Magyar Hirlap, 1932. szeptember (42. évfolyam, 196-220. szám)
1932-09-01 / 196. szám
lOraU» mjuíyakohszagon: I és kiadóhivaiai i hóm 2.9a 'uévrei «/, im 15 penj«, I gjii| Rg||| pff3«i Kgi» §«|si J5j iKra. VI., Aradi ucca 10. IliAm. romAniAban-. I J*m4 Tara p»P g&£$§ ig *!f?§& paSrel ViÄ. Teletöm 21-8-47, 23-6-86 és 10-6-06 1 bóra ISO leL •), «m «M M. I tá&ifl BgSa *$|g|S W^B §3 'jSA JUGOSZLÁVIÁBAN: 1 ||||| M$äß> ^fi M l|s|| Mfjffl (Utazási és fürdöirodal TMv,^T;n^<Tr*180<UBto' I El 18 M I» É ÉP^^mk VI*, Aradi ucca 10. «Am. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: I Jm jMuiuijB» lirmiiM, Szerkesztőség T ^iT.;^WeR. I leletun. -IS 47 S-6^ ^ BUDAPEST, 1932 SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK Főszerkesztő: Dr FRIEDMANN ERNŐ W^JXUL ÉVFOLYAM, 196. SZÁM CSAK TÉVEDÉS! Miután napokig izgalomban égett az az egész magyar közvélemény, kiderül, hogy technikai tévedés volt csupán. Valamikor régen, esztendőkkel ezelőtt egy pénzügyi előadó agyában megszületett s az ötlet. S bár el nem fogadták, bár a kormány sem tette magáévá, a bürök-rácia legendás szürkéje cammogva meg-1 indult a maga útján és besurrant a hivatalos lapba, nyergében a technikai tévedéssel, a látszatadóval. Három napra volt szükség, hogy fel- fedezzék, de örüljünk, hogy észrevették egyáltalában. Mert utóvégre: mennyi a biztos határidő? Ha egy ilyen kis tech-nikai tévedésre nem jönnek rá húszon- négy óra alatt, ha figyelmüket elkerüli egy napig, két napig, három napig, mit akadálya van annak, hogy akár három évig is éljen és viruljon? Ahogy három napig nem akadt a felelős kormányban , és Toppant közigazgatásában egy éles szem, mely a kissé goromba sajtóhibát fölfedezte: nyugodtan csúszhattak volna fel fölötte akár három évig. A rendelet I életbe léphetett volna, nyomában a meg- jósolt pusztulással, a gazdasági élet meg- bénulásával, kereskedők és iparosok mehettek volna tönkre, tavasz és őszi váltakozva új esztendőket hoztak volna , s a kis technikai tévedés izmosan terebélyesedve fojtogathatott volna bennünket. Miért ne? Tévedni emberi dolog s a kormány is emberekből áll. De ahol milliók sorsát intézik, ahol egy nemzet érdekeit tartják kézben, ott illik az, ilyen tévedést rögtön fölfedezni és jóvátenni, nem napok múlva. Úgy gondolják: nyugodjunk egyszerűen bele, hogy csak technikai tévedést volt? S nyugodjunk bele, hogy a technikai tévedés bevonult a kormányzási eszközök közé? Nyugodjunk bele, hogy a jövőben majd csak akkor derül ki megint a tévedés, ha érdekképviseletek, pártok, politikusok, sajtóorgánumok, az egész közvélemény egyöntetűen rohamra indul ellene? Mert ismerjük el: bár magunk is heves elszántsággal támadtuk a korös rendelkezést, ezúttal nem volt kivétel és a kormánypárti lapok csakúgy ostorozták, mint ellenzékiek, kormánypárti képviselők éppen olyan hevesen bírálták, mint a baloldaliak. Nem fojthatjuk el gyanúnkat, hogy a technikai tévedés fölfedezése inkább ennek az általános ostromnak tulajdonítható, mint a buzgó lelkiismeret hibakeresésének. Van olyan gyanakvás is bennünk, hogy a „technikai tévedés“ csak a visszavonulás aranyhídja számára készült. Nem nagyon szerencsés gondolat. Sokkal férfiasabb és biztatóbb volna, ha a kormány alkalmazkodott volna a deáki hibaigazítás receptjéhez és bevallotta volna, hogy kigombolja a rosszul gombolt mellényt. Megnyugtatóbb lenne a magyar polgárságra is, ha látná, hogy a kormány be tud ismerni hibákat, vissza tud lépni egy téves intézkedéstől, minthogy ezentúl a technikai hiba lehetősége fenyegesse. Mert ki biztosít, hogy csak ebben tévedtek, hogy először és utoljára követtek el technikai hibát? Ki tudja, hány ilyen csekély hiba kerülte el eddig az ellenőrzés figyelmét s szorongat most és hetek vagy hónapok óta kínos erővel? Hány technikai hibának vagyunk kitéve a jövőben, amelyet majd javítanak, ha kiderül, de nyakunk köré csavarnak, ha észrevétlen marad. Nem nagyon biztonságos érzés olyan kormányzat kezében tudni sorsunkat, amely alatt az ilyen „technikai tévedések“ megeshetnek. Végül is majd kiderül, hogy az egész kormányzat működése, léte, uralma technikai tévedésen alapult. Németország fegyverkezni akar Német jegyzék Franciaországhoz a katonai fegyverkezések teljes egyenjogúságáért Bizonytalanság a birodalmi gyűlés feloszlatása korai Párizsból jelentik. Szerdán délben megsérkezett Párizsba a német kormány jegy- széke, amelyben Németország teljes egyen- I jogúságot követel a katonai fegyverkezé- I sek terén. A Quai d’Orsayről származó in- I formációk szerint a birodalmi kormány I most hétfőn szánta el magát erre a nagy- jelentőségű lépésre, amelynek célja a le■ győzött államok katonai szuverenitásának I visszaállítása. Báró Neurath német külügy- I miniszter hétfőn fölkereste Francois Pon- Icet berlini francia nagykövetet, akivel hosz- szas tanácskozást folytatott. Távozása előtt I a külügyminiszter jegyzéket nyújtott át a I francia nagykövetnek, amelyben a német I kormány a leghatározottabb formában le■ szögezi Németország álláspontját a katonai egyenrangúság kérdésében. A jegyzék azzal végződik, hogy a német kormány fölkéri a francia kormányt, kezdjen tárgyalásokat ebben a kérdésben Németországgal. Francois Poncet a német jegyzéket kedviden repülőgépen Párizsba küldte, ahová a ■ jegyzék szerdán délben érkezett meg. Mi I után Herriot miniszterelnök és külügyminiszter ez idő szerint a Normann-szigeteken tartózkodik, a jegyzéket a Quai d'Orsayne a külügyminisztérium kabinetfőnöke, Alphar I vette át. A kabinetfőnök a jegyzék tartall mának áttanulmányozása után vonatra ült l és Cherbourgba utazott, hogy a legsürgő sebben tudomására hozza a német kormány követeléseit Herriot miniszterelnöknek, aki a csütörtökre virradó éjszaka érkezik Chcr■ bourgba. A birodalmi gyűlés feloszlatása Berlinből jelentik: A birodalmi gyűlés . I feloszlatásának kérdésében legnagyobbrészt laza vélemény alakult ki, hogy Papén kan' I cellár II csak akkor folyamodik majd ehhez a . I végső eszközhöz, ha a kormány és a birodalmi gyűlés között nyílt összetű . I résre kerül a sor. ’ A kormányhoz közelálló lapok szerint I tehát a feloszlatás időpontja ilyen körül- I mények között kizárólag a birodalmi gyű I lés magatartásától függ. Papen kancellár i I azon az állásponton van, hogy a kormánynak végsőkig ki kell tartania a helyén, annak ellenére, hogy a centrum és a nemzeti szocialista párt kormányképes többségnek tekintik magukat. Hindenburg elnök e tekintetben teljesen osztja a kormány felfogását. A parlament elnöksége egyébként nagy izgalommal vette tudomásul Hindenburg elnöknek azt a táviratát, amelyben arca kéri az elnökség tagjait, hogy bemutatkozásukkal várjanak addig, amíg visszaérkezik Berlinbe. Noha illetékes helyen azt hangsúlyozzák, hogy a táviratnak semmiféle politikai éle nincs, Göring kapitány, az új birodalmi gyűlés elnöke, mégis nyugtalanítónak találta Hindenburg válaszát és azonnal intézkedett, hogy hívják össze a birodalmi gyűlés három alelnökét a további teendők megvitatására. Ezen az elnöki gyűlésen megszövegezték a parlament válaszát Hindenburg táviratára. A helyzetet meglehetősen bizonytalanná teszi azonban az, hogy a német nemzeti párt megtagadta a közösséget a nemzeti szocialista párttal és a centrummal. Dr Graef, a birodalmi gyűlés egyik alelnöke, közölte Göring kapitánnyal, a parlament elnökével, hogy nem vehet részt az elnökségnek abban az akciójában, amelynek az a célja, hogy a parlament egy úttartására bírja Hindenburg elnököt. Készülnek az a szükség* rendeletek Szerdán délután egyébként Papen kancellár minisztertanácson számolt be a neudecki konferencia lefolyásáról. A minisztertanács tudomásul vette a konferencia eredményeit és azonnal megkezdte a gazdasági program megvalósításához szükséges rendeletek megvitatását A rendeletek előreláthatólag szombatra készülnek el és a jövő hét elején jelennek meg. Nagy feltűnést keltett Papen kancellárnak az a nyilatkozata is, amelyet szerdán tett. A kancellár ugyanis leszögezte, hogy a Saar-vidékét sürgősen vissza kell csatolni Németországhoz. boldogabb időkben folyósított hitelek rendezése. Most, amikor az agrárállamok a régi terményárak egy töredékéhez kénytelenek igazítani gazdasági életüket. Előbb az eladósodott agrárállamok állapodjanak meg egymással. Azután tisztázzák nézeteltéréseiket és véleménykülönbségeiket az adós államok és a hitelező államok Stresában. Csak végezetül foglal majd állást a népszövetség, és a népszövetség állásfoglalása természetesen még mindig nem fogja kötelezni sem a hitelezőket, sem az adósoikat. De lefektet majd néhány általános irányelvet, amelyet az érdekelt felek vagy elfogadnak vagy nem fogadnak el... Ez a tárgyalási módszer alakult ki Lausanne másnapján és nem lehetne azt állítani, hogy, az ilyen tárgyalási módszer vezet a legegyenesebb úton a legpozitívabb, a leggyakorlatibb eredmények felé. Viszont adva van az a tény, hogy mi és a többi érdekeltek csak az így körvonalazott úton és az így körvonalazott módszerekkel juthatunk — talán előre. A jegybankok ne irányítsanak! Innen indulva mindenesetre eredményként kell elkönyvelni, hogy a varsói konferencia egész vonalon próbálta leszámolni a többé-kevésbé csak elméleti jellegű finánctechnikai irányt, és igazodni igyekezett a gazdasági realitásokhoz. Elismerte azt az alaptételt, hogy nem devizakorlátozásokkal kell megkísérelni a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának helyreállítását. Ellenkezőleg: a gazdasági reálpolitika módszereinek és rendszabályainak alkalmazásával kell fölöslegessé tenni a devizakorlátozásokat. Hiába, a konjunktúra és azután a dekonjunktúra évei alatt túlzott jelentőségre tettek szert a jegybankok szempontjai, technikai eszközei, pénzügyi módszerei. És egy nagyon fontos sorrendi kérdés merült itt csaknem teljesen feledésbe. A jegybankok természetesen rendeltetésüknél fogva csak a cenzor vagy a revizor szerepét töltik be a gazdasági életben. Lefaraghatják a kilengéseket, pénzügyi formákat adhatnak a gazdasági realitások által formált helyzeteknek, de nem követelhetik maguknak azt a jogot vagy hatalmat, hogy a gazdasági élet törvényei helyett vagy törvényei ellen irányt, célt, formát diktáljanak a gazdasági életnek. A jegybankok egész bizonyosan teljes jóhiszeműséggel eltévesztették — még Londonban is, sőt elsősorban Londonban — eredeti rendeltetésüket és hivatásukat. Ellenőrzés és pénzügyi szervezés helyett írót nyitani akartak. Azt hitték, hogy rajtuk múlik, tőlük függ a gazdasági konjunktúra hullámvonalának formálása. Az agrárállanok és az adósállamok közös frontját próbálta kiépíteni a varsói konferencia Kelet-Európa és a Duna-medence nyolc agrárállamának delegátusai tanácskoztak most Varsóban arról: miként lehetne kiépíeni az agrárállamok és az adósállamok közös frontját a mezőgazdasági importállamokkal szemben? Nem lehet kétségbevonni: az agrárállamok újabb konferenciája elég szerencsétlen időpontra esett. Olyan esztendőre, amikor a mezőgazdasági exportországoknak az időjárás szeszélyeinél és véletlenénél fogva alig van kiviteli fölöslegük. Olyan évre, amikor ugyancsak az időjárás véletleneinél és szeszélyeinél fogva alig szorulnak behozatalra, vagy egyáltalában nem szorulnak behozatalra azok az európai államok, amelyek rendszerint kénytelenek nagy búzaimporttal dolgozni, és így kialakítják az európai kontinens 100 vagy 150 millió métermázsás behozatali szükségletét. Lebecsülni azért igazán nem szabad a varsói konferenciát, amelynek határozataiban élesen formulázódott ki két igen fontos elv. Az egyik az, mielőtt Stresában még öszszeülnének egymással tárgyalni az adósok és a hitelezők, az adósoknak kell egy közös frontot kiépíteniök. Az adósoknak kell megállapodniuk arra nézve: milyen elvek és milyen módszerek szerint történjék a más. Magyarország a konferencián Magyarországot Kállay Zoltán pénzügyminiszteri tanácsos és Péchy Tibor földművelésügyi miniszteri tanácsos képviselték a varsói konferencián, amelyen Bulgária, Észtország, Lettország, Lengyelország, Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia részéről is a pénzügyminisztériumok és a földművelésügyi minisztériumok súlyos szakemberei vettek részt. A konferenciának különös jelentőséget ad az a körülmény, hogy a részletkérdések egész sorával is igen komolyan és igen tárgyilagosan foglalkozott. Például azokkal az állategészségügyi korlátozásokkal, amelyek mindig újból módot adtak arra, hogy a látszólag legszerencsésebb kereskedelmi szerződések mellett is lehetetlenné tegyék akár az élőmarha, akár a hús exportját, egyes igen fontos kivételi piacok felé.