Magyar Hirlap, 1897. július (7. évfolyam, 180-210. szám)

1897-07-01 / 180. szám

Budapest, 1897 VII. évfolyam; 180.­szám 7 fejy Csütörtök, Julius I Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Honvéd-utcza 4. ; Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: I Egész évre 14, fétévre 7,10 évre 3 trt 50 kr. egy hóra 1.20 A kereskedelmi akadémiával szemben. HORVÁTH GYULA: FENYŐ SÁNDOR- Egyes szám­ára: helyben 4 kr. vidéken 5 kr.s Táviratozás drót nélkül. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — — Klupáthy Jenő dr. műegyetemi magán­tanár, kinek neve ismeretes már olvasó közön­ségünk előtt, mint a Röntgen-féle kísérletek is­mertetője, ma egy újabb nagyérdekü és fontos­ságú találmányt mutatott be nagyszámú és elő­kelő közönség jelenlétében. Ez a találmány pedig nem jelent kevesebbet, mint hogy nagyon rövid idő múlva a távirat és hang továbbítására a föld feletti és alatti áram (drót) vezetékek egészen feleslegessé fognak válni, s elegendő lesz két egymással értekezni kívánó egyén részére, egy-egy oscillátor- és co­mtor-készülék és az eddig ismeretlen nevű gépeket villamos erővel ellátó áramfejlesztő telep. A nagyérdekű felolvasást, melyet Dániel Ernő báró miniszter, Vörös László államtitkár, Otzl miniszteri tanácsos, Csőke osztálytanácsos és még számos, nagyobbára műszaki előkelő­ségből álló közönség hallgatott végig, röviden a következőkben ismertetjük olvasóinkkal. Mint általában tudva van, a fény, a hang, a villamosság rezgés és e rezgéseket a legkülön­bözőbb anyagok, mint pl. levegő, víz, föld, fém, stb. közvetíthetik. A villamosság továbbítására egy bizonyos irányban a közönséges vas-dróthuzal szolgált a földdel egyetemben, oly módon, hogy a villamos áram a föld közvetítésével válik Bü­low ur és Európa. Mióta Szerbia a csöndes országok sorába került, a hatalmas Németország váltotta föl érdekességre. Mintha a tele­­gráfot csak azért találták volna föl, hogy mindennap uj kormányváltozások hitét hozza Berlinből. Az ellenpápák s ellenkirályok idejét juttatják eszünkbe Németország legeslegújabb történetei: a német politika sakkjáték a hirtelenkedő császár és a ravasz Bismarck között, s a játéknak a parasztok adják meg az árát, a miniszterek. És bármilyen hatalmas és döntő befolyású ország is a német biro­dalom, túlságos gyengének becsüli a vi­lágot, aki azt hiszi, hogy az menten ki­hibban a sarkaiból, mihelyest Berlinben eg­gyel több a félrelökött exczellencziás bábok száma. Meg kell gondolni, hogy a nagy Bismarck bukása óta a német minisz­terek nem státusemberek többé, csak hivatalnokok, s ő is, amíg kormányon volt, csak egy státusembert tűrt meg Porosz­­országban és a birodalomban: saját ma­gát. Ami a nagy Reich-mk európai vo­natkozásait illeti: köztudomású, amit Bis­marck már­ számos esztendők előtt meg­jósolt, hogy Vilmos császár saját maga lett az igazi kanczellár s az igazi külügy­miniszter — s hogy az ő akarata eszkö­zéül kit szemel ki, az a világra nézve csak annyiban fontos, amennyiben ez eszköz természetéről a mester szándékaira lehet visszafelé következtetni. De siessünk megállapítani, hogy ez a következtetés majdnem teljesen lehetetlen és értéktelen, mert a császár emberei majdnem kivétel nélkül ama kaucsuk-emberek közül valók, akik olyan alakot öltenek, amilyenekké az erős kéz formálja őket. Hidegen nézve a mai német válsá­got, ennek alig van európai jelentősége. Akármilyen érdekes is legyen a jövő em­bereinek Bismarck herczegnél való tisz­telgése, a mostani események nem a Bismarck politikájának, csak a Bismarck intrikájának a diadalmai. Intrikával pe­dig már asszonyok is győztek fejedelmi udvaroknál és csel­szövén­y csak személye­ket buktathat meg, nem irányokat. Az egész újabb német politikának gerincze az agg Bismarck gyűlölete Bötticher porosz miniszter ellen, akit az ősz junker nem egész ok nélkül gyanúsított azzal, hogy része volt az ő bukásában. De még ha nem is így volna, az agg her­­czegnek már az is elég, hogy ez az ő kreatúrája nem követte őt a semmiségbe. Ez az indus férjek hatalmi egoasmusa, amely megköveteli, hogy az asszony égettesse el magát az ura ravata­lán. Bötticher úr azonban élni akart, s ezt Bismarck nem tudta neki megbo­csátani­. Azt a hatalmas géniuszt, amely világokat teremtett, arra fordította, hogy ezt a sima kis embert megfojtsa vele. Nyolcz esztendeig tartott ez a küzdelem, melyben a sima angolna mindig kicsú­szott a vasmarok szorításából s nem egy elektromos ütéssel boszantotta az ő hara­gos üldözőjét. Végre sikerült megfojtania; Bötticher úr tegnap beadta a lemondását. Ez fájhat neki s jól eshet Bismarcknak — de mi köze ehhez a világtörténetnek? Ez csak olyan inczidens, mint mikor a klastromba vonult ötödik Károlynak sike­rült akarata szerint járatnia valami reni­tens órát. Az óra úgy mutatta az időt, körfolyammá, amennyiben az alkalmazott huzal mindkét vége a földbe í vezettetik le. Hogy itt magában, a földben, mily úton és módon találja meg az egymástól 1000 mért­földekre fekvő végpontok között a villa­mos áram az összeköttetést, ez még máig jó­részt megoldatlan probléma, mindazonáltal ez vezette a természettudósokat ama rövid idő előtt megkezdett kísérletekre, hogy vajjon lehet­séges volna-e a­­ sodronyhuzat kizárásával csakis a föld, víz és levegő közvetítésével egymástól távol fekvő pontok között villamos érintkezést létesíteni ? Ez volt az egyik ki­indulási pont, a másik pedig az, amit hang­villákkal lehet legegyszerűbben illusztrálni, t. i. a rezonanczia, a velehangzás vagy velerezgés — ami úgy keletkezik, ha két egyforma hangvilla közül az egyiket megütjük, úgy annak elhall­gattatása után az érinthetlen hangvilla zöng, mivel a levegő által közvetített hanghullá­mokat átveszi és így maga is rezgésbe lővén, hangot ad. Ez a vele hangzás vagy velerezgés nem csak a hangnál­, fénynél, hanem a villamos­ságnál is észlelhető volt, mit az előadó Klupáthy dr. egy igen érthető és érdekes kí­sérlettel mutatott be. Két egymás mellett levő egyenlő nagyságú fémkorong között villamos szikrákat ugratott által, minek következtében az ezektől teljesen elszigetelt, de az előbbiek­kel ugyanegy méretű és anyagú koronánk ahogy a nagy urnak tetszett — de mit tángálta ez az idők folyását ? Bemutatkozhat Bülow ur százszor a vén herczegnek, az mindaddig nem fogja jónak ítélni a német politikát, amíg nem az ő Herbert fia csinálja. S a békét sze­rető, kereső és üldöző német császár rá­kényszerítheti százszor az ő barátságát a renitens agg emberre: ő maga fogja százegyedszer visszaszívni, mihelyest az ősz Bismarck ellenkezik az ő politikájá­val. A béke kedvéért miért ne váltogassa a császár az ő embereit, mikor az ő czéljai számára höchste Würstigbek, Miguelnek, Marschallnak vagy Bülownak hívják-e azt az embert, aki lángész, amig vele egyet vall, és szamár, ha neki ellent­mond? A német politika útjait, amennyi­ben azt személy határozza meg, csak a német császár személyes hajlandóságai fogják meghatározni. Ezek pedig befelé gőgösek, erőszakosak és maradiak, kifelé békések, tisztességesek és őszinték. Ez lesz Németországnak belső és külső poli­tikája, akárkik is a miniszterek. S akik most elköltözött miniszterek beleiből jósolgatnak vihart és veszedelmet, ne feledjék, hogy a politika útjait nem­csak személyek akarata szabja meg, ha­nem az erőviszonyok aránya is. Akár­kicsoda is a német császár, a porosz junkerség uralmát s a német szoczializ­­mus előnyomulását nem törheti meg, leg­feljebb harczban állhat velük. Ezek Né­metország fejlődésének és gazdasági viszo­nyainak az eredményei. S éppígy, épp a német császár hajótörött kísérletei mutat­ják, mennyire nem változtathat a császár jóindulata a francziák boszúvágyán, a császár haragja az angoloknak a koló­között szintén villamos szikrák ugrottak át s így a villamos rezonanczia létezése még a laiku­sok előtt is érthetővé vált. E kísérlet alapján készetek el a villamos oscillátorok, melyek két egymástól pár milli­­méternyire fekvő egyenlő nagyságú fémgömb­ből állanak, melyek egy üvegcsőbe vannak helyezve és a köztük levő űr a villamos szikra biztosabb vezetésére folyékony vaselinnel van kitöltve. Ezek után az a kérdés merült fel, hogy két egymástól nagy távolságra elhelyezett ily készülékben (oscillátorban) a rezonanczia alap­ján előidézett villamos szikrákat mily módon használhassák fel érthető hang vagy írás-jel előidézésére ? Ez a kérdés me­goldást nyert oly alapon, hogy bármiféle fémpor (pl. ezüst) két vezető között, mint szigetelő szerepel, akár csak az üveg vagy gyanta, mindaz ideig, míg a közel­ben tőle elszigetelve villamos szikrát nem ugratnak át, mely esetben a fémpor úgy helyezkedik el, hogy mint veze­ték szolgál és az általa.. .ffi^siskított sodronyok között állandó áram jur addig, mig rázás vagy egy^JȘerige ütés kö­vet­keztében a fémpornak e tisztgjjdonságát, peta* rizáczióját meg nem szüntekj&k. țyb -<j| Az ily alapon készitett szkökrteltalálója után colieror-mik nevezték cd és áll egy <és •- szerű üvegcsőből, melybe list Mai számunk IS oltsál.

Next