Magyar Hirlap, 1898. március (8. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-01 / 60. szám

189S. márczius 1. MAGYAR HÍRLAP __________ 3 i marad, így ma az igazságügyi tárczán kívül csak Kossuth Ferencz és Pichler Győző interpellácziói lesznek napirenden. Következik » > költségvetésének folytatólagos tárgyalása. Mócsy Antal: Az igazságügyminiszter rende­letét kifogásolja. Ha a rendelet tényleg megfelel a 48-iki törvények szellemének, miért nem teljesí­tette kötelességét a kormány és mért nem léptette azt már régebben életbe a vallás és erkölcs ellen intézett lázító iratokkal szemben? A kormány min­dent megtesz a katholikusok ellen a suprema lex nevében, de a mozgó tőke evangéliuma szent előtte. A suprema lex nevében indítsák meg az eljárást a Hazánk ellen tegnapi számában megjelent közle­ményéért, mely a kormányt kitüntetési visszaélések­kel gyanúsítja. Elnök figyelmezteti a szónokot, hogy ez az igazságügyi költségvettéssel semmiféle összefüggésben nincs. Mócsy Antal: Czáfolja meg a miniszter a Hazánk állításait s ha nem tudja, hagyja el helyét. (Derültség jobbról.) A pogány kormánynak egy krajczárt se haj­landó megszavazni. Széchenyi József: azt látja, hogy judikatu­ Tránk fokról-fokra fejlődik és halad, úgy, hogy ma már oly színvonalon áll, hogy bármely más állam igazságszolgáltatássával kiállja a versenyt. Ezért nagy megnyugvással szavazza ő meg a költségvetésnek a tavalyihoz képest mutatkozó többletét. Végül a zombori bírósági hivatalok előnyösebb elhelyezését sürgeti. Olay Lajosnak az igazságügyi kormányzat ellen emelt vádjait c­áfolja, azután a költségvetést elfogadja. Olay Lajos személyes kérdésben szól. Kije­lenti, hogy tőle távol áll az, hogy a Kúriáról ki­sebbítő ítéletet mondott volna. Ez tőle távol állt és Széchenyi az ő szavait végzetesen félreértette. Széchenyi József szavait magyarázza. A gyorsírói jegyzetek felolvasása által bizonyítja, hogy ő nem idézte helytelenül Olay szavait. Győry Elek az igazságügyminiszter sajtóren­­delete, védelmére mondott szavaira reflektál. Neki az a vélemény­e, hogy a szoczialisztikus eszmék ellen, amen­nyiben a vagyon- és személybiztonságot, ve­szélyeztetik, lehet alkalmazni ideiglenes és kivételes intézkedéseket, törvények elcsavarását azonban igénybe venni nem szabad. Veszedelmes szót ejtett ki a miniszter,amikor adminisztratív üldözésről szól. A 48-as törvényekbe s a liberalizmus elvébe belemagyarázta a kormány a czenzurát, a házkuta­tásokat, a szabad gyülekezési jog konfiskálását. Azzal érvel Erdély, hogy amit az ő rendelete állapít meg, az nem czenzura, vagy ha az, a 48-iki sajtó­törvény hibája. Azt magyarázza bele a 48-iki tör­vénybe, hogy a köteles példányokat a szétküldés előtt kell átadni a hatóságnak, hogy az a terjesztés előtt lefoglalhassa. Ennek a sajtótörvényhez való viszonyát egy mesével illusztrálja. Egy maharadzsa egy bölcs embert vett maga mellé, aki a világosságot és a bölcseséget hirdette. Ezt a bölcset gyönyörű kertjé­ben, mely a legremekebb gyümülcsökkel volt tele egy pavillonba ültette. — Amikor csak akarod, kimehetsz innen s tetszésed szerint tépheted le a legszebb gyümölcsöt. a.1 l'.l, i-j­..■ [UNK] «ágéig««« """"T^és^r­haradzsa két eunuchot állított az ajtó elé s meghagyta neki, hogy ha ez az ember ki mer mozdulni, rögtön csapják le a fejét. Hát Erdély Sándor sajtószabadsága is ilyen szabadság. Győry részletesen foglalkozik az igazságügy­miniszter beszédével. A miniszter azt mondja, hogy a vizsgálóbíró köteles az ügyész vádjára a lefogla­lást elrendelni. Ez a kijelentés világos törvénysértés, mert a 48 iki sajtótörvény azt mondja, hogy a vizs­gálóbíró, ha szükségesnek tartja, zár alá veheti az illető sajtóterméket. (Zajos helyeslés balfelől.) Rámutat arra, hogy a miniszter a régi czen­­zorok helyébe, akiknek legalább megfelelő képzett­ségük volt, megtette ezensoroknak a szolgabirá­­kat s a falusi bírókat. Ezek megteszik, hogyha egy lap például az ismeretes 3 millióról ír, rögtön lefoglalják. A különbsg a régi ezenzúrával szem­ben csak az, hogy most a kinyomatás után foglalják le a lapot, amikor már csomó pénzbe került. Nem ez volt a 48-iki sajtótörvény megalkotóinak szel­leme. Ezután ismétli, hogy a törvénnyel ellenkező intézkedésekre a kormány a törvényhozástól kell, hogy felhatalmazást kérjen Nem lehet az iránt kételye, hogy a törvényhozás a szükségességet mérlegelve, pártkülönbség nélkül megadta volna a felhatal­mazást. — Justh Gyula: Dehogy adta volnál (Za­jos helyeslés balfelől.) Győry Elek : A m­iniszter jóakaratától elvárja, hogy belátva a ballépést, nyíltan elismeri, hogy rendelete nem egyezik meg a 48-iki törvén­nyel. (Felkiáltások balfelől: Dehogy ismeri el! Hiszen ez csökönyös, mint a sz ... .) Győry pártja zajos éljenzése közt jelenti ki, hogy nem fogadja el a költségvetést. Elnök: Az ülést öt perc­re felfüggeszti. Szünet után. Emmer Kornél, a költségvetés pénzügyi olda­lát az előadó oly alaposan megvilágosította, hogy neki ehhez a tárgyhoz több hozzátennivalója nincs. Számára valóban nem maradna más, mint annak kijelentése, hogy a költségvetést elfogadja, ha a vita keretén belül fel nem merült volna néhány kér­dés, melyekre nézve ő nyilatkozni óhajt. (Halljuk! Halljuk !) A német hadsereg diadalát az iskolamesterek­nek tudták be; azt hiszi, hogy a magyar hadsereg jövő diadalai nem lesznek betudhatók a mi iskola­­mestereinknek. Nagyon alacsony színvonalon áll a mi népünk műveltsége. Minő műveltsége lehet annak a népnek, amely a földosztást követeli. Hi­szen még Magyarország nem reprezentál olyan te­rületet, hogy fölosztása esetén mindenkire jutna ingatlan. Két faktornak kellene táplálni azt a mű­veltséget: a szószéknek és a sajtónak. És hogy mennyire nem áll a szószék feladatának magasla­tán, azt legjobban bizonyítja az, hogy egy zugsajtó agitátórius hatása alól sem képes a népet kivonni. (Mozgás a néppárton.) Ilyen helyzetben találta magát a kormány, amikor arra határozta el magát, hogy a veszélyes nyomtatványok terjesztését elnyomja. Amikor erre a 48-as törvény interpretácziója által vállalkozott, olyan preczedenst statuált, amelynek perpetuálását ő semmi­képen sem óhajtja; nem óhajtja pedig azért, mert az interpretálás később táv oly elemekre fog bízatni, amelyek a sajtószabadság iránt kevesebb értéket árusítanak, mint a jelen kormány.­­A 48-as törvény ellentmondásaira utal rá és bizonyítja, hogy míg a törvény első szakaszai a szub­jektív alapon és a represszió alapján állanak, addig 22-ik szakaszában már az objektív alap érvényesül. Erről a törvényről tehát el lehet mondani azt, amit egy német forradalmár mondott: Wir brauchen die Cenzur und die Preissfreiheit; eine Republik mit einem Grossherzog an der Spitze, dem­ wir müssen alles haben. Szükség van tehát arra, hogy egy végleges sajtótörvényt alkossunk, mert a 48-as törvény ma már a követelményeknek meg nem felel s végleges elleget magának nem is arrogálhat. Szükség van erre azért is, mert a zugsajtó garázdálkodásai ellen a 48-as törvény nem nyújt garancziákat, pedig erre a komoly sajtó érdekében is szükség van. Oly­zázad felé közeledünk, melyben fokozódó eszme­­harczra van kilátás. Ebben az eszmeharczban oroszlánrész jut a sajtónak. Képessé kell tenni a sajtót e feladatának teljesítésére, hogy a fontos pillanatban teljes erejével álljon a parlament oldalán. Ezért ő indítványt fog benyújtani egy új rendszeres sajtótörvény megalkotására. Előre is jelzi, hogy ő ebben a törvényben igen nagy auto­nómiát akar biztosítani a sajtónak s az volna az óhajtása, hogy ez a törvény a sajtó jóakaró közre­működésével jöjjön létre. Javaslata a következő: utasíttassék az igaz­ságügyminiszter, hogy végleges és rendszeres sajtótörvényről javaslatot készítsen és azt alkal­mas időben a Ház elé­ terjes­sze. Elnök: Az előrehaladtt idő folytán a vita folytatását holnapra halasztom. Következnek az igazságügyi tárcza az interpellácziók. Erdély és Berczel rendeletei. Kossuth Ferencz: Az idő előrehaladottsága folytán csak igen rövid lesz. Utal Győry Elek mai beszédére. A közszabadság oly kincs, melyet az ország sok küzdés, szenvedés árán szerzett meg. Ezt a kincset a jövő nemzedéknek érintetlenül kell vis­­­szaadni. Terjed a szegénység, a nyomor — megfoszt­ják a nép jogait — mindez előkészítette az izgatás talaját. Nem rokonszenvezik az izgatók tanaival, de a legnagyobb bűnösöket is csak a rendes t ör­vények alapján lehet büntetni. Behozzák a czenzú­rát, megfosztják a sajtót szabadságától és konfis­­kálnak minden jogot. Mindez fokozza az elkesere­dést és azért a következő interpellácziót intézi a kormányhoz: Mely jogalapra fekteti a kormány a sajtósza­badság, a gyülekezeti jog és a személyi szabadság ellen intézett támadásokat? Elnök: Az interpelláczió kiadatik a kor­mánynak. A rendőrségi botrányok. Pichler Győző: Abban a szomorú helyzet­ben van . . . ;kor szólal meg odakint a csengő. Amint el­kezdett csilingelni, olyasmit érzett, mintha meg­ijedt volna. Önmagára boszankodva ment ki. Ej­­— gondolta — csak azért is! Bátran nyi­tott ajtót, de az első szavával sem mert egé­szen őszinte lenni. Meglepetést színlelt. — Maga azt kérdezte, pedig jól tudta, hogy más nem is lehet. Bakony olyan sietve lépett be, mintha attól tartott volna, hogy hirtelen becsukják előtte az ajtót. Gyors szóval hadarta: — Én vagyok édesem, már huszadszor megyek el az ablaka előtt s lesem, hogy hátha megláthatnám. Majdnem lemondtam, pedig ma nagy, kimondhatatlanul nagy szükségem van rá, hogy a hangját halljam, hogy meg­csókoljam a kezét. Ahogy ezt mondta, nagyon hasonlított vallomáshoz. Nem volt első eset, de Irma most mégis jobban megszeppent tőle, mint máskor. Szorongó szívvel próbálta elhallgattatok . Nem tud leszokni erről a hangról, mondta meglehetősen hidegen. Kérem, beszél­jen okosan most az egyszer. Bakony karonfogta s vezette befelé. Eköz­­iben így szólt: Nem is képzeli drágám, hogy ma kivételesen milyen nagyon okosan akarok beszélni. Maga is csudálkozni fog rajtam, m­eglássa. Minden mondat után egy pár csókot omott a szép asszony kezére. — Elég, az istenért elég! szabadkozott Irma; — nézze, magam vagyok s ilyenkor egyáltalában nem tudom tűrni a hóbortjait. Bakony megdöbbent. Látszott, hogy ne­heztel ezért a súlyos szóért. Olyan igaz fáj­dalom tükröződött az arczán, hogy Irma megszánta. — Haragszik ? kérdezte lágyan s mosoly­gott egy kicsit, mintha azt akarta volna je­lezni, hogy nem veszi komolyan, amit mondott. — Nem, nem haragszom. Hanem nagyon kérem, ne beszéljen most velem keményen. Máskor inkább tűrtem, de ma éppen azért jövök, mert magától függ, hogy akarjak-e még élni, vagy sem. Szinte remegett a hangja. Bensőség áradt ki belőle. Irma pedig azt gondolta magában, mi­lyen színész! — Nem tudott hinni ennek az embernek. Örökkön-örökké résen állt vele szemben, mert attól rettegett, hogy valamiben, valamikor mégis túl jár az eszén. Pedig hiú volt arra, hogy ő kivétel, hogy Ő nem olyan mint a többi asszony, akit egy édes tekintet, egy sikerült sóhajtás megindít. Szakadatlan gyanakvás volt benne minden iránt, amit Bakony mondott és tett. Ez az állandó éberség olyan volt neki, mint valami talizmán, amely védte a gonosztól. De az első gyanúsító gondolatot nyomon követte a másik, amely a Bakony javára szólt. Ki tudja, miről van szó? meg kell hallgatni mégis.­­ Ennek a hatása alatt kíváncsian s egy parányi aggodalommal mondta : beszéljen. Leültek egymás mellé s Bakony meg­fogta a kezét. Régi rosz szokása volt ez, amiről sehogy­­sem lehetett leszoktatni. Ezt sem tűrte volna más embernek. — Tudja, hogy szeretem, kezdte Bakony. — Tudom, tudom, hisz’ már annyiszor említette, vágott közbe Irma, meglehetősen türelmetlenül. De most valami mást készült mondani, ugy­e? — Semmi esetre sem. Itt kezdődik min­den és itt is fog végződni minden, meglássa. — Akkor hát bocsánat, hogy félbesza­kítottam. Azóta talán már az érdekes pontnál lennénk. — Rosszul teszi, hogy csúfolódik. Mond­tam már, hogy az életem függ ettől az órától. Olyan bolondul komolyan hangsúlyozta, hogy az asszony igazán megrettent. Elment a kedve a tréfától. Hallgatott. — Édes Irma, három év óta ösmerjük egymást s én egy teljes évig nem szóltam magához egy szót sem szerelemről. Nagyon természetes volt, minthogy nem szerettem. Tetszett nekem, punktum. De a szivem­ sokáig nem mozdult meg.

Next