Magyar Hirlap, 1935. február (45. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-05 / 29. szám
|.0 FILLÉR 10 WuIb ELŐFIZETÉSE ARAK: jLi ,m .............— __ Szerkesztőség MAGYARORszAGON: ‘^s kisdóhivatal t hóra 2.90. 14 ívre 80 évre 15 peng« Wr spSfir 1»mM jffiEftj SSffiaj RB&jam VI«, Aradi neon 10. szám. ROMANIABAN: *Hfefs g§|ff jppj *§j®8 11111 §&flf aNT^BBak B|gj| ^fgk Telefon: 21-£-47.23-6-86 és 10-6-06 1 hóra 150 lei. 14 évre «0 let fög| gBggS »5S3H B WM Mm JUGOSZLÁVIÁBAN: fii íjjá- fflP lg© m Wm mm J$|S 8 Utazási és fürdő roda I 1 hóra 60 dinkr. 14 évre 180 dinir. H Igj M Sjl^lP^ Ifi Mk JpW§f§A. B8L. Jllf Vl^ Aradi QCC. 10. »«am. ^r^Télr. 85 «■ _Jg^_ jg^ jg[ T^B 21-M7. P»86.10^06 ■HiMWiiiBMH— i—i mi in.....in......mi ii i\taauBMammeBuss®5asmmw....... BUDAPEST, 1935. FEBRUÁR 5. KEDD főszerkesztő, Dr friedmann erne ,#5^0 XLV. ÉVFOLYAM 29. SZÁM V Mu*j\yS_________________________________ VILÁGTÖRTÉNET? Irta: BELEKY GÉZA A rossz előjelek között indult londoni tárgyalások Franciaország szempontjából teljes eredményt hoztak. Szokatlan események követték egymást gyors tempóban. Onnan fogva, hogy a weekend szent szabályának megsértésével hívtak össze Londonban rendkívüli minisztertanácsot. (Amit 1914-ben még a háborús veszély óráiban sem tettek meg.) Egészen odáig, hogy még a francia vendégek elutazása előtt Sir John Simon rádióbeszédben tájékoztatta az angol közvéleményt a megegyezés négy pontjáról, őszintén hangsúlyozva, hogy legnagyobb reális jelentősége a negyedik pontnak van. Még nagyobb őszinteséggel azt is mondhatta volna az angol külügyminiszter: az első három pontnak csak az a célja, hogy kevésbé feltűnővé tegye a negyediket. * Mi ez a negyedik pont? Ha Anglia Franciaország, Németország és Belgium közül az egyik hatalom légitámadást intézne egy másik hatalom ellen, akkor a harmadik és a negyedik hatalom teljes légi hadereje minden előzetes tárgyalás nélkül azonnal megkezdi a katonai akciót az offenzív fél ellen. Egyelőre csak Anglia és Franciaország között teljes a megegyezés ilyen irányban De Belgiumot és Németországot már felhívták a csatlakozásra. Amint értesítést kapott Olaszország is a megegyezés tervéről abban a feltevésben, hogy szintén hajlandó lesz csatlakozni ,Oroszország nem kapott ilyen meghívást. Részben azért, mert Moszkva felől Párizsnak alighanem már megvannak a garanciái.) Mivel nem valószínű, hogy Belgium légitámadást indítana Anglia ellen vagy Anglia légiflottája megszállná Belgiumot, a londoni megegyezés gyakorlatilag az újabb német—francia háború esetére vonatkozik. Ha a német—francia vonalon kerülne sor a támadó háborúra az egyik fél részéről, akkor Anglia hajlandó azt a kötelezettséget vállalni, hogy azonnal megtámadja légiflottájával az offenzív felet, minden diplomáciai és minden népszövetségi tárgyalás nélkül. .. Ehhez a téteihez magyarázatul Sir John Simon azt a mondatot fűzte: Végül egy olyan nemzetközi megállapodás, amelyből Angliának közvetlen haszna is van, mert Angliának teljes garanciákat ad egy esetleges légitámadás ellen. A mondat azért meglepő, mert kiderül belőle: az olyan józan, nyugodt, hűvös politikus, mint amilyen az angol külügyminisztérium élére került nagy ügyvéd, idáig nem sorolta a kizárt lehetőségek közé a váratlan légitámadást az angol sziget ellen. ♦ A hivatalos kommüniké és az angol külügyminiszter rádióbeszéde egyelőre még feltételes formában szövegeződtek De a feltételes forma nyilván csak azt a célt szolgálja, hogy a csatlakozásra meghívott hatalmak ne mondhassák: őket már csak a befejezett tényekhez hívták meg... Anglia most adott szavát állani fogja akkor is, ha a csatlakozásra meghívott, országoknak aggodalmaik és fenntartásaik volnának. Érvényesült tehát az a tétel, amelyet már múlt év nyarán állított fel Baldwin, mikor kimondta a súlyos szavakat: a légi fegyverkezés következtében Anglia határa mostantól fogva a Rajna partja. És amiért Franciaország másfél évtizeden át hiába küzdött, hiába diplomatizált, amiért hiába ígért nagy ellenszolgálatokat, az most megtörtént. Mert az annyit sürgetett securité gyakorlatilag mindig azt jelentette: angol fegyveres segítség abban az esetben, ha német részről támadóháborút indíthatnának Franciaország ellen. Ezt a hosszú ideje várt kötelező ígéretet most megkapta Franciaország. Igaz, hogy csak a légiháború tekintetében. De nehéz elképzelni az olyan helyzetet, amikor csak légiháborút folytat a másik nagyhatalom ellen, de egyébként tartja a baráti kapcsolatokat vele. * Jogosult volt-e az a francia aggodalom, hogy a másik oldalról elhangzott sok ígéret után még mindig számolni kell egy német támadás lehetőségével? És vajjon mit tartalmaztak a titkos fegyverkezésekről azok a „szigorúan bizalmas“ francia akták, amelyeknek hatása alatt rendkívüli minisztertanácsot hívtak össze Londonban, és ez a rendkívüli mnisztertanács rövid néhány óra alatt egyhangúlag határozott el olyan definitív lépéseket, amilyenektől másfél évtizeden át mindig újból visszariadt az angol külpolitika? Ezekre a kérdésekre a „kívülállók“ nem adhatnak választ. Az ilyen elhatározásokért a felelősség azoké, akik a bizalmas értesülések alapján döntenek. De egyet szabad leszögezni a kívülállóknak is: bizonyos szempontokból nagy előnyöket jelent, ha formailag csak feltételesen, de lényeg szerint véglegesen lekötött az angol—francia megegyezés. . . Mindenekelőtt ez a londoni konvenció újabb fontos békebiztosíték, sőt talán a legfontosabb békebiztosíték, amely másfél évtized óta jött létre. Mert viselhetetlenné fokozza fel a háború kockázatát a támadó félre nézve. A másik előny: Franciaország így végre megkapja azt a biztonsági érzést, amely nélkül nem lehetett irányváltozást és engedményeket várni Párizstól. Anglia most nagyon súlyos obligót vállalt, de ez azt jelenti, hogy Párizs is vállal — valószínűleg nem írott formában — egy nagy obligát Angliával szemben. Európa néhány „vidékére“ nézve nem maradhatnak fenn többé olyan divergenciák az angol és a francia felfogás között, mint voltak idáig, ha Párizs azt akarja, hogy a sok sikertelen kísérlet után végül elért angol garancia mögé most őszintén álljon oda az angol közvélemény. Hiszen az olyan diplomáciai szerződéseket, amelyek végeredményben a háború és béke kérdéséről döntenek, igazában nem ratifikálhatja más a demokrácia országaiban, mint a közvélemény „érzelmi“ csatlakozása. * Az izolált Franciaország kénytelen merev lenni, ezt a tételt nem lehet tovább tartani. Az orosz barátság feltámasztása, a római paktum és a most szerzett angol garancia után Franciaország nem elszigetelt nagyhatalom többé Tehát elindulhat az engedmények útjára és nem kénytelen ragaszkodni tovább is olyan szükségmegoldásokhoz, amelyeket faute de mieux tartott fenn sokáig. És ami még szintén jelentős momentum: a londoni megegyezés egész kivételes pozícióerősítést jelent Flandin és Laval számára. Már a római látogatás is a nagy külpolitikai siker presztízsével támasztotta alá a Flandin-kormányt. Most azonban órák alatt alakult ki egy olyan eredmény, amelyért Briand előtt és Briand óta hiába fáradt a francia politikusok egész sora. Ha súlyosabb felelősségek várnának reám, akkor Waldeck-frousseau nyomán fogok járni — mondotta néhány nappal miniszterelnökké való kinevezése előtt egy pártkongresszuson Flandin és akkor sokfelé gúnyosan mosolyogtak ezen a nagy szón. Waldeck-frousseau nyomán járni, ez mégis csak sokat jelent azoknak, akik ismerik a harmadik köztársaság történetét. A néhány hetes provizórium kétes dicsőségét jósolták akkor Flandin kormányalakítási kísérletének. Nem pedig Waldeck-frousseau nagy pacifikálásnak megismétlését. Úgy látszik azonban: Flandin tud Waldeck-frousseau ösvényén járni. És az általa elgondolt pacifikálás valószínűleg nem csupán a francia belpolitikára vonatkozott. Mert Flandin már az évek sora óta hirdeti és vallja: pacifikálni kell a Dunamedencét is. A józanság, a méltányosság alapján. Amikor Le Bourget-ben kiszállt a repülőgépből Flandin, ebben a rövid mondatban foglalta össze a londoni tárgyalások eredményét. Biztostg Franciaországnak, béke a világnak ... Az események talán igazolni fogják a rövid összefoglalást. És valószínűleg biztosítják, hogy a tavalyi véres február hatodikénak évfordulója nem fog felidézni olyan zavargásokat, mint idáig várták. Győztes kormányok ellen nehéz az uccát megmozgatni. Flandin pedig győztesen tért vissza Londonba. Németország hajlandó tárgyalásokra a londoni javaslatok alapján A német külügyi hivatal egyik képviselőjének feltűnést keltő kijelentése a Reuter-iroda levelezője előtt Randin és Lávai optimista nyilatkozata a londoni eredményről Londonból jelentik. Az angol—francia miniszteri megbeszélések vasárnap este néhány perccel hét óra előtt véget értek. Az utolsó tanácskozás vasárnap délután fél öt órakor kezdődött és két és félóra hosszat tartott. Angol részről a megbeszélésen Sir John Simon külügyminiszter, Eden lordpecsétőr, Sir Robert Vunsittart, a Foreign Office igazgatója vettek részt, francia részről pedig Lavol külügyminiszter és Corbin londoni francia nagykövet. Flandin és MacDonald miniszterelnökök a vasárnapi zárótanácskozáson már nem vettek részt, mert még az éjszaka folyamán elutaztak együtt, hogy eleget tegyenek egy közös barátjuk meghívásának, aki birtokára hívta meg a két miniszterelnököt. Sir John Simon vasárnap este rádión is közölte a nyilvánossággal, hogy véget ért a francia-angol tanácskozás. A záróközlemény szerint a francia és az agol kormány megállapodtak egymással abban, hogy Németországnak közös ajánlatot tesznek. Ez az ajánlat abban áll, hogy hatályon kívül helyezi a versailesi békeszerződés katonai határozmányait — a semleges zónákra vonatkozó határozmányok kivételével —, föltéve, hogy Németország részvételével létrejön a fegyverkezéseket korlátozó általános európai egyezmény és hogy Németország visszatér a népszövetségbe. A francia és az angol kormány megállapodtak egymással a német egyenjogúsítás ügyében 1932 decemberében tett nyilatkozat gyakorlati megvalósítása tekintetében is az esetre, ha regionális paktumok összefoglalásával, egy általános európai egyezmény keretében megalkotják az európai biztonság rendszerét. Végül a londoni megállapodáson megegyezés jött létre, hogy a locarnói egyezményt kiegészítik egy légvédelmi egyezménnyel. A megállapodásokról szóló jegyzőkönyvben a keleti paktum tervéről említést sem tesznek, tehát sikerült az angoloknak érvényre juttatni azt a felfogásukat, hogy a keleti paktumnak a német egyenjogúsítással való jonkumba hozása komplikálná ma a helyzetet és lehetetlenné tenné a megegyezést. Az angol és francia miniszterek tanácskozásáról kiadott közleményt hosszú és rendkívül alapos tárgyalások előzték meg. Az angol miniszterelnök feltűnően szokatlan időben, szombaton, a kormány valamennyi tagját rendkívüli minisztertanácsra hívta össze, amelyen a légitámadás lehetőségeiről, valamint a francia miniszterek által közölt újabb adatokról és katonai iratokról volt szó. Ugyanekkor Sir Frederic Seith-Ross, az angol kincstári hivatal főszakértője, meglátogatta Flandin francia miniszterelnököt Savoy szállóbeli lakásán, Laval pedig Hendersont, a leszerelési értekezlet elnökét, látogatta meg a népszövetség londoni helyiségében. Laval hosszasan tanácskozott a légi védelmi egyezmény tervéről Grandi londoni olasz nagykövettel is., Eden lordpecsétőr a Savoy-szállóban lakomát adott, amelyen a francia vendégeken kívül számos angol miniszter és Grandi londoni olasz nagykövet is részt vett.