Magyar Hirlap, 1895. október (5. évfolyam, 269-298. szám)

1895-10-02 / 269. szám

Budapest, 1895. Szirkisztoséi is klidóhliitil: József-körut 47. szia. Megjelenik minden nap: hétfőn és ünnep után in. V. évfolyam, 269. szám FŐExertttxtó: MORVÁTH GYULA. Felelő* szerkentő: FENYŐ SÁNDOR. Szerda, október 2. Elisz U­ 14. filHN 7. Ví .uri 3 Irt 50 u. 10 t« ‘ 1-20 L am A Szi. vrífléi­dH Az ismeretlen. A szokásos átmenetet főkapitány — Pekáry bácsi — csinos könyökkel siratta el a miniszteri tanácsossá és országos rendőrfőnökké avangeált Sélley urat. A derék helyettes rajongó és kedves be­szédére a búcsúzó egy formás kis lírai verssel felelt, a marczona férfiak, a főbb rendőrök mind csaknem egymás nyakába borultak. De uralkodtak érzeményeiken, mint kemény férfiakhoz illik és Selley elment a szomszéd szobába, egy emelet­tel feljebb. Várjuk nyugodtan, de nem kíván­csiság nélkül az újabb megható jelenetet, az uj főkapitány kineveztetését. Váljon ki az az ismeretlen úr, akit az átmeneti fő­kapitány oly szép szavakkal fog üdvö­zölni — és elbúcsúztatni is — majdan ? Ma, amikor ismernünk kellene már annak a bölcs és erélyes ismeretlennek tehetsé­geit, előéletét, nevét, csak annyit tudunk róla, hogy ő az, ő, az ismeretlen. Lénye titok, amelyhez hozzá­férkőzni, amelyről a leplet lerántani az szeretné legjobban, aki titkolódzót vele — a kormány. Holnap már a hivatalba­ kellene lépnie és ma még a sötétben tapogatódznak rejtelmes egyénisége felé. Bánffy is, a többiek is még csak ideálképet kergetnek. Az egyik mondja: kövér és nagy legyen, mert a nagy test tekintélyt ád és az a fődolog. Katonaviselt snajdig­ur legyen és perfekt német, mert fő, hogy a királyt szépen fogadja a pályaudvaron. Gazdag legyen és szép felesége legyen, mert az a fő, hogy a főkapitány se a vagyont, se a szép asszonyokat ne respektálja külö­nösen. Egy előkelő államférfiú a vidékről akar felhozni egy szerfölött ravasz férfiút, mert a ravaszság a rendőrségi ügyek körül czélirányos és nem kívánatos a sok budapesti konnexus! Oh semm­i! Bizony sokat kivánnak tőled szerencsétlen és boldog ismeretlen, úgy halljuk, hogy a legáltalánosabb kí­vánság most a nagy test, amelyben szé­pen lakozik a német szó. Majd elválik, hogy ez a kívánalom is megváltozik és lesz, aki lesz. Az uj kormány itt is mo­­zogtatja régi politikáját, majd ha elunják a várakozást, sokalják az állás hosszú vakancziáját, megelégszenek azzal, aki jön, aki fut, marad, akit kihúznak a kucséber zaczkójából. És legyen akkor akárki az ismeretlen, a közvélemény fölkiált: — Csakhogy megvan, legyen bár maga Belzebub! Sok fontos állás betöltésével ki­éheztette már a Bánffy-kabinet ilyen mó­don az országot és a szűkebb világot. Sőt lételét és sikerét ő maga is ilyen nemzeti kiéhezteti ,nek köszönheti. Jó politika ez, és eddig nem támadt belőle semmi baj. Akárki legyen is az ismeretlen fő­kapitány, amíg él és uralkodik, amíg előre vagy hátra nem lép: dicsőíteni, bámulni és szeretni fogják. Igen, sze­retni! Igen, szeretni, mert a főállás olyan természetű valami, mint valamely szép asszony: szeretetet, sőt szerelmet gerjeszt. Es­te, tiszteletreméltó Iksz, akármily ke­leti természet légy is,bizon­nyal »európai színvonalra fogod emelni a budapesti államrendőrséget.« Hogyan, hát eddig nem volt azon? Nem, mindig csak az uj emelt oda és a szegény átmenetinek uralma 1. még nem gyújtottam föl a házat és nem égettem ki szőnyeget, 2. nem tettem tönkre kanapét, 3. nem füstöltem be függönyt. De a feleségem, különösen az idő meg­határozását illető dolgokban szereti az auxézist mindig, soha és már megint igen kedvelt ki­fejezései neki. Tizenöt esztendeje vagyunk hitvestársak, és én ezeket a kifejezéseket, amelyeket az első négy-öt évben kissé unni kezdtem, immár egé­szen megszoktam. És beletörődtem abba is, hogy a feleségem csupa tisztaságkedvelésből a templom és a múzeum között lebegő fogalommá tette lakásunkat. Meg se lepne, ha egy nap sekrestyés tipegne végig a szobáinkon, csön­­gettyűs zacskót rázva, vagy ha a bútorokon nyomtatott czédulákat látnék: »A kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos.« Tavaly új szomszéd költözött mellénk: Felber Mátyás magyar kir. sz. k. ü. Ezek a betűk ragyognak ugyanis az ajtajára szegzett táblán. Én fürkésző elme vagyok, tehát kisü­töttem, mi e rövidítés értelme, még mielőtt megismerkedtünk volna. Felber Mátyás egy magyar királyilag szabadalmazott kencze ügy­nöke. Vagyis mint én, orthológus létemre mon­danám: patent-firnájsz-vigécz. Ne tessék azt hinni, hogy Felber Mátyás röstelli az ő becsületes foglalkozását. Csak kedvelője a finom és divatos kifejezéseknek meg a kereskedői rövidítéseknek: alatt kelet és nyugat között lebeg, miként ég és föld között a vallásalapító ko­porsója. És ez nem specziális budapesti, ha­nem általános magyarországi politikai divat és társadalmi morál: jobb egy mai veréb, mint egy tegnapi túzok. Ha el­vesztetted nagy hivatalodat, lángeszed azonnal beszünt, elégett, és elaludt mint egy faggyúgyertya. És ha az obskuran­­tizmus típusa czimhez, ranghoz, hivatal­hoz jut, elméje oly melegen süt egy­szerre, mint a nap, oly fényesen ragyog, mint a Vénus. Okos ember, kitűnő ember lesz az ismeretlen, akárki is legyen. Félni hát nem kell se nekünk, se neki. Bátran előre hát, te szerény tartózkodás, elő a báró­­ból, a zöld asztaltól vagy a fakó parla­mentből! Különben is vajmi könnyű fel­adatai vannak a budapesti főkapitánynak Elkényeztetve ebben a tekintetben nem vagyunk és nálunk nagy rendőri­ talentum számba megy, aki alatt a bűnök kisülnek úgy 10—20 esztendő alatt, éppen elévü­lésük után valamely kis idővel. Csak várni kell a jó szerencsét és a véletlen tyúkját, amely a bűnt valamivel a kellő időn kikaparja. A gaztettek, gonoszságok, bűnök és vétségek úgy is rendszerint magukban hordják az ügyes detektívet, ki nem nyugszik, míg meg nem mondja a nevét, el nem árulja magát. A titkok kipattannak, ha megérnek maguktól és nincs valami egyszerűbb dolog, mint uj poszkiszliket lopatni és várni, míg a régieket visszahozzák. Szegény gonosztevők! Ha tudnák, hogy milyen illuzórius az ő gonoszsá­gok, czéltalan, haszontalan, — ostoba! . 1 . .■ >.■.■:-"-ül­-.1! A baziliskus. —­ A Magyar Hírlap eredeti tárcsája. — Hogy én magyar királyi számtisztből baziliskus lettem, annak az oka a szomszédék, a Felberék ötvenkrajczáros ezer forintja. Hanem hát ennek nagy sora van, nem lehet csak úgy egy szuszra elmondani. A feleségem — dicséretére mondom — igen akkurátus egy asszony és mindenekfölött kedveli a tisztaságot. Ha egy borsónyi hamu esik le a sziva­romról, azt mondja: — Te mindig felgyújtod a házat. Soha nem tudsz vigyázni. Már megint kiégetted a szőnyeget. Ha tíz évben egyszer megfeledkezem a jó nevelésről és fölteszem a lábamat a divánra, a feleségem­ megró: — Te mindig a drága bútorokon hem­peregsz a sáros csizmáddal. Soha nem szoksz le erről a parasztságról. Már megint tönkre tették a kanapét. Ha ebéd után égő szivarral a számban szaladok be a szalonba, hogy kihozzam az új­ságot, így fedd meg: — Te mindig a szalonban pöfékelsz, mintha csak napszámot kapnál, amért a függö­­nyöket sárgítod. Soha nem dohányzol másutt. ■ Már megint csupa sárga a függöny. A magam védelmére megjegyzem, hogy És igen derék, jókedvű, vendégszerető ember. Kedves asszonyság a felesége is. Igazán örvendtem, hogy megismerkedhettem velők. De mikor először látogattam át hozzájok a felesé­gemmel, egy dolog fölöttébb meglepett. A szomszédék lakása fényes; minden bú­tor, minden kárpit, minden szőnyeg újdonatúj­nak látszik benne, pedig Felber úr gyalázatos barbár, ocsmány gonosztevő, akit az én felesé­gem már az első nap megfojtana. Felber úr ugyanis olyan sáros lábbal gá­zol a szép sztnirnai szőnyegen, mint egy csa­tornatisztító. Signum sanctum pipáját kiveri a bordeaux peluche asztalterítőre. Égő gyúj­tókat dobál szét a szobában. A halványkék selyem szalonban úgy dohányzik, mint a czi­­gányvajda . . . És náluk mégis minden tiszta, minden uj . . És Felberné ő nagyságának a szájából nem hallani egy korholó szót. A feleségem még nálam is jobban ál­­mélkodott: — Mikor rendezkedtek be nagysádék?— kérdezte a szomszédasszonytól. — Ó, már jó tizenöt esztendeje ... fe­lelt Felberné. — Bizony, erősítette az ur és egyet sóhajtott. Ez a rejtelmet csak növelte. De mikor ős­szel haza­jöttünk az apósomtól, érthetővé lett a dolog. Egy nap ugyanis azt vettük észre, Mai számunk 20 oldal.

Next