Magyar Hirlap, 1897. augusztus (7. évfolyam, 211-241. szám)
1897-08-01 / 211. szám
Vasárnap, augusztus I. Budapest, 1897. Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Honvéd-utcza A kereskedelmi akadémiával szemben. VII. évfolyam, 211. szám. főszertentő: HORVÁTH GYULA. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Egész évre 14, félévre 1,10 évre 3 trt 50 fcr. egy hóra 1,20 Egyes számára: helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Válasz a gyenge szivü levelére. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — Kisasszony, mély alázattal vagyok a szolgája és nagyon természetesnek találom, hogy a világ két s nehány ezer millió embere közül éppen hozzám fordul tanácsért. Ha kegyednek gyenge szive van — és az van bizonynyal, bár így is írja alá magát — nem kemény többé az én szivem sem és örülök a szerencsének, hogy folyó munkáimat megszakíthatom, a magam sürgős dolgait elhanyagolhatom és én, aki egészen rövid levelek meg nem írása miatt többször, csaknem becstelen lettem — irok önnek, az idegennek, hosszú, hosszú levelet. Pedig azt se tudom milyen a szeme színe, azt hiszem kék, ahogy a nagy betűket írja, abból sejtem, hogy kék és hogy a kis és a nagybetűk egy része elmosódott és összefolyt, azt sejtem sürü pillái alól sok könyv folyt, kedves és megható levelének mind a nyolcz oldalára. És mért irt nekem, mondja meg mért éppen nekem irt. Talán tudja — és honnan tudhatja? — hogy nekem is volt valamikor Epilég. A rossz lelkiismeret sem lehet buzgóbb a jóvátételben, mint amily lázas sietséggel tárgyalt le ma a ház egymásután három javaslatot is. Pedig, úgy gondoljuk, különösen az ellenzéknek nem jóvá tenni, csak pótolni valója van; a taktikája lehetett hibás, de a szándéka is, az eljárása is épp olyan tiszta volt, mint amily tiszta lelkiismerettel tekinthet vissza a háborúra éppúgy, mint a békekötésre. Igaza van Eötvös Károlynak: nem az ellenzéktől kell megvédeni a parlamentarizmust ; az ellenzék védte meg a parlamentarizmust; ami kevés kár esett, az vele jár minden hadjárattal, s az ellenzék kötelességtudását csak az a lojalitás múlja felül, mellyel amit lerontott, maga segít fölépíteni. így végeztek ma általánosságban a czukorprémiummal, így a szeszkontingentálási egyezménnyel, mind e két dologban az ország nagy és sürgős gazdasági érdekeinek téve eleget. így szavazta meg a képviselőház a magyar államvasutak beruházásaira szükséges százhuszonhárom milliós kölcsönt is, amelynek hogy a fontosságát átértsük, elég arra az óriási változásra gondolni, melyet a modern közlekedés a világ gazdaságában, politikájában, kultúrájában és hatalmi viszonyaiban megteremtett Nekünk magyaroknak, akik három évtized alatt három század mulasztásait tettük jóvá, a magyar renaissance legfőbb hagyományaképpen fekszik szívünkön a magyar közlekedés ügye, — s mint ahogy Széchenyi István hidakkal,utakkal, hajókkal és folyamszabályozásokkal fogott a megteremtésébe annak a Magyarországnak, amely nem volt, hanem lesz: most, hogy ez a Magyarország már megvan, a közlekedése ereit úgy kell ápolnunk, mint ahogy a vérünket tápláljuk és gondozzuk. Százhuszonhárom millió forint sok pénz — de nem sok ahhoz a rendeltetéshez képest, amelynek szánták. Végre is a magyar államvasutak Európa előtt egyik legfőbb büszkeségünk, mint ahogy a múlt nyáron itthon, az idén Brüsszelben igaz lelkesedéssel bámulják a kiállítását, s éppen a szakértők a legigazabban s a leglelkesebben. Az a közlekedési politika, amely a gazdaságunk e nagy instrumentumait ily tökéletességre emelte, s oly rövid idő alatt a kultúrának annyi válaszait és akadályait ledöntötte, megérdemli és megéri, hogy bármilyen áldozattal is megváltsuk és megmentsük attól az eredendő fogyatkozásától, amely végre is az életébe került volna. Az ilyen hatalmas építménynek nem szabad homokon épülnie: ezt hihettük elejétől fogva — s nagy elégtételünk, hogy hosszas vonakodások, keserű húzódozások, de még keservesebb tapasztalások után a vezérlő politika is erre a belátásra tért. Százhuszonhárom millió nagy pénz, de nem nagy leckepénz azért a tanulságért, mely a magyar államvasutak történetéből az ország számára megmarad, hogy a legnagyobb erőnek, a legnagyobb önbizalomnak s a legjobb szándéknak sem szabad erőszakosan, kellő előkészítés, higgadt megfontolás és bölcs körültekintés nélkül nekivágtatnia még a legboszantóbb akadályoknak sem. A közügy az a tér, amelyen a briliáns cselekedettől a szemfényvesztésig, az energiától az egészen hasonló szívtépő ügyem, amely ha még egyszer ismétlődhetnék, én volnék a legboldogabb halandó, vagy halott, az egész föld történetében. Én is feküdtem negyven fokos házban, lakókkal zsúfolt házban, nyomorult legényszálláson. Folyton búcsúztam az élettől és egy leánytól, aki akkor engem nagyon, nagyon szeretett. De csak távollétében búcsúzhattam tőle, karcsú dereka helyett az izomba szalmaderekaljat ölelhettem és friss ajkai helyében az agyonkínzott, össze-vissza gyűrött párna csücskét csókolhattam csupán. Azt hittem, meghalok, az orvosok biztattak és vigasztaltak, mint ha azt mondanák: «Más is meghalt már, sok billió ember, kifejezhetetlen számú más élőlény; lsz az nehéz, mert előszörre történik, az egyén próbálatlan, de meg lehet szokni!» Elvándorolni e földről, amikor titkos kedvesed van: iszonyú és édes gondolat. Bizonyos keserű büszkeség, valami különös elégtétel érzése szállt meg, amikor arra gondoltam, hogy ime én minden pillanatban elhagyhatom alakomat és akit hátrahagyok kedvesemnek az egy rutváz, egy ijesztő, merev kadaver, akit ha megpillant, összeborzad, bár egy kis idővel , előbb imádta és csókjaival borította a kezeerőszakosságig, és ilyen módon a fönségestől a nevetségig s a sikertől a csődig csak egy a lépés. Kis híja, hogy ezt a lépést meg nem tettük, s ettől, utolsó órában, valóban a nemzetünk hagyományos józansága óvott meg. Ez a becses tulajdonságunk hozta létre azt a békét is, melynek szelíd fényében ugyan nem kevesen járnak-kelnek komoran, mintha az orruk vére folyna, de nagyban és egészben kell hogy mindenkit kielégítsen, mert az országot kielégíti. Véletlen találkozás, hogy a nagy hadjárat zavarosából is ugyanolyan tanulságok üllepedtek le, mint amilyenekkel lépten-nyomon szolgál az élet az elfogultságnak. Minden következő kormányok és többségek megtanulhatják, hogy nem jogos, mert czélszerűtlen s nem okos, mert sikertelen dolog ötletszerűen, dolgozni és kormányozni; nagy jelentőségű intézkedéseket meglepetésül tartogatni, megkérdezés, megfontolás, meghallgatás nélkül, a hatalom formális jogára támaszkodva, erőszakosan sózni és erőltetni rá az országra. Egyebekről nem szólva: ez nem is méltó önérzetes politikusokhoz, akiknek bízniok kell a politikájuk propagáló erejében, ha el akarják hitetni, hogy ők bíznak az üdvös voltában. De még ezt sem tekintve: az erőszak egyszerűen nem használ; hosszas kerülőkkel, nagy fáradsággal és még több veszteséggel jut csak el annyira — és jó, ha annyira jut — amennyire a békés és lojális politika. Mit várhatnak az olyan alkotástól, amely születésekor magán viseli az alkotmánytalanság bélyegét — és tekintélyt, bizodalmat és lojalitást, ami nélkül kormány ujja körmeit is. Biz’ úgy kisasszony, a ha Mari engem nagyon szeretett, csaknem úgy mint kegyed — a maga halálos betegét. Egy pillanatra most leteszem a tollat, megsimogatom a homlokom. Én vagyok-e én, a mai vagyok-e vagy a régi énem tért vissza? 1 Csudálatos illúzió — valahogy tolakodásnak ne vegye — úgy képzeltem, mintha az ön esete engem igen is érdekelne, mintha én lennék a maga nagy betege, akit nem szabad meglátogatnia, mert kegyed leány, aki nem mehet a legény szállására, mégha az a legény titkos vőlegénye, ezer csókkal eljegyzett, elválaszthatatlan jegyese. De a világ és ami még tőbb, a mama nem tud róla és nem szabad megtudnia senkinek, igen sokáig, legalább addig nem, míg a szegény fiatalember leszolgálja az egy évét, reményiem, a huszárságnál, vagy legalább is a vártüzéreknél. Sirt az én leányom is egész napon át, éppen mint kegyed. És lefeküdt az ágyba, éppen mint kegyed, hogy beteg legyen, hogy meghaljon, éppen mint ő, — mint én. Gyümölcsidény volt akkor is és az én drága kis hölgyem — amint utóbb bevallotta — nehezen bár lemondott az evésről. Mert hogy mindjárt mai számunk 24 extra!