Magyar Hirlap, 1898. április (8. évfolyam, 91-119. szám)

1898-04-01 / 91. szám

ték, hogy a szent királyról való társulat egyik legfőbb otthonuk, az volt a meggyőződésük, hogy a katholiczizmust mindenütt pártjuk szolgájává és hűbéressévé tették és íme : a katholiczizmus a legelső alkalommal siet őket dezavuálni. Nem igaz hát, amit el akarnak hitetni a világgal, hogy aki igazáű katholikus, az szükségképp néppárti is és legfőképpen nem igaz, hogy Szent Péter magyar egyházainak lelkiismeretét ők irányítják. Szerencsétlen és hóbortos nem is mindig jóhiszemű _ — szakadár ez a Zichy Nándor szülte párt, amely árnyat vet a tiszta vallásra a tisztátlan politikával és még vezekelni fog, még felelni fog eretnekségéért ! A mai megalázó vereség talán már kezdete a vezeklésnek. Mindenesetre sok elhomályosított szemnek adja vissza tiszta látását és ezenfelül isteni jelnek vétetik, hogy mindez a Szent és az Apostol, István keresztény társulatában történt. A jelt az égiek adják, igazságot szolgáltatnak a földön is, néha igen hamarosan is, J röpirat a kvótáról. Offermann Alfréd lovag, az ismert osztrák közgazdasági szakíró röpiratot adott ki Bécsben a kvótáról. A korona döntése az osztrák-magyar kvótaharczban czimen a szerző bevezetésképpen a kiegyezési törvényeket magyarázza és fejtegeti oly higgadt tárgyilagossággal, mely magában véve is dicséretet érdemel, mert nemigen szoktuk meg Bécstől, hogy ott a magyar közjogot tisztességes elbánásban részesítsék. Offermann lovag arra a tökéletesen helyes, de éppen nem új következtetésre jut, hogy a monarkia konszolidácziója a 67-es kiegyezés alapján csak úgy érhető el, ha egy olyan kvótakulcsot találnak, amely elejét veszi azoknak a rázkódtatásoknak, melyeknek immár három éve tanúi vagyunk. Megfeledkezik azonban a szerző arról, hogy az illetékes körök a radikális megoldástól mindig húzódoztak, hiszen ha ily irányban akartak volna megállapodásra jutni, lett volna hozzá módjuk, mert Horánszky Nándor éppen másfél esztendővel ezelőtt lépett elő egy hasonló tervvel, mely annak idején méltán keltett általános feltűnést. Offermann lovag különben a maga különös kvótakulcsát úgy találta meg, hogy az osztrák és magyar álláspont között mintegy középarányost vont azáltal, hogy a népességi számtúlságos ártatlan volt a leány és nagyon is szegény arra, hogy férjet találjon. Még mindig vannak olyan fiatal leányok, akik a Sacré- Coeur zárdáiban nem tanulják meg az élet rejtélyeit, akik arra az «igazi»-ra várnak, akit szeretni fognak és akik semmit sem tudnak a kísértésről. A leány szülői keservesen küzdöttek a mindennapi kenyérért, kedvetlenül vonszolták az élet jármát, minden erejüket megfeszítették, hogy tisztességesen ruházkodhassanak és ne sülyedjenek a nyomorúságnak feneketlen és tisztátalan mélységeibe. Amikor a szépen serdülő leányra néztek, légvárakat kezdtek építeni, és múltával az időnek arra gondoltak, hogy «okosan» fogják férjhez adni. A férj mennyiségtant tanított Auteuil-ben, valami zug iskolában; az asszony a házasságuk előtt nevelőnő volt Bordeaix-ban és folyton vándorolt, egy családtól a másikhoz. A legutolsó gazdája Pontaurac gróf volt, akitől gyermeke született. A gróf a gyermek megszületése után némi hozománnyal látta el a nevelőnőt. A hozomány segítségével nevet adtak a gyermeknek, mivel az anya csakhamar férjet szerzett magának. Ezeket a részleteket nem ismerte a világ és igy Ludovic Boudeleur köztiszteletnek örvendett a maga utczájában. Meg-meg hívogatták, és tiszteletjegyeket adtak neki a hivatalnokok báljaira. Jacqueline a kereskedelmi minisztériumban ismerkedett meg Servance úrral. A leány, m mm herum__________ Budapest, márczius II. arányt vonatkozásba hozta azokkal a fogyasztási adónemekkel, melyek úgy Magyarországon mint Ausztriában egyforma elbánásban és kezelésben részesülnek. Tételét ennek megfelelően így állítja fel: A közös költségekhez szükséges egész járulék összeget mindkét állam között a népesség számarányának kulcsa szerint kell felosztani, azonban mindig és mindkét részről az utolsó évi szesz, sör és czukor adó, valamint a dohány és sójövedék bevételét egyenlő arányban kell a szükséges járulék összeghez átszámítani, ugyanazt a mértéket a népesség számához arányítani és a többletet vagy kevesebbletet ami a népesség aránya a mindkét részrőli adóviszonyokkal szemben mutat, az illető államnak a népesség számarányának kulcsa szerint előbb meghatározott járulékából le kell vonni vagy hozzáadni. Ezen kulcs szerint számokban így állapítja meg a kvótát Offermann lovag: 63.5 Ausztria, 36.5 Magyarország részére. Felesleges megjegyeznünk, hogy részünkről sem ebből a kulcsból, sem ebből a kvótából nem kérünk. Az érdekesen megírt röpirat különben a bécsi Braumüller czégnél jelent meg, ahol is 4P krért megkapható. bartha Miklós Mocsáry Lajos ellen. Bartha Miklós a kisebbik függetlenségi párt elnöke a kolozsvári Ellenzékben állást foglal Mocsáry Lajosnak amaz ismeretes terve tárgyában, hogy a bekövetkezendő eseményeket megelőzve indítsanak mozgalmat az 1867. évi XII. törvényczikk eltörlése iránt. Bartha a leghatározottabban ellene van ennek a tervnek. A kiegyezési intézménynek — mondja czikkében, — most két ellensége van. Egyik a függetlenségi párt, mely a nemzeti jogok teljes kifejtésére szűknek találja a kiegyezési törvény keretét. Másik a kormány, mely a személyes uralom az abszolutisztikus irányzat szempontjából igen tágasnak véli a nemzeti jogok eme mezejét. Mindkettőnek érdekében áll tehát azt az intézményt megingatni. A függetlenségieknek azért, hogy táguljon a köztevékenységi tér; a kormánynak azért, hogy szorosabban fűződjék a láncz. A kormány kilátásba is helyezte már a kiegyezési törvény revízióját, miután szabadulnii akar a 67-es törvény ama feltételétől, hogy mindkét kiegyezés csak a teljesen alkotmányos Ausztriával köthető meg. A függetlenségieknek tehát vigyázniok kell, nehogy a kormány malmára hajtsák a vizet. A 67-es törvényt most legkevésbbé szabad megbolygatni. A törvény eltörlésére úgy sem elég erősek a függetlenségiek, annak sértetlen fenntartására azonban szövetkezőéinek mindazokkal, akik a kiegyezés őszinte hívei. Ezekkel olyan küzdelmet indíthatnak, amely hasonló lesz a véderővitához és legalább a mostani párturalom megbomlását és kivány rendszerének porbahullását eredményezheti. »Már pedig — fejezi amikor meglátta a férfit, ösztönszerű undorai fordult el tőle, mintha valami piszkos, rongyos, utálatgerjesztő koldusba botlott volna bele, akinek velőkig hat az egyhangú, siralmas nyögése a templom ajtajában. Servance elijesztően csúnya volt. Olyan volt az arczulatja, mint a koreai színészek torz álarcza. A szája mint valami czik-czakos sebhely tátongott, orra merészen görbült, mint az éjjeli bagolynál, sürü ránczokkal körül vett,, mélyen bent ülő és nedves szemeit mintha valami undort gerjesztő betegség kezdte volna ki. Servance úr olyan buzgósággal forgolódott a leány körül és oly megátalkodottan nézte-nézegette őt, hogy Jacqueline tetőtől talpig megremegett tőle. Szeretett volna elfutni onnan, és belekapaszkodni a legelső ember karjába, védelemért könyörögvén. A leányt folyton üldözte a látomány, mint valami boszorkány nyomás, amíg nemsokára megint összekerült Servance úrral, aki még kérlelhetlenebbül és még iszonyúbban üldözte őt a nézésével. Ez a szörnyeteg szereli őt, utána jár, megkívánta és áldozatául választotta őt. Jól tudja ez a rettenetes ember, hogy ő szegény leány. Kitalálta a házaspár kapzsi vágyait. Mivel pedig Servance úr olyan gazdag volt, hogy már maga sem tudta a millióinak számát, — mivel továbbá még sohasem kivánt meg annyira valamit, mint ezt a tizennyolcz esztendős, isteni, rózsásfehér szeplőtelenséget, — mivel továbbá 1898. április 1. de Bartha amíg ez a rendszer meg nem dől, addig a mi pártunk a maga nagy történelmi czéljának még csak megközelítésére sem gondolhat. Én tehát annak, hogy be nem várva az eseményeket előlegesen formulázott indítványban állapodjék meg a 48-as párt, barátja lenni nem tudok. A függetlenségi és 48-as Kossuthpárt, holnap (péntek) este 6 órakor értekezletet tart múzeumkörúti helyiségében. A király helyetese, — Saját tudósítónktól. — Lapunk legutóbbi számában jelentettük azt a nagyfontosságú hírt, hogy estei Ferenci Ferdinánd főherczeget a király a legfelsőbb hadúr helyettesévé nevezi ki legközelebb- A N- W. Tagblatt telefonjelentése alapján újságoltuk ezt a hírt és megjegyeztük, hogy a jelentés ez alakjában homályos és megerősítésre szorul. A nevezett újság mai , esti lapjában kiegészíti és megmagyarázza jelentését. A mi értesülésünk szerint e nagyfontosságu kinevezést már legközelebb közölni fogják a hivatalos lapok. A legfelsőbb kézirat bekezdése így fog hangzani:„Ezennel közvetlen hadart fennhatóságom alá helyezem.“ Tudósítónk még azt is jelenti, hogy a főherczegnek külön törzskara lesz. A N. W. Tybl. ma esti jelentése így hangzik: Kiegészítéséül ama jelentésünknek, hogy Ferencz Ferdinánd főherczeget az uralkodó katonai helyettesévé nevezik ki, jelenthetjük még azt is, hogy a főherczeg már régóta Bécsből való távolléte alatt is elintézte a király kormányügyeinek egy részét. Rendesen megküldik neki azokat a fontosabb iratokat, amelyek őt az állami ügyek meneteléről és a kormányzati ügyek elintézéséről tájékoztatják. A főherczegnek a kormányügyekben való ezen indirekt részvétele csak komoly betegedése idején és akkor szünetelt, amikor több hónapon át a külföldön tartózkodott. A mult évben azonban, a főherczegnek Ausztriába való visszaérkezése után, az uralkodó által kijelölt ügyeket újra hozzáutalták és hat hónap óta, mint Budapestről jelentik, Ferencz Ferdinánd főherczeg intézi el mindazokat az ügyeket, amelyek Károly Lajos főherczeg, mint aki legközelebb állott a trónhoz, a király megbízásából elintézni szokott volt. Ilyenek voltak a szómajd megörült a szerelemtől. — ennélfogva Boudéle tudós nyomban megkérte a leány kezét. A mennyiségtan tanára egy másodperczig sem gondolkozott, még Jacqueline-t sem kérdezte meg, és eszébe se jutott neki, hogy most nagy 'nyugodtál! egy iszonyatos, aljas gonoszságot követ el. Jótevőjének tekintette Servance urat, és úgy hizelgett neki, amint királyoknak szokás. Jacqueline elájult és majd szörnyet halt, amikor az anyja tudtára adta neki a vásárt. Azonban a házaspár heteken át olyan gyűlöletes fenyegetésekkel kínozta, olyan kétségbeesett könyörgésekkel ostromolta és olyan szónoklatokkal bódítgatta a leányt, hogy az végre is megtört és »igen«-t mondott, elvállalván ezt a poklot, amely rosszabb, mintha élte fogytáig börtönben senyved. Az esküvőt egy falusi templomban tartották meg. Servance úr félt a kíméletlen tréfáktól,az utczai tömeg gúnyolódásaitól és a kegyetlen megjegyzésektől, amelyek gomba módra sarjadzanak elő a párisi utczakövek közül, és amelyek a vesékig hatnak. A szerencsétlen fiatal asszony a rettenetes szorongásában komor, kétségbeeset kiáltást hallatott, amikor a férje, bereteszelve maga után a szobaajtót és lejebb csavarva a lámpát, feléje közeledett, remegve egész testében. Ez már nem volt kínos álom, nem volt képzelődős többé, amely megtöri a test erejét és jég-