Magyar Hirlap, 1898. november (8. évfolyam, 302-331. szám)

1898-11-01 / 302. szám

Budapest, 1893. Szerkesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Honvéd-utcza A kereskedelmi akadémiával szemben. T." ___»I­I ""■N­ ■ »­TT.WW1 ■ ■ [UNK]——— V!!!. évfolyam, 302. szám. 4. Felelős szerkesztő: F­ENYŐ SÁNDOR. Kedd, november 1. Egész évre 14, félévre 7, negyed évre 3 frt 50 kr, egy hónapra 1.20. Earges szám­ára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Az elnök. Mégis csak derék ember volt, aki a kalendáriumot csinálta, hogy veres betűs napokat irt bele. Az esztendőből egy nap a halotakké, háromszázhatvannégy — az obstrukczióé. Íme,most megint három napja van, amelyen gyüjtheti az erejét. Gyűjti is, és számos szavahihető ember állítása szerint csütörtökön nagy dolgo­kat várhatni. Az efféle ígéretek nem újak, meg is szoktuk, noha meg kell adni, hogy rend­szerint be is válnak. Ha ígérik, meg is tartják s elvárhatjuk, hogy csütörtökre a képviselőháznak még szégyenletesebb lesz a képe a szombatinál. Eddig csak olyan volt, mint az alsóbbrendű csapszék — ezután milyen lesz ? csak a jó isten tudja és Polónyi Géza ur, Magyarország koro­­nátlan királya, ezidő szerint nemcsak a nemzetnek, hanem, úgy látszik, a nemzet vezérének is vezére. Az új kép szépségéhez okvetlen hozzá fog járulni az a kormánypárti eltöké­­lés, hogy: nem hagyjuk magunkat, csak azért sem hagyjuk; szemet szemért, fogat fogért és — fület, fülért! Ez kitűnő gon­dolat, és csakugyan csakis ez hiányzott az obstrukczió művészi szimmetriájából. Ha egyik felén bontogatják a Házat, a másik felén mért ne szedegetnék ki a tégláit ? Pláne ha egymás fejéhez hajigálhatják! Ez a legújabb fordulat különösen ér­dekes. A jobb mezőn dühöngenek és meg­torlással fenyegetődznek. Lekiabálás, klo­­tür, új választás kering a levegőben. Va­lami okvetetlen készül. Erőszak ellen erő­szak. Ez egy látszatra nagyon egyszerű. De nem az. Először is sem e többségnek, sem magának a kormánynak nem jól illik az üldözött ártatlanság szerepe. Hogy került össze ez a többség ? Bánffy báró hogy teremtette meg, arról ma jobb nem beszélni. De azt csak nem tagadhatják, maga a miniszterelnök sem tagadhatja, hogy neki is sok hibája van e mai helyzet körül, s hogy a dolgok eddig fejlődtek, abban ő éppen nem ártatlan. Ez ellen a parlament ellen, a Bánffy parlamentje ellen igazán alig van eszköz, amely túlságos erős volna. Csak az a baj, hogy a Bánffy parlamentje bármilyen is, végtére mégis csak a mi parlamen­tünk s az obstrukcziónak nem éppen ez a parlament vallja kárát, hanem a par­lament, a magyar parlament s a magyar nemzetet épen tartó magyar parlamenta­­rizmus. Ezt pedig csakugyan meg kell menteni és meg kell védeni. De valjon jó védelem-e az erőszak? Nem ma fejtjük ki először, hogy nem az; a védők erőszakossága csak törvényesíti a támadók erőszakosságát; jogczimet ad annak a léhaságnak, mely különben bele­veszett volna a maga silányságábba. S obstrukczióról lévén szó: hol van az a klotür, hol van a házszabályoknak az a kieszelt ravaszsága, hol van az a még oly erőszakos választás, mely útját állhatná, hogy egy marék elszánt és elkeseredett ember mégis a parlamentbe ne kerül­hessen is teljesen parlamentáris módon, megtámadhatatlanul s megtörhetetlenül meg­ ne akas­sza e parlament munkáját ?­ Nincs ilyen eszköz a világon. De különben is: mire valók a törvé­nyek és a szabályok, ha mihelyest aktu­­­­­álisokká válnak, mindjárt el is mellőztet­­­­nek, s helyettük menten előszedik a két­­­­­ségbeesés fegyvereit? Ki látott olyan igazságszolgáltatást, mely menten a sta­táriumon kezdi? Éltek eddig minden tör­­i­vén­nyel ? Alkalmaztak minden szabályt ? Megpróbáltak minden eszközt? A házszabályok reformjáról beszél­nek. Kikapunk itt két szakaszt a mai reformálatlan házszabályokból: 169. §. Egyedül ez elnöknek van joga a szólót beszé­­­dében félbeszakítani vagy a tárgytól való eltérés eseteiben ő­t figyelmeztetni. Ha szóló kétszeri figyelmeztetés után ugyan­azon beszéd folyamában ismétli a fentebbi hibát, az elnök elvonja tőle a szót. Ha szóló a közerkölcsiséget és illemet sértő kifejezést használ, vagy ha valamely osztály, nem­zetiség vagy hitfelekezet ellen gyűlöletre izgat, avagy a háznak valamely tagja ellen durva sértést követ el, az elnök ő­t rendreutasítja, sőt tőle a szót már az első alkalommal is megvonhatja; ha pedig szóló az elnök rendreutasítása után ugyanazon beszéd folyamában a fentebbi hibát ismétli, a szó tőle okvetlenül megvonandó sőt a körülményekhez képest, ha a szónok ment­ségét — melyhez minden ilyen esetben joga van — elegendőnek nem találja, a ház az elnök kér­désére vita nélkül, egyszerű szavazással jegyző­könyvi megrovást is határozhat. 204. §. Ha a ház valamely tagja a rendet zavarja az elnök őt név szerint is rendre utasíthatja. Ezen rendreutasítás ellen felszólalni, azt vi­sszautasítani, vagy vita tárgyává tenni nem szabad. Ha az illető tag a rendzavarást folytatja és rögtöni intézkedés szüksége nem forog fenn, va­­ gyász­ orgiák. Regény. Írta: Jókai Mór.­­­­ A hirhedett orvos csak a szemembe nézett, s aztán elmondta, hogy milyen bajok­­ban szenvedek, anélkül, hogy tőlem kérdezte volna. Azt is elmondta, hogy mi által jutottam ezekhez a bajokhoz. Megmondta a betegségem­nek a nevét. — Megrémültem. — Egy hires angol orvosnak a neve az. — Kinos és gyó­­gyithatlan baj. S azzal az iróniával, a­mire egy hires orvos fel van jogosítva a hozzá folyamodó pa­­cziensekkel szemben, azt mondá: «vigasztalja ön­magát azzal, hogy ez csak a milliomosok betegsége.» Igazán büszke gondolat! Olyan betegség­gel bírni, a­mit a szegény ember, a közönséges polgár meg nem kaphat, a­mihez pénz kell, sok pénz, hogy az ember megszerezze. Végül utasításokat adott, hogy milyen életmódot kövessek ezentúl, hogy a bajomat enyhítsem: a scétai tartózkodás minden testi lelki élvezettől, szigorú étrend, őrizkedés a meghűléstől, és a több­i. A halálitéletemet hoztam haza Párisból. De nem akartam belenyugodni. Egyik doktortól a másikhoz vándoroltam, mindegyik más meg más gyógyrendszert próbált ki rajtam; mindegyik más meg más zsigeremben kereste a baj góczpontját. Mindegyiknek igaza volt. Meg volt rontva minden életszervem. A szemeim kezdtek már megvakulni. Folyton kápráztak. Egy zegzugos szivárvány­csillag, hasonlatos a máltai lovangrend ke­resztjéhez, tánczolt a szemem előtt, s ami an­nak a közepébe esett, az nem volt rám nézve látható: se betű, se arcz. Majd meg epileptikus rohamok leptek meg, előzetes fejfájással. Engem! A­ki soha sem ismertem a fejfájást. Őrületes kínok! Most valamennyi életmiszerem mind fel­lázad ellenem, mintha összeesküdtek volna. Végre kuruzslókhoz folyamodtam. Azok­nak a kand­érolásai szereztek is időközönkénti enyhülést, de a visszaesés annál irtózatos­­sabb volt. Féltem már mindentől: az emberektől, a napsugártól, a levegőtől, a friss víztől, de leg­jobban féltem saját magamtól. Hogy egy rész pillanatában a kínoknak meg fogom ölni ma­gamat. Ápolóim eltávolítottak a kezem ügyé­ből minden élő szerszámot. Az orvosaimnak rimánkodtam, hogy ad­ják a kezembe az egész palaczk morfiumot, a­miből megszámlálva szokták a cseppeket a kanálba hullatni. Majd kiittam volna én azt egyszerre. Nem adták ide. Nem azért ápoltak már, hogy meggyó­gyítsanak, hanem hogy az életemet mestersé­gesen nyújtsák. Hírlapot sem adtak már a kezembe, azok mindennap hozták az orvosi jelentéseket az én állapotomról. Különben sem olvashattam volna, mert a szemüvegemet eldugták. Minden élelmiszerem megtagadta már a szolgálatot. Nem volt már más táplálékod, mint a tej. Még­sem engedtek meghalni. Híres embernek, nagy embernek nem szabad olyan könnyen elszökni a világból, mint holmi napszámosnak. No­­ha minden eszközét az öngyilkosság­nak elvették tőlem, itt az ablak: emeleten lakom, kiugrom fejtetőre. Kiolvasták a szememből a szándékomat s levittek az emeletről a földszintre, ott vas­rács volt az ablakokon. S hogy esetleg össze ne zúzhassam a fe­jemet a falon, kipárnázták az egész szobát. Mi van itt a fejemben, a­mi úgy ég, úgy Mai számunk 24 oldal

Next