Magyar Hirlap, 1934. július (44. évfolyam, 146-171. szám)

1934-07-06 / 150. szám

Péntek gy Ősszel a nyilvánosság elé lép a magyar irodalomtudomány fiatal nemzedéke Szerb Antal beszél pályanyertes irodalomtörténetéről A Magyar Hírlap részletesen ismertette Szerb Antal Magyar Irodalomtörténetét, amely az Erdélyi Szépmíves Céh irodalom­­történeti pályázatának díjnyertes munkája­ként nemrégen került a közönség elé. A magyar közönség meglepő érdeklődést mu­tat eziránt a munka iránt és a tudományos műveknél szokatlan figyelmet teljes mérték­­b­en indokolják azok az új és a korábbi iro­dalomtörténeti kézikönyvektől merőben el­térő szempontok, amelyeket Szerb Antal két­kötetes könyvének úgyszólván minden ol­­dalán a közönség elé tár. Ez a fokozott ér­deklődés indokolja, hogy egyenesen a munka szerzőjéhez fordultunk: világítsa meg a Magyar Hírlap olvasóközönsége ré­szére könyve megszületésének előzményeit és azokat a körülményeket, amelyek ennek az új szempontú magyar irodalomtörténetnek megjelenését időszerűvé tették. Szerb Antal meglepően fiatal ember, mindössze 13 éves, annál éredekesebb tehát, hogy ennek az egész magyar nyelvterületre kiterjedő pályázatnak éppen ő lett a győz­tese. A Szép­míves Céh körülbelül négy év­vel ezelőtt írta ki ezt a pályázatot és a fel­tételek szerint mintaképpen három fejezetet kellett kidolgozni és beküldeni: a munka bevezetését, az Eötvös Józsefről és Ady Endréről szóló fejezetet. Egyévi határidő volt kitűzve, amelynek letelte után összeült a három tag­ból álló bíráló bizottság és an­nak tagjai: Babits Mihály, Makkai Sándor püspök és Molter Károly egyhangúlag arra az eredményre jutottak, hogy a beküldött fejezetek alapján Szerb Antalnak adják a megbízást az új magyar irodalomtörténet megírására. Szellemtörténeti szintézis­ r­e. Ha röviden össze akarnám foglalni —­­m­ondja Szerb Antal — hogy mi a fő különb­­ség az én munkám és a korábban megjelent magyar irodalomtörténetek között, akkor azt mondhatnám, hogy a huszas években megindult szellemtörténeti reformmozgal­mat akartam a régi pozitivista iránnyal szemben az irodalomtörténet egész területén érvényre juttatni. Az eddigi analízis helyét tehát a szintézis foglalta el; nem az írókat és egyes műveiket, mint inkább a nagyobb összefüggéseket kerestem és vizsgáltam. A legfontosabbnak a társadalmi szempontokat tartottam és az irodalmat úgy tekintettem, mint az egyes társadalmi osztályok önkifeje­zését. Az idők folyamán mindig új és új ré­tegek veszik át a vezető szerepet úgy az írás, mint természetesen az olvasás területén és ezeknek a változásoknak vizsgálata renge­teg irodalmi jelenség legmegbízhatóbb ma­gyarázatát adja. Horváth János professzor volt a taná­rom, ő alkalmazta az egyetemen először ezt a módszert és én is az ő szempontjait tar­tottam szem előtt irodalomtörténetem meg­írása közben. Szerephez jutott azután még egy szempont: az irodalom­történet-írást mű­vészi alkotásnak tekintem, helyt helyezek tehát a stílusra is. Azt szerettem volna el­érni , hogy mennyire siker­u­t: azt majd a kritikusok állapítják meg hogy a monda­nivalók formábaöntése is már művészi le­gyen. A stílus szempontja különösen azért volt fontos, mert a könyv elsősorban nem a szaktudósokhoz, hanem a nagyközönség­hez szól. És a szelles rétegek még tudomá­nyos munkában i­s szeretik az elevenséget. Talán ez az oka annak is, amit egyik bíráló már a szememre hányt, hogy az irodalom­­történet századainak ismertetése köziben túl­ságosan sok szerephez juttattam a szelle­­meskedő, vagy csípősebb megjegyzéseket. De egy-egy ilyen megjegyzés talán mélyebben bevilágít az események rúgói mögé, mint hosszú fejezetek elvont elmélkedései. — Mindez persze nem jelenti, mintha én a magam munkáját különbnek tartanám a nagy magyar irodalomtörténeteknél. Nem különb­öz, csak más szempontokból íródott. És itt külsőn le kell szögeznem, hogy könyvemhez hozzá sem foghattam volna, ha nincs előttem az a grandiózus hét kötet, amelyben Pintér Jenő részletesen rend­szerbe foglalta a mgyar irodalom és a ma­gyar irodalomtörténet elmúlt évszázadainak eseményeit. Felbecsülhetetlen­­érték van fel­halmozva ezekben a hatalmas kötetekben és ezek nélkül valóban nem tudom, hány év­tizedig tartott volna munkám felépítése. Ezután különböző kifogások kerültek, szóba, így például az, hogy Szerb munkája az utódállamok magyar irodalmát hat rövid oldalon intézi el. Ebből is öt oldal Erdély irodalmának rajzát adja. Megfontolandónak tartjuk ezt az elkülönítést, de azt is, hogy Erdély, Szlovenszkó és a Vajdaság íróival a szerző ilyen kurtán végez. — A legutolsó évek irodalmi életét — hangzott a vállasz — helyi okoknál fogva már csak egészen röviden tudtam ismer­tetni. Nem jutott részletes terjedelem tehát a legújabb magyarországi magyar irodalom számára sem. Meg kellett elégednem azzal, hogy az utódállamok magyar irodalmát is csak főbb vonásokban tárom az olvasó elé. Másrészt azonban egyelőre úgy látom, hogy ezeket a regionális irodalmakat igenis külön kell tárgyalni. Különösen vonatkozik ez Er­délyre. Más ott a közönség, más szempon­tok játszanak közre egy-egy irodalmi alko­tás megszületésénél és ez előtt nem igen te­het szemet húnyni. Hiszen már a nyelvben, sőt a helyesírásban is kezd a sajátosságok fokozott érvényrejutása következtében bizo­nyos elkü­lönödés kialakulni. A 20-ik század magyar regénye­ i Ugyancsak a helyhiány magyarázza, hogy aránylag keveset foglalkoztam egy­­egy modern magyar íróval, akiről pedig so­kat és sokfélét lehetne még mondani. Vo­natkozik ez például arra a fejezetre is, ame­lyet Molnár Ferencről írtam. Akadtak, akik szememre vetették, hogy csak Molnár szín­padi sikereinek szentelek méltatást. Ez nem egészen így van. Hiszen említést kap Molnár ifjúsági regényírása is és még sok egyéb De minderre majd akkor térek ki részleteseb­ben, ha a nyilvánosság elé kerül az a má­sik munkám, amelyen már évek óta dolgo­zom és amely erősen közeledik a befejezés felé­ .A huszadik század regényének törté­nete. — Az eddigi visszhanggal nagyjából meg vagyok elégedve. Saját magamnak az a vé­leménye a könyvről, hogy azok a fejezetei sikerültebbek, amelyeket olyan írókról ír­tam, amelyeknek munkásságát közel érez­tem magamhoz. Hiába, ennyi szubjektivi­tást úgy látszik nem lehet elnyomni. Ezután arra terelődik a szó, hogy más tu­dományágak területeihez hasonlóan az iro­dalom elméletének fiatal tudós-generációja is szervezkedni kezd. Holttest a pocsolyában Tömör jelentés: Mönchen mellett egy­­pocsolyában három holttestet találtak. Há­rom ismert ember holttestét. Egyik sem volt kommunista és egyik sem tartozott a rohamcsapatok vezérkarához. A három holttest közül az egyik Kahr volt bajor mi­niszterelnöké, aki voltaképpen nem is mi­niszterelnök volt, mert hivatalosan — a fő­­állambiztos címe, rangja, hatásköre illette kieg, tehát kritikus időkben, nehéz napok­ban gyakorolt jobboldali diktatúrát Bajor­ország fölött. Ennek már idestova tíz esz­tendeje van. De azért megtalálták a több mint hetvenéves öreg­úr holttestét egy po­csolyában ... Bajorország volt jobboldali diktátora egy pocsolyában találtatott akkor, amikor Schleicher tábornoknak és felesé­gének temetésén, ezen a többször elhalasz­tott temetésen csak húsz ember vehetett részt — félig. Mert a két koporsó elé nem léphetett ez a húsz ember sem. Csak be­­küldhette a virágokat a halottasházba. Ez azonban talán­­ köteles óvatosság volt. Mert ha nem korlátozzák szigorúan a megjelenési engedélyeket Schleicher tábor­noknak és feleségének temetésénél, akkor esetleg húsz ember helyett százezer ember, vagy még sokkal több vett volna részt a temetésen. És az a százezer ember, vagy még sokkal több esetleg a temetés után... Jobb tehát, ha az ilyen temetések teljes csöndben történnek meg. Amint teljes csöndben történt meg az ítélet végrehajtása Schleicher tábornok fölött, a vádlott meg­hallgatása nélkül és az ítélet kihirdetése nélkül. Azzal az enyhítő körülménnyel, hogy csak Schleicher tábornok felesége esett áldozatul a volt kancellár mellett a kihirdetés előtt végrehajtott ítéletnek. De Schleicher tábornok tizenötéves leányát — nem bántották. Arról pedig senki sem tehet, ha egy tizenötesztendős leány ideg­­rendszere nem jól bírja azt, ha szeme lát­tára ölik meg apját, anyját. Ez igazán csak úgynevezett üzemi baleset, amilyen a leg­jobban szervezett vállalatoknál is előfor­dulhat ... De most nem Schleicher tábornokról van szó, hanem arról a bajor politikusról, aki a legnehezebb időkben állott ki a jobboldali nacionalista irány mellé, a német birodalom­ban ... Hetven­három esztendős volt. Most egy po­csolyában találták meg holttestét, minden magyarázat nélkül arról: vájjon el-e, vagy meghalt már Held, a bajor katolikusok és a bajor parasztok nagy, tiszta politikai ve­zére? A sok esztendőn át volt bajor minisz­terelnök. * De minek ilyen kicsinyességeken fenn­akadni? Végül is nem most történik meg először, hogy árok mentén, vagy pocsolyá­ban találják meg egy ország volt miniszter­elnökének holttestét. Itt van például Roland de la Platiére, a nála sokkal híresebb Madame Roland férje, aki szintén elég hosszú ideig vezetett egy kormányt. Sőt Franciaország kormányát ve­zette. Franciaország mégis nagyobb állam volt már a XVIII. század végén is, mint amilyen most Bajorország... Ez a pedáns, szürke, kicsinyes ember, aki akarata elle­nére került a francia kormány élére a leg­nehezebb időkben, szintén­­ egy árok men­tén halt meg. Úgy mint most Bajorország­ban Kahr. Sokáig rejtőzött két öreg varróleánynál egy padlásszobában a volt francia minisz­terelnök. De azután aggodalmai támadtak. Hátha megtalálnák a két öreg varróleány­nál­­,s akkor azoknak is kellemetlenségek támadhatnak miatta? És ha megtalálják és kivégz­ik, akkor felesége és gyermekei nem örökölhetik többé vagyonát. Míg, ha öngyil­kos lesz, akkor a két öreg varróleány nem kerül bajb­a és talán a nehéz munkával szer­zett kis vagyon is megmarad a családnak ... Így azután Roland de la Plattere, aki szá­raz, unalmas ember volt és nem hiába szerkesztett lexikont, jobban érlelt a lexikonszerkesztéshez, mint a nagy politi­kához: egy reggel elbúcsúzott a két öreg varrólánytól és­­ sétálni ment. Roland magával vitte erre a sétára fekete pálcáját, amelyben egy élesre fent tőr rejtőzött... Amikor megtalálták Roland holttestét, az élesre fent tőr mér a szívében ült. Roland a pontos, gondos ember előbb természetesen kigombolta nyakiggombolt mellényét és szé­pen félrehajtotta hosszú, fekete császár­­kabátját, hogy ezen se legyen vérfolt. (ze­­netre, ez a nagy miniatűrfestő nyomozta ki minden részletét annak: miért és miként lett öngyilkos Roland.) ■* Madame Roland, a kedves, szép, okos Marie Jeanne Philpon nem sok hasznát vette férje hősies öngyilkosságénak. Mert, amit nem tudott, vagy nem hitt el Roland, fele­ségét, a francia forradalom nagy napjainak múzsáját már hat nappal Roland halála előtt kivégezték. De egészen odáig a börtönben kitűnő bánásmódot tanúsítottak Madame Roland iránt. Még a pianinóját is szabad volt behozatnia. Sőt, sza­bad volt szépen megfésülködnie, szép fehér ruhába öltöznie akkor, amikor elindult a vérpad felé. Hiába, a forradalmak néha nagyon kegyeletesek és gyöngédek azok iránt, akiknek mindent, vagy majdnem mindent köszönhetnek... Egy héten betűl halt meg a szép, kedves, okos Marie Jeanne Phlipon és férje, Ro­land, a volt miniszterelnök ... Ugyan ki panaszolta fel ezt akkor. Amikor például itt volt Petion, a híres, népszerű, gyönyörű Petion, Párizs bálványa és Franciaország bálványa. Amiért Párizs bálványa volt, azért Párizs polgármesterévé választotta a forradalom napjaiban. Amiért Francia­­ország bálványa volt, azért a konvent el­nöke lett. Talán igazi érdem nélkül, talán csak azért, mert szép szál férfi volt, szépen zengett a hangja, könnyen tudott­­fikciókat kivágni, megvolt benne a szeretetreméltó­­ság adománya és volt benne egy bizonyos lovagias bátorság is. (így például lovaglá­sán viselkedett XVI. Lajos királlyal és fő­leg Mária Antóniával szemben, amikor 1t híres menekülési kísérletnél is visszakísérte a királyi családot a határtól Párizsig.) * Nos, a forradalmi Párizs polgármesterét és a forradalmi parlament elnökét is árok mentén találták meg. Úgy, mint most Kahr volt bajor miniszterelnököt. Csak akkor­ az árok medrét nem töltötte be a pocsolya. De azért a szép, bálványozott Petion holt­teste is nagyon rossz állapotban volt. Két combját, csípőtől a térdig lerágták a farka­sok, csakúgy, mint vállát és fél arcát De azért maradt annyi „ismertetőjel“, azaeny­­nyiből sikerült megállapítaná a személy­azonosságot. Szóval, nem lehet kifogásolni a német forradalom új módszereit. Végül is így halt meg Roland, így halt meg Madame Roland, így halt meg Petion, a nagy és népszerű párizsi polgármester. Vagy így halt meg Condorcet márki, Franciaországnak leg­nagyobb és legtöbboldalú természettudósa, aki nagy történetfilozófus is volt, és régi arisztokrata létére , őszintén demokrata ál­lamférfi. Előbb megcsinálta a forradalmi Franciaország második forradalmi alkot­­mányát és azután egy reggel­i holtart találták a börtöncellában. Mivel a francia­ forradalom gyengéd volt iránta és letartóz­tatásánál nem vizsgálta m­eg, vájjon van-e méreg nála? És most a harmadik birodal­mat nem lehet felelőssé tenni azért, ha nyár idején többé nem jár annyi farkas az­ országutak mentén, mint ahány farkas járt annak idején a francia országutak men­tén ... A négylábú farkasok kezdenek már­ kiveszni, de még mindig érvényes egy régi nagy filozófusnak egy régi mondása: Homo homini lupus___Farkassá válik az emberi egy másik emberrel szembe. Nem kellenek csatangoló farkasok ahhoz, hogy volt mi­niszterelnökök és nagy politikai vezérelt félig felfúlt holttestei találtassanak az or­szágutak mentén. c». «-) HÍTILAP TVM július 8. 7 Család legolcsóbban "* részletre fal REICH m­áMI, VI.. Vilmos Császár M 45. — Azok, akik a háború után kezdtek fogl­­alkozni az irodalom elméletével, abban kü­lönböznek a régiektől, hagy nem tudják többé az egyes jelenségeket külön elszige­t­­elve látni. Számukra az irodalom életjelen­­ség és annak vizsgálatába bele akarják vinni azt az intenzitást, amely a valóságos élet minden­­ jelenségét megilleti. Talán úgy is lehetne mondani, hogy szenvedélyesebb lelkesedéssel adjuk magunkat az irodalmi jelenségek tanulmányozására. Egyrészt szél­lesebb összefüggésben szemléljük az irodal­­mat, másrészt megerősödött ebben a gene­rációban az érdeklődés azok iránt a korok iránt, amelyek a nyelvi alkotás szempontjá­­ból talán kevésbbé emelkedtek ki, de amely­ben a magyarság, mint Európa szerves ré­sze, nagy összefüggésekben szerepel. Ilyen volt a magyar humanizmus és ilyen a XVHE század. — Szinte magától alakult ki az új iro­­dalmi generációnak ez az összefogása. Ba­ráti körbe tömörült az irodalomnak néhány, fiatalabb elméleti munkája: egybekötötte őket az a felismerés, hogy a tudomány és az irodalom­szemlélet nemcsak a filológiai értekezés komoly köntösében jelenhetik meg. Hiszen ha értő emberről van szó, ak­kor a lényeg ugyanaz és csak kvantitatív különbségek vannak azon az úton, amely a­ monográfiától az essay-n át a napilapok könyvkritikáig terjed. A körnek tagjai rész­ben a filológia tanárai, részben pedig elmé­leti irodalommal foglalkozó írók és újság­írók. Ha a jelek nem csalnak, ebből a mag­ból rövid időn belül kialakulhat az Irodalomtudományi Társaság, amely »«­­új szempontokkal és új megállapításokkal gazdagítja majd a magyar tudományos iro­dalmat. Eddigi összejöveteleinken néhány, komoly, fiatal érték mutatkozott már be és az elhangzott előadások komoly tudomá­nyos eredményeket mutattak fel. (k. L) Gömbös Gyula miniszterelnök Pannonhalmára utazott Gömbös Gyula miniszterelnök több mi­niszter társaságában csütörtök délben Pan­nonhalmára utazott, ahol néhány napig Kelemen Krizosztom bencés főapát rendben lesz.

Next