Magyar Hirlap, 1897. augusztus (7. évfolyam, 211-241. szám)

1897-08-01 / 211. szám

Vasárnap, augusztus I. Budapest, 1897. Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Honvéd-utcza A kereskedelmi akadémiával szemben. VII. évfolyam, 211. szám. főszertentő: HORVÁTH GYULA. Felelős szerkesztő:­­­ FENYŐ SÁNDOR. Egész évre 14, félévre 1,10 évre 3 trt 50 fcr. egy hóra 1,20 Egyes szám­ára: helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Válasz a gyenge szivü levelére. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — Kisasszony, mély alázattal vagyok a szol­gája és nagyon természetesnek találom, hogy a világ két s nehány ezer millió embere közül éppen hozzám fordul tanácsért. Ha ke­gyednek gyenge szive van — és az van bizonynyal, bár így is írja alá magát — nem kemény többé az én szivem sem és örülök a szerencsének, hogy folyó munkáimat megsza­kíthatom, a magam sürgős dolgait elhanya­golhatom és én, aki egészen rövid levelek meg nem írása miatt többször, csaknem becstelen lettem — irok önnek, az idegennek, hosszú, hosszú levelet. Pedig azt se tudom milyen a szeme színe, azt hiszem kék, ahogy a nagy betűket írja, abból sejtem, hogy kék és hogy a kis és a nagybetűk egy része elmosó­­­­dott és összefolyt, azt sejtem sürü pillái alól sok könyv folyt, kedves és megható levelének­­ mind a nyolcz oldalára. És mért irt nekem, mondja meg mért éppen nekem irt. Talán tudja — és honnan tudhatja? — hogy nekem is volt valamikor­ ­ Epilég. A rossz lelkiismeret sem lehet buz­góbb a jóvátételben, mint amily lázas sietséggel tárgyalt le ma a ház egymás­után három javaslatot is. Pedig, úgy gon­doljuk, különösen az ellenzéknek nem jóvá tenni, csak pótolni valója van; a taktikája lehetett hibás, de a szándéka is, az eljá­rása is épp olyan tiszta volt, mint amily tiszta lelkiismerettel tekinthet vissza a háborúra éppúgy, mint a békekötésre. Igaza van Eötvös Károlynak: nem az el­lenzéktől kell megvédeni a parlamenta­rizmust ; az ellenzék védte meg a parlamentarizmust; ami kevés kár esett, az vele jár minden hadjárattal, s az el­lenzék kötelességtudását csak az a loja­litás múlja felül, mel­lyel amit lerontott, maga segít fölépíteni. így végeztek ma általánosságban a czukorprémiummal, így a szeszkontingen­­tálási egyezmén­nyel, mind e két dolog­ban az ország nagy és sürgős gazdasági érdekeinek téve eleget. így szavazta meg a képviselőház a magyar államvasutak beruházásaira szükséges százhuszonhárom milliós kölcsönt is, amelynek hogy a fon­tosságát átértsük, elég arra az óriási változásra gondolni, melyet a modern közlekedés a világ gazdaságában, politi­kájában, kultúrájában és hatalmi viszo­nyaiban megteremtett Nekünk magya­roknak, akik három évtized alatt három század mulasztásait tettük jóvá, a ma­gyar renaissance legfőbb hagyománya­képpen fekszik szívünkön a magyar köz­lekedés ügye, — s mint ahogy Széchenyi István hidakkal,utakkal, hajókkal és fo­lyamszabályozásokkal fogott a megterem­tésébe annak a Magyarországnak, amely nem volt, hanem lesz: most, hogy ez­ a Magyarország már megvan, a közleke­dése ereit úgy kell ápolnunk, mint ahogy a vérünket tápláljuk és gondozzuk. Százhuszonhárom millió forint sok pénz — de nem sok ahhoz a rendelte­téshez képest, amelynek szánták. Végre is a magyar államvasutak Európa előtt egyik legfőbb büszkeségünk, mint ahogy a múlt nyáron itthon, az idén Brüsszel­ben igaz lelkesedéssel bámulják a kiállí­tását, s éppen a szakértők a legigazabban s a leglelkesebben. Az a közlekedési politika, amely a gazdaságunk e nagy instrumentumait ily tökéletességre emelte, s oly rövid idő alatt a kultúrának annyi válaszait és akadályait ledöntötte, meg­érdemli és megéri, hogy bármilyen áldo­zattal is megváltsuk és megmentsük attól az eredendő fogyatkozásától, amely végre is az életébe került volna. Az ilyen ha­talmas építménynek nem szabad homo­kon épülnie: ezt hihettük elejétől fogva — s nagy elégtételünk, hogy hosszas vonakodások, keserű húzódozások, de még keservesebb tapasztalások után a vezérlő politika is erre a belátásra tért. Százhuszonhárom millió nagy pénz, de nem nagy lec­kepénz azért a tanul­ságért, mely a magyar államvasutak tör­ténetéből az ország számára megmarad, hogy a legnagyobb erőnek, a legnagyobb önbizalomnak s a legjobb szándéknak sem szabad erőszakosan, kellő előkészí­tés, higgadt megfontolás és bölcs körül­tekintés nélkül nekivágtatnia még a leg­­boszantóbb akadályoknak sem. A közügy az a tér, amelyen a briliáns cselekedet­től a szemfényvesztésig, az energiától az egészen hasonló szívtépő ügyem, amely ha még egyszer ismétlődhetnék, én volnék a legboldo­gabb halandó, vagy halott, az egész föld törté­netében. Én is feküdtem negyven fokos házban, lakókkal zsúfolt házban, nyomorult legényszál­láson. Folyton búcsúztam az élettől és egy leánytól, aki akkor engem nagyon, nagyon sze­retett. De csak távol­létében búcsúzhattam tőle, karcsú dereka helyett az izomba szalma­­derekaljat ölelhettem és friss ajkai helyében az agyonkínzott, össze-vissza gyűrött párna csücs­két csókolhattam csupán. Azt hittem, megha­lok, az orvosok biztattak és vigasztaltak, mint ha azt mondanák: «Más is meghalt már, sok billió ember, kifejezhetetlen számú más élő­lény; lsz az nehéz, mert előszörre történik, az egyén próbálatlan, de meg lehet szokni!» Elvándorolni e földről, amikor titkos kedvesed van: iszonyú és édes gondolat. Bizo­nyos keserű büszkeség, valami különös elég­tétel érzése szállt meg, amikor arra gondoltam, hogy ime én minden pillanatban elhagyhatom alakomat és akit hátrahagyok kedvesemnek az egy rut­váz, egy ijesztő, merev kadaver, akit ha megpillant, összeborzad, bár egy kis idővel , előbb imádta és csókjaival borította a keze­erőszakosságig, és ilyen módon a fönsé­­gestől a nevetségig s a sikertől a csődig csa­k egy a lépés. Kis híja, hogy ezt a lé­pést meg nem tettük, s ettől, utolsó órá­ban, valóban a nemzetünk hagyományos józansága óvott meg. Ez a becses tulajdonságunk hozta létre azt a békét is, melynek szelíd fé­nyében ugyan nem kevesen járnak-kelnek komoran, mintha az orruk vére folyna, de nagyban és egészben kell hogy min­denkit kielégítsen, mert az országot ki­elégíti. Véletlen találkozás, hogy a nagy hadjárat zavarosából is ugyanolyan ta­nulságok üllepedtek le, mint amilyenek­kel lépten-nyomon szolgál az élet az el­fogultságnak. Minden következő kormá­nyok és többségek megtanulhatják, hogy nem jogos, mert czélszerűtlen s nem okos, mert sikertelen dolog ötletszerűen, dolgozni és kormányozni; nagy jelen­tőségű intézkedéseket meglepetésül tarto­gatni, megkérdezés, megfontolás, meghall­gatás nélkül, a hatalom formális jogára támaszkodva, erőszakosan sózni és eről­tetni rá az országra. Egyebekről nem szólva: ez nem is méltó önérzetes politikusokhoz, akiknek bízniok kell a politikájuk propagáló erejében, ha el akarják hitetni, hogy ők bíznak az üdvös voltában. De még ezt sem tekintve: az erőszak egyszerűen nem használ; hosszas kerülőkkel, nagy fárad­sággal és még több veszteséggel jut csak el annyira — és jó, ha annyira jut — amennyire a békés és lojális politika. Mit várhatnak az olyan alkotástól, amely születésekor magán viseli az alkotm­ány­­talanság bélyegét — és tekintélyt, bizo­dalmat és lojalitást, ami nélkül kormány ujja körmeit is. Biz’ úgy kisasszony, a ha Mari engem nagyon szeretett, csaknem úgy mint kegyed — a maga halálos betegét. Egy pillanatra most leteszem a tollat, megsimogatom a homlokom. Én vagyok-e én, a mai vagyok-e vagy a régi énem tért vissza? 1 Csudálatos illúzió — valahogy tolakodásnak ne vegye — úgy képzeltem, mintha az ön esete engem igen is érdekelne, mintha én lennék a maga nagy betege, akit nem szabad meglátogatnia, mert kegyed leány, aki nem mehet a legény szállására, mégha az a legény titkos vőlegénye, ezer csókkal eljegyzett, el­választhatatlan jegyese. De a világ és ami még tőbb, a mama nem tud róla és nem szabad megtudnia senkinek, igen sokáig, leg­alább addig nem, míg a szegény fiatalember leszolgálja az egy évét, reményiem, a huszár­­ságnál, vagy legalább is a vártüzéreknél. Sirt az én leányom is egész napon át, éppen mint kegyed. És lefeküdt az ágyba, éppen mint kegyed, hogy beteg legyen, hogy meghaljon, éppen mint ő, — mint én. Gyümölcs­idény volt akkor is és az én drága kis höl­gyem — amint utóbb bevallotta — nehezen bár lemondott az evésről. Mert hogy mindjárt mai számunk 24 extra!

Next