Magyar Hirlap, 1898. július (8. évfolyam, 180-210. szám)

1898-07-01 / 180. szám

Budapest, 1898. Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal:Honvéd-utcza 4. A kereskedelmi akadémiával szemben. VIII. évfolyam, 180. szám Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR­Egész évre 14, félévre 7, negyed évre 3 trt 50 kr. egy topra 1.20 Egyes szám­ára: helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Ábrándok. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — *• Irta: Kürthy Emil. A tavaszi nap párás felhők között bujkál. Sugarai perzselő hőséggel lövelnek a jól ápolt kertje alá, melynek orgona bokrai teljes virág­zásban diszlenek és édes illatot árasztanak. A gondosan nyírott gyepszőnyeg frissen művelt ágyaiban tulipánok, jáczintok és árvácskák virulnak. A tisztán tartott utakon a tíz éves Dodi szaladgál karikáját kergetve. Nénje, a tizenhat éves Hanna, nyesőollóval a kezében bokortól bokorhoz sétál és különböző árnyalatú orgona­­fürtöket metsz le a bokrétájához. A társaság többi része a nyitott veran­dán, kék-fehér csikós ponyvaernyő alatt, pi­rosra festett nádszékeken ül. A 74 éves szépmama fehér harisnyán kö­­töget. Hófehér hajából az elöl csukott csipke­­főkötő csak néhány hullámos fürtöt enged látni. Finoman hajlott orrán vékony arany­drótba foglalt pápaszem ül. Arcza még mindig az egykori szépségre emlékeztet. Tartása egye­nes. Kézbőre sima és hófehér. Amanda 55 éves özvegy. Szépmamának egyetlen leánya. A ház tulajdonképpeni vezetője. Az ő akarata érvényesül mindenben. Kissé el­ i­hízott, de szintén azok közé tartozik, akikről mindenki elhiszi, hogy szépek voltak. Pedig I Pusztulás után, A táviratlapok kék és fekete betűi megelevenednek előttünk és a száraz jelentésekből szitszorongva olvassuk, minő csalás érte szép magyar hazánkat. Három­négy sorba beleszorítva egy egész vidék romlása, remények pusztulása, sötét jövendő, nyomor, ínség, drágaság. Az elbizakodott ember, aki a termé­szet erőit szekere elé fogja, lesújtva, ká­­bultan nézi, hogy az elementumok, melyeket már-már rabszolgáinak hajlandó tekinteni, miként vágnak végig rajta zsar­noki kegyetlenséggel. Egy esztendő mun­kája néhány percz alatt romba dől és jajgatástól visszhangzik az ország. Mert jajgatni tudunk, a baj bekövetkezte után, miként a próféta tudott Jeruzsálem rom­jai fölött. Nem azért mondjuk ezeket, mintha nem volna ok a panaszra. Tudjuk azt is, hogy az égi veszedelmet még a hatalmas Perczel sem tudná elhárítani, de tudjuk azt is, hogy módunkban lett volna a kárt csökkenteni, az ellenőrizh­etlen elemi csapásokat, emberi gondoskodással para­lizálni. Hogy áll ma a helyzet ? Sok helyütt a gazda nem tudja, hogy egy esztendeig mi­ből fog megélni. Nagy földsávokon min­dent learatott a jégverés, nagy terüle­tekről alighogy a vetőmag kerül ki és szomorú értesítések érkeznek, hogy egyes vidékeken a gazda a jószágain kénytelen túladni, hogy előteremtse azt a pénzt, amit az aratásból remélt, amely pénz, jó ha csak hónapok és nem eszten­dők óta a másé. Nagyon és őszintén együtt tudunk érezni a kárvallottakkal és nem is az ő vigasztalásukra, csupán­­ az ország megnyugtatására konstatáljuk, hogy a veszedelem, bármily nagy is volt, nem mondható országos katasztrófának. A termés, amely igen jónak ígérkezett, tűrhető lesz ezután is, bármily nevezetes veszteségek értek is bennünket. Ezt meg kellett állapítanunk azok­kal szemben, akik, második jégverésként, finis Hungariae-t kiáltoznak, a természet csapását emberi oktalansággal szapo­rítva. Akik teljesen tönkre tennék az or­szág hitelét, úgy cselekedvén mint az egykori gazda, aki látván a jégeső pusz­títását, furkósbotjával maga is neki­látott a búza paskolásához, mondván: — Lássuk Uram Isten, mire me­gyünk ketten! Igaz, a kétnapos vihar tönkrejutás­­sal fenyeget, sok szánalomraméltó gazdát, de az is kétségtelen, hogy ez a szeren­csétlenség a termési kilátásokat csak valamivel rosszabbítja. Nyilvánvaló azonban, hogy ez segély és vigasztalás nem lehet azoknak, akik belepusztulnak a csapásba, ha magukra hagyják őket. És itt látszik aztán, minő ferde be­rendezésű a mi egész állami életünk, amelyben csak a jó sorban levő ember­ről, az adózási alanyról van gondosko­dás. A veszedelembe, anyagi pusztulásba került állampolgár gyámoltalanul magára marad, mert instituczióink gyatrák és minden attól függ, hogy az illető minisz­ter kellő érzékkel bír-e és részvétteljes szive van-e ? Úgy az egyesek, mint az állam, a magánosok éppen ugy, mint a kormány, keleti fatalizmussal várnak a csapásokra, az is meglátszik rajta, hogy nem sokat törődik a külsejével: öltözéke pongyola, arcza és keze napbarnított. Előtte nagy kosár, melyből konyha­kerti veteménymagvakat szedeget. Róza 38 éves, Amanda leánya, a ház és birtok névleges gazdájának felesége. Viaszfehér bőre alól áttetszenek a szerteágazó kék erek. Vértelen ajkait összeszorítja, mintha attól félne, hogy panasz vagy sóhaj röppen ki rajtuk. Reszkető kezei egy himzőtűt sétáltatnak a színes, kanavászon ki s be. Margit 20 éves, Róza leánya, Dodi és Hanna nővére. Félév óta egy szomszéd birto­kos boldog felesége. Most csak látogatóba jött férjével aki papával a csikókat ment megnézni. Valami apró patyolat ruhán dolgozik. Rózsás arcza hol kigyullad, hol elsáppad. Amanda (a szaladgáló Dodira Idáit): Dódi elég legyen! összevissza taposod az utak homokját. Szépmama (jóságosan): Ugyan, ugyan, hadd szaladgáljon, manó vigye az utakat. Róza (hálás pillantást vet szépmamára, de hallgat). Amanda (elég csípősen): Édesanyám kön­­­nyen beszél. Ugy­e szereti, hogy csinos a kert, rendben a ház, jó a konyha? és ugy­e nem törődik azzal, hogy mennyi kellemetlenség árán érem el ezt az eredményt ? Szépmama: Már megint tüzelsz, édes Rózám! Persze, hogy élvezem azt a csinos­­ és kényelmes hogy azután feljajdulva, régi lomhasá­gukba visszasülyedjenek. Preventív intéz­kedések tekintetében még mindig ott va­gyunk, hogy elébe harangozunk a vi­harnak. Jégkár ellen a legkevesebb gazda biztosítja a termését és az állami köte­lező biztosítás elrendelése a legkisebb gondja, ha ugyan gondja, a kormánynak. Így esik meg aztán, hogy tönkre­megy a gazda, tönkremennek a biztosító társulatok, amelyek a közönséges jégká­rokat sem bírják el, annyira veszteséggel jár üzletüknek e fajtája és­ nagy kárt szenved az állami háztartás is, mert vé­gül, a baj ellensúlyozására más mód nincs, mint az adók elengedése, inségköl­­csönök engedélyezése és vetőmag kiosz­tása. Hirtelenében most másként segíteni alig is lehet, bármit mondjon a pénzügy­­miniszter, aki tudvalevőleg a fösvénységig menő takarékosságot hirdette sarktétel­nek az 1898-ik esztendőre. Ha túlságo­san nehezére esnék az állam pénztárába belenyúlni, képzelje el, hogy e jégverést a hadügyminiszter bocsátotta reánk és ak­kor talán könnyebben akad pénz a kár­vallottak részére. Szálljon perbe a kormányokkal akik valamennyien elmulasztották előze­tesen gondoskodni az ily katasztrófák ellensúlyozásáról, de ne gondolkozzék egy perczig sem azon, hogy most segí­teni kell, rögtön és erélyesen. És ide írnék azt is, hogy meg kell csinálni az állami kötelező biztosítást is, ha nem tudnók, hogy kormányainknak nem szokásuk a jövendőről gondoskodni, otthont, melyet a te erős kezed tart fenn. Elismerem érdemeidet és hálás vagyok érte, — de ne felejtsd el, hogy én is voltam fiatal, én is vezettem a ház­tartást és hogy az én kezem alatt se pusztult el a kert, a ház . . . Dódi: (A nagymama parancsára szófoga­­dóan abbahagyta a karikásást, a veranda lép­csőjére ült és apró kavicsokból arabeszkeket állít össze.) A te idődben is sárga homok volt az utakon szépmama ? Szépmama: Nem kicsikém. Az én időmben* nem volt homok az utakon. Dódi (csintalan mosol­lyal): Hát a gyepet nyírták a te idődben­? Róza (rémült hangon, súgva): Dódi! Szépmama : Nem, nem nyírták. Amanda (élesen): Hát a kis leányok az édesanyám idejében is olyan nyelvesek voltak-e, mint ma­­napság? Róza (félénken néz, hol anyjára, hol nagy­anyjára, aztán munkája fölé hajol és hallgat). Szépmama: Tudod, édes Amandám, a kis leányok nyelve sohse volt tompa. Ha jól.em­lékszem gyermekkorodban a tied is elég és ... ezt ' a tulajdonságát m­i.Kmsztette különbség mindössze az volt, az én koron­­y­­ban a gyermekek nem voltak,örökösen az,«regekig közt, mert a mi időnkben a» utadon nem jMt/f m­ai számunk ?»'* oldal. .................. ................." '*"* "" ' ‘ ‘ * JB »IM II I A

Next