Magyar Hirlap, 1897. február (7. évfolyam, 32-59. szám)
1897-02-01 / 32. szám
■/ Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Honvéd utcza 4. A kereskedelmi akadémiával szemben. VII. évfolyam, 32. szám. Főszerkesztő : Felelős szerkesztő: HORVÁTH GYULA. FENYŐ SÁNDOR: Hétfő, február ! Egész ének 4, félévre 7,V. évre 3 frt 50 kr. egy Inka 1.20 Egyes szám ára: helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Isten és haza nélkül. «Isten nincs, haza nincs.» Ezt hirdették a földművesek mai kongresszusán; a dolog nem uj: jelszava és még inkább tartalma ez a nemzetközi szocziáldemokrácziának, az uj csak az, hogy ezt a jelszót, ezt az elvet magyar földmivesek, Magyarország földjeinek munkásai hangoztatták fővárosunkban. Kenyér kell nekik, meg akarnak élni; az istenre való hivatkozással és a hazaszeretet ápolásával ők jól lakni nem tudnak, ők tovább szenvedni nem képesek.Akik megtartották ezt a földet a magyarnak, hirdetik, hogy Magyarországot már nem tarthatja fenn az, ami ezer esztendeig ekszisztencziájának alapja volt: a hit és a hazaszeretet. Idáig jutottak a magyar földmives munkások. Ki csodálkozik ezen? Senki,aki tudja és aki látja, hogy Magyarországon a demokráczia csak a papiroson, csak az újságok hasábjain van meg. Ámbár tévedünk, van demokráczia a parlamentben is, hiszen hallottuk Perczel minisztertől a minapában, hogy ő nem fél az agrárszocialistáktól, hiszen hallottuk, amit Tallián, a volt főispán mondott, hogy a sajtót kell megrendszabályozni és hallottuk azt is, amit Csongrád vármegye gazdasági egyesülete kivánt a minisztertől, hogy a munkások gyülésezési joga korlátoztassék. Ez talán csak demokráczia? Mert a mai definícziók szerint a demokráczia abban nyilvánul, miként lehet megfélemlíteni az elnyomottakat, s megrendszabályozni, jogaikból még jobban kifosztani a gyámoltalanokat és a védteleneket. Arról, hogy ezeknek a munkásoknak, az ország hű lakosainak igaz sérelmeit hogyan lehetne orvosolni, megélhetésüket miként lehetne biztosítani és boldogulásuk érdekében mit lehetne cselekedni — arról sem a kormány, sem a társadalom nem beszél. Ma ők beszéltek tehát erről, és beszédeikből kitűnik, hogy nagyon is itt van már az ideje annak, hogy történjék az érdekükben döntő törvényhozási intézkedés, ha azt nem akarjuk, hogy az internaczionalizmus a legszélesebb rétegekben rohamosan s visszatartózhatlanul hódítson. A miniszter kijelentette, hogy ő nem fél. Nekünk, bevalljuk őszintén, ennyi bátorságunk nincs, és mi igenis félünk, hogy ha a kormány és a parlament megmarad mostani indolenéziájában, a legveszedelmesebb felforgatásra meg van teremtve a biztos talaj. Budapest, január 31. A bécsi tanácskozások, A félhivatalos Bud. Tud. jelenti Bécsből: Bánffy báró miniszterelnök, Lukács dr. pénzügyminiszter és Bánréi Ernő báró kereskedelemügyi miniszter ma este Bécsből Budapestre visszaérkeztek. A miniszterelnököt és a pénzügyminisztert a király a déli órákban kihallgatáson fogadta. Lukács dr. pénzügyminiszter elutazása előtt Bilinski lovag osztrák pénzügyminiszterrel hosszasabban tanácskozott. Popovics dr. miniszteri tanácsos a bankalapszabályok letárgyalása czéljából Bécsben marad. Az ezekre vonatkozó tanácskozásokat alkalmasint csak az osztrák-magyar bank rendes közgyűlése után fogják végleg befejezni. Városy interpellácziója. Szegedről jelentik, Városy Gyula kisteleki plébánosnak Tergina Gyula szegedi tanfelügyelő ellen tegnap tett országgyűlési interpellátiója ott még a függetlenségi pártiak körében is nagy visszatetszést keltett, mert Terginát mindenki egész más embernek ismeri, mint amilyennek Városy bemutatta; az, hogy felügyelete alatt álló tanítókat politikai hitvallásuk miatt üldözik, épenséggel nem igaz. Szoczialista földmivesek kongresszusa. — Saját tudósitónktól. — Az ország minden vidékéről a fővárosba sereglettek ma a szoczialista földmivelő nép képviselői. Lehettek vagy százan, egytől egyig érdekes alakok. Kora gyermekségükben munkába fogták őket, nem igen koptatták az iskolapadot s mégis ma mint kész szónokok állottak elő, hogy elmondják minden egyes vidéken mi a baj és megvitassák, hogy milyen módon lehetne ezeken a bajokon segíteni. Többnyire magyarok és jórészt az Alföldről valók. Azt mondják, ott legnagyobb a nyomorúság, az aranykalásztól ékes ronaságokon! Ott legnagyobb az elnyomatás, ott legnehezebb az élet, mert sok a hatalmas úr, akinek legkisebb gondja sem az, hogy a szegény földmivelő népen segíteni kellene valamiképen. Ezt kesergik, ezt panaszolják százegy variáczióban. Harczot üzennek a tőkének, amely elnyomja őket, szövetséget akarnak létesíteni azok ellen, akik ellenük szövetkeztek. A szónokok, — mert egytől-egyig azok — élénken, temperamentumosan hirdetik ezt. Nem válogatják a szavakat, ami különben nagyon is nehezükre esnek, mert mást mondanának, mint amit éreznek, gondolnak. Néhányan keservesen panaszkodtak, hogy gyermekeiknek nincs kenyerük, nem járathatják őket iskolába, mert az uradalmak, amelyek részére úgyszólván ingyen dolgoznak, még robotot is kell adniok, ha nem akarják, hogy elbocsássák őket. Egyik-másik dicsekszik vele, hogy nem ismeri el hazájának Magyarországot. Hiszen nem törődik velük, nem segélyezi, nem ápolja őket ez a föld. A nemzetköziségben keresik a boldogulást és mégis szükségét látván némi mentegetődzésnek, előhoznak néhány konkrét esetet. Szóba hozták a csanádmegyei püspököt, aki azt a földet, amit a fölbirtokosoknak 12 forintért ad holdjával, a szegény népnek 25—40 forintjával adja árendába. De akkor is csak olyan földet ad, amely nem terem semmit. A hódmezővásárhelyiek az alföldi kivételes állapotról beszéltek, erről azt mondották, hogy ez nemcsak hogy nem szünteti és fojtja el a szoczializmust, hanem még növeli és erős lebíti. Szóval a nagy nyomor okát a gazdasági viszonyokban amelyeknek megjavítására szerintük csak a szocziáldemokráczia törekszik. Felhívták tehát elvtársaikat, hogy ne engedjék magukat a zászlótól eltántoríttatni, hanem kövessék azt és a szocziális eszmét oltsák be gyermekeikbe is. Mert ha ők nem is veszik hasznát a szocziáldemokrácziának, hasznát veszi a jövő nemzedék: gyermekeik és unokáik. Ne hallgassanak a burzsoáziára, amely pártokra szereti őket osztani; elnevezi őket agrár-szocziálislistáknak, iparos szocziálistáknak és isten tudja minek, csak hogy zavart teremtsen közöttük. Vallják magukat mind nemzetközi szocziáldemokratáknak és ne engedjenek elvükből egy hajszálnyit sem, még akkor sem, ha a börtön nők mind velük lesznek telve. A kongresszus tanácskozásáról alábbi részletes tudósításunk számol be: Pfeifer Sándor elnök pontban nyolcz órakor nyitotta meg a tárgyalást, amely azután eltartott egy huzamban délutáni két óráig. Megnyitó beszédében az elnök elmondotta, hogy a kongresszust a ualti évben megtartott pártkongresszus határozatából hívták egybe. Azután üdvözölte az egybegyűlteket és arra kérte őket, ne tegyenek külömbséget az ipari munkás és földmivelő munkás között, hanem tekintsék azokat is testvérüknek, olyan testvérnek, aki velük küzd a kapitalizmus, a kizsákmányolás ellen. Kérte a kongresszust, hogy vizsgálja meg a mandátumait a küldötteinek és válassza meg a különböző bizottságokat. Elnökké Rigó Jánost és Orbán Pált ajánlotta, mire a pártvezetőség részéről is beválasztották elnöknek: Pfeifer Sándort, Bokányi Dezsőt és Rády Sándort. Csak ezután került tárgyalásra a napirend első pontja: „Jelentés a földművelők helyzetéről,” IJrbán Pál czeglédi földmives volt az első előadó. Elmondotta, hogy az a nagy szám amelyben a küldöttek összejöttek, fényesen megszáfolja azt a hitet, hogy Magyarországban nincsenek szocziáldemokraták. Majd a czeglédi munkások helyzetét vázolta és azt mondta, hogy környékükön nemcsak a munkások, hanem a kisbirtokosok helyzete is napról-napra rosszabbodik és a tönkremenő kisbirtokosok folyton szaporítják a munkások számát. Persze ezek a munkások a legnagyobb nyomorban vannak. Családjaik, mint koldusok rongyokban járnak, gyermekeiket nem járathatják iskolába és vérző szívvel kell nézniök, mint válnak műveletlenségekben az emberiség salakjává. Az alföldi mozgalom okairól és keletkezéséről beszélt azután. Hiába igyekezett a hatalom a mozgalmat elfojtani, hiába zárta be az egyleteket, hiába hurczolták börtönbe a mozgalomban résztvevőket. Nem használt semmit, mert az igazi bűnösöket nem zárták be, ezek pedig a hatalom emberei. Az erőszak minden nemét kipróbálták, hogy ezer meg ezer ember szeretett volna a bebörtönözöttek sorsában osztozkodni. A párt bizalmi férfiainak a legnagyobb munkaidőben hetenként két-három napott is kellett tölteniök a szolgabírói hivatalban, de a mozgalmat így sem tudták elnyomni. A legutóbbi képviselőválasztásokról szólt ezután, amelyen ők mindent elkövettek, hogy zászlójukat diadalra vigyék s hogy ez nem sikerült, nem az ő, hanem a hatalom szégyene. Azzal végezte beszédét, hogy ők nem követelnek semmi jogtalant, hanem csak a magukét. Simon János terjesztette be utána az igazoló bizottság jelentését, amely szerint a kongresszuson negyven község hetven küldöttel van képviselve, de több küldött még nem érkezett meg. A következő szónok Szabó Antal zentai földműves volt. A maga és családja bajait mondotta el bőbeszédűen és kijelentette, hogy az ő nyomorúságához hasonló a többieké. Utána a második zentai küldött Fembik Ferencz beszélt, aki elmondta, hogy Zentán több ezer munkanélküli van, akikkel hallatlanul bánnak a hatóságok. Ha egy csapat összeáll, hogy munkakeresésre induljon, a rendőrkapitány szétzavarja őket, nem szabad megállniok azon az uton, amelyet ők készítettek és amelynek ssár8mEa& 8 alértk