesz meglepetés a közös pásztori levél megjelenése. A főpapság higgadtan és bölcsen működő elemei ez idő szerint nem találnak élesebb ellenzékre s még a legexponáltabb püspökök is belementek a szöveg tárgyalásába s bele fognak menni kivétel nélkül mindannyian az aláírásba is. A szombati konferenczia már elvégezte volna az előkészítő­ bizottság munkálatának el­fogadását, ha többen már napok előtt ki nem mentették volna elmaradásukat. A vasárnapi konferenczia reggel tíz óra­kor kezdődik a prímási palotában, de már aligha fog eltartani d. u. 3 óráig. A müncheni kongresszuson tudvalevőleg a magyar püspöki karnak nem lévén semmi­féle megbízott követje, igen természetes, hogy a kérdés nem került hivatalosan tárgyalás alá. A vasárnapi konferenczia kizárólagos és egyetlen tárgya a közös szöveg végső megál­lapítása, aláírása s a közzététel napjának eldöntése. Ma valamennyi püspök misét mond s csak azután fogja a nevezetes okiratot aláírni. A közös pásztori körlevél az egész ország katholikus papságának eljárását szabályozni fogja, gondolkodását pedig a higgadt megfon­tolás útjára vezeti. A terjedelmes körlevelet a kibocsátás napján fogjuk olvasóinkkal megismertetni. * A másik körlevél latin nyelven részletes uta­sításokat ad a papságnak; 1-szer a házasság; 2-szer az anyakönyvek; 3-szor a gyermekek vallásának megóvása és biztosítása tárgyában. Ma csak az utasításokat tárgyalták le, melyek a müncheni és regensburgi egyházmegyék körleve­leiben adott utasításokat s a kongregácziók határo­zatait foglalván össze, a kath. közvéleményt teljesen kielégítik. Mind a két körlevelet az összes püspökök alá fogják írni és a törvények életbeléptetésével közölni. Holnap a magyar körlevelet fogják tárgyalni, hétfőn a folyó ügyeket. A konferenczián egyetlen hang sem emelke­dett az irányban, hogy a püspökök nyugodjanak meg és segítsék elő az egyházpolitikai törvények végre­hajtását; ellenben kivétel nélkül hangoztatták, hogy az új állapotokat csak kényszerítő hatásuk foly­tán tűrhetik el. I tten közöljük a »Magyar Állam” tudósítását a konferencziáról, tanúságául annak, hogy az ultra­­hlerikán­s újság is előkészíti már a katholikus pap­ságot a főpapi kar békés és bölcs eljárására. A tudósítás így szól: A tanácskozás a komoly helyzet hatása alatt folyt le. A püspökök apostoli kötelességeikhez híven,ha legnagyobb aggodalommal látják az egyház­­politikai alakulásokat. ő Szentsége egyenes óhajára két körlevél fog kibocsáttatni; egyik a hívekhez magyar nyelven, a­melyben a püspöki kar újólag óvást emel a törvé­nyek ellen és felhívja a híveket, hogy az egyházi házasság szentségi jellegét a polgári szerződés felett tisztelve, hassanak oda, hogy az egyház tanítása a törvényhozásban is kifejezést nyerjen. — Vezesse a sárga szobába! Az über­­ezugokat ne húzza le! én nem restellem, hogy kímélem a bútort. De pogácsát, szilvóriumot vigyen be. Azzal hirtelen tekerítette a derekáról a kötényt és bement, meghallgatni az urak dik­­czióját. A szép beszédekre mindig egyet felelt: — Zászlóanya legyek ? Elnök legyek ? Patróna legyek? Igen szívesen, jó uraim. Csak azt ne kívánják, hogy megjelenjek valahol, mert én arra nem vagyok való. Ugyan nézzék kérem, illenék az én derekamra a sleppes se­lyemruha ? Bizony nem. Rég formátlan az én derekam a sok súrolástól, mosástól. És hogy az én hölgyekkel társalogjak ? Nem tudok én finoman partirozni. Szemtől szembe nem ne­velnének rajtam, tudom, de a hátam mö­gött! ... . Mi hasznom lenne nékem abból ? Rát, kedves uraim, sokkal okosabb, ha én ma­guknak ötezer forintot . . . Azaz hogy szegény cselédek menedékházáról van szó ? . . . Akkor harminczezret . . . Vagy nem jól értettem ? Árvaház? Itt van egy ötvenezer forintos taka­rékpénztári könyv, kamatostul. Most pedig tes­sék egy kis pogácsa . . . Magam­ sütöttem. És nem rossz ez a szilvórium se. Legalább azt mondja az uram. Erről már ő gondoskodik, mint aki ért hozzá ... De most isten áldja az urakat . . . Bizony sajnálom, de sok a dol­gom . . . Dorongos fánk sül odakint, félek, hogy elégetik. Meg azt sem tudom: nem fe­ledték-e el megfordítani a malaczot? Herr Franz igen nagytekintetű ur volt a Józsefvárosban. Vacsora után eljárogatott egy A szegény beteg szív egy rövid közbe­szólása megölte ma délelőtt Károlyi Gábor grófot, a hírneves Károlyi György gróf legidő­sebb fiát, Czegléd város országgyűlési képvi­selőjét. Tegnap még ott sántikált az Andrássy­­úton, üvegfogantyus botjára támaszkodva. A jó nyári napsugarak melegét élvezte beteg teste, amely évek óta küzdött a súlyos kórsággal. A napsugaras nyárral remény költözött a beteg szivébe ... a gondviselés utolsó jótéteménye volt ez. Ma holtan fekszik ágyán a derék em­ber s­zavatata mellett ott gyászolnak barátai, akiknek fájdalmában valamennyien részt veszünk. Nagy tettek emléke nem marad utána. Egy becsületes lélek küzdelme volt ez az élet, amelynek befejezése is oly gyors és határozott volt, mint a gróf minden tette, minden szava. Mintha csak hallanék kissé éles hangját, amintt azt mondja­ a kellemetlen vendégnek: — Végezzünk gyorsan. Én nem alkuszom. Sohasem alkudott egész életében. A­mit akart, azt meg is tette mindig, nem gondolva azzal, kár vagy kellemetlenség háramlik-e reá. A meggyőződését követte vas kitartással s nem tántorodott meg soha. A milliókat félresöpörte, amikor köztük és egy szép, egyszerű polgár­­leány szerelme közt kellett választania. Ott­hagyta családját, a legbüszkébb mágnás nem­zetséget, amikor a szivéhez akartak nyúlni. Hosszú, hosszú évekig járta a világot. S ami­kor visszajött, visszahozta magyarságát, a sza­kis korcsmába, meginni a két félmeszely borát, néha hármat is. Elbeszélgetett derék házi urak­kal, óvakodott a politikától, de mint jó polgár, fel-felsóhajtott, hogy drágul a világ és a sze­gény embernek napról-napra nehezebb az élete. Nyaranta, ezek a csöndes symposiónak megle­hetős zajosak voltak és belenyúltak az éjsza­kába is, mert a tisztelt asztaltársaság lámpa­világnál kuglizott és a belvárosból doktorok, fiskálisok jöttek ki, mérkőzni a híres subur­­banos erőkkel ... De Herr Franz azért tizen­egyre mindig hűségesen otthon volt. Egy este egy kicsit büszkén mosolyogva tért haza: — Gondold csak, Nelli, egy uj veterán­­egyesület van készülőben és az én nevemről akarja magát elnevezni. Hát voltaképpen az dukál is nekem, mert az olasz hadjáratot mint frajtor küzdtem végig. . . De ez, asszony, mégis nagy tisztesség! — Pedig abból nem eszel, fi­ú. Ugyan hova gondolsz te, ember? Világ csúfjává akarsz lenni? Adj azoknak a veteránoknak egy csomó pénzt, de a neved az enyém is, azon ne ne­vessem senki! Igen, ahhoz értett a mosogató herczeg­­asszony, hogy a nevetsegességet eltávoztassa magától. Hej pedig nehéz, nagyon nehéz dolog az. Mert a világ a sok pénzt nem adja ingyen. Kaczagni akar érette, irigyen, gonoszan, sunyi módon. Belefojtani ezt a röhögést, — ahhoz nagy bölcsesség és jóság kell. Ennek az as­­­szonynak­ a szenese bölcsességet és jóságot is adott. Azért emlegetik még mindig áhitatosan a nevét, akik el nem feldték. 1895. szeptember­i Károlyi Gábor gróf meghalt hadságért való lelkesedését és ezentúl itt élt közöttünk, politikai és társadalmi életünk egyik legérdekesebb tagjaként. Fiatalos lelkesedése nem hagyta el soha. Nem aspirált vezérségre, de mint közkatona betegen is ott volt a harcztéren és sokszor kiérdemelte az arany vitézségi érmet. Az ő közbeszólásai, amelyek országszerte híresek voltak, néha-néha felértek egy bátor tettel, mert amit hosszú beszédekben nem mer­tek elmondani, Ő hirtelen, gyorsan, vá­ratlanul néhány szóval kiröpí­tette a t. Házba. Sohasem védett rossz ügyet , minden jó dolognak önzetlen harczo­­sává szegődött. Őszintén hitt a szabad­elvű eszmékben és fenntartás nélkül lelkesedett azokért. S amikor a nagy liberális reformok az ország elé kerültek, ő, a függetlenségi esz­mék híve, oda állt az első sorba s mind­ig üzletességével, elevenségével, meggyőződésének erejével küzdött, harczolt azokért. A nagy politikai­ küzdelem vége felé már gyönge, beteg ember volt. Ott gubbasztott a szélsőbal utolsó padjában, fejét fáradtan hajtva kezére. Néha megvillant a szeme, felhangzott a szava, aztán újra nézett maga elé, kissé bánatosan, kimerülten. És ez a kegyetlen közbeszóló oly gyengéd, jószívü volt. Turinban tudtak volna erről beszélni. Amikor ott egy öreg ember előtt el kellett titkolni, hogy jóba­rátai segélyére szorul, ez a metsző szavú ember volt az, aki meghatóan gyöngéd ügyész­séggel tudta úgy intézni a dolgot, hogy büszke­ségében meg ne sértődjék az a férfi, akinek segélyére sietett volna egy ország minden polgára s aki a fiaitól sem fogadott el semmit. . . . Becsületes embertől búcsúztunk el itt. Nyugodjék békében. Károlyi Gábor gróf, a legnépszerűbb magyar arisztokraták egyike, ma délelőtt meghalt. Népszerű volt a politikában, a társaséletben, a képviselőház­ban, az utczán, mindenütt, ahol a gróf csak megjelent, állandó szimpátiák kisérték személyét El lehet mondani, hogy Budapesten nem volt ember, aki ne ismerte volna. Annál megdöbbentőbb volt a hir, mely ma a kora délelőtti órákban a fővárosban elterjedt. Meg­halt Károlyi Gábor gróf­ mondták az utczán, a kávéházakban, a lóvasúti kocsikon s alig egy órá­val a gróf halála után, a hir elhatott a főváros legtávolabb fekvő pontjáig. Miután a gróf egészségi állapotáról nem ke­ringtek utóbbi időben rossz hírek, a közönség nagy része kétkedve fogadta a hírt. A gróf még csak tegnap este is együtt volt barátaival, elmen az Abbázia kávéházba is, este hosszabb sétát tett­­, hír azonban valónak bizonyult. Károlyi Gábor az Andrássy­ ut 94. számú ház­ban lakott. Ott kezdődik a külső Andrássy-ut pompás villasora és a gróf lakta ház körül is kert fekszik. Károlyi Gábor földszinten lakott, egyik ablaka, melyen leginkább szeretett kinézni, a szög­leten volt. A szobákba az utczáról is be lehet látni: egy-egy pompás keretű kép, faragott bútordarab, a pompás tapéták, temérdek fényűzési czikk kirakat­ként kínálkozott a járó­kelőknek. A függönyök most lebocsátva, a gróf szobájára pedig ráterítik a fekete leplet s a temetésrendezők egyéb gyászos jószágát. A gróf az idei nyarat Budapesten töltötte. Kedvéért Eötvös Károly is lemondott a vidéki üdü­lésről s együtt töltötték napjaikat, így volt tegnap is. A gróf délután az Abbáziában volt, ahol még azzal dicsekedett, hogy pompás egészségben van, amilyenben még soha sem volt. Estefelé kikocsizott a városligetbe, ahonnan hat óra tájban hazatért, mert Eötvös Károlyt várta a hét órai estebédhez; de Eötvös elmaradt s a gróf egyedül étkezett. Tizenegy órakor este, hosszabb séta után, lefeküdt és szokatlanul jóízűen aludt egészen reg­geli kilencz óráig. Akkor felzavarták a kutyái: a Fifi, meg a Pusza. Elkezdtek ugatni körülötte, an­­­nyira, hogy a gróf kénytelen volt felkelni s kinyi­totta a hálószobának a szalonba nyíló ajtaját s ki­szólt az ott takarító cselédleányhoz, hogy szólítsa ki a kutyákat. A gróf betette az ajtót és vissza akart menni ágyához. Ekkor elbotlott s esés közben szélhüdés

Next