Magyar Hirlap, 1895. december (5. évfolyam, 329-358. szám)

1895-12-01 / 329. szám

4 HAGYAR HÍRLAP 1895. deczember 1. vagy jóbarátjáé, a sajtóban soha sem bántja. Ha egyik-másik oldalról hiba történik, azt elismerni tisztességes dolog, és a sajtónak tekintélyét jobban emeli, mint azokhoz a vádakhoz, azokhoz a gyana­­sításokhoz, állandóan, folytonosan ragaszkodni. Ezek után áttér Polónyi határozati javasla­tára. Az országgyűlés megnyitása óta folyton hal­lunk itt választási visszaélésekről, ezeket azonban komolyan alig méltatták. Ha csakugyan oly jó a helyzet, mint a belügyminiszter és a többség állítja: világítsák meg ezt a helyzetet. De mit látunk? Hogy a panaszok csak szaporodnak, megorvosolt panasz pedig nincs. Itt van a csongrádi eset, más esetek. Mindezekért nem okolja a belügyminisztert. De mégis a legfurcsább dolgok közé tartozik, hogy a belügyminiszter úrnak az illető főispánok oly felvilá­gosítást nyújtsanak, mel­lyel őt ahelyett, hogy fel­világosítanák, félrevezetik. És a kormány tagjai leginkább összetévesztik a vármegyéket a főispánokkal , mindig a főispán­nak adnak igazat. De egyszer talán már a megyét is meg kellene védelmezni a főispánok ellen. Mind­ezek indíthatták Polónyit indítványának megtételére. A legnagyobb veszedelmek egyikének tartja, hogyha egy reformot akarunk, azt oly veszedelmes kompli­­kácziókban kezdjük meg, hogy összevegyítjük azok­kal a kérdésekkel, amelyek ma elintézhetők, azokat a­melyeket nemcsak hogy nem lehet ma megoldani, de nézetem szerint az is veszedelmes, hogy elinté­zésükbe már belefogunk. Az általános szavazati jog kiterjesztését minden fenntartás nélkül elfogadni, elhibázott lépésnek tar­taná. Egy oly általános szavazati jogot, amelynek csak az intelligenczia hiánya szab határt, hajlandó támogatni, de nem tartja helyesnek a tudatlan és azért félrevezetett népet az értelmiség felé emelni. A visszaélések meggatlására szolgáló bünsefő­ sza­­bályok megalkotását kívánja. A választói jogot el­veszik, pedig az a választói jog egy alkot­mányos államban oly kincs, melyet vagyonnal, melyet vérrel szoktak megszerezni (Igaz! Igaz! a baloldalon.) Ezt teszik anélkül, hogy ezért megtorlás történnék. Mert mi a legjobb eset? Az, hogy kiderül, hogy hiába vették el, nem volt ok az elvételre. Azt is látja és tudja mindenki, hogy pártczélokból, manőverek folytán, taktikázás folytán, kortesfogásokkal vették el. Ha az én tárczámat elveszik, akármilyen fogással vagy manő­verrel, azt bizony becsukják, aki azt cselekedte, de aki nekem választói jogomat elveszi (Felkiáltások a baloldalon: Azt megjutalmazzák!), ha nem is ju­talmazzák, de nevetve mondják, milyen ügyesen ki lett játszva az illető, olyan szépen, legalább meg van az a gyönyörűség, hogy nincsen annyi választó mint amennyi volt s olcsóbb lesz a választás. (Igaz! ügy van­ a baloldalon.) Ebben a tekintetben egészen igaza van a képviselő úrnak s ezt minden­kinek, ki a kérdést szanálni akarja, pártolnia kell. A miniszterelnök a szanálásra a kúriai bírás­kodást tartja alkalmasnak. Ez végzetes kár lesz, mert ha a visszaéléseket nem a bíráló bizottságok, hanem a törvény szigorú szabályaihoz ragaszkodó bírák elé viszik, az ellenmondások végtelen sora fog beállani. A kúriai bíráskodásnak akkor van helye, ha előzőleg a szükséges reformokat keresztülviszik. Szól itt az erdélyi kérdésről is. A választási törvé­nyeknek mindenütt egyformáknak kell lenniük és ez esetben az erdélyi választók száma lényegesen meg­csappanna. Ez jó volna azért, mert a nemzetiségek elesnének attól az állításuktól, hogy a nemzetiségek elnyomása miatt áll fenn ez az állapot. Mindezek után kijelenti, hogy e téren nem volna kívánatos az állapotoknak ideiglenesen való rendezése, hanem szükséges­ az új polgári tör­vénykönyvnek mielőbb behozatala. Áttér ezután Holló határozati javaslatára. Szükségesnek tartja az inkompatibilitási törvény mi­előbbi rendezését, de ennek módját nem a Holló in­dítványában látja. Az inkompatibilitási törvény sze­rint képviselő kormánytól függő részvénytársaságok igazgatósági tagja nem lehet. Tehát ez megvan már; a baj csak az, hogy ezt a törvényt nem alkalmazták kellő szigorral. (Igaz! ügy van! A bal és szélső­baloldalon.) Új intézkedésre tehát nincs szükség, hanem a létező törvényt kell végrehajtani. A Holló javaslatának második pontja azt kívánja, hogy kép­viselő nem kaphat engedélyt vasútépítésre vagy anyagi nyereséggel, vagy veszteséggel járó vállalatra. Ez alatt voltaképp a viczinális vasutak kérdése ér­tetődjék. Azt mondják, hogy ezek nyerészkednek. Ha azonban — úgymond — számba veszem, hogy a viczinális­ vasutak körülbelül 4000 km.-t tesznek Magyarországon, hogy ezen 4000 km. vasúttal szem­ben az állami szubvenczió, amelyet rendszerint nagy­nak és kiválónak mondanak, körülbelül csak 150.000.000 frt; ha meggondolom, hogy 4000 km. vasúttal szemben az államnak megterheltetése leg­­fölebb a 10—15 százalékos átlagos hozzá­járulása, akkor mindenki előtt világos, hogy ilyen vasúti hálózathoz ez az ország olcsóbban nem jut­hatott, és hogy talán nincs egyetlen más állam sem, amely ahhoz olcsóbban jutott volna. Ha még ehhez hozzáves­szük azt, hogy ez az állami hozzájárulás mennyire visszatérül abban, hogy ezek a viczinális vasutak az állami vasút­vonalak rendes alimentá­­czióját képezik, hogy milyen óriásilag emelkedett az államvasutak forgalma, akkor nem azért keresem azokat, akik ezekben részt vettek és működtek, hogy őket megvádoljam, hanem ha keresem, azért, hogy azon nagy szolgálatokért, melyeket a közügynek és az országnak tettek, elismerésemet kifejezzem. Különben is ezeket a kérdéseket mindig a ház előtt tárgyalják, tessék a kritikát gyakorolni. Szól ezután a székelyföldi vasutakról. A törvény­­hatóságot hányszor fölszólították, hogy építsék ki. Nem tették. De megtette Sigron Gábor és néhány barátja, akik egész vagyonukat befektették erre. Ez ———üü a vasút pedig a magyar kultúrát terjeszti,­­ tehát, mikor a czivilizácziót terjesztik, nem keres inkom­patibilitási kérdéseket. Azt helyesli, hogy képviselő nem lehet állami hivatalnok, vagy jogoknak bér­lője, de ez szintén benne van a régi törvényben. Foglalkozik az indítvány utolsó pontjával. E szerint, ha a parlamentben valaki évek hosszú során foglalkozott a politikai kérdésekkel és szükség van arra, hogy a felsőházban a parlamenti és politikai élettel ismerős és abban gyakorlott férfiak vitesse­nek be, ez teljesen lehetetlen, mert ha a korona és a kormány kinevezésétől függő hivatalt vagy állást a képviselő nem fogadhat el, még oda sem mehet be. De felhoz egy más példát. Sokszor ke­resnek főméltóságokra, a zászlós urak méltóságára, sőt esetleg a püspöki méltóságra arra való egyéne­ket. És ezeket habár ez esetek kerülendők, nem le­hetne a házból vinni? Horváth Gyula beszédét így fejezte be: Ha az az eset fordult volna elő, hogy az utóbbi időkben a parlamentből tömegesen történtek volna kinevezések, akkor még érteném, hogy egy bizonyos reszenzus van , de — megvallom — nem tudok eléggé csodálkozni azon, hogy a képviselők közül az állásokra, a­melyeket a kormány ajánlott, akad­tak vállalkozók, mert azon, hogy miniszteri titkár­ságra, osztálytanácsosságra — anélkül hogy én ezt le akarnám fokozni — sőt a­mint értesülve vagyok, még anyakönyvi felügyelőségre is akad­tak innen, e házból aspiránsok, azon valóban lehet csodálkozni. Minthogy a kormány min­den kinevezésért felelős, a kormánynak, ezen felelősség tudatában kell alkalmas egyéneket kine­vezni, már­pedig az nem lehetséges, hogy ha a parlamentben valaki helyet foglal, politikai jogainak egy részét körülbelül úgy veszítse el, mint az, aki illaván van és akit hivatalvesztésre ítéltek. .(Derült­­jobbfelől.) Mi volna ez egyéb, mint kizárás a te­hetséges embereknek, akiket besorozott a nagy Anglia, Francziaország és minden más állam a bíróságokhoz, a közigazgatásra és más en­nek megfelelő terekre. Ez a parlamenteknek mindig nagy tisztaságára szolgált, hanem tilta­koztak az ellen, ha nem a képesség, nem az arra valóság volt az indító ok, hanem az, hogy bizonyos jutalmak adassanak. Ezt azonban nem az inkompati­bilitási törvényben lehet megkorrigálni, hanem azzal, ha a legszigorúbb ellenőrzés gyakoroltatik a parla­ment által. Méltóztassék meggyőződve lenni, még a t. kormánynak is,amely sokkal nagyobb súlyt fektet a­zavazatok számára, mint az érdemek súlyára, hogy van­nak igazságok, amelyek mentői többször leszavaz­tatnak, annál nagyobb, erősebb igazságokká lesznek Azok az igazságok pedig, amelyek jogtalanul lesza­vaztatnak, feltámadnak nap-nap után és bekérez­­kednek ebbe a házba, ahonnan kérlelhetlenül ki fogják szorítani előbb-utóbb azokat, akik ezen igazságok ellenlábasai voltak. Én a tételt megszava­zom, a határozati javaslatot pedig nem fogadom el. (Helyeslés jobbfelől.) A kérvények. A ház ezután áttért a kérvények tár­gyalására. Selmeczbánya kérvényénél a betegápolási költségek államosítása iránt Horváth Béla előadó indítványozza, hogy ezt adják ki a belügyminiszternek. Farbaky István pártolja ezt, Ugrón Zoltán sürgősséget kér. Herényi Zsigmond báró felszólalása után Kun Miklós a következő határozati javaslatot adja be: A kérvény az 1875. III. t.-cz.-nek a közkór­házakban levő betegek után felmerült költségek megtérítési kötelezettségre vonatkozó intézkedésnek módosítása iránt javaslattétel végett a belügyminisz­ter úrnak kiadatik. A többség a bizottság indítványát fogadja el. A postaszolgák helyzetére vonatkozó kér­vénynél. Tompa Antal azt indítványozza, hogy a kér­vény sürgős intézkedés végett adassék ki a kereski miniszternek. A többség a bizottság indítványát fogadta el, hogy a kérvény egyszerűen adassék ki a minisz­ternek. A magyar katonai akadémiára vonatkozó kérvénynél Horváth Béla előadó a kérvénynek a ház­szabályok 195. §-a alapján a miniszterelnöknek ki­adatását indítványozza. Elnök: A 195. szakasz alapján, ha egy tárgyban valamely ülésszakban határozat hozatott (.Minden jog fenntartva.) Tolstoj Keresztények üldözése. — A Magyar Hírlap eredeti közlése. — Egy egész éjen át égtek a fegyverek és mi eközben imádkoztunk és zsoltárokat énekeltünk. Mikor vége volt­ a dolognak, hazamentünk és vártuk, hogy mi fog történni. Az egész nap csendben telt el. Estére ismét ugyanott össze­gyülekeztünk és imádkoztunk. Az éjjel is csend­ben telt el. Most még nagyobb volt a tömeg, mint az előző napon és most sok asszony és leány is jelen volt. — Amint mondom, titokban tartottuk ama tervünket, hogy a fegyvereket elégetjük. A mi szomszédaink, az ellenpárthoz tartozó dud­oborok anélkül, hogy tudták volna, miről van szó, csak azt vették észre, hogy mi fegy­vereket gyűjtünk és azt hitték, hogy mi az árvaházat akarjuk megrohanni és hatalmunkba keríteni, azt az árvaházat, mely miatt velük pörösködtünk. Azonkívül azt hittük, hogy a kormány, amiért megtagadtuk a szolgálatot számkivetni fog bennünket, azért megtettük a szükséges előkészületeket és mindenfélét bevá­sároltunk. Ellenfeleink mindezt lázadásnak tar­tották és minthogy minden pillanatban attól féltek, hogy megtámadjuk őket, a hatóságnak sietve följelentették mindazt, ami történik, Gorelowka faluba, ahol elleneink vannak több­ségben, sietve két zászlóalj gyalogság jött Alexandropolból és két zászlóalj kozák Arda­­hanból. A katonaság tehát már ott volt, ahol a Fölkelés megtörtént és a kormányzó is oda jött. Gordonkába érkezve, mind a hét faluba futárokat küldött azzal a paranc­csal, hogy minden dud­obor jelenjék meg Bogdanowka faluban, ahová ő is el fog menni. Közülünk azok, akik otthon maradtak, elmentek Bogda­nowka faluba. Azok ellenben, akik az imagyü­lekezetben voltak és azt várták, hogy mi fog június 30-án a reggeli órákban történni, azt felelték a futárnak: »Most imádkozunk, s amíg imánkat be nem fejeztük, sehová sem megyünk el, ha azonban a kormányzó látni akar ben­nünket, jöjjön ide. Mi ezrek vagyunk s ő csak egy ember. Jött egy második futár, akinek ugyanazt feleltük és tovább énekeltük a zsol­tárokat, de elhatároztuk, hogy az imádság be­fejezése után a kormányzóhoz megyünk, meg­­tudandók, mit akar tulajdonképpen tőlünk Még mindig imádkoztunk, amikor őreink hírül ad­ták, hogy a kozákok jönnek teljes felszerelés­sel. Egy csomóba gyülekezve vártuk a kozáko­kat Mikor a kozákok közelünkbe érkeztek, parancsnokuk *hurrá«-t kiáltatott és közénk lovagoltak. A kozákok teljes erejükből ütni kezdettek bennünket, lovaikkal legázolták és irgalmatlanul leütötték azokat, akik a tömeg szélén állottak, azokat pedig, akik a középen voltak, úgy összeszoritották, hogy csaknem megfulladtak. (Folyt. köv.)

Next