Magyar Hirlap, 1895. december (5. évfolyam, 329-358. szám)
1895-12-01 / 329. szám
4 HAGYAR HÍRLAP 1895. deczember 1. vagy jóbarátjáé, a sajtóban soha sem bántja. Ha egyik-másik oldalról hiba történik, azt elismerni tisztességes dolog, és a sajtónak tekintélyét jobban emeli, mint azokhoz a vádakhoz, azokhoz a gyanasításokhoz, állandóan, folytonosan ragaszkodni. Ezek után áttér Polónyi határozati javaslatára. Az országgyűlés megnyitása óta folyton hallunk itt választási visszaélésekről, ezeket azonban komolyan alig méltatták. Ha csakugyan oly jó a helyzet, mint a belügyminiszter és a többség állítja: világítsák meg ezt a helyzetet. De mit látunk? Hogy a panaszok csak szaporodnak, megorvosolt panasz pedig nincs. Itt van a csongrádi eset, más esetek. Mindezekért nem okolja a belügyminisztert. De mégis a legfurcsább dolgok közé tartozik, hogy a belügyminiszter úrnak az illető főispánok oly felvilágosítást nyújtsanak, mellyel őt ahelyett, hogy felvilágosítanák, félrevezetik. És a kormány tagjai leginkább összetévesztik a vármegyéket a főispánokkal , mindig a főispánnak adnak igazat. De egyszer talán már a megyét is meg kellene védelmezni a főispánok ellen. Mindezek indíthatták Polónyit indítványának megtételére. A legnagyobb veszedelmek egyikének tartja, hogyha egy reformot akarunk, azt oly veszedelmes komplikácziókban kezdjük meg, hogy összevegyítjük azokkal a kérdésekkel, amelyek ma elintézhetők, azokat amelyeket nemcsak hogy nem lehet ma megoldani, de nézetem szerint az is veszedelmes, hogy elintézésükbe már belefogunk. Az általános szavazati jog kiterjesztését minden fenntartás nélkül elfogadni, elhibázott lépésnek tartaná. Egy oly általános szavazati jogot, amelynek csak az intelligenczia hiánya szab határt, hajlandó támogatni, de nem tartja helyesnek a tudatlan és azért félrevezetett népet az értelmiség felé emelni. A visszaélések meggatlására szolgáló bünsefő szabályok megalkotását kívánja. A választói jogot elveszik, pedig az a választói jog egy alkotmányos államban oly kincs, melyet vagyonnal, melyet vérrel szoktak megszerezni (Igaz! Igaz! a baloldalon.) Ezt teszik anélkül, hogy ezért megtorlás történnék. Mert mi a legjobb eset? Az, hogy kiderül, hogy hiába vették el, nem volt ok az elvételre. Azt is látja és tudja mindenki, hogy pártczélokból, manőverek folytán, taktikázás folytán, kortesfogásokkal vették el. Ha az én tárczámat elveszik, akármilyen fogással vagy manőverrel, azt bizony becsukják, aki azt cselekedte, de aki nekem választói jogomat elveszi (Felkiáltások a baloldalon: Azt megjutalmazzák!), ha nem is jutalmazzák, de nevetve mondják, milyen ügyesen ki lett játszva az illető, olyan szépen, legalább meg van az a gyönyörűség, hogy nincsen annyi választó mint amennyi volt s olcsóbb lesz a választás. (Igaz! ügy van a baloldalon.) Ebben a tekintetben egészen igaza van a képviselő úrnak s ezt mindenkinek, ki a kérdést szanálni akarja, pártolnia kell. A miniszterelnök a szanálásra a kúriai bíráskodást tartja alkalmasnak. Ez végzetes kár lesz, mert ha a visszaéléseket nem a bíráló bizottságok, hanem a törvény szigorú szabályaihoz ragaszkodó bírák elé viszik, az ellenmondások végtelen sora fog beállani. A kúriai bíráskodásnak akkor van helye, ha előzőleg a szükséges reformokat keresztülviszik. Szól itt az erdélyi kérdésről is. A választási törvényeknek mindenütt egyformáknak kell lenniük és ez esetben az erdélyi választók száma lényegesen megcsappanna. Ez jó volna azért, mert a nemzetiségek elesnének attól az állításuktól, hogy a nemzetiségek elnyomása miatt áll fenn ez az állapot. Mindezek után kijelenti, hogy e téren nem volna kívánatos az állapotoknak ideiglenesen való rendezése, hanem szükséges az új polgári törvénykönyvnek mielőbb behozatala. Áttér ezután Holló határozati javaslatára. Szükségesnek tartja az inkompatibilitási törvény mielőbbi rendezését, de ennek módját nem a Holló indítványában látja. Az inkompatibilitási törvény szerint képviselő kormánytól függő részvénytársaságok igazgatósági tagja nem lehet. Tehát ez megvan már; a baj csak az, hogy ezt a törvényt nem alkalmazták kellő szigorral. (Igaz! ügy van! A bal és szélsőbaloldalon.) Új intézkedésre tehát nincs szükség, hanem a létező törvényt kell végrehajtani. A Holló javaslatának második pontja azt kívánja, hogy képviselő nem kaphat engedélyt vasútépítésre vagy anyagi nyereséggel, vagy veszteséggel járó vállalatra. Ez alatt voltaképp a viczinális vasutak kérdése értetődjék. Azt mondják, hogy ezek nyerészkednek. Ha azonban — úgymond — számba veszem, hogy a viczinális vasutak körülbelül 4000 km.-t tesznek Magyarországon, hogy ezen 4000 km. vasúttal szemben az állami szubvenczió, amelyet rendszerint nagynak és kiválónak mondanak, körülbelül csak 150.000.000 frt; ha meggondolom, hogy 4000 km. vasúttal szemben az államnak megterheltetése legfölebb a 10—15 százalékos átlagos hozzájárulása, akkor mindenki előtt világos, hogy ilyen vasúti hálózathoz ez az ország olcsóbban nem juthatott, és hogy talán nincs egyetlen más állam sem, amely ahhoz olcsóbban jutott volna. Ha még ehhez hozzávesszük azt, hogy ez az állami hozzájárulás mennyire visszatérül abban, hogy ezek a viczinális vasutak az állami vasútvonalak rendes alimentáczióját képezik, hogy milyen óriásilag emelkedett az államvasutak forgalma, akkor nem azért keresem azokat, akik ezekben részt vettek és működtek, hogy őket megvádoljam, hanem ha keresem, azért, hogy azon nagy szolgálatokért, melyeket a közügynek és az országnak tettek, elismerésemet kifejezzem. Különben is ezeket a kérdéseket mindig a ház előtt tárgyalják, tessék a kritikát gyakorolni. Szól ezután a székelyföldi vasutakról. A törvényhatóságot hányszor fölszólították, hogy építsék ki. Nem tették. De megtette Sigron Gábor és néhány barátja, akik egész vagyonukat befektették erre. Ez ———üü a vasút pedig a magyar kultúrát terjeszti, tehát, mikor a czivilizácziót terjesztik, nem keres inkompatibilitási kérdéseket. Azt helyesli, hogy képviselő nem lehet állami hivatalnok, vagy jogoknak bérlője, de ez szintén benne van a régi törvényben. Foglalkozik az indítvány utolsó pontjával. E szerint, ha a parlamentben valaki évek hosszú során foglalkozott a politikai kérdésekkel és szükség van arra, hogy a felsőházban a parlamenti és politikai élettel ismerős és abban gyakorlott férfiak vitessenek be, ez teljesen lehetetlen, mert ha a korona és a kormány kinevezésétől függő hivatalt vagy állást a képviselő nem fogadhat el, még oda sem mehet be. De felhoz egy más példát. Sokszor keresnek főméltóságokra, a zászlós urak méltóságára, sőt esetleg a püspöki méltóságra arra való egyéneket. És ezeket habár ez esetek kerülendők, nem lehetne a házból vinni? Horváth Gyula beszédét így fejezte be: Ha az az eset fordult volna elő, hogy az utóbbi időkben a parlamentből tömegesen történtek volna kinevezések, akkor még érteném, hogy egy bizonyos reszenzus van , de — megvallom — nem tudok eléggé csodálkozni azon, hogy a képviselők közül az állásokra, amelyeket a kormány ajánlott, akadtak vállalkozók, mert azon, hogy miniszteri titkárságra, osztálytanácsosságra — anélkül hogy én ezt le akarnám fokozni — sőt amint értesülve vagyok, még anyakönyvi felügyelőségre is akadtak innen, e házból aspiránsok, azon valóban lehet csodálkozni. Minthogy a kormány minden kinevezésért felelős, a kormánynak, ezen felelősség tudatában kell alkalmas egyéneket kinevezni, márpedig az nem lehetséges, hogy ha a parlamentben valaki helyet foglal, politikai jogainak egy részét körülbelül úgy veszítse el, mint az, aki illaván van és akit hivatalvesztésre ítéltek. .(Derültjobbfelől.) Mi volna ez egyéb, mint kizárás a tehetséges embereknek, akiket besorozott a nagy Anglia, Francziaország és minden más állam a bíróságokhoz, a közigazgatásra és más ennek megfelelő terekre. Ez a parlamenteknek mindig nagy tisztaságára szolgált, hanem tiltakoztak az ellen, ha nem a képesség, nem az arra valóság volt az indító ok, hanem az, hogy bizonyos jutalmak adassanak. Ezt azonban nem az inkompatibilitási törvényben lehet megkorrigálni, hanem azzal, ha a legszigorúbb ellenőrzés gyakoroltatik a parlament által. Méltóztassék meggyőződve lenni, még a t. kormánynak is,amely sokkal nagyobb súlyt fektet azavazatok számára, mint az érdemek súlyára, hogy vannak igazságok, amelyek mentői többször leszavaztatnak, annál nagyobb, erősebb igazságokká lesznek Azok az igazságok pedig, amelyek jogtalanul leszavaztatnak, feltámadnak nap-nap után és bekérezkednek ebbe a házba, ahonnan kérlelhetlenül ki fogják szorítani előbb-utóbb azokat, akik ezen igazságok ellenlábasai voltak. Én a tételt megszavazom, a határozati javaslatot pedig nem fogadom el. (Helyeslés jobbfelől.) A kérvények. A ház ezután áttért a kérvények tárgyalására. Selmeczbánya kérvényénél a betegápolási költségek államosítása iránt Horváth Béla előadó indítványozza, hogy ezt adják ki a belügyminiszternek. Farbaky István pártolja ezt, Ugrón Zoltán sürgősséget kér. Herényi Zsigmond báró felszólalása után Kun Miklós a következő határozati javaslatot adja be: A kérvény az 1875. III. t.-cz.-nek a közkórházakban levő betegek után felmerült költségek megtérítési kötelezettségre vonatkozó intézkedésnek módosítása iránt javaslattétel végett a belügyminiszter úrnak kiadatik. A többség a bizottság indítványát fogadja el. A postaszolgák helyzetére vonatkozó kérvénynél. Tompa Antal azt indítványozza, hogy a kérvény sürgős intézkedés végett adassék ki a kereski miniszternek. A többség a bizottság indítványát fogadta el, hogy a kérvény egyszerűen adassék ki a miniszternek. A magyar katonai akadémiára vonatkozó kérvénynél Horváth Béla előadó a kérvénynek a házszabályok 195. §-a alapján a miniszterelnöknek kiadatását indítványozza. Elnök: A 195. szakasz alapján, ha egy tárgyban valamely ülésszakban határozat hozatott (.Minden jog fenntartva.) Tolstoj Keresztények üldözése. — A Magyar Hírlap eredeti közlése. — Egy egész éjen át égtek a fegyverek és mi eközben imádkoztunk és zsoltárokat énekeltünk. Mikor vége volt a dolognak, hazamentünk és vártuk, hogy mi fog történni. Az egész nap csendben telt el. Estére ismét ugyanott összegyülekeztünk és imádkoztunk. Az éjjel is csendben telt el. Most még nagyobb volt a tömeg, mint az előző napon és most sok asszony és leány is jelen volt. — Amint mondom, titokban tartottuk ama tervünket, hogy a fegyvereket elégetjük. A mi szomszédaink, az ellenpárthoz tartozó dudoborok anélkül, hogy tudták volna, miről van szó, csak azt vették észre, hogy mi fegyvereket gyűjtünk és azt hitték, hogy mi az árvaházat akarjuk megrohanni és hatalmunkba keríteni, azt az árvaházat, mely miatt velük pörösködtünk. Azonkívül azt hittük, hogy a kormány, amiért megtagadtuk a szolgálatot számkivetni fog bennünket, azért megtettük a szükséges előkészületeket és mindenfélét bevásároltunk. Ellenfeleink mindezt lázadásnak tartották és minthogy minden pillanatban attól féltek, hogy megtámadjuk őket, a hatóságnak sietve följelentették mindazt, ami történik, Gorelowka faluba, ahol elleneink vannak többségben, sietve két zászlóalj gyalogság jött Alexandropolból és két zászlóalj kozák Ardahanból. A katonaság tehát már ott volt, ahol a Fölkelés megtörtént és a kormányzó is oda jött. Gordonkába érkezve, mind a hét faluba futárokat küldött azzal a paranccsal, hogy minden dudobor jelenjék meg Bogdanowka faluban, ahová ő is el fog menni. Közülünk azok, akik otthon maradtak, elmentek Bogdanowka faluba. Azok ellenben, akik az imagyülekezetben voltak és azt várták, hogy mi fog június 30-án a reggeli órákban történni, azt felelték a futárnak: »Most imádkozunk, s amíg imánkat be nem fejeztük, sehová sem megyünk el, ha azonban a kormányzó látni akar bennünket, jöjjön ide. Mi ezrek vagyunk s ő csak egy ember. Jött egy második futár, akinek ugyanazt feleltük és tovább énekeltük a zsoltárokat, de elhatároztuk, hogy az imádság befejezése után a kormányzóhoz megyünk, megtudandók, mit akar tulajdonképpen tőlünk Még mindig imádkoztunk, amikor őreink hírül adták, hogy a kozákok jönnek teljes felszereléssel. Egy csomóba gyülekezve vártuk a kozákokat Mikor a kozákok közelünkbe érkeztek, parancsnokuk *hurrá«-t kiáltatott és közénk lovagoltak. A kozákok teljes erejükből ütni kezdettek bennünket, lovaikkal legázolták és irgalmatlanul leütötték azokat, akik a tömeg szélén állottak, azokat pedig, akik a középen voltak, úgy összeszoritották, hogy csaknem megfulladtak. (Folyt. köv.)