Magyar Hirlap, 1898. június (8. évfolyam, 150-179. szám)
1898-06-01 / 150. szám
Budapest, 1898. Szerkesztés^ nyomda és kiadóhiivatal:Hoeréd-etczi 4. A kereskedelmi akadémiával szemben. VIII. évfolyam, 150. szám. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Szerda. íimíus 1. Egész erre 14. félévre 7, negyed évre 3 írt 50 kr. egy yi.pit ‘20 Egyes számára: helyben 4 kr. vidéken 6 kr. A „csudaszép“ leány. A Magyar Hírlap eredeti tárczája. Irta: Benedek Elek. . . . «Kereszt-uton állasz : gyalázat, vagy halál. Melyiket választod? Egyiket sem szabad választanod: élned kell a tieidért, a véredből való vérekért s azért a derék jó asszonyért, akinek — saját bevallásod szerint — asszonytestben leányos, szűzi lelke van, aki nem lát, nem sejt semmit, de semmit, de akit az első sejtés megölne tán. A «csudaszép» leány férjhez megy, öreg barátom, te pedig még esztendőkig hordod szivedben az ö képét, hiába űzöd el, minduntalan közétek áll. Beteg szívvel, megmérgezett lélekkel — mindent elkövetsz, hogy az a szűzies lelkű asszony ne is sejtse a te tragédiádat ... Az ilyen tragédiákról csak az Istennek és egy jó barátnak szabad tudnia. Egy jó barátnak, aki azt is tudja, hogy lassanként eltűnik a «csudaszép» leány képes mosolyogni fogsz magadon, hogy negyven éves létedre diáknak estél vissza. Kicsi fészked fölött ismét kiderül az ég s jótékony meleg sugár árad be ablakain. Szabad óráid minden gondolata az övé, a szűz lelkű asszonyé és gyermekeidé. Szerelmed tisztább, erősebb, mint valaha. A világ nem tudja, hogy szörnyű vihar tombolt fel lelkeden s csudálkozva látja «javíthatatlan» makacs hűségedet, szerelmedet feleséged iránt. Csak most le ne roskadj e gyötrelmes kínok Régi bajok és újak. Vád, panasz és gyűlölség — csak ez lesz megint a hangja a holnap újra összeülő Reichsrathnak. A pünköst éppígy nem világosította meg az elméket,mint ahogy a karácsony Ausztriába régtől fogva nem jelent béké s a husvét nem jelent föltámadást. Olykor úgy tetszik, hogy a föléje tornyosuló ködök valósággal a föloszlás párái. Ami kérdéseken odaát a polgárháború dúl, olyanok, mintha az egyes ember azon küzködnék önnönmagával: egyem-e, igyam-e, szívjam-e tovább is a levegőt? Ami államot alkothat, rendet megtarthat és politikai életet lehetővé tesz, Ausztriában mindez vita tárgya, háború indítója, megbotránkozásnak köve. •A Menenius Agrippa meséje a gyomorról s a tagokról itt csúffá van téve. A tagok nem bánják, ha a gyomor el is senyved, a gyomor nem bánja, ha a karok el is száradnak. Nem bánnak semmit, még önnönmagukat sem. Életre-halálra megy a játék, s nem bánják, ha belehalnak is. Ez a legérthetetlenebb vonás az egész osztrák fölfordulásban. Mert amivel a harczoló osztrák népek egymást ijesztgetik: az ő Ausztrián kívül való tartalékjuk gyerekes ábránd. A stájerek hiába tüntetnek búzavirággal s az ifjú csehek hiába ütik a pánszlávizmus vasát: ki hiszi el, hogy a protestáns porosz s az orthodox orosz uralom még Kínában is elfogadna egy csomó katholikus délnémet, vagy katholikus és protestáns cseh népelemet? Az a Németország, melynek most is a délnémet partikularizmus az egyetlen betegsége ; az az Oroszország, melynek a testvér lengyelség is súlyos kölöncz a nyakán : mit csinálna a fejlődésre, hajlandóságokra és érdekekre annyira idegen osztrák néptöredékekkel ? A faji vonzódás bizonyára hatalmas erő, de még hatalmasabb a gazdasági érdek. Ugyanaz a törvény, mely a svájczi s a belga olaszokat, németeket és francziákat elzárta a maguk faji birodalmaitól s halálos gyűlölséget teremtett a skandináv s a birodalmi németség között: ugyanaz a szükség tartotta fenn és követeli továbbra is a külön Ausztriát. Ha az osztrák nemzetek eltérnének a szomszédos és rokon birodalmakban, már régesrég beléjük tartoznának. Holott ellenkezőleg a német egység csakis úgy valósulhatott meg, hogy Ausztriát kilökte magából. Az a maxima, hogy Ausztriát, ha már meg nem volna, most kellene kieszelni, ma is főtörvénye az európai egyensúlynak. Ausztria népeinek is a nagyvilágon Ausztrián kívül »nincsen számukra hely.« Ebbe bele kell törődniük. Hogy az együttélés formáit megtalálni nem tudják, az épboly szerencsétlensége Ausztriának, mint amilyen menthetetlen bűne az osztrák kormányoknak, harmincz esztendő óta egyet sem véve ki a súlyos felelősség alól. Legkevésbé a Thun gróf kormányát, mely mnd ez ideig semmit sem váltott be a hozzája kötött várakozásokból. Igaz, hogy csodát vártak tőle — de hát ilyen különös időben ne is vállaljon kormányt, akinek csodatévő ereje nincsen. A bűvészinas ne ártsa bele magát a boszorkánymester dolgába, a fölidézett hatalmak megrohanják és darabokra tépik. Ami még ezekből a kártékony erőkből hiányzott, az egybegyülő Reichsrath terhe alatt. Most légy erős, most, a szegény jellemes barátom. Egy fél élet boldogsága vár még reád !» De miért ismétled két hónap előtt irt leveled végső sorait ? — Kérded tőlem ugye, kedves barátom? Azért, mert te az én levelemet elküldötted annak a «csudaszép» leánynak s bár nem adok sokat a levelemre, melyet különben a te lelki nyomorúságod meggyógyitására szántam volt, nem lehetetlen, hogy az a «csudaszép» leány megőrzi a ti szerelmetek utolsó emlékeként. Egyben már most is bizonyos vagyok, abban, hogy reczeptem használt: a «csudaszép» leányt meggyógyította . . . Talán te is meggyógyultál? S meggyógyulván, azért küldötted még neki az én reczeptemet, hogy meggyógyuljon ő is? Honnan tudom, hogy ő meggyógyult ? Onnét, mert irt nekem, irt egy nagy, nemes lélekre valló szép levelet. Nekem, öreg barátom, nekem, és nem neked. Semmi féltékenység. A «csudaszép» leány a doktornak irt, a doktornak pedig, ugye, szabad írni ? Olvasván levelét a «csudaszép» leánynak, nem csudálom, szegény barátom, hogy megzavartam a te hűséges szivedet, de egyebet is olvastam ki belőle: ámbár letagadja, hogy szerelmes beléd, az ö szerelme mélyebb, tisztább, mint a tied s mégis — vagy tán épp ezért ? — bizonyosabb vagyok az ö lemondásában, mint a tiedben előtt, az is ott fenyegetődzik már. Mindazokból a nyomorúságokból, melyek a munkáját eddig is lehetetlenné tették, nem hiányzik, nem ült el, nem gyengült meg, egy sem. Az obstrukczió régi matériája, a gyülölség régi táplálóiból a Thun gróf: bölcsessége egy szikrát sem tudott elfojtani. A mi parlamentünk nyári szünete, a lajtáninneni vámterület készülődése, a magyar közvélemény elszánt nyugalma némaságában is beszédes kommentárja az osztrák állapotoknak. Ez a Reichsrath nem csinálja meg a kiegyezést, ezzel az Ausztriával nem lesz szövetségünk, annyi bizonyoa Ha még valami reménységünk lehetett, a helyi színükben is országos jelentőségű gráczi események végképp letarolták. Maga az, hogy egy tartomány fővárosára, még pedig a birodalom egyik legelső közönségére ostromállapot-félét kellett kimondani — még ez nem tenné. Másutt is megesik ilyesmi, anélkül, hogy az állam egységét megrendítené s a kormánya rendjét megbontaná. De a gráczi németség lázadásában a nyíltan fitogtatott hazaáruláson kívül két olyan vonás is van, mely többet mond a stájer nyárspolgárok gomblyukainak búzavirágjainál. Mialatt a gráczi sokaság kővel hajigálja meg a bosnyák katonaságot s a haragja elől szuronyokkal kell megvédeni az országos főtörvényszék elnökét, az osztrák fölbomlás ragálya két eddig immunis területet is elért: a hadsereget s az igazságszolgáltatást. Ez a két sziget eddig szabad volt, s a legkülönféle tereken megtámadt osztrák államiság ezen a két területen még megvethette a lábát. Ha innen is kizavarják, el kell buknia. Mindent Ez a «csudaszép» leány — igazán csudaszép, most már hiszem, hogy a lelkében is az. Egy kicsit szentimentális, de ez nem annyira bizonyos, mint az őszinte férfias egyénisége, ereje. Velem meglehetős röviden bánik el, de nem veszem zokon tőle, mert hátha csakugyan igaza van. Írván: «ön férfi, uram, s mint olyan, egyoldalúan, a barátság fenkölt érzelmétől elvakitva, csakis a férfi lélek szenvedése iránt fogékony». Ő azonban ezért nekem megbocsát, sőt kér, hogy ne hagyjam el szenvedő barátomat, legyek támasza, vigasztalója lelki nyomoruságában . . . «Nő vagyok, írja tovább — s mi természetesebb, mint hogy legfőbb vágyamat boldog családi kör. Szűk, kicsiny a nő hatásköre, s mégis egy világot rejt magában, ha központja egy nemes férfilélek. Csoda-e, ha sajátságos meleg ömlött el egész valómon, midőn barátja első szerelmének s családi életének rajzát olvasom? így, ilyennek álmodjuk mi az életet, amint eszmélni kezdünk, sőt még előbb is, amikor még csak halovány, zavaros álomképek rajzolódnak elénk. Annál iszonyúbb volt rám nézve a tudat, mit az ön leveléből mentettem, hogy az ön barátjának, ki igaz szerelemből házasodott, aki első szerelme tárgyát vezette oltár elé, házaséletét megzavarta, gyermekkori szerelmét megtörte egy — «csudaszép» leány I Az élet ezer gondja, a gyermekek nevelése, örömök, bánatok váltakozása (egyszer bölcső felett daloltatok,másszor egy kicsi ravatal fölött sirtatok) EÜUi számunk 16 oldal