Magyar Hirlap, 1899. november (9. évfolyam, 302-331. szám)
1899-11-01 / 302. szám
4 KimiLP Reformátusok Wlassics miniszternél. — Saját tudósitónktól. — Ma tisztelgett Wlassics kultuszminiszterinél a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület huszonhattagu küldöttsége, hogy a sárospataki jogakadémia érdekében, az ősrégi református főiskola életbevágó ügyében, pártfogását kérje. A kultuszminiszter tudomás szerint az elméleti jogi államvizsgálatokról törvénytervezetet készíttetett, amelynek értelmében egységes jogi államvizsgát csak a királyi táblák székhelyén tehetne az ember. Ez ellen a javaslat-tervezet ellen a reformátusok kénytelenek állást foglalni, mert az Sárospatak kitűnő jogakadémiájának régi jogait és tekintélyét csorbítaná, azskolának tán veszedelme is lenne. Most még módjában van a kultuszminiszternek segítenie ezen. A reformátusok küldöttségét, amely ebben a tárgyban kereste föl a kultuszminisztert, Vay Béla báró főgondnok vezette. Tagjai voltak rajta kivül Fejes István és Lokus Gyula főiskolai algondnokok; Meczner József, Ragályi Béla, Farkas Ábrahám, Lakatos Miklós, Komjáty Béla, Meczner Béla egyházmegyei gondnokok ; Miklós Ödön, Lévay József egyházkerületi tanácsbirák; Bernáth Béla, a sárospataki jogakadémia államvizsgálati bizottságának tagja; Fáy István országgyűlési képviselő, Lónyay Gábor gróf, Vay Tihamér gróf, Sturman György egyházmegyei tanácsbirák; Dókus Ernő, Kérészy Barna főiskolai igazgatótanácsosok, Révész Kálmán abauji esperes, Radácsi György, Szalay László egyházkerületi főjegyzők és Zsindler István dr. akadémiai igazgató. A küldöttség szónoka, Tejes István sárospataki főiskolai gondnok, hosszabb beszédet intézett a Wlassics miniszterhez és annak a kérelmének adott kifejezést, hogy a jog- és államtudományi elméleti államvizsga előadási tervezetében foglalt az a rendelkezés, hogy csak a királyi táblák székhelyein legyen vizsgáló bizottság, a törvényjavaslatba ne foglaltassák, mert az a sárospataki jogakadémia létérdekeit hátrányosan érintené. Wlassics miniszter válaszában kifejtette, hogy mindig szükségesnek tartotta, hogy ilyen nagyfontosságú reformoknál, amilyen épen a magyar jogi szakoktatás és vizsgarendszer újjászervezésének kérdése is, még mielőtt a törvényjavaslat az országgyűlés elé terjesztetnék, az érdekelt köröknek, a közvéleménynek is módot nyújtson a tervezett reformok alapelveivel való foglalkozásra, azok meg George Sandnak egy műve akadt a kezembe, melynek czime «Leone Leoni». Octáv felsziszent: «Majdnem az én regényemnek a czime (Leone Leona). Aztán halkan monda: «ismerem, egyike a genialis írónő legfényesebb alkotásainak». — No én nagyon elvető véleménnyel voltam felőle, mondá a herczegnő. Nem voltam képes felfogni, hogy ez eszme egy nő képzeleteiben születhessen meg. Egy ideálszép férfi, egy tökéletes alak, aki a híven szerető asszonyát eladja pénzért. Hiszen a tatárok is pénzért adják a leányokat, de az ott tisztességes szokás, s a ■ bazárban eladják az elrabolt nőt; de hogy egy barbár sátorlakó eladja a feleségét, az lehetetlen : az nem történik meg a pusztán! — Lene Leoni alakja agyrém! Beteg képzelet szülötte. Ilyet nem volt szabad írni egy nőnek. Wladimir gyakran tett kirándulásokat Nizzába, amikre engemet nem vitt el magával. Azt mondta, üzleti ügyekben jár oda, amik Unalmasak nekem. Egyszer aztán engemet is rávitt a kíváncsiság, hogy magamban, férjem nélkül, kiránduljak a virágok városába. Virágokat akartam magamnak venni. Ahol pénzt is kellett szereznem. Igen egyszerű módját találtam ki. Volt ’egy pár fülön függöm, (még lánykori ajándék) annak az egyik párja elveszett — még a génuai tartózkodásunk alatt. Hiába kerestettem, nem vitatására, mert így az illető javaslat aztán mintegy teljesen megérve kerül a törvényhozás elé. A jog- és államtudományi egységes elméleti államvizsgáról eddig csupán előadói tervezetet készíttetett, amely nem volt a nagy nyilvánosságnak szánva, nem is jelent meg, de az egyetemeknek, jogakadémiáknak, illetőleg az illető iskolafentartóknak megvitatás végett már ezt is megküldötte. A vélemények már felérkeztek s a miniszter konstatálja, hogy néhány sarkalatos pontra vonatkozólag vannak eltérő vélemények is. Most az ügy azon stádiumban van, hogy a beérkezett vélemények gondos átvizsgálása és mérlegelése nyomán készül el a törvényjavaslat, amelyet minden valószínűség szerint a nyilvánosság elé visz, hogy így azután a legszélesebb köröknek is módjában álljon egy ilyen mélyreható érdekű javaslattal foglalkozni s az eszmék tisztázása által a reform teljes megérleléséhez hozzájárul. Arra nézve, hogy az előadói tervezet szerint a királyi táblák székhelyeihez volna kötve a vizsgáló bizottság, ennek a tervezetnek szerkesztője előtt az irányadó szempont az volt, hogy így már helyben találja meg a bizottság kültagjaiként alkalmas kellő tudományos minősítésű embereket, másfelől pedig az akadémiai székhelyektől függetlenül szervezett vizsgáló bizottságok tekintetében elvi alapul vette a tervezet szerkesztője azt a kétségtelen igaz tételt, hogy maga a képesítés megadása tulajdonkép állami feladatot képez s a bizottság tagjai is állami megbízottakként tesznek számot. Döntő körülménynek kell tartani, — így folytatta a miniszter, — hogy szigorú és magas színvonalon álló vizsgáló bizottságok szervezessenek. Ezt a szempontot nem mellőzheti, de mindenesetre nagyon örülne, ha elérhetné azt oly módozatokkal is, amelyek azokat a jogi főiskolákat is, amelyek nincsenek királyi táblák székhelyén, megnyugtatná és kielégítené. A módozatok részletei tekintetében az ügy jelen stádiumában határozott ígéretet természetesen még nem tehet. Arról azonban biztosítja a küldöttséget, hogy egész kultúrpolitikájának egyik sarkalatos törekvése, erős vidéki, szellemi központoknak teremtése. Beszéde folyamán kijelentette még a miniszter, hogy ő ugyan az egyetemi rendszer híve, de mivel ma és még hosszú ideig két-három újabb egyetem felállításáról — fájdalom — le kell mondani, nem marad más hátra, mint az államot teljes joggal megillető befolyás érvényesítése mellett a már fennálló jogi főiskolákkal a szükséges reformot megvalósítani. találtak rá. Türkiz volt a követ, apró gyémántokkal. Ezt a félfüggőt nem viselhettem többé. Azt gondoltam, hogy eladom Nizzában az ékszerésznek. A véletlen, a Kizmet vezetett. Amint beléptem az ékszerész boljába s kivettem a skatulyából a félfüggöt, az elbámulva kiáltá fel: hisz ez épen a j árja annak a félfüggönek, amit nekem a mult héten egy ur eladott! S előkereste a fiókjából a függöt. Az valóban az enyimnek a párja volt. «Milyen volt az az ur?» kérdezem. Az ékszerész leirta: arcza, alakja Rezniné. Elzsibbadt az eszem. Az ékszerész jó kedvre derült: «már most ahelyett, hogy én venném meg a signora félfüggőjét, én kínálom vissza a signorának a kiegészítő párját. Összeborzadtam. Pedig még korán volt. Csak előérzet lehetett. «De nekem nincs pénzem, hogy az árát kifizethessem.» «Oh az nem tesz semmit. Van hitele nálam a signorának. Az a tisztelt úr nagyszerű üzleteket szokott velem kötni, ezt is beszámítjuk majd neki, éppen a napokban adott el nekünk egy igazi múzeumi darabot, egy fejedelmi diadémt fekete igaz gyöngyökből. — Fekete igaz gyöngyökből? hebegtem elrémülve. — Itt van, még ki sem állítottam, szólt a kereskedő, a Wertheim-szekrényéből keresve elő a veres bársony tokot, s felnyitva azt előttem. Az én anyám fekete gyöngyös diadémja volt benne (Folytatása következik.) 1899. november 1 *1 Kétezer angolt elfogtak. — Távirati tudósítások. — London, október 31. A ladysmithi ütközetről megjöttek a részletes értesítések és az angol lapok sorra vezérczikkben foglalkoznak a dél-afrikai háborúnak ezzel a harmadik nagyobb eseményével. Elismerik, hogy a glencoei meg a dundeei csaták mellett ennek a mérkőzésnek a kimenetele is fontos Angliára nézve, már csak azért is, mert Európai szemében könnyen csorbíthatja az angol hadak tekintélyét, ha nem ítélik meg okosan és higgadtan. Bevallják a londoni újságok azt is, hogy a hétfői ladysmithi ütközet nem végződött az angol lók győzelmével, de hozzáteszik, hogy White tábbornoknak nem is az volt a feladata, hogy győzelmeket arasson, hanem az, hogy a burokat még legalább tizennégy napig foglalkoztassa, amíg a nagy angol hadsereg megérkezik. Szóval White tábornoknak nem a támadás, hanem a védelem szerepe jutott. Ez pedig úgy látszik szomorú szerep, mert ebben a most megküzdött ladysmithi csatában több mint kétezer angol katona lett a burok foglya. El is esett vagy száz ember. Ebben a háborúban különben már eddig is nagy az angolok vesztesége. Főképpen a tisztjei sora ritkult meg, ami egyrészt az angol katonatisztek vitéz, vagy talán vakmerő önfeláldozásának a jele, másrészt pedig annak, hogy a burok tábora mindenkép előnyös helyzetben van. A burok tüzérei nyilván külön utasítást kaptak rá, hogy az angol csapatok tisztjeit vegyék czélba , hogy ezt micsoda rettenetes sikerrel cselekedték meg, arra nézve szomorú adatok vannak. A glencoei csatában például az elesett angol katonák tizennégy és fél százaléka tiszt volt, köztük egy tábornok, két ezredes, egy alezredes, három őrnagy és kilenc kapitány« j Blandslaagte mellett még egyelőre csak hozzávetőleges számítás szerint száz halottra, tizenhárom tiszt esett az angolok részéről. Hogy ez milyen óriási veszteség, azt megítélheti az ember, ha összehasonlítja a német gyalogos csapatok 1870—71-iki tiszti létszámával és veszteségével. A spicherni csatában például, amelyhez az angol újságok a mult heti glencoei ütközetét hasonlítják, a német hadsereg vesztesége 4871 ember volt, köztük 223 tiszt, tehát a] elesetteknek csak 4 és fél százaléka, ami elenyészően csekély szám az előbb említett 14 és fél perczenthez képest, amennyi az angol tisztekre esik. A mai érdekes eseményekről a következő sürgönyöket kaptuk: A ladysmithi csata. A tegnapi ütközet teljes képét valamennyi tudósítás részleteiből a következőkben láthatjuk . A csata kevéssel reggel öt óra után kezdődött. A britt tüzérség már éjfélkor felvonult s nyomon követte az angol gyalogság és lovasság. Éjjel három órakor az angolok nagy félkörben állottak, a Hermakaer-uttól északnyugatra. A burok szintén félcör alakban állottak föl, de úgy látszott, hogy mind a két szárnya valamivel tovább nyúlt az angolokénál. Az angolok a czentrumban három tábori üteget, két lovas ezredet s négy fél gyalogezredet állítottatak fel, jobb szárnyukon három lovasezred, négy tábori üteg és öt fél gyalogezred, balszárnyukon pedig egy tábori üteg és két fél gyalogezred állott. Ez a szárnyuk volt a leggyöngébb s ezt rohanták meg a burok legelső sorban s pedig oly sikerrel, hogy elvették az angoloktól könnyű hegyi ágyúikat, ügyes-