Magyar Hirlap, 1899. november (9. évfolyam, 302-331. szám)
1899-11-01 / 302. szám
Budapest, 1899 Szerkesztéis éj, nyomda és kiadóhivatal: Honvéd-utcza 4. * A kereskedelmi akadémiával szemben. IX. évfolyam, 302. szám Felelős szerkesztő: FENYŐ SÁNDOR. Szerda, november 1. éve 14, félévek negyed évre 3 Irt 50 kr. egy hónapra 1.20. Egyes számára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A kék ruha. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — írta: Kazár Emil. A kirakat nagy tükörablakai előtt soha sincs fogyta az asszonyoknak és lányoknak. Sóvárognak,számitásokat csinálnak, megkívánják, irigylik azt a pompát, melyet ez a sokféle bársony, selyem, csodálatos szövet, czipke és prém oly kihívón hirdet. Belül az udvar sötét, három emelet szűk verme. Némely ablak számára tükrök gyűjtik össze a világosságot, de a legtöbb ablakból örökösen a gáz ténye hirdeti, hogy napsugár oda be nem hatol. .— Hé barátom. Hogy is hívják? Ezt a levelet vigye föl Mimi kisasszonynak. Tudja, az a szőke lény. Fiatal ember mondja ezt egy öreg szolgának, ki nagy kétfülü kosárral éppen az emeletre akar fölmenni. Valami pénzdarabot is ad neki. — A nagyságos ur mindig elfelejti a nevemet. Józsi. A nagyságos ur sarkon fordul. Józsi felbaktat az emeletre kosarával, s benyit egy hosszú, nagy varróműhelybe, ahol most is Auer-fényű gáz ég. Varrógépek zörögnek, vasalók csattognak, ollók csörömpölnek, szövetek suhognak, a villamos csengők mindegyre csilingelnek, a jobbra-balra nyíló ajtókon ki-beáznak és összevissza kiabálnak. Rózsaszín selyem ezérn át, Mécsesek világa mellett. Minden szentek: a legcsudálatosabb ellentétek napja. Ünnep a kalendáriomban, a gyász napja a szivekben. Még napsugaras ősz, a kertekben piroslik a bazsarózsa, de már a tél lehelete éri az arczunkat, ha takarja el a bérezi tetőt. Széltől pirosra csipett arczczal, parfümmel meglocsolt fekete kabátban — a temetőbe megyünk mindenszentek napján. . . A halottak, ugye, egyformák mind* A hatlábas gödör elsimit minden ellentétet. És amit a halál nem tesz egyenlővé, egyformává hazudják az emberek. Gránitpiramis, faragott márvány, egyszerű fakereszt, mind azt beszélik aranyos betűkkel, hogy aki alattuk fekszik, «feledhetetlen és jó.» Hát aki kapzsi volt, vagy fösvény, tékozló vagy uzsorás, szívtelen vagy gonoszindulatu? Hová lesz az? Örökké él a gonosz és csak a jó hal meg és a feledhetetlen ! Nem. Meghalnak mind. Csak a halál tesz egyenlővé. Az egyik jó, mert élt, a másik jó, mert meghalt. Mindenszentekkor, a nagy ellentétek napján, megváltozik a temető rendje is. Megszűnik az egyenlőség, megszűnik a biblia szava szerint: az elsők lesznek az utolsók, az utolsók lesznek az elsők. A kicsinyek lesznek a nagyok a szeretetben. A halálban az apró embereknek jut a szeretet mécsvilága, a nagyoké a kritika. Mindenszentek napján nagy férfiak sírján szónokolnak, kis emberkék sírján zokognak. És más ember nincs is a temetőben, csak a nagy és kicsi. Akiről megemlékezünk és akit meggyászolunk. Középszerűség csak az életben van . . . Virággal ékes temetőben, mécsesek világa mellett sírkeresztek között járván vigasztalást hoz a fájó szivekre a hit ígérete: «Resurrexit!» Vájjon az események, az ideák sírkertjén, várjon a politika nagy temetőjén is ott ékeskedik-e a felírás, hogy: «Feltámadunk»!? Ha ott van, töröljük le. Nekik nem szól a vallás vigasza, onnan ne jöjjön vissza, akit eltemettek. Mennyi az uj hant ebben a temetőben is! Milyen sok a halottja minden országban. A büszke spanyol eltemette nagy gyarmatpolitikáját. Az egész ország siratja, pedig az egész országot koldussá tette a soká sínylődő beteg. A franczia sírba vitte a militarizmust. Olyan nehezen halt meg, mint a vízbefuló, aki mást is magával akar vinni a hullámsirba. Az osztrák temeti a nyelvharczot. Ott is vannak akik siratják, amig hántolják. De azért ne jöjjön vissza egy se, akit eltemettek. A mi temetőnk is népes. Tele frissen hántolt sirdombold:--'. Egy se siratni való halott. Ott áll az egyik kereszten: ex-lex, a másikon: ' ’Voránus a harmadikon: korrupczi " Mindnek a keresztjét a vállunkon hordtuk . < Mindenszentek napján, halottak emlékezetére, elevenek vigasztalására gyújtsunk mécseket ebben a szomorú temetőben. Kiket is kisértünk ki, akiket mécsvilág illet? Harcz volt és egyenetlenség, pártviszály és villongás. Az obstrukczió gyilkos fegyverével küzdött az ellenzék, s tállt a 10-ik asztalhoz, floridort, szatír pántot, kapcsot, fűző zsinórt. — Józsi bácsi már itt. Hát elmúlt már tíz óra. Józsi bácsi feltakarja a kosarát és kiszedegeti belőle a dohányszinűi pakkoló papirosba takart csomagokat, a sonkás zsemlét, vajas és kaviáros kenyeret, szalámit, a szárdiniás piksziseket. Egy-egy palaczk sör is előkerült a zabó urak számára, kik amott a másik szobiban füzet és derekat varrnak. Volt ott zsemle sonka és vaj nélkül is és sós perecz. Józsi az élelmezési biztos itt. Kiosztja mindenkinek a maga a porczióját. Egy szőke fiatal kisasszony varróasztalára letesz egy sós kiflit, s mellé egy ibolyabokrétát. — Mit is kap még a kifli mellé Mimi kisasszony? Az ember már a fejében sem tarthatja, ibolya, rózsa, czukros skatulya. Mondom, az ibolya nem a magáé, hanem ez a levél. Az ibolyát visszaveszi, egy levelet ad helyette, s dünnyögve megy tovább a többi asztalokhoz. Mimi hirtelen a zsebébe rejti a levelet. A közelében levő lányok nevetnek. — Megint levél, Mimi? Olvasd csak, nehogy epedj miatta. Mimi azonban egy kék ruhát fodroz tovább és hallgat. A kiflijét szórakozottan fogyasztja el. Alig várja, hogy dél legyen, a műhelyben szünetet tartsanak. Akkor sebesen fölnyitja a levelet. Amint olvassa, lecsukódnak a szemei, kezében mert harcza becsületes harcz volt, ime szétszakadt a szembenálló tábor. Hüvelybe tette kardját mind, aki azt vésette a czéljaira: «Ne vonj ki, csak igaz harczra; ne tégy vissza, csak becsülettel» . . Ez izmos harcz volt; hála isten, eltemettük. Erőszak, terrorizmus, korrupczió, nepotizmus: ezen a négy oszlopon állott kormányrendszerünk. Az oszlopokat kitéptük, a rendszert eltemettük. Törvénytelen állapotban jöttünk át az új esztendőbe. Se újoncz, se adó. Ki mert álmodozni költségvetésről, tiszta választásról, kiegyezésről? Senki. Pedig azóta eltemettünk mindent, ami kerékkötője volt a becsületes haladásnak ami nyaktörő gát volt egyenesen utunkon. íme, milyen népes a mi temetőnk. S ha azon kellene fáradni most, mindenszentek ünnepén, hogy epitáphiumot írjunk a sok sírkeresztre, vájjon úgy tennénk-e, mi örvendezők, mint a gyászoló emberek, akik minden halott fölé oda írják: «a feledhetetlen és jó»? Talán igen. A múlt, amelyet csak az imént temettünk, maradjon feledhetetlen. Ha piramisokat emelünk a sirc-k fölé, legyenek azok hatalmasak és magasba nyúlók, intő példák késő századoknak. És ismerjük el, hogy javunkra is volt a veszedelem. Mint a vihar, amely fákat tördel, de éltető levegőt hoz a füveknek. Ha már pihennek len a sírban, mondjuk rájuk, hogy jók valának, mert meghozták, amit epedve vártunk, meghozták a nemzet nagy feltámadását. De azért ne jöjjön az vissza, amit eltemettünk, reszket a papír. Arcza kipirul, nyitott ajakkal szívja a levegőt. Hirtelen megint elolvassa a levelet, vállat von, mintha valamit le akarna rázni magáról. — Bella, hol van most Czeczil. Már régen nem láttam. — Nem tudjá a kisasszony? Eleget szurkálta már az ujját tűvel. Jó dolga van. Szerencséje akadt. Ah istenem, csak én is szabadulhatnék innen. Nem jön ebédelni Mimi kisasszony ? Nem. Mimi kisasszony csak este szokott hazamenni. Messze lakik és szegény. — Milyen szerencséje akadhat ilyen szegény lánynak, mint én ? Hát csak amolyan, mint Bellának. Varrni, vasalni éjjel-nappal", ki tudja meddig! Talán belehalni, talán megvénülni mellette. Ejh! Erzsi szép masamód boltot nyithatott, pedig nyurga volt. Most ki van írva: Mile Elza, és a látómtó inas gallérján is ott van: M. É. Megint elővette a levelet, végig olvasta. — Szeret. Persze ezt könnnyen mondják. De hát csakugyan nem szabad hinni, hogy valaki szeret.. Minekünk, szegény lányoknak ezt sem szabad? Nem tudom mikor látott, nem tudom hányszor jött utánam. Mikor észrevettem, egy pillantást sem vetettem rá.Neki tetszettem meg, nem voltam kaczér, nem csábítottam. Bizonyosan csinos, szép vagyok, azért vett észre. Annyi ezer lány mért jár a bajba. Azoknak is Mai számunk 26 oldal