Magyar Hirlap, 1898. február (8. évfolyam, 32-59. szám)

1898-02-01 / 32. szám

2 fcsudát, mely eltávolítsa utjából a köve­ket, amikben megbotolhat. De minket a Badeni-aera egy kissé szkeptikussá tett. Mi­­nála nem hiszünk csudákban, mióta a nemes lengyel egyre kért bennünket: várjatok csak még két hónapig, még két h­étig, még két napig — s mi vártunk két napig, két hétig, két hónapig, sőt két évig is, de a csuda még mindig nem következett el. Bármennyire istenfélőek vagyunk, kezdjük már roppantul unni, hogy a mi sorsunk csakis a gondviselés­től függjön. Lehet, hogy blaszfémia, de mi m­agunk is szeretnénk egyet mást len­díteni rajta. S a legnagyobb csudánál,­­amit holnapra várunk, többre tartjuk a legkisebb realitást, ami ma van ellőt­tünk, kézzelfoghatóan. A közegészségügyi tétel a sok személyes perpatvar, után egy kis tárgyilagos vitát is hozott. A kormánypártról Papp Samu a belügy­­­miniszter «meleg üdvözlésén­ kívül, megszív­lelendő dolgokat mondott. Olyan őszinte meg­világításban mutatta be a közegészségügy mezejének számos sötét területét, hogy Perczel néha idegesen pillantott a lelkesen pejoráló j doktor felé. A­mit azonban esetleg az orvosok helyzetének árnyoldalairól, a betegápolási ügy fejletlen voltáról, s a gümőkor pusztításairól elmondott, őszinte szavakkal a pártfegyelem ellen vétett, azt végül sietett jóvátenni: a bel­­­ügyminiszternek a fővárosi vízművekkel szem­ében tanúsított »erélyességéért« elismerését fejezte ki. Beszédét minden oldalon­­ figyelmesen­­ hallgatták, s gyakran hangzott fel a helyeslés ,hol balról, hol jobbról. A néppártról egy doktor és egy patikus beszélt, mind a kettő szakszerűen. Buzáth Ferencz az ellen emel szót, hogy a kormány a közegészségügy terén is azt a­­ politikát folytatja, hogy éppen a szegényebb osztályok érdekeit érintő ügyekkel szemben­­ tanúsítja a legkisebb buzgóságot. Mint patikus a gyógyszerészek óhajtásait is nagy tűzzel tol­mácsolja. Erősen védelmezi a »szegény gyógyszeré­asszony, (az én kebelbarátném) a kocsisának meghagyta, hogy a közelben maradjon, a­­ kocsis összeveszett a felügyelő rendőrtiszttel, az letartóztatta, bekísértette az őrszobába. Most Eglantine nem mehet haza az ekm­pázián. Kép­zelje ezt a malőrt, ha képviselő úr nem segít rajtunk. Úgy ? Hiszen a képviselő minden bajban ehelytt állhat. Attól úgy félnek a rendőrtisztek, mint a villanyos telegráf sodronyától . Jól van. Hát majd én beszélek a ren­­dőrbiztossal. S csakugyan sikerült a közbenjárásom által kivívni a kegyelmes asszony kocsijának kellő megdorgáltatás után való szabadon bocsáttatását.] Magam siettem a fényesen kivilágí­tott mauzóleumhoz, e kivívott sikert hírül virrr­ i. A cziprusbokrok sűrűjéből a fehér­­ már­ványlépcsőkön lépdelt alá Eglantine. Fekete­­ volt az öltözete, fekete rókaprémes a bekecse, fekete zsett gyöngysor a karperecre, az arczát 'sürü fekete fátyol takarta, úgy odatapadva ahoz, hogy orra, ajka, álla látható lett alatta, mintha jaspisból faragott női ábrázat volna. Persze, mikor legelőször láttam, akkor minden fehér volt rajta. Röviden tudattam vele, hogy felszabadult az ut. WmVtkB HBKUIP____ 1898. február 1. ORSZÁGGYŰLÉS te ket«, s annyira nekimelegedik, hogy Mese­­lény Lajos ijjedten kiált fel: — Hiszen ez a kikapós patikáriusl Buzáth az orvosok válságos helyzetével is hosszasan foglalkozik, s rámutat a betegse­­gélyző egyesületek anomáliáira. A gyógyszeré­szi kamarák fontosságát is fejtegeti. Amiket az elmebeteg-ügyről mondott el, azok a ház minden oldalán helyeslésre találtak, s a be­tegápolási ügy rendezésének nagy fontosságáról elmondottakhoz a belügyminiszter válaszában nemcsak hogy csatlakozott, hanem azt a ki­jelentést is tette, hogy a betegápolási költsé­geknek országos alapból leendő fedezése tár­gyában már egy »törvényjavaslat van kidol­gozás alatt.« Ha jól emlékszünk Perczel bel­ügyminiszter ur ajkáról már a múlt évben is hallottuk ezt a kijelentést, melyet ezúttal talán mégis a megvalósítás fog követni. Még Thaly és Visontai beszéltek helyi­érdekű sérelmekről. Az ülés elején szavazták meg a színházak tételét Majornak a »csiklandós« darabok el­leni újabb filippikája után. Részletes tudósításunk a következő: TM A képviselőház ülése január 29-én. Délelőtt 10 órakor. Elnök: Berzeviczy Albert. Jegyzők: Molnár Antal, Perczel Béni, La­katos Miklós. A kormány részéről jelen vannak: Erdély Sándor, Perczel Dezső, Josipovich Imre. Hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. Elnöki előterjesztések. Bemutatom a miniszterelnök úr átiratát, mely­ben arról értesít, hogy a vám- és bankügynek, valamint ezekkel összefüggő némely kérdésnek ideiglenes szabályozásáról szóló törvényjavaslatot Ő Felsége legkegyelmesebben szentesítvén, az mint folyó évi I. t.-cz. az »Országos Törvénytár« utján kihirdetetett. E bejelentés tudomásul szolgál. Bemutatom továbbá Komárom vármegye kö­zönségének feliratát,* a Gellérthegyen létesítendő Pantheon ügyében. Komárom és Pozsony vármegyék közönségé­nek feliratait az 1848-iki törvények megalko­tása félszázados évfordulójának megünneplése tár­gyában. Szabó István és társai pécsvárad-várkonyi lakosoknak Perczel Béni képviselő által beadott kérvényük napszámuk felemelése iránt. Stemmer József kecskeméti vendéglősnek Horváth Ádám képviselő által beadott kérvényét, jövedéki birság tárgyában. Mind e feliratok és kérvények tárgyalás és Akkor aztán kezét nyujtá, s forrón meg­­szok­tá a kezemet, (már amilyen forrón lehet­­fekete keztyüvel kézszoritást tenni) s a tapadó fátyol alól valami édes szót rebegett, (már amilyen édes szót lehet fekete szájjal rebegni). Azzal aztán keresztet vetett magára (gondolom, hogy én rám is) s barátnéja kar­jára támaszkodva, méltóságos léptekkel eltá­vozott. Csak később jöttem rá, hogy én rám bizony nem vetett keresztet. De majd erről a második fejezetben. (Folyt. köv.) jelentéstétel végett kiadatnak a kérvényi bizott­ságnak. Az igazságügyminiszt­er javaslatai. Erdély Sándor igazságügyminiszter, T. kép­viselőház! Van szerencsém bemutatni egy törvény­­javaslatot a kisbirtokosok országos földhitelintézeté­ről szóló 1879: XXXIX. t.-cz. módosításáról s egy másik törvényjavaslatot az 1881: LIX. t.-cz. 30. §-ának módosításáról. Tisztelettel kérem mindkét törvényjavaslatot kinyomatni, a Ház tagjai közt szétoszlatni s előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az igazságügyi bizott­sághoz utasítani. Elnök: Az igazságügyminiszter úr által be­nyújtott két rendbeli törvényjavaslat és pedig a törvényjavaslat a kisbirtokosok országos földhitel­­intézetéről szóló 1879. XXXIX. t.-cz. 30. §-ának módosításáról indokolásaikkal együtt ki fognak nyomatni, a Ház tagjai között szét fognak oszlatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett mindkét törvényjavaslat a Ház igazságügyi bizottságához uta­­síttatik. A belügyi költségvetés tárgyalása. Az Operaház tételénél: Visontai Soma: A színházak kérdésénél szó­lal fel és azt kívánja, hogy a nemzeti színház és Operaház viszonyairól évenk­int pontos és kimerítő jelentést terjes­szen a Ház elé. Azt mondta a miniszter, hogy nem akarja újabb aktákkal ter­helni a Ház tagjait, de ő meg van győződve arról, hogy minden egyes képviselőtársa meg van győ­ződve az ügy fontosságáról és így szívesen hatol­nak be mélyebben a dologba. A vidéki színészet kérdésénél megjegyzi, hogy a miniszter tervezete mindenesetre hivatva van arra, hogy a bajokon segítsen. Ezt csak úgy találomra mondhatja, mert a miniszter nem is igen fejtette ki a Ház előtt ter­vezetét. Pedig hasznos volna, ha ezt a kérdést bő­vebb jelentésekkel világítaná meg. Perczel Dezső: A jelentések kérdésénél semmi elvi ellentét sincsen közte és Visontai között s Ő csak takarékossági szempontból tette tenapi kijelen­téseit. Mert ő készséggel bocsátja a jelentéseket a Ház tagjainak rendelkezésére, de elég, ha csak azok kapják azt, akik spec­iálisen érdeklődnek a dolog iránt. Ami a színésznők és énekesnők kiképzésére elő­­irányzandó összeget illeti, azt már tíz év előtt szüntette meg az akkori pénzügyi bizottság, s az utóbbi években csak azért adattak ki ilyen segélyösszegek, mert már e beszüntetés visszaható hatása nem lehetett s már az előző években hirdettek ki stipendiumokat, amelyeket a pénzügyi bizottság határozatainak daczára ki kellett szolgáltatni. A vidéki színészet ügyéről pedig teljesen lehetetlen jelentést nyújtani a Ház színe elé. Hogy tarthatnék számon, hogy egy vidéki direktor mikor szedi össze sátorfáját és mikor eszközöl változtatásokat truppjában. Kéri a tétel elfogadását. A tételt elfogadják. A nemzeti színház tételénél Major Ferenc2 a játékrend megváltozta­ Látogatás Zolánál. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — Paris, január 28. A rue de Bruxelles-ben, ahol Zola Emil­nek háza van, lázas élet uralkodik e napokban. Az utczát már hetek óta »rendőrök tartják megszállva«, azaz hogy néhány rokonszenves arczu gardien jár­ott fel és alá, hogy a nagy regényíró nyugalmát biztosítsa és megvédje esetleg a háza ablakait. Aztán, akár egy postahivatalban, sokan jönnek-mennek a Zala-ház kapuja körül. Ezek ügyvédek, barátok, ismerősök, iratcsomókkal, vagy rengeteg bőr-serviette-ekkel a hónuk alatt, komoly arczulattal, sietve, szinte izgatot­tan. Mindannyian tanácsadók, munkatársai a Zala-pör mélységes preparácziójának, baj­társai a »nagy ügyvéd«-nek, aki vádlott is egy személyben. Február hava, az izgalmas pör ideje közeledik, s odafenn dolgoznak erősen. A lépcsőn is, amint elfogadva a felhala­dok egy csomó ismert arczu ügyvéddel talál­kozom. Egy-egy köszöntő, barátságos szó s aztán sietve elválunk ... A remek falépcső, az oszlopos és keleti szőnyeggel befutott lépcső­ház pálma­pompáját, műtárgyait nem is nézem többé. Hányszor meg-meg állottam volt a falak híres festményei előtt, az imádandó tájképek előtt, amelyek édes hangulata elringatott. Oh, ott az első emelet végében, az ébredő frissen zöld erdőnek fái között, aranyport hint a fel­kelő nap ... Ez egy megdöbbentő és édes remekmű ... de hát miért is mondom mindezt? Zola. Már itt vagyok előtte, az őszintén nyújtott keze előtt, az indulgens szemeibe nézve. Igaz, mindenkor és a való egyéniségé­vel ellentétben, a szelíd és békés nagyság im­presszióját keltette — istenem, annyi van ki­csiny ember! Mindenkor a domináló vonás a jóság vala, bizonyos rendíthetetlen jóindulat, részvét egy-egy rossz hír hallatára, örvendezés a mások sikere felett s bizonyos nagy-nagy, szinte szilaj vágy, hogy használhasson s mintegy szerelmes törekvés, hogy segítsen. Ilyenkor volt érezhető, hogy harczias, falat-törő termé­szetét, elgázoló bölényerejét mélységes lelki jóság aranyozza be. Csakúgy, mint az első­emeleti tájkép bozontos és viharállta terepély­­fáit a napnak aranyköde fátyolozza át. De most, e mozgalmas napok fergetegjé­­ben, mintha megnőtt volna, egy nagy gondolat imádatában mintha megszépült­­ volna. Mert di»

Next