Magyar Hirlap, 1898. november (8. évfolyam, 302-331. szám)
1898-11-01 / 302. szám
Budapest, 1893. Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Honvéd-utcza A kereskedelmi akadémiával szemben. T." ___»II ""■N ■ »TT.WW1 ■ ■ [UNK]——— V!!!. évfolyam, 302. szám. 4. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Kedd, november 1. Egész évre 14, félévre 7, negyed évre 3 frt 50 kr, egy hónapra 1.20. Earges számára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Az elnök. Mégis csak derék ember volt, aki a kalendáriumot csinálta, hogy veres betűs napokat irt bele. Az esztendőből egy nap a halotakké, háromszázhatvannégy — az obstrukczióé. Íme,most megint három napja van, amelyen gyüjtheti az erejét. Gyűjti is, és számos szavahihető ember állítása szerint csütörtökön nagy dolgokat várhatni. Az efféle ígéretek nem újak, meg is szoktuk, noha meg kell adni, hogy rendszerint be is válnak. Ha ígérik, meg is tartják s elvárhatjuk, hogy csütörtökre a képviselőháznak még szégyenletesebb lesz a képe a szombatinál. Eddig csak olyan volt, mint az alsóbbrendű csapszék — ezután milyen lesz ? csak a jó isten tudja és Polónyi Géza ur, Magyarország koronátlan királya, ezidő szerint nemcsak a nemzetnek, hanem, úgy látszik, a nemzet vezérének is vezére. Az új kép szépségéhez okvetlen hozzá fog járulni az a kormánypárti eltökélés, hogy: nem hagyjuk magunkat, csak azért sem hagyjuk; szemet szemért, fogat fogért és — fület, fülért! Ez kitűnő gondolat, és csakugyan csakis ez hiányzott az obstrukczió művészi szimmetriájából. Ha egyik felén bontogatják a Házat, a másik felén mért ne szedegetnék ki a tégláit ? Pláne ha egymás fejéhez hajigálhatják! Ez a legújabb fordulat különösen érdekes. A jobb mezőn dühöngenek és megtorlással fenyegetődznek. Lekiabálás, klotür, új választás kering a levegőben. Valami okvetetlen készül. Erőszak ellen erőszak. Ez egy látszatra nagyon egyszerű. De nem az. Először is sem e többségnek, sem magának a kormánynak nem jól illik az üldözött ártatlanság szerepe. Hogy került össze ez a többség ? Bánffy báró hogy teremtette meg, arról ma jobb nem beszélni. De azt csak nem tagadhatják, maga a miniszterelnök sem tagadhatja, hogy neki is sok hibája van e mai helyzet körül, s hogy a dolgok eddig fejlődtek, abban ő éppen nem ártatlan. Ez ellen a parlament ellen, a Bánffy parlamentje ellen igazán alig van eszköz, amely túlságos erős volna. Csak az a baj, hogy a Bánffy parlamentje bármilyen is, végtére mégis csak a mi parlamentünk s az obstrukcziónak nem éppen ez a parlament vallja kárát, hanem a parlament, a magyar parlament s a magyar nemzetet épen tartó magyar parlamentarizmus. Ezt pedig csakugyan meg kell menteni és meg kell védeni. De valjon jó védelem-e az erőszak? Nem ma fejtjük ki először, hogy nem az; a védők erőszakossága csak törvényesíti a támadók erőszakosságát; jogczimet ad annak a léhaságnak, mely különben beleveszett volna a maga silányságábba. S obstrukczióról lévén szó: hol van az a klotür, hol van a házszabályoknak az a kieszelt ravaszsága, hol van az a még oly erőszakos választás, mely útját állhatná, hogy egy marék elszánt és elkeseredett ember mégis a parlamentbe ne kerülhessen is teljesen parlamentáris módon, megtámadhatatlanul s megtörhetetlenül meg ne akassza e parlament munkáját ? Nincs ilyen eszköz a világon. De különben is: mire valók a törvények és a szabályok, ha mihelyest aktuálisokká válnak, mindjárt el is mellőztetnek, s helyettük menten előszedik a kétségbeesés fegyvereit? Ki látott olyan igazságszolgáltatást, mely menten a statáriumon kezdi? Éltek eddig minden törivénnyel ? Alkalmaztak minden szabályt ? Megpróbáltak minden eszközt? A házszabályok reformjáról beszélnek. Kikapunk itt két szakaszt a mai reformálatlan házszabályokból: 169. §. Egyedül ez elnöknek van joga a szólót beszédében félbeszakítani vagy a tárgytól való eltérés eseteiben őt figyelmeztetni. Ha szóló kétszeri figyelmeztetés után ugyanazon beszéd folyamában ismétli a fentebbi hibát, az elnök elvonja tőle a szót. Ha szóló a közerkölcsiséget és illemet sértő kifejezést használ, vagy ha valamely osztály, nemzetiség vagy hitfelekezet ellen gyűlöletre izgat, avagy a háznak valamely tagja ellen durva sértést követ el, az elnök őt rendreutasítja, sőt tőle a szót már az első alkalommal is megvonhatja; ha pedig szóló az elnök rendreutasítása után ugyanazon beszéd folyamában a fentebbi hibát ismétli, a szó tőle okvetlenül megvonandó sőt a körülményekhez képest, ha a szónok mentségét — melyhez minden ilyen esetben joga van — elegendőnek nem találja, a ház az elnök kérdésére vita nélkül, egyszerű szavazással jegyzőkönyvi megrovást is határozhat. 204. §. Ha a ház valamely tagja a rendet zavarja az elnök őt név szerint is rendre utasíthatja. Ezen rendreutasítás ellen felszólalni, azt visszautasítani, vagy vita tárgyává tenni nem szabad. Ha az illető tag a rendzavarást folytatja és rögtöni intézkedés szüksége nem forog fenn, va gyász orgiák. Regény. Írta: Jókai Mór. A hirhedett orvos csak a szemembe nézett, s aztán elmondta, hogy milyen bajokban szenvedek, anélkül, hogy tőlem kérdezte volna. Azt is elmondta, hogy mi által jutottam ezekhez a bajokhoz. Megmondta a betegségemnek a nevét. — Megrémültem. — Egy hires angol orvosnak a neve az. — Kinos és gyógyithatlan baj. S azzal az iróniával, amire egy hires orvos fel van jogosítva a hozzá folyamodó pacziensekkel szemben, azt mondá: «vigasztalja önmagát azzal, hogy ez csak a milliomosok betegsége.» Igazán büszke gondolat! Olyan betegséggel bírni, amit a szegény ember, a közönséges polgár meg nem kaphat, amihez pénz kell, sok pénz, hogy az ember megszerezze. Végül utasításokat adott, hogy milyen életmódot kövessek ezentúl, hogy a bajomat enyhítsem: a scétai tartózkodás minden testi lelki élvezettől, szigorú étrend, őrizkedés a meghűléstől, és a többi. A halálitéletemet hoztam haza Párisból. De nem akartam belenyugodni. Egyik doktortól a másikhoz vándoroltam, mindegyik más meg más gyógyrendszert próbált ki rajtam; mindegyik más meg más zsigeremben kereste a baj góczpontját. Mindegyiknek igaza volt. Meg volt rontva minden életszervem. A szemeim kezdtek már megvakulni. Folyton kápráztak. Egy zegzugos szivárványcsillag, hasonlatos a máltai lovangrend keresztjéhez, tánczolt a szemem előtt, s ami annak a közepébe esett, az nem volt rám nézve látható: se betű, se arcz. Majd meg epileptikus rohamok leptek meg, előzetes fejfájással. Engem! Aki soha sem ismertem a fejfájást. Őrületes kínok! Most valamennyi életmiszerem mind fellázad ellenem, mintha összeesküdtek volna. Végre kuruzslókhoz folyamodtam. Azoknak a kandérolásai szereztek is időközönkénti enyhülést, de a visszaesés annál irtózatossabb volt. Féltem már mindentől: az emberektől, a napsugártól, a levegőtől, a friss víztől, de legjobban féltem saját magamtól. Hogy egy rész pillanatában a kínoknak meg fogom ölni magamat. Ápolóim eltávolítottak a kezem ügyéből minden élő szerszámot. Az orvosaimnak rimánkodtam, hogy adják a kezembe az egész palaczk morfiumot, amiből megszámlálva szokták a cseppeket a kanálba hullatni. Majd kiittam volna én azt egyszerre. Nem adták ide. Nem azért ápoltak már, hogy meggyógyítsanak, hanem hogy az életemet mesterségesen nyújtsák. Hírlapot sem adtak már a kezembe, azok mindennap hozták az orvosi jelentéseket az én állapotomról. Különben sem olvashattam volna, mert a szemüvegemet eldugták. Minden élelmiszerem megtagadta már a szolgálatot. Nem volt már más táplálékod, mint a tej. Mégsem engedtek meghalni. Híres embernek, nagy embernek nem szabad olyan könnyen elszökni a világból, mint holmi napszámosnak. Noha minden eszközét az öngyilkosságnak elvették tőlem, itt az ablak: emeleten lakom, kiugrom fejtetőre. Kiolvasták a szememből a szándékomat s levittek az emeletről a földszintre, ott vasrács volt az ablakokon. S hogy esetleg össze ne zúzhassam a fejemet a falon, kipárnázták az egész szobát. Mi van itt a fejemben, ami úgy ég, úgy Mai számunk 24 oldal