Magyar Hirlap, 1899. február (9. évfolyam, 32-59. szám)
1899-02-01 / 32. szám
Budapest, 1899. IX. évfolyam, 32. szám. Vesztőség, nyomda és kiadóhivatal: Honvéd-utcza 4. A kereskedelmi akadémiával szemben. Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Szerda, február 1. Egész évre 14, félévre 7, negyed etre 3 írt 50 kr. egy hónapra 1.20. Egyes számára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. — Eltompulás. Nem siettetjük mi a tárgyalásokat, inkább mi vagyunk azok, akik egyre csititják a közönség lázongó türelmetlenségét. De mi magunk hallgathatunk, várhatunk és tűrhetünk; a sajtó mérsékelheti indulatát, a parlamentet elnapolhatják s a közönség tompa megadásba merülhet: a földet azért meg nem állíthatjuk s az életnek meg nem parancsolhatjuk, hogy elé ne álljon a maga követeléseivel. Félhivatalos részről figyelmeztetik ma az országot, hogy jó, tegyük föl, hogy meglesz a béke, de azt hiszik, hogy vele együtt békességünk is lesz? Ha meglesz a béke, ez elsősorban kormányváltozást jelent, ez pedig, erre mifelénk, nagyon jelentős és nagyon veszedelmes dolog. Mi nem vagyunk francziák, akik úgy hörpölgetik a kormányokat, mint az osztrigát. Nálunk eddig még minden kormányváltozás egy lépcsőfok volt lefelé, s ezen nem változtatnak az új férfiak kvalitásai. Nálunk minden hatalmi változás egyúttal válság is, melynek kiheverésére az ország egész ereje sem fölösleges. Nem vagyunk süketek e figyelmeztetés iránt, sőt folytathatjuk is a megkezdett sort, abból is, amiről a mi tisztelt félhivatalosaink mélyen hallgatnak, abból is, amiről a legártatlanabb ábrázattal beszélnek. Ilyen valami mindjárt a kvóta kérdése, amely a békével meg nem oldódik s még ez évben napirendre kerül. Ez van olyan fontos, mint az összes béke- és háború-kérdések. Annál fontosabb, mert Ausztria a legkevésbé sem tett le a kvótaemelés ábrándjáról; nem tett le mostanig, az elzüllése végső fokán sem, annál kevésbé tesz le a jövőbeli, ha a maga kebelében megbékélve, az egész birodalom egységes erejével állhat ez őrült és erőszakos követelés mögé. Pedig erre is elkészülhetünk. Aki egy kevéssé is szemmel követi az osztrák állapotokat, nagy békevágyat láthat odaát is. Főképpen a németek halálos fáradtak. A háborújuk elsősorban őket magukat meríti ki gazdaságilag, lévén ők Ausztriában a legelőkelőbb s leggazdagabb iparosok s kereskedők. Viszont mentül vadabbul harczolnak, annál kevesebb a kilátásuk; a tizennegyedik paragrafus tompává teszi az ő fegyverüket: a parlamenti munka megakasztását. A dologban az a mulatságos, hogy ezt a jeles paragrafust annak idején, mikor a hatalom az ő kezükben volt, ők csempészték bele az osztrák alkotmányba; ők hamisították meg Ausztriában az alkotmányosságot, s most rajtuk hajtják be a hamis váltót a csehek. Ám a cseheknek sem fenékig tejfel a tizennegyedik paragrafus. Nekik meg az a bajuk, hogy a rendeletekkel való kormányzás feleslegessé teszi a parlamenti többséget — ők pedig épp azzal revolverezik az osztrák kormányt, hogy különben kilépnek a többségből, mely ez -------------------------------------------------------által kisebbséggé válnék. A németek békevágya ilyformán találkozik a csehek taktikájával, s nem lehetetlen, hogy ennek valami megegyezés lesz a vége. A lengyelek különösen szeretnék ezt; az eddigi Ausztriának megmaradása az ő legfőbb érdekük, mert az eddigi Ausztriát ők felezték le. Ezért nagyon hajlanak rá, hogy a békét közvetítsék. Szóval, lehet belőle valami, s ennek a valaminek a szó betű szerint való értelmében mi adjuk meg az árát. S nemcsak ennek. A mi lapunkból éppen ma értesülhetett az ország azokról a rendszeres hiteltúllépésekről, melyekben a tengerészeti hadi vezetőségünk tetszeleg magának. Mialatt a két ország bomlik, a közös gondviselés még vidámabban halászgat a zavarosban. A parlamentek bénák, a kormányok tehetetlen állnak —• a delegáczióktól féljen talán? Ó, a delegácziók! Ezek is előre vetik az árnyékukat. Milliós számok röpködnek a levegőben, s a közös kormány intimus tagjai megkezdik a Kassandra-korssarcot. " Figyelmeztetnek, amiy nem késő, s homályosan czéloznak Magentára, Solferinóra és Königgrätzre. A figyelmeztetések néha közvetettnek, néha közvetettek. Az előbbi osztályba tartoznak azok a színes és érzékeny czikkek, melyek megragadó erővel festik a szegény közlegények vacsorátlan életét, a kisfizetésű tisztek czifra nyomorúságát. A közvetett osztályba azok a kitűnő és kimerítő értesítések és értékes jelmezben jöjjön az ünnepélyre, mint egy álarczos bálba, csakhogy maszk nélkül. A szomszédban volt berendezve egy jelmezkölcsönző raktár. Természetesen a külföldön lakó művészek s a hazai közélet számmitásai kivételesen meghívók által lettek ünnepélyünkre figyelmeztetve. Tizenkét lady patronesse lett megnyerve az ünnepély kormányzására. Kevesebb nem lehetett, mert képviselve kellett lenni a dignitásban a művészet minden ágának: a jótékony nőegyleteknek, a magas aristocratiának (felekezeti egyenlőség mellett) a pénzvilágnak, a kereskedelemnek, az iparnak, a kormányköröknek, a klubboknak és casinóknak. Tessék összeszámlálni: — tizenkettő. Egyik lady patronesse helyére lett megválasztva Stella. (Hogy miért nevezem most egyszerre Stellának, azt igazolja a hivatalos név aláírása) A művészkör őt jelölte ki a díszhelyre, miután ő vált valósággá a háziasszony. Megérte hát, ami után oly epekedve vágyott. Hogy odanyomtatták a nevét az előkelő világ legfényesebbjei közé. Megérte hát, hogy saját szalonjában összegyűjtve láthassa a társaság legbüszkébb delnőit, hogy azok egyenkint mind kezet szori- A szív mártírjai. Regény. (27) A Magyar Hírlap számára irta: Jókai Mór. XIV. (Utánnyomás tilos.) Egyszer aztán valami nagyot gondoltam ki. Valami nagy országos szerencsétlenség hire borzongatta végig a kedélyeket. Általános volt a részvét. Három nagy város égett l0 csaknem egy időben. A társadalom minden terén megindult a segélynyújtás különféle módja. Elárusító bazárok, illusztrált albumok, tánczvigalmak, színpadi előadások terveztettek. Az én tervem egyesítette valamennyit. Az én festőiskolámnak volt egy nagyterületű kertje, százados fákkal: oda terveztem egy ünnepélyt, mely a társadalom előkelő világát egyesítse. Volt abban minden látványnak és mulatságnak való: lovagvár, felvonó híddal, pánczélos őrökkel, alföldi csárda czigánybandával, korcsolyapálya (nyáron), árubazár, népszerű kincsekkel, szegedi halászgunyhó, ahol paprikás halat főztek, olasz albergo de vino, franczia Fréres Provenceaux trasseurie, bábszinház és régi görög theatrum, melyben álarcz alatt, szócsövön keresztül deklamáltak a mimusok, lábaikon magas cothurnussal. Másutt meg mozgó fényképek, szerpentin tánczot járó istennők, kakasviadalok, tiroli népénekesek és spanyol mandák. Villanyfény azoknak, a kik magukat láttatni akarják: árnyékos grották a rejtőzni kívánóknak. Később tombola, melynél mindenkinek kell valamit nyerni. Egy művészi képet, vázlatot, karczolatot. Valamennyi festő, szobrász mind részt vett a díszítésben: márványszobrokat emeltek (vattából és gipszből) s finkszek és griffmadarak őrködnek a kapubejáratnál óriási méretekben s azoknak a szemei világítottak lámpás helyett. — A művészvilág összes kitűnőségei szerepeltek ez ünnepélyen, deklamálók, éneklők és tánczolók, a fő- és székváros valamennyi olympi csarnokaiból. Valóságos pazarlása a gyönyörnek. Nem kellett nekünk meghívókat szétbocsátanunk, tódultak a jegykeresők hozzánk, daczára a magas belépti díjaknak. Sőt egy bizottságot kellett megalakítanunk, művészekből és fővárosi habituekből, akik a jegyosztásnál a tisztességre felügyeljenek, ami első feltétel volt- A második pedig volt a jelmez. Nemcsak a résztvevő művészekre, hanem a nézőközönségre nézve is kötelező volt, hogy valamiféle Mai számunk 20 oldal