Magyar Hirlap, 1897. január (7. évfolyam, 17-31. szám)

1897-01-17 / 17. szám

A MAGYAR HÍRLAP alkalmas mindenki, mint holmi útszéli elvek vagy meggyőződések megítélésére; ez a mélyebb belátás csak keveseknek adatott meg, s ezeknek befolyása s fon­­dorkodása vezérli a kormánypárti politi­kát. A közlegények kötelessége az enge­delmesség, a vezéreké a döntés. Hogy az ország nem közlegényeket választ, hanem képviselőket? Furcsa, hát váljon a had­seregben az ország állapítja-e meg, kinek mi a charge-ja? Mi köze ehhez az or­szágnak? • Valóban, az országnak mindehhez vajmi kevés a köze. Mert senki ennek az országnak a dolgával nem törődik, mindenki csak a magáéval vagy a maga kottériájával. Nem a legfényesebb czáfo­­lata-e ez azoknak a hajmeresztő pana­szoknak, melyekkel az ország állapotát festik? Mind e panaszok között roppant erősnek, épnek, biztosnak, boldognak és minden hiányosság nélkül valónak tud­hatják ezt az országot, mikor soha nem arról esik a szó, hogy akik hatalmon vannak, mit cselekedjenek, hanem mindig csak arról, hogy ki legyen hatalmon. S ha mégsem így volna, s ha az ország valóban nehéz gondok közt ver­gődne elviselhetetlen helyzetben ? Akkor mind a jelenségek egy nagy betegség tü­netei volnának, amelynek egyhamar nem is akadhat orvosa. Mert mindezeknek az ellenszere csak a hit, a meggyőződés és a közért való áldozatkészség lehetne. De a mai állapotokban ezeknek helye nincsen. A mi mai pártkörülményeink közt nincs párt, melyhez a független, meggyőződéses és a maga fejével gondol­­odó ember bátran hozzája csatlakoz­­atna, mert soha sem tudhatja, hogy a párt programmját mikor fordítja visszá­jára a párttaktika, s aki a meggyőződésé­vel párthűséget fogadott, mikor követel­nek tőle a meggyőződései ellen is párt­rabságot. Magyarországon ma a meggyő­­­ződés hajléktalan. S ezért tetszik előttünk ,mulatságosnak az a nagy tetszés, mel­­­lyel ma a tisztelt Ház a Győry Elek ne­logatással egy Bach-korszakbeli hivatalnok, akit Bezirkskomisszr­i létére a panaszos ember egyre nagyságolt. — »Én nem vagyok nagyságos, csak tekintetes.« — »Már kérem szépen, mondá az együgyű paraszt, erre mifelénk csak azokat szoktuk tekintetes urnák hivni, akit megbe­csülünk.« »­ De még szebben járt egyike a Schmer­­ling-korszakbeli Magyarország kanczellárjainak, kit a folyamodó polgártárs egyre kanczellista urnak czimezgetett. No no atyafi, mondó ő exczellencziája, én kanczellár vagyok, nem kan­­czallista. — No hiszen, még erre is rásegítheti ■ a jó Isten! fohászkodék kegyesen a jó paraszt. S úgy látszik, hogy a jó Isten meghallgatta a kívánságot. A sárosvármegyei táblabiró is szabad­kozott a méltóságos czim ellen, amivel az ins­­tans paraszt illetgette, mondván : mit ér titulus vitulus nélkül? — Mire a hízelgő paraszt azt mondá: »meg van te benned, uram, mind a kettő!« S a czimretartás megvan a legalsóbb rétegekig. Mikor Talpas János uramnak elkészíti a jegyző a bizonyítványát, nagy nehezteléssel mondja neki: — De már hát semmit se tesz a ne­vem elé? — Ugyan mit tehetnék oda ? — Hát legalább azt tenné oda: »néhai». Egy erdélyi méltóságos urnak még az összes rendelkezésünkre álló titulusok sem­mes fejtegetéseit kísérte. Mintha­­ biztatták volna: énekelj csak, szép holló— mi majd addig megesszük a sajtot! 1897. január 17. Budapest, január II. Jósika Samu báró távozása. E czim­­mel a M—g. a következőket írja: Jósika Samu báró, a király személye körüli miniszter tudo­mására hozta Bánffy Dezső báró miniszter­­elnöknek, hogy ott kívánja hagyni állását, és e távozási szándékához családi körülmé­nyeinél fogva feltétlenül ragaszkodik. A kor­mány Jósika báró utódjául Batthyány Lajos grófot, a volt fiumei kormányzót szeretné meg­nyerni. Apor László báró, Jósika báró állam­titkárja, szintén kombinációban van. A főrendiház e hónap 18-án, hétfőn dél­­délelőtt 11 órakor ülést, ezt megelőzőleg pedig érte­kezletet tart. A kvóta: Amióta a magyar országgyűlést feloszlatták, nem hallottunk erről a kényes kérdésről, jobban mondva, az e kérdés tárgya­lására kiküldött kvótabizottságokról egy szót sem. A mai szép tavaszi nap azonban kicsalta a medvét: az osztrák kvóta­bizottság ismét akc­ióba lépett. Mint ugyanis bécsi levelezőnk telefonálta, keddre, e hónap 19-ére újból ülésre hívták össze e bizottságot, hogy kidolgozza je­lentését, amelyet az az eddigi tárgyalások me­netéről az osztrák rajkszrnt elé terjeszt. Ezt a jelentést a képviselőház tagjai közt kiosztják, vitára azonban még nem kerül a dolog. A magyar kvótabizottság pedig alszik, azaz — pardon — még el van temetve. Mert az új képviselőház még nem választotta meg szo­morú kötelességének végrehaj­tására azt a testületet, amelynek nevét, belügyminiszteri en­gedélylvel, kvótafelemelő-bizottságra fogják vál­toztatni. Tíj osztály a közoktatásügyi mi­nisztériumban. Wlassics Gyula közoktatás­­ügyi miniszter a népnevelési ügyeket tárgyaló VI. ügyosztály keretében Vl/d alosztály elnevezéssel a felekzeti, községi, magán és társulati elemi iskolák, valamint az óvodák ügyeinek vitelére új osztályt szervezett, melynek vezetésével Kacskovics Mihály dr. miniszteri titkárt bízta meg. A képviselőház zárszámadási bi­zottsága Fest Lajos elnöklete alatt tartott mai­ ülésében tárgyalás alá vette a földmivelési tárcza 1895. évi zárszámadásait és a felmentés megadásá­nak javaslatba hozását határozta el. A szövetkezetek: Még e hónap folya­mán szélesebb körű ankét fog összehivatni az igazságügyminisztériumban a szövetkezetekről alkotandó törvény ügyében, amely ankét ta­nácskozásainak alapjául nagyobb terjedelmű,­ több száz szakaszból álló előadói javaslat fog szolgálni. A főrendiház bizottságaiból. A fő­rendiháznak két bizottsága tartott ma ülést: igazoló bizottság és a gazdasági bizottság. Az igazoló bizottság, melynek ülésén Szapáry Géza gróf el­nökölt, kiigazította a főrendeknek kinevezés, lemon­­­dások és egyes tagoknak képviselővé való választa­tásuk által megváltozott jegyzékét; a gazdasági bizottság pedig Tóth Vilmos elnöklete alatt meg­­­vizsgálta az 1896. év június 1-től ugyanaz év no­vember 30-ig vezetett zárszámadásokat és elhatá­rozta, hogy a zárszámadási felmentvény megadását fogja javaslatba hozni a főrendiháznak. voltak kielégítők, ő rangbeli társait úgy czi­­mezte, hogy: »mylord«. Egyszer aztán csak­nem botba ütközött e czimmel; egy falusi ura­ság, akit mylordnak czimezett, ráförmedt: »miért ki az ur buldoggnak ?« Ő persze, vala­hány buldoggot látott, azt mind mylordnak hitták, s azontúl semmi mylordot nem ismert. De hát mikor a szellem bajnokainál is kitörnek ezek a czim utáni epekedések . . Nem rég azt indítványozták a magyar lapok, hogy Liszt Ferenczet ki kell nevezni »zene­grófnak». Akkor aztán az analógia kedvéért meg kell tenni egy festőt »pemzli-bárónak« s egy írót »ludtoll-herczegnek«. S miért ne, ha jó ötleteiért megtehette Balaton-Füred a maga tréfa-virtuózát nemzet bárójának. A képviselőházban az a szokás, hogy ott mindenki per iu van — a buffetben. Némely­kor eszébe is jön az embernek Széchényi Ist­ván adomája, kinek a barátságával nagyon di­csekedett egy pesti bankár, «mi egészen ízére et cochon vagyunk egymással!» «Oh igen, mondá Széchenyi, én vagyok a ízére, ő meg a cochon» — Hanem benn a teremben nem járja a barátság, ott «Pinczehely képviselője» felel «Nagybarom képviselőjé»-nek per tisztelt előt­tem szóló úr, ha mindjárt testvérek volnánk is s ha meg a kaszinóban jönnek össze, már nem tudnak semmit a tegezésről. Ezért újabb időben az a czimezés lett felkapva az országgyűlésen, hogy ifjú, öreg, mind bátyámnak hívja egymást. Eleinte furcsa, ha nem aztán megszokja az em- ORSZÁGGYŰLÉS A tartalmatlan, üres és semmitmondó parlamenti szónoklatok korszakában — mert ez a korszak ilyennek jelentkezik és ilyen szó­nokok szereplése fogj­a megalkotni a korszakot — vogy egy régi és a mostani viszonyok között új hang csendült meg a Sándor­ utczai teremben. Győry Elek, a régi gárda egyik tagja mondott nagy beszédet és mintha friss levegő csapta volna meg az ember arczát, oly hatással vol­tak­ becsületes és igaz szavai, nemes fölhevü­­lése a nagy eszmékért, arczában tükröződő melegsége a meggyőződésnek. Tehetség, tudás, Hivatottság, értelem és tapasztalatok: mind­ezek rendelkezésére állanak Győrynek, aki a íHi parlamenti ember reutinjával és hivat­á­sá­­pjak magasabb szempontból való fölfogásával, külön ezek miatt is, feltűnnek ebben a kietlen, zord sivatagban, amelyet képviselőháznak ne­veznek. Győry első támadását a néppárt ellen intézte |s az igazmondás erejével robbantotta széjjel azokat a bombasztokat, amelyeket az újdonsült párt matadorai és közlegényei elhullajtanak mindenfelé. Azt mondja a néppárt, hogy híve a lelkiismereti szabadságnak, bajnoka a keresz­tény szellemnek és pártfogója a kis emberek­nek; nos hát, ha igazán ezek volnának a czéljai, ezek miatt nem kellett volna külön párttá alakulnia, ideáljaiért küzdhetett volna a Kossuth­­pád­ban is. Győry ennek kapcsán szólott a maga pártjáról, a Kossuth-pártról is, amelyet még mindig vádolnak a kormán­nyal való szövetség­­ge.. Miből, honnan merítik e vád anyagát ? Abból, hogy a Kossuth-párt megszavazta az egyházpolitikai javaslatokat? De hiszen ez a párt programmja volt mindig és ők megszavaz­ták­ a reformokat a hazának, alárendelvén a beit! "Különben az Alföldön régóta szokásban van és pótolja az «uram» czimet. Az‘«ur» czi­­mezést a jezsuiták hozták be Magyarországba; az *ur» és «uram» között nagy a különbség, mit megmagyarázott Arányi professzor a kis diáknak, akit előfogott az utczán, hogy mit visz? «Bort viszek Aszályi urnak» — «Mond­jad fiam Aszályi uramnak, mert csak neked urad és senki másnak.» Ezért az erdélyi kró­nikáitok együtt is használják a kettőt, ahol nagyon meg akarnak tisztelni valakit «az uram. A képviselők czimei tehát a követ­kezők: Te a buffetben, tisztelt előttem szóló a házban, bátyám a klubban, tisztelt honatyám, ha valami kollektára kell aláírni. Ha pedig a miniszterelnökhöz hívják ebédre, a meghívón nagyságos ur a czime. De hát mi jogon vagy te nagyságos ur! formed reám a szomszédom, aki ezt a czimet látja. Vannak rá igényeim. Először is most választottak meg tiszteletbeli zsidónak. — Elég volt neki, nem kívánta a a többi indokokat. Nemes faj vagyunk, valljuk meg az iga­zat. Demokraták vagyunk , csak a nálunknál magasabbakkal szemközt, arról pedig ki tehet, ha minden emberre nézve van még egy másik ember, akivel szemközt arisztokrata legyen. Már,­mint nemzet büszkék vagyunk. A minő mellékneveket a tótnak, a németnek, az oláhnak adunk, az minden egyébb, csak nem hizelkedés. 1848. március 15-kén mondta Ti­sza Kálmánnak a házmestere azt a nevezetes

Next