Magyar Hirlap, 1926. július (36. évfolyam, 145-171. szám)
1926-07-01 / 145. szám
T77/ a -Vfpr?' " •, A Magyar Hírlap a polgári jogok har- jGjbh'-TM" ___n . , cosa. Tiszte!! a tudomány, a művészt! IBfei^ Magyar Hírlap Magyarország mevét a gondolat szabadságát. Oltalmazza ’HB Haj HM BjP pfflSitk rajgA újhodisát a demokráciától és a fokon a gyengéket, az elnyomottakat, a/, ül- gffl IsB gSz Igf M Iftm M MfiS sot* műveltségtől várja. Nem veszi hláos közütteket. Válót kiáll 01 igazságtalan- gF^ga38 ISB Si Wj Sn H HB M H »Sg Í® gimW HB HB ajkára a hóra nevel, de a hazai szol ■ágnak, a írj ülőseinek és a bosszúnak. H B.flY «5 M ffl Stg 8B ffl SB MB MS XKk H| H W» Báljai minden brlflje, gondolata, érzése. Védelmezi a munkát, mely a békétlen- Qt WmMMBmS. W. 9 AK S3 £9 ■■ Mt MB ES HLfi Ssä Wk Mt A Magyar Hírlap ereje a tiszta meg. népek, osztályok és felekezetek egyet- 9 SST ■§§ V* j§N 91mjf twE— i.SWfi VB §38 pS IBS 9 Mlftfcatjak. A Magyar I.ilan tiszteli értését. Tanítja az egyén áldozatkész- 9 M NI HR H n H A m 51 I& JWM TM‘TM.k’ad(.s.(J'■ ))« , h'««* Őzenség levelében elsorvad. Hirdeti a 9$ H g®6 MM MM I® « MM «9 S3 11 K?u.t.Lt “í, k' , »» Régét a nemzet és társadalom nagy érdé- iI j§| M |H 9 «9 H M MM*1 ■Bg lg “ 1J* 'Sí*. re,,ülő kel Iránt, a műveltség hatalmát, a kultú- || IHIg 9 9 JHilg reformekvtoM sztár' ' ,dtaf*U ( 1 °°° MACKÓ KUTYÁNK Már a halál árnyéka borult az öngyilkos fiatal asszonyra, azmikor mégegyszer összeszedte minden erejét és halkan ezt mondotta cselédjének: — Szegény Rozi lelkem, a bérét nem tudom megfizetni, de magának adom az összes ágyneműnket, és aztán viselje gondját a Mackó kutyának. Nem is olyan régen még az élclapok kedves témája volt a vénkisasszonyok ragaszkodása papagájukhoz, vagy macskájukhoz, vagy kutyájukhoz. De egy idő óta senki sem gondol arra, hogy humorizáljon a kutyák iránt érzett ragaszkodásról. Sok minden, ami tegnap még nagy érzés volt, ma már áldozatul esett a szegénység cinizmusának, a rossz napok fásultságának, a megtört és elnyűtt emberek kiábrándulásának. A szentimentalizmus divatját múlta, elkopott az érzékenység, nincsenek többé lovagias lendületek, nincsenek már romantikus hevületek. De ebben a kegyetlenül reális, szárazon prózai világban egyre szélesebb területeket fog át, egyre mélyebb gyökereket ereszt a kuttya-kultusz. Egy híres francia milliomos, aki a szegénység sok kegyetlen éve után jutott fantasztikus vagyonához, szokta mesélni azt, hogy mindent, amit elért, egy kóbor kutyának köszönhet. Konstantinápolyban éhezett és koplalt évekig, míg véletlenül a melléje szegődött egy kóbor kutya. A milliók jövendő ura mármár nem bírta tovább, néha halántékához szorította a revolver csövét, de mindig újból visszariadt az öngyilkosságtól azért, mert akkor többé senki nem gondoskodott volna a kutyáról, így azután kiböjtölt, vagy kikoplakt még néhány nehéz hónapot, és végre kezdett áradni vele a pénz. De a kutya nélkül nem győzte volna bevárni a szerencsét. Néhány év előtt még mosolyogtak ezen az elbeszélésen, de ma mindenki természetesnek érzi, ha a szegény öngyilkos asszony halálos ágyán Mackó kutyájáról gondoskodott. A kutya nem vette tudomásul a gazdasági viszonyok rettenetes leromlását, a kutya még nem tudja, hogy a kegyetlenné fajult létfentartási harcban szabad már minden, csak egy nem: kitartani bajba jutott emberek mellett, nem elfordulni azoktól, akik leestek Fortuna szekeréről, nem megtagadni azokat, akiknek kitelepítése könnyítene a mentőcsónak súlyán. A kutya még barátságot ad a barátságért, a kutya még hűséggel fizeti a hűséget, a kutya nem veszi tudomásul a kötelezettségeknek azt a feloldását, amelyet a rossz konjunktúra hozott meg. Ember nem bízhat többé emberben, és talán ez a magyarázata a kutya-kultusz terjedésének, erősödésének, térfoglalásának, mélte az ilyen számtani feladványt: éjszaka rosszullét fog el valakit, és mivel nincs telefonja, fiát küldi el az orvosért. Ez fizet kapupénzt, mikor elmegy hazulról, fizet kapupénzt, mikor becsenget az orvos házába. Újabb kapupénz következik akkor, amikor a beteg fia és az orvos távoznak hazulról. Újabb kapupénz következik akkor, amikor az orvos és kísérője csöngetnek a beteg házában, és ekkor egyben esedékessé válik két személyre a liftpénz. Az orvos indul haza és újból fizet kapupénzt, mikor kilép a beteg házából, majd fizet kapupénzt és liftpénzt, amikor szeretne eljutni sírját lakásába. Még nem került sor az orvos tiszteletdíjára, sem az orvosság árára, de a szegény beteg már fizetésképtelenné lesz a kapupénzek és a liftpénzek által. Tessék végre tudomásul venni, hogy Európában vannak más nagy városok is, nem csupán Budapest, és tessék végül tudomásul venni, milyen barbár szokás a házmester felriasztása éjszakai álmából, és a kapupénznek nevezett dézsma, vagy tized lefizetése. A középkor szokásaihoz harmonikusan illeszkedett talán a kapupénz intézménye, de a huszadik Században már csak mi ápoljuk a középkori jogszokásoknak ezt a különös csökevényét. Az egyéb nagy városokban a lakóknak a kapukulcsuk van, ezzel kinyitják a kaput, bezárják a kaput, ha a kapu nem záródik automatikusan, nem riasztják fel álmából a házmestert, és nem fizetnek kapupénzt. A kapukulcshoz tartozik egy automatikus lift, amely szintén nem veszi igénybe a házmester szolgálatait. Amint ezek a távirda és telefon felmerülésével egyivású reformok lépnének életbe nálunk is, nem következhetnék be az a különös helyzet, hogy az olyan család, amely szerencsés vagyoni viszonyainál fogva a negyedik emeleten lakik, havonként egymillió korona dézsmát és robotot tartozik leróni liftpénz és kapupénz címén. Kapupénz: ezt, ha nem csalódunk, a nyugaton a tizeddel és a robotmunkával egyidejűleg törölték el, azóta pedig a kapupénzt felváltotta a kapukulcs. A kapupénz igen érdekes néprajzi különlegesség ma, de ne könnyítsük meg a munkáját azoknak, akik etnográfiai különlegességeket gyűjtenek. Az ilyen tudósok és az ilyen kíváncsi emberek szívesen elmennek a pápuák szigeteire is. Hadd menjenek oda és ne jöjjenek ép Ben Budapestre, ha a történet előtti idők patinás emlékei érdeklik őket. Ne legyen többé kapupénz, és legyen a kapukulcs. uMBWBK. i uj.i.a.um. .ru IIIIHIWI mmuni LIFTPÉNZ ÉS KAPUKULCS Ne vegyék rossznéven azok, akiknek bizonyára más volt a szándékuk, de az új lakbérrendelet és a vele kapcsolatos intézkedések hideg zuhany gyanánt érték Budapest lakosságát, pedig ezt a szegény lakosságot amúgy is elég hideg eső veri olyan napokban, amikor meleg nyári napsugaraknak kellene érkezniük a magasból. Csak egy kis részletet szeretnénk kiragadni az új lakbér-rendeletből. Este tíz órától reggel hatig a liftpénz a kapupénzzel együtt nem lehet több háromezer koronánál, avagy a pengőszámítás életbelépése után harminc fillérnél. Nem lehet több, ez egyben annyit jelent, hogy nem lesz kevesebb, este tíz órától tehát reggel hatig a liftpénz a pengőszámítás életbeléptetésétől fogva S150 korona lesz. Ezek után ajánljuk a rendelet kodifikátorainak szíves figyel Bacher Emilt maradandó hálájáról biztosítja a Fővárosi Malomegyesület A Magyar Távirati Iroda mellé csatolva és „Beküldi a Magyar Fővárosi Malomegyesület“ jelzéssel kaptuk ma este a következő sorokat: A Magyar Fővárosi Malomegyesület ma tartotta huszonnyolcadik évi rendes közgyűlését Szűz Sándor társelnök elnöklete alatt. A társelnök a kimerítő évi jelentéssel kapcsolatban megemlékezik a malomipar mai súlyos helyzetéről és annak a reményének ad kifejezést, hogy a malomipar jelenlegi válsága mielőbb oly nyugvópontra fog jutni, mely alapja és kiindulása lesz egy újabb egészséges fejlődésnek. Az elnökség megbízatása lejárván, napirenden volt az elnökség megválasztása is. Tekintettel arra, hogy az egyesület eddigi elnöke, Bacher Emil, olyan értelemben nyilatkozott, hogy nem óhajtja az egyesület elnöki tisztségét a jövőben megtartani, az elnöklő megragadta az alkalmat, hogy a tagok osztatlan helyeslése mellett megemlékezzék Bacher Emilnek a malomipar és az egyesület érdekében évtizedeken át kifejtett lankadatlan és eredményes munkásságáról, mellyel az egyesület teljes elismerését és maradandó háláját érdemelte ki. Ezután a közgyűlés közfelkiáltással az egyesület elnökévé Stux Sándort, az Első Budapesti Gőzmalmi Rt. vezérigazgatóját, választotta meg ■ . 300 millió dolláros kölcsönben reménykedik Párizs, de nem jósol hosszú jövőt Briand és Caillaux kormányának (A Magyar Hírlap párizsi tudósítójától.) A párizsi lapok parlamenti tudósítói egyetértenek abban, hogy hosszú idő óta nem részesült kormány olyan hűvös és rideg fogadtatásban, mint most kedden Briand és Caillaux, amint a felületes szemlélők is észrevehették azt, milyen hűvös maradt a viszony minden kibékülés ellenére a miniszterelnök is a helyettes miniszterelnök között. Még a kézadás formaságát kissé sietve intézték el Briand és Caillaux, mikor találkoztak a kamara zsúfolt padjai és zsúfolt karzatai előtt. Briand, aki nehéz, küzdelmes fiatalságra tekint vissza, sokat nélkülözött, néha koplalt is, és negyvenedik évén túl lett szakszervezeti titkárból egy gyári kerület képviselője, soha nem tudta megbocsátani Caillaux-nak azt, hogy egy nagy vagyon és egy nagy név örököse gyanánt könnyen csinált karriert, könnyen került a kamarába és pénzügyminiszter volt már akkor, amikor Briand még a megélhetésért folytatott kemény harcot. Amikor Caillaux a baloldal felé közeledett, majd a baloldal vezére lett. Briand kíméletlen iróniával vonta kétségbe mindig újból Caillaux jóhiszeműségét, állandóan a nagytőke és a plutokrácia érdekeinek képviselőjét látta benne, azzal gyanúsítva meg őt, hogy „demagóg“ beszédeivel csak sáncokat akar vonni a nagytőke érdekei elé. Caillaux viszont nem tartotta véka alatt azt a meggyőződését, hogy Briand — politikai kalandor és személyi megbízhatatlanságánál fogva nem szabad kormányra engedni. Felváltva kormányra kerültek azután Briand és Caillaux, de Briand kilenc minisztériumában nem jutott hely Caillaux-nak és azokból a kormányokból, amelyeknek összeállítására Caillaux gyakorolt befolyást, mindig újból kimaradt Briand. Talán az igazi oka ennek az éles személyi harcnak az volt, hogy Caillaux és Briand egy nemzedék legfényesebb politikai tehetségei és legfényesebb szónokai. A többi politikussal könnyen kötött alkut az egyik és a másik, mert felülről lefelé nézte őket, de egymást kiengesztelhetetlenül gyűlölték, mert egyenrangúaknak tartották egymást és féltek egymástól. Tavaly történt meg az a csoda, hogy a Painlevé-kormányban egymás mellé került Briand és Caillaux. Előbb Briandnak ajánlotta fel a külügyi tárcát Painlevé, majd Caillaux-t kérte fel a pénzügyminisztérium vállalására. Amikor Briand tudomást szerzett Caillaux pénzügyminiszterségének tervéről, azonnal bejelentette, hogy nem vállal tárcát a Painlevé-kormányban. A francia baloldal legnagyobb sajtóhatalmasságát, Sarraut szenátort hívták fel sürgősen Toulouse-ból és Sarraut érvei, vagy inkább Sarraut hatalma előtt kénytelen volt meghajolni Briand, mert politikai jövőjét kockáztatta volna, ha Sarraut lapjainak csoportja ellene fordul. Briand azonban nem palástolta, milyen nem szívesen ül le Caillaux mellé, és a Painlevé-kormány sorsát megpecsételte az a kvalitás, amely a külügyminiszter és a pénzügyminiszter között fejlődött ki. Végül Briand győzött és kiemelte a pénzügyminiszterségből Caillaux-t, igaz ugyan, hogy az egész kormány lemondása árán. Most még következett egy rövidéletű Painlevé-kormány Caillaux nélkül, és azután a kormány élére lépett Briand. Nem lehet tagadni: a pénzügyminiszterek változatos sorával kísérletezett Loucheur-től kezdve Doumer szenátoron és Péret volt kamarai elnökön át Briand, míg most lenyelte a keserű labdacsot, és felkérte tizedik kormányának pénzügyminiszterévé vetélytársát. De Briand előtt nem volt más választás, pedig Briand szívesebben vállalta volna pénzügyminiszternek Poincaré volt köztársasági elnököt, mint Caillaux-t. Mivel azonban Poincaré visszautasította a pénzügyi tárcát, egyetlen súlyosabb pénzügyi autoritás nem akarta vállalni a pénzügyminisztérium vezetését, és súlyos pénzügyminiszter nélkül Briand nem tudta volna összeállítani tizedik kormányát, nem volt előtte más út, mint felkínálni Caillaux-nak a pénzügyminiszterséget és mivel Caillaux csak így volt hajlandó vállalni a pénzügyi tárcát, a helyettes miniszterelnöki tisztséget. Az a néhány nap, amely az új Briandkormány megalakulása óta telt el, igazán nem volt alkalmas arra, hogy melegebbre fűtse a személyi viszonyt Caillaux és főnöke között. Amit Caillaux-nak módjában volt megtennie arra, hogy háttérbe szorítsa a miniszterelnököt, és a kormány igazi feje gyanánt szerepeljen a nyilvánosság előtt, azt teljes kíméletlenséggel tette meg. Caillaux igazi célja az, hogy gyorsan megbuktassa a miniszterelnököt és a helyére lépjen, míg Briand-nak alighanem az a titkos érzése, hogy Caillaux, aki egyszer már nem tudott segíteni a frank válságán, most újból csődöt fog mondani és majd lejárja magát. Csak az a kérdés, vájjon sokat használhat-e Franciaországnak egy olyan kormány, amelynek két feje van, és ahol a kormány két feje ilyen mérsékelt bizalommal van egymás iránt. Két évtized keserűségét és gyűlöletét mégsem olyan könnyű egyetlen napon áthidalni. Briand sok bukása közül legalább kettőt nem ok nélkül tulajdoníthat Caillaux munkájának, viszont Caillaux-nak az lehet az érzése, hogy nem töltött volna húsz hónapot a fogházban, ha Briand melléje élt. De azért most Caillaux helyettese Briandnak, és ketten együtt mentik a francia frankot. Amilyen hűvösen üdvözölték egymást Briand és Caillaux, olyan hűvös volt a kamara hangulata a programbeszéd alatt. Briand soha nem beszélt még ennyire visszhang nélkül, egymásután hangzottak el a finoman csiszolt szép szavak, és Briand hiába várt egyetlen helyeslésre. A programbeszéd végén a kormány barátai szerint tizenöt kép-viselő tapsolt, a kormány ellenséged szerint hat... A bizalmi kérdést egyáltalában nem vetette fel Briand, mindössze egyheti haladékot kért, azt, hogy az interpellációk tárgyalását halassza el a kamara jövő keddre. A haladékot nem igen lehetett megtagadni, tekintettel arra, hogy még függőben vannak azok a tárgyalások, amelyek nélkül a kormány nem terjesztett végleges pénzügyi programot a kamara elé. Így azután az interpellációkat, amelyeknek száma most már hetven körül mozog, 292 szavazattal 130 szavazat ellen csakugyanjövő keddre halasztották, de