Magyar Hirlap, 1896. február (6. évfolyam, 31-59. szám)

1896-02-01 / 31. szám

4 Fölösleges bőven magyarázni a horvátok ez állásfoglalásának intenczióját. Ellenünk irá­nyul ez az osztrák politika és támogatása akar lenni a bécsi puhítási politikának, amely úgy ki akar készíteni bennünket, hogy megrágás nélkül is lenyelhessenek. És mily különös lát­vány! A horvát bán, a magyar közjog leg­főbb őre Horvátországban, a magyar kor­mány tagja, tapsol és örvend és ígéri, hogy így meg amúgy, majd ő megtesz mindent, hogy e kívánságok figyelembe vétessenek. Íme, ami őszinteség nélkül való hivatalos horvát politikánknak egy újabb következménye. A folytonos paktálások megtermik gyümölcsüket s amikor a magyar befolyás érvényesítéséről van szó, hátban támadnak a horvát testvérek, akár zászlókról, akár bankjegyekről van szó. «SAG­ AR MÍRLAP 1896. február 1 Színházi vita. A belügyminiszteri költségvetés során, ma 3 színházakkal foglalkozott a t. Ház. Mindig erős kritikát gyakoroltunk a szín­házak felett s első sorban állottunk azok kö­zött, akik kíméletlenül támadták a rendszerte­lenséget, a felületességet. De mindig az volt az elvünk, melyhez szigorúan tartottuk magunkat s nincs reá most sem okunk, hogy attól eltér­jünk: mindenkinek időt kell arra engedni, hogy képességeit vagy képtelenségét bebizonyítsa s első­sorban a színházaknál, ahol máról hol­napra nem lehet nagy eredményeket elérni. Nopcsa Elek bárónak igaza van, amikor azt mondja, hogy kellemetlen viszonyok közt vette át a színházakat. A nemzeti színháznak nem volt igazgatója, az operának volt ugyan, de mindenki, aki színházi ügyekkel foglalkozott, tudta róla, hogy csak alkalmat keres a távo­zásra. S mi történt ez időtől kezdve a nemzeti színházban és az operában ? A nemzeti színház igazgatójává kine­vezte a kormánybiztos Festettek Andort, az operához Káldy Gyulát. Mindkét kinevezést nagy rokonszenvvel fogadta a közönség és a sajtó s különösen Káldyt, mint a magyar irány felülkeredésének megszemélyesítőjét ünnepelte. Az új igazgatók megtartották programm­­beszédeiket és most, néhány hónappal e beszé­dek elhangzása után konstatálhatjuk, hogy töre­kednek ígéreteiket beváltani. Azt még csak ezután ítélhetjük meg, hogy a kellő erővel is rendelkeznek-e? A millen­niumi szezon lesz a jelenlegi regime próba­köve. Nem Nopcsa báró, hanem a magyar művészet reputácziója érdekében reméljük, hogy a próba sikerülni fog. Bartók Lajos mai támadásával szemben, mely ötletességével gyakran megkac­agtatta a házat, igen ügyesen fejtette ki a maga állás­pontját Nopcsa és még hatásosabb lett volna felszólalása, ha a támadás hangja által arra nem ragadtatja magát, hogy szintén személyeskedjék. De, úgy látszik, ő maga is belátta ennek helytelenségét és beszéde túlnyomó részében érvekkkel és tényekkel állott elő, melyeknek helyességét és igazságát nehéz volna letagadni. Tény, hogy kormánybiztossága óta gondot fordítanak a darabok kiállítására, rendezésére; tény, hogy a magyar szerzőket és műveket a legnagyobb előzékenységgel fo­gadják s tény az is, hogy egyes kedvezőtle­nebb időpontokat leszámítva, pénzügyi tekin­tetben is eredmén­nyel működnek. A képviselőház mai vitájáról szóló tudó­sításunk a következő: Kállay Lipót. Kifejti, hogy a magyar zenét fokozottabb mér­tékben kell művelni. Első­sorban hazai operai erő­ket kell művelni, éppen ezért csodálkozik azon, hogy erre a czélra csak 8000 forintot irányoztak elő. Szerinte a nemzeti színház se tölti be hivatását, (ügy van­ a szélsőbaloldalon!) mert itt a komoly nemzeti múzsának kellene helyet foglalni, nem pedig mindenféle franczia bohózatnak. (Élénk he­lyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Végül a vidéki színészet nyomorára mutat rá, mely pedig még a magyar vidékeken is kulturfel­­adatot teljesít, a vegyes ajkú vidékeken pedig egye­nesen missziót tölt be. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Főképpen a közöny és az orfeumok ellen kell védeni a vidéki színészetet és ezért ter­mészetesen felemelendőnek tartja a segélyösszeget, mert valóban abszurdum, hogy 34 társulat 1200 taggal 10 ezer forint szubvencziót kap. A tételt nem fogadja el. (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Bartók Lajos: Sajnálja, hogy mindeddig a parlamenti kor­mányok csekély figyelemre méltatták a magyar szín­művészetek Hangsúlyozza egy új nemzeti színház felállításának szükségét. Hol­­ van most a nemzeti színház ? Két vendéglői, szállodai helyiség közé beékelve, közelében a millenniumra épülő Folies Caprices-szal, amely éjjel villanyvilágítás mellett készül és készen is lesz májusra, míg a magyar nemzet nem volt képes hajlékot állítani azoknak a régi művészeknek és utódaiknak, akik úttörői, előharczosai voltak a magyar nemzeti szellemnek. (Úgy van­ a bal- és szélsőbaloldalon.) Miután vázolja azt a lázas munkálkodást, amel­lyel minden társadalmi osztály készült a mil­lennium megünneplésére, előadja, hogy a nemzeti színház és az opera még programmot sem adtak; háromnapos programmot ad, nem többet, leszá­mítva azt, hogy mit nem fognak adni. Nem fogják adni Bánk bánt, ezt a legkitű­nőbb drámánkat azon czikluson, mely az ország jelenlétében fog a színpadon előadatni (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Kérdi: Miért nem tudunk a művészetek oltárán be­mutatni egy méltó áldozatot a nemzeti géniusznak. És miért kell odáig jutni, dac­ára annak, hogy egy úgynevezett kormánybiztos áll a színházaknak élén. (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) Miért kellett oda jutnunk, hogy ami az úgynevezett in­­tendánsi szellemen kívül a két színházban uralko­dik, az a sorvadás, idegen szellem és az alanti lasciv bohózati szellem? (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mintegy remegve jött, hogy itt a színházakról beszéljen. Mégis engedjék meg, hogy itt, ahol Wer­­bőczynek a szelleme kell, hogy lengjen, itt beszéljen Pont-Biquel-ről, Tonpinelről, Válás utánról, Kis szó­­rakozottról, ilyen idegen bohózatokról, melyek az in­tendáns vagy úgynevezett kormánybiztos úr vezetése mellett folytonosan felszínen úszhatnak, az idegen, aljas bohózatokkal szemben, amelyek előtt meg kell hátrálni a magasabb drámai szempontnak, amely le­alázza az egész társadalmat, lealázza magát a mű­vészetet, lealázza a nemzeti színház tekintélyét és a színész talentumát. Pedig a mi művészeink megmutatták, hogy a külföldön is tudnak versenyezni. A jelen bűne az, hogy leszállítják a magasról, leveszik a sárba és a múzsákat, amelyek égi eredetűek — illetlenséggel és disznóságokkal ■ akarják szolgálni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső­baloldalon.) Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, hogy egy olyan kifejezést használt, amit az illem, amit e Házban meg kell tartani, meg nem enged, ezért a kifejezésért rendreutasítom. Bartók Lajos: Azt hiszem, hogy nincs olyan kitűnő eszkhetikus, bármiképpen ügyeljen is a stílnek szeplőtlenségére, akinél ez a szó, amelyet én alkal­maztam, a kritika szempontjából bizonyos műfajnál elő ne jöhessen. (Zaj.) Sajnálom, hogy csupa magasz­taló és dicsőítő szavakkal nem tudok szolgálni, de azt hiszem, hogy azt maga a földmivelésügyi miniszter úr hozta elő, mikor ő száj- és fököröm­­fájásról beszélt. (Élénk derültség.) Lehetetlen tehát, hogy az itt, ezen a színpadon ne ismétlődjék. (Derültség.) amiért engem rendreutasítani nem lehet. (Zaj.) Hangsúlyozza ezután, hogy a színházi ügyeket tegyék át a kultuszminisztériumba. És az inten­­dánsi állást, melyre szükség nincs, töröljék. Az intendánsi állást a legszükségtelenebbnek, a legve­szedelmesebbnek, a legdeprimálóbbnak tartja. Meg­emlékezik az eddigi összes intendánsokról, műkö­désükről és kimutatja, hogy az intendánsok egymást fölváltó kertészek, de olyanok, hogy ha az egyik valamit ültet ma, azt holnap kilépi a másik, szóval, hogy az intendánsok valóságos Penelope-munkát végeznek, maga az opera pedig hasonlít ahhoz a fához, amelyet mindennap oltanak, megnyesnek, ép­pen e­miatt lehetetlen fölvirágoznia, el fog pusz­tulni, el fog senyvedni. Amint hogy úgy is van, az opera oly mélyre sülyedt, amennyire eddig még nem. Megmondja ezt a közönség is, amely már nem is látogatja az előadásokat. (Élénk derültség a bal- és szélsőbaloldalon. Nopcsa Elek báró fölkel helyé­ről. Fölkiáltások a szélsőbaloldalon: Már megy is!) Vajay István: Költözködik a kormánybiztos. Bartók Lajos: Nagyon sajnálom, hogy a kormánybiztos úr már­is távozási mozzanatokat hajt végre. (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) Nem úgy értettem, mintha a kormánybiztosi állás eltörlése mellett szólnék, hisz’ a kormánybiztos úr­nak állása sincs, csak ideiglenes szupplens; amikor valahol elemi csapások lépnek fel, ott a kormány­biztos nem hiányozhatik s már ez is mutatja, mennyire sújtva van elemi csapásokkal mindkét műintézet. Az intendáns urnák nem tetszettek az észrevételek, amelyek nem a kormánybiztos ellen, hanem az intendánsi intézmény ellen szóltak, de ez megfelel az ő szavajárásának: Nem tűrök ellent­­mondást. (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) Az intendáns úr azt szokta mondani, katona voltam, nem tűrök ellentmondást. (Zaj a baloldalon.) Még az hagyján, hogy ha csak alárendeltjeivel, vagy föjébe rendeltjeivel szemben mondja a kormány­­biztos úr, hogy nem tűr ellenmondást, hanem az a végzetes, mikor a művésznőkkel szemben mondja, hogy nem tűr ellenmondást. (Hosszantartó zajos derültség.) Nem tűr ellenmondást a kormánybiztos úr. Megtette ezt egy szegény szolgával, ki 17 éve szol­gálta a nemzeti színházat, egy öreg honvéddel, ki úgyszólván kegyelemből kapott jutalom fe­jében volt szolga ott, hol Nopcsa kormány­­biztos uralkodott, ki nem tűr ellenmondást. Ez az ember nem tudta a dörgést, az új szabályrendele­tet, felbocsátotta a színpadra egy primadonna férjét egy volt képviselőtársunkat. Ez az ember azonnal brevi­manu elüzetett a színháztól, ez ellen appelláta nincs. Méltóztassék a tisztelt Háznak azon türelmességi jelenet után, melyet itt tapasztaltunk megítélni, micsoda önkénynek van kitéve 2—3 száz művészcsalád, legelőkelőbb családok, legszegényebb emberek, művelt emberek, ily felelősségre nem von­ható önkényes eljárás folytán, melyhez fogható számtalan eset fordult elő. Nem szándékozom a kulis­szák mögötti dolgokhoz nyúlni. Ez nem a képviselőház elé való, hanem szólok arról, amit nem tett a kormánybiztos úr. (Halljuk! Halljuk!) Nem hozta rendbe a színházakat a második év alatt sem. És ha a kormány az intendánsi állást még most nem akarja­ eltörölni, akkor szüntesse meg a kormány­­biztosi állást és az intendánst nevezzék ki még a m­ultunális ünnepségek előtt. « Mit reprezentál az intendáns? A művészi depravácziót ? Ezt a lesújtó frivolizmust, amely be­lopódzik a nemzeti színház különben életerős, kipró­bált szellemi organizmusára, ezt reprezentálja a kormánybiztos úr, vagy az óriási defic­itet. (De­rültség és felkiáltások balfelől: Mind a kettőt!) és ha reprezentálni kell, hogy reprezentál az udvar előtt, hisz ez egy arisztokratikus intézmény. Az ilyen állás a múltba való, amelyet én nem tartok a mai demokratikus korba valónak. Vagy ha reprezentálni kell, akkor tessék more patrio és urnák lenni. Esz­­terh­ázy Miklós pl. azt mondta volna, ha a királyom a szintlázba jő, egy esztendei jövedelmemet, egy fájl milliót, áldoznék arra, hogy méltóan fogadhassam a királyt. A kormánybiztos úr pedig, ha a király színházba lő, azt mondja, kérek 2000 forint fiakkergeldet, hogy a király elé mehessek. (De­rültség a baloldalon. Mozgás jobbfelől.) Kifejti ezután, hogy az operaháznak nincs kö­zönsége. Egy nap — úgymond — a kormánybiztos azt mondta nekem: »Rossz a színházam, az opera, mert az én közönségem bőr zianer­ekből áll, a börzén pedig most krach volt*. (Derültség.) Én erre azt mondtam: »A börzén csak most volt a krach, de az operában már három hónap óta nincs egy börzianer sem*. (Derültség.) És ez így van, mert az operának ma csak kétféle közönsége van, egy ingyenes kö­zönség és másodszor egy olyan közönség, amelynek fizetnek, hogy az operában ott legyen és ezen kate­góriába tartozik a mélyen t. kormánybiztos úr is. (Derültség.) Abban a reményben, hogy a t. kormány ha­tározati javaslatomat szíves figyelmére fogja mél­tatni, leszek bátor azt felolvasni. (Olvassa.) Miután a nemzeti és a m. kir. operaszínházak intendánsi állása sem anyagi, sem adminisztrativ, sem reprezentatív tekintetekben nem szolgál e színházak előnyére, sőt sok tekintetben határo­zottan káros, hátrányos; azonkívül az általános kormányzati rendszerben, mely a felelősségen alapszik, autokratikus jellegénél fogva bele nem illik, az intendánsi állás eltörlendő, — amennyiben szükséges, — törvényhozásilag, a színházügy pedig a rendészeti kérdések kivételével mielőbb áthelyezendő a belügyi tárczából a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr tárczájába, mint kivá­lóan kulturkérdés». Van szerencsém határozati javaslatomat a t. Ház figyelmébe ajánlani. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbaloldalon.) Nopcsa Elek báró. Szerinte Bartók­ azért támadta őt, mert azt hiszi félve bocsánatot fog kérni, hogy nem annyi.

Next