Magyar Hirlap, 1898. június (8. évfolyam, 150-179. szám)

1898-06-01 / 150. szám

Budapest, 1898. Szerkesztés^ nyomda és kiadóhiivatal:Hoeréd-etczi 4. A kereskedelmi akadémiával szemben. VIII. évfolyam, 150. szám. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Szerda. íimíus 1. Egész erre 14. félévre 7, negyed évre 3 írt 50 kr. egy yi­.pit ‘20 Egyes szám­ára: helyben 4 kr. vidéken 6 kr. A „csudaszép“ leány. A Magyar Hírlap eredeti tárczája. Irta: Benedek Elek. . . . «Kereszt-uton állasz : gyalázat, vagy halál. Melyiket választod? Egyiket sem szabad választanod: élned kell a tieidért, a véredből való vérekért s azért a derék jó asszonyért, akinek — saját bevallásod szerint — asszony­testben leányos, szűzi lelke van, aki nem lát, nem sejt semmit, de semmit, de akit az első sejtés megölne tán. A «csudaszép» leány férj­hez megy, öreg barátom, te pedig még eszten­dőkig hordod szivedben az ö képét, hiába űzöd el, minduntalan közétek áll. Beteg szívvel, meg­mérgezett lélekkel — mindent elkövetsz, hogy az a szűzies lelkű asszony ne is sejtse a te tragédiádat ... Az ilyen tragédiákról csak az Istennek és egy jó barátnak szabad tudnia. Egy jó barátnak, aki azt is tudja, hogy lassan­ként eltűnik a «csudaszép» leány képe­s moso­lyogni fogsz magadon, hogy negyven éves lé­tedre diáknak estél vissza. Kicsi fészked fölött ismét kiderül az ég s jótékony meleg sugár árad be ablakain. Szabad óráid minden gondo­lata az övé, a szűz lelkű asszonyé és gyerme­keidé. Szerelmed tisztább, erősebb, mint valaha. A világ nem tudja, hogy szörnyű vihar tombolt fel lelkeden s csudálkozva látja «javíthatatlan» makacs hűségedet, szerelmedet feleséged iránt. Csak most le ne roskadj e gyötrelmes kínok Régi bajok és újak. Vád, panasz és gyűlölség — csak ez lesz megint a hangja a holnap újra összeülő Reichsrathnak. A pünköst épp­így nem világosította meg az elméket,­­mint ahogy a karácsony Ausztriába régtől fogva nem jelent béké s a husvét nem jelent föltámadást. Olykor úgy tetszik, hogy a föléje tornyosuló ködök valóság­gal a föloszlás párái. Ami kérdéseken odaát a polgárháború dúl, olyanok, mintha az egyes ember azon küzködnék önnön­­magával: egyem-e, igyam-e, szívjam-e to­vább is a levegőt? Ami államot alkothat, rendet megtarthat és politikai életet lehe­­­­­tővé tesz, Ausztriában mindez vita tárgya, háború indítója, megbotránkozásnak köve. •A Menenius Agrippa meséje a gyomorról s a tagokról itt csúffá van téve. A tagok nem bánják, ha a gyomor el is senyved, a gyomor nem bánja, ha a karok el is száradnak. Nem bánnak semmit, még önnönmagukat­ sem. Életre-halálra megy a játék, s nem bánják, ha belehalnak is. Ez a legérthetetlenebb vonás az egész­ osztrák fölfordulásban. Mert amivel a har­­czoló osztrák népek egymást ijesztgetik: az ő Ausztrián kívül való tartalékjuk gye­rekes ábránd. A stájerek hiába tüntetnek búzavirággal s az ifjú csehek hiába ütik a pánszlávizmus vasát: ki hiszi el, hogy a protestáns porosz s az orthodox orosz uralom még Kínában is elfogadna egy csomó katholikus délnémet, vagy katho­­likus és protestáns cseh népelemet? Az a Németország, melynek most is a dél­német partikularizmus az egyetlen be­tegsége ; az az Oroszország, melynek a testvér lengyelség is súlyos kölöncz a nyakán : mit csinálna a fejlődésre, hajlandóságokra és érdekekre annyira idegen osztrák néptöredékekkel ? A faji vonzódás bizonyára hatalmas erő, de még hatalmasabb a gazdasági ér­dek. Ugyanaz a törvény, mely a svájczi s a belga olaszokat, németeket és fran­­cziákat elzárta a maguk faji birodalmai­tól s halálos gyűlölséget teremtett a skan­dináv s a birodalmi németség között: ugyanaz a szükség tartotta fenn és köve­teli továbbra is a külön Ausztriát. Ha az osztrák nemzetek eltérnének a szomszé­dos és rokon birodalmakban, már réges­­rég beléjük tartoznának. Holott ellenkező­leg a német egység csakis úgy valósul­hatott meg, hogy Ausztriát kilökte magá­ból. Az a maxima, hogy Ausztriát, ha már meg nem volna, most kellene ki­eszelni, ma is főtörvénye az európai egyen­súlynak. Ausztria népeinek is a nagyvi­lágon Ausztrián kívül »nincsen szá­mukra hely.« Ebbe bele kell törődniük. Hogy az együttélés formáit megta­lálni nem tudják, az épboly szerencsét­lensége Ausztriának, mint amilyen ment­hetetlen bűne az osztrák kormányoknak, harmincz esztendő óta egyet sem véve ki a súlyos felelősség alól. Legkevésbé a Thun gróf kormányát, mely mnd ez ideig semmit sem váltott be a hozzája kötött várakozásokból. Igaz, hogy csodát vártak tőle — de hát ilyen különös idő­ben ne is vállaljon kormányt, akinek csodatévő ereje nincsen. A bűvészinas ne ártsa bele magát a boszorkánymester dolgába, a fölidézett hatalmak megrohan­ják és darabokra tépik. Ami még ezekből a kártékony erők­ből hiányzott, az egybegyülő Reichsrath terhe alatt. Most légy erős, most, a szegény jellemes barátom. Egy fél élet boldogsága vár még reád !» De miért ismétled két hónap előtt irt le­veled végső sorait ? — Kérded tőlem ugy­e, kedves barátom? Azért, mert te az én levele­met elküldötted annak a «csudaszép» leánynak s bár nem adok sokat a levelemre, melyet kü­lönben a te lelki nyomorúságod meggyógyitására szántam volt, nem lehetetlen, hogy az a «csuda­szép» leány megőrzi a ti szerelmetek utolsó emlékeként. Egyben már most is bizonyos va­gyok, abban, hogy reczeptem használt: a «csuda­szép» leányt meggyógyította . . . Talán te is meggyógyultál? S meggyógyulván, azért kül­dötted még neki az én reczeptemet, hogy meg­gyógyuljon ő is? Honnan tudom, hogy ő meggyógyult ? Onnét, mert irt nekem, irt egy nagy, nemes lélekre valló szép levelet. Nekem, öreg barátom, nekem, és nem neked. Semmi féltékenység. A «csudaszép» leány a doktornak irt, a doktornak pedig, ugy­e, szabad írni ? Olvasván levelét a «csudaszép» leánynak, nem csudálom, szegény barátom, hogy megza­varta­m a te hűséges szivedet, de egyebet is ol­vastam ki belőle: ámbár letagadja, hogy szerel­mes beléd, az ö szerelme mélyebb, tisztább, mint a tied s mégis — vagy tán épp ezért ? — bizonyosabb vagyok az ö lemondásában, mint a tiedben­­ előtt, az is ott­­ fenyegetődzik már. Mind­azokból a nyomorúságokból, melyek a munkáját eddig is lehetetlenné tették, nem hiányzik, nem ült el, nem gyengült meg, egy sem. Az obstrukczió régi matériája, a gyülölség régi táplálóiból a Thun gróf: bölcsessége egy szikrát sem­ tudott el­fojtani. A mi parlamentünk nyári szünete, a lajtáninneni vámterület készülődése, a magyar közvélemény elszánt nyugalma­ némaságában is beszédes kommentárja az osztrák állapotoknak. Ez a Reichsrath nem csinálja meg a kiegyezést, ezzel az Ausztriával nem lesz szövetségünk, annyi bizonyoa Ha még valami remény­ségünk lehetett, a helyi színükben is országos jelentőségű gráczi események végképp letarolták. Maga az, hogy egy tartomány fővá­rosára, még pedig a birodalom egyik leg­első közönségére ostromállapot-félét kellett kimondani — még ez nem tenné. Másutt is megesik ilyesmi, anélkül, hogy az állam egységét megrendítené s a kor­mánya rendjét megbontaná. De a gráczi németség lázadásában a nyíltan fitogta­tott hazaáruláson kívül két olyan vonás is van, mely többet mond a stájer nyárs­­polgárok gomblyukainak búzavirágjainál.­ Mialatt a gráczi sokaság kővel hajigálja meg a bosnyák katonaságot s a haragja elől szuronyokkal kell megvédeni az országos főtörvényszék elnökét, az osztrák föl­bomlás ragálya két eddig immunis terü­­­letet is elért: a hadsereget s az igazság­szolgáltatást. Ez a két sziget eddig sza­­­bad volt, s a legkülönféle tereken meg­támadt osztrák államiság ezen a két terü­leten még megvethette a lábát. Ha innen­ is kizavarják, el kell buknia. Mindent Ez a «csudaszép» leány — igazán csuda­­szép, most már hiszem, hogy a lelkében is az. Egy kicsit szentimentális, de ez nem annyira bizonyos, mint az ő­szinte férfias egyénisége, ereje. Velem meglehetős röviden bánik el, de nem veszem zokon tőle, mert hátha csakugyan igaza van. Írván: «ön férfi, uram, s mint olyan, egyoldalúan, a barátság fenkölt érzelmétől el­vaki­tva, csakis a férfi lélek szenvedése iránt fogékony». Ő azonban ezért nekem megbocsát, sőt kér, hogy ne hagyjam el szenvedő baráto­mat, legyek támasza, vigasztalója lelki nyomoru­­ságában . . . «Nő vagyok, írja tovább — s mi természetesebb, mint hogy legfőbb vágyam­at boldog családi kör. Szűk, kicsiny a nő hatásköre, s mégis egy világot rejt magában, ha központja egy nemes férfilélek. Csoda-e, ha sajátságos meleg ömlött el egész valómon, midőn barátja első szerelmének s családi életének rajzát ol­­vasom­? így, ilyennek álmodjuk mi az életet,­ amint eszmélni kezdünk, sőt még előbb is, amikor még csak halovány, zavaros álomképek rajzolódnak elénk. Annál iszonyúbb volt rám­ nézve a tudat, mit az ön leveléből mentettem, hogy az ön barátjának, ki igaz szerelemből há­zasodott, aki első szerelme tárgyát vezette ol­tár elé, házaséletét megzavarta, gyermekkori szerelmét megtörte egy — «csudaszép» leány­­ I Az élet ezer gondja, a gyermekek nevelése, örömök, bánatok váltakozása (egyszer bölcső felett daloltatok,másszor egy kicsi ravatal fölött sirtatok) EÜUi számunk 16 oldal

Next