Magyar Hirlap, 1899. január (9. évfolyam, 7-31. szám)

1899-01-07 / 7. szám

Budapest, 1899. Szerkesztőseg nyomda és kiadóhivatal: Honvsd-utcza A feleskedelmi akadémiával «ffimben. IX. évfolyam, 7. szám. 4. Felelős szerkesztő: F­ENYŐ SÁNDOR. Szombat, január 7. Egész évre 14, félévre 7, negyed évre 3 frt 50 kr, egy hónapra 1.20. Estves szám­ára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Koronatanács. Ma délután koronatanács volt Bécs­­ben, a magyar kabinet képviselőinek rész­vételével, ő Felsége elnöklete alatt. Tudni­való lapunk legutóbbi számából, hogy a három miniszter, Bánffy, Lukács és Fe­­jérváry, a kabinet képviseletében ment föl Bécsbe, azért, hogy a tarthatatlan parlamenti helyzettel szemben, ő Felsége döntését provokálja. Ez a döntés a mai koronatanácson, melyben Széchenyi Manó gróf, a király személye körüli új magyar miniszter is részt vett, ma nem történt meg, de hol­nap, vagy legkésőbb vasárnapig, ameddig minisztereink fönmaradnak Bécsben, meg kell történnie, már csak azért is, mert hétfőn ő Felsége is elutazik tényleges székvárosából. Miről volt szó a koronatanácsban, nem publikálják, de éppen abból, hogy határozat és döntés nem következett be, arra lehet következtetni, hogy a kormány előterjesztései nehézségekbe ütköztek a koronánál Nyilván azon fordul meg a kérdés, elejthető-e Bánffy és ha elejthető, és a tény meghozza-e a kívánt békét? Talán nem tévedünk, ha föltesszük, hogy a mai koronatanácsban a kiegye­zés biztosítása volt a legfőbb szempont. A helyzet ugyanis az, hogy a függetlenségi párt, amely vérszemet kapott a kormánnyal szemben elért erőszakos sikereitől, most már nem elégszik meg azzal, amivel két hét előtt még megelé­gedett volna, t. i. a Bánffy fejével, hanem követeli, hogy a törvény útján és termé­szetesen más miniszterelnök által bizto­síttassák, hogy amennyiben az újabb provizórium ideje alatt a kiegyezés ke­resztül nem vihető, az önálló vámterü­letet léptetik életbe. Az obstrukczióra szövetkezett pár­tok egyéb kívánságai, a korona előtt lé­nyegtelenné törpülnek e kardinális kíván­sággal és azzal szemben, hogy a szövet­kezett ellenzéki pártok nem képesek ga­­ranc­iát vállalni azért, hogy bármily konc­esszió esetén is, nem akad néhány szélső képviselő, aki minden áron tovább obstruál, mert így tartja a kedve. A helyzetet súlyossá tehát főként az teszi, hogy Bánffy elejtésével — úgy látszik — a czél elérve nincs. Bánffy utódjaként Lukács László pénzügyminiszter van kombináczióba véve, aki tudvalevőleg ő Felségének ked­ves embere és a kiegyezési kérdés leg­alaposabb ismerője. Tud-e ő garancziát nyújtani arra, hogy a feldühödött ellenzék vele szem­ben­ meglapul, azt kétségbe kell vonnunk, annál is inkább, mert a legszélső exaltá­ciók erősen hangoztatják a jelszót, hogy a mai kabinetből senkinek sem szabad megmaradni a helyén. Mi azonban hisszük, hogy az ob­­strukcziós Moloch falánkságát lelohasztja, lecsillapítja, ha megkapja a miniszterelnök bukását és ha törvényszerű biztosítéko­kat nyer a választási módszer javítására vonatkozólag. Ha az ellenzék ezzel be nem éri és diktátori szereplésre vágyódik, nyilván­való, hogy kénytelen lesz viselni a fele­lősséget a kényszerű abszolutizmusért, amelyre pedig — hisszük — igennel senki sem szavazna Magyarországon. * Minisztereink bécsi tartózkodásáról szóló híreink a következők: A kormány a király előtt. Bánffy Dezső báró két kollegájával együtt ma délelőtt megjelent a bécsi Burgban s két órai kihallgatás után még mint miniszterelnök távozott onnan. Ez a ma eseménye, melyet a holnap esetleg leronthat. A mai nap még nem hozta meg a dön­tést. Nagy fontosságú és komplikált kérdések képezik azoknak a tanácskozásoknak a tárgyát, melyek Bécsben a király és a magyar kormány tagjai közt folynak. A döntés előtt sok szem­­pontot kell alaposan mérlegelni. Bánffy báró s két kollegája éppen azért, mint már tegnap jelentettük, holnap, sőt esetleg még vasárnap is Bécsben maradnak. A politikai világot nagy izgatottságban tartották ma a magyar kormány tagjai várat­lan és meglepő bécsi útjának előzményeiről nyilvánosságra jutott hírek. Ugyanakkor jutott el a parlamenti válság a döntés stádiumába, amikor az ellenzék tüntetően lépett a technikai obstrukczió útjára, hogy még a visszatérés útját is elzárja maga elől. Kétségtelenné vált, hogy az obstrukczió a parlament munkaképességének helyreállítása fejében első­sorban Bánffy lemondását kívánja s ehhez ragaszkodik. A legutóbbi napokban azonban az obstrukczió balszárnyán, a függet­lenségi párton arra a meggyőződésre jutottak hogy a parlamenti válság a kormány megbukt­­atásán kívül a párt által ez idő szerint a kiegyezés kérdésében kívánt közjogi garancziák biztosítására is kihasználhatják. Ez a felfogás hamar diadalmaskodott s az e hét folyamán a disszidensek és a függet­lenségiek közt a kompromisszum tárgyában folytatott megbeszéléseken, mint már jelentet­tük, a kiegyezés kérdését állították első­sorban Bánffy lemondása után a békefeltételek közzé. Bánffy báró miniszterelnökkel a disszi­densek tegnap közölték, hogy a parlamenti válság megoldásának egyetlen módja a kor­mány lemondása mellett a függetlenségi párt részéről a kiegyezés kérdésében felállított fel­tételek elfogadása. A függetlenségi párt, mint jelentettük Bánffy báró lemondása esetén a kiegyezés kérdésében a következő feltételek mellett hagy fel az obstrukczióval. A függetlenségi és 48-as párt hajlandó ebben az esetben az 1898: I.­ törvényczikket nem létezőnek tekinteni s a Ház előtt fekvő hat hónapi provizórium-javaslatot megszavazni. De ha a hat hónapi provizórium alatt a képviselőház előtt fekvő kiegyezési­ javaslatok alapján 1903-ig vagyis a külálla­­mokkal szemben fennálló kereskedelmi szerződések lejártáig terjedő hatál­lyal nem jön létre az osztrák parlament al­kotmányos hozzájárulásával, akkor ugyanaz a helyzet áll elő, ami 1897 deczember 31-én volt. Ebben az esetben tehát a kormány köte­les az 1867: XII. t.-cz. 68. §. alapján annak olyan értelmezésével, aminőt Apponyi ismere­tes provizórium beszédében kifejtett, az önálló vámterület alapján leendő végleges gazdasági berendezkedés megvalósításához szükséges intéz­kedéseket megtenni. Tegnap Szilágyi Dezső is közölte Bánffy báróval, hogy ez a függetlensé­giek ultimátuma, a parlamenti béke ára. Hasonlóan nyilatkoztak Andrássy Gyula gróf és Csáky Albin gróf is. Bánffy báró nem tartotta a kom­promisszum ilyen formáját elfogadható­nak, de a kormány más tagjai, hit sze­rint első­sorban Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter szükségesnek tar­tották, hogy midőn a kormány az ob­strukczióval szemben szükséges in­tézkedésekhez akarja a korona hoz­zájárulását kinyerni, azt megelőzőleg ter­jessze az ellenzék részéről a dissziden­sek útján felállított kompromisszum-tervet a korona elé. Ha a király a kompro­misszumnak ezt a formáját elfogadható­nak tartja s ahhoz hozzájárul, a kormány beadja lemondását s az újonnan alakí­tandó kabinet a kompromisszum alapján rendbehozza a parlamentet. Ha ő Felsége nem hajlandó arra, hogy az obstrukczió leszerelésére Bánffyt elbocsássa s emellett a kiegyezés ügyé­ben is elmenjen addig a határig, ameddig menni 1897 telén nem volt hajlandó, akkor kerül sor a kormány további előterjesztéseire. A Bánffy-kormány ugyanis csak úgy vállalkozhatik arra, hogy a parlamentben folytassa a küzdelmet, ha a korona már most megadja mindazokat az eszközöket, amelyek az obstrukczióval és saját pártjának ellenszegülésével szemben egy­aránt vértezik. Ez első­sorban a Ház hosszabb időre való elnapolása, a to­vábbi bonyodalmak esetére pedig a kép­viselőház feloszlatása. Bécsből azt táv­iratozzák nekünk, hogy ottani udvari kö­rökben elterjedt hírek szerint Bánffy báró a Ház hosszabb időre való elnapolása esetén arra akarja a királyt rábírni, hogy egy Népeihez intézett manifesztumban hívja fel az ország lakosságát a hadkö­telezettség és adózás teljesítésére. A ma­ isai számunk 19 oldal

Next