Magyar Hirlap, 1935. február (45. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-05 / 29. szám

|.0 FILLÉR 10 WuIb ELŐFIZETÉSE ARAK: jLi ,­m .............— __ Szerkesztőség MAGYARORszAGON: ‘^s kisdóhivatal t hóra 2.90. 14 ívre 8­0 évre 15 peng« Wr spSfir 1»mM jffiEftj SSffiaj RB&jam VI«, Aradi neon 10. szám. ROMANIABAN: *Hfefs g§|ff jppj *§j®8 11111 §&flf aNT^BBak B|gj| ^fgk Telefon: 21-£-47.23-6-86 és 10-6-06 1 hóra 150 lei. 14 évre «0 let fög| gBggS »5S3H B WM Mm JUGOSZLÁVIÁBAN: fii íjjá- fflP lg©­ m Wm mm J$|S 8 Utazási és fürdő roda I 1 hóra 60 dinkr. 14 évre 180 dinir. H Igj M Sjl^lP^ Ifi Mk JpW§f§A. B8L. Jllf Vl^ Aradi QCC. 10. »«am. ^r^Télr. 85 «■ _Jg^_ jg^ jg[ T^B 21-M7. P»8­6.10­^06 ■HiMWiiiBMH— i—i mi in.....in......mi ii i\taauBMammeBuss®5asmmw....... BUDAPEST, 1935. FEBRUÁR 5. KEDD főszerkesztő, Dr friedmann erne ,#5^0 XLV. ÉVFOLYAM 29. SZÁM V Mu*j\yS_________________________________ VILÁGTÖRTÉNET? Irta: BELEKY GÉZA A rossz előjelek között indult londoni tárgyalások Franciaország szempontjá­ból teljes eredményt hoztak. Szokatlan események követték egymást gyors tempóban. Onnan fogva, hogy a week­end szent szabályának megsértésével hívtak össze Londonban rendkívüli mi­nisztertanácsot. (Amit 1914-ben még a háborús veszély óráiban sem tettek meg.) Egészen odáig, hogy még a francia vendégek elutazása előtt Sir John Simon rádióbeszédben tájékoz­tatta az angol közvéleményt a meg­egyezés négy pontjáról, őszintén hang­súlyozva, hogy legnagyobb reális jelen­tősége a negyedik pontnak van. Még nagyobb őszinteséggel azt is mondhatta volna az angol külügyminiszter: az első három pontnak csak az a célja, hogy kevésbé feltűnővé tegye a negyediket. * Mi ez a negyedik pont? Ha Anglia Franciaország, Németország és Belgium közül az egyik hatalom légitámadást intézne egy másik hatalom ellen, akkor a harmadik és a negyedik hatalom tel­jes légi hadereje minden előzetes tár­gyalás nélkül azonnal megkezdi a ka­tonai akciót az offenzív fél ellen. Egyelőre csak Anglia és Franciaország között teljes a megegyezés ilyen irány­­ban De Belgiumot és Németországot már felhívták a csatlakozásra. Amint értesítést kapott Olaszország is a meg­egyezés tervéről abban a feltevésben, hogy szintén hajlandó lesz csatlakozni ,Oroszország nem kapott ilyen meg­hívást. Részben azért, mert Moszkva felől Párizsnak alighanem már meg­vannak a garanciái.) Mivel nem valószínű, hogy Belgium légitámadást indítana Anglia ellen vagy Anglia légiflottája megszállná Belgiu­mot, a londoni megegyezés gyakorlati­lag az újabb német—francia háború esetére vonatkozik. Ha a német—francia vonalon kerülne sor a támadó háborúra az egyik fél részéről, akkor Anglia hajlandó azt a kötelezettséget vállalni, hogy azonnal megtámadja légiflottájá­val az offenzív felet, minden diplomá­ciai és minden népszövetségi tárgyalás nélkül. .. Ehhez a téteihez magyará­­zatul Sir John Simon azt a mondatot fűzte: Végül egy olyan nemzetközi meg­állapodás, amelyből Angliának közvet­len haszna is van, mert Angliának tel­jes garanciákat ad egy esetleges légi­támadás ellen. A mondat azért meglepő, mert ki­derül belőle: az olyan józan, nyugodt, hűvös politikus, mint amilyen az angol külügyminisztérium élére került nagy ügyvéd, idáig nem sorolta a­ kizárt le­hetőségek közé a váratlan légitámadást az angol sziget ellen. ♦ A hivatalos kommüniké és az angol külügyminiszter rádióbeszéde egyelőre még feltételes formában szövegeződtek De a feltételes forma nyilván csak azt a célt szolgálja, hogy a csatlakozásra meghívott hatalmak ne mondhassák: őket már csak a befejezett tényekhez hívták meg... Anglia most adott sza­vát állani fogja akkor is, ha a csatlako­zásra meghívott, országoknak aggodal­maik és fenntartásaik volnának. Érvé­nyesült tehát az a tétel, amelyet már múlt év nyarán állított fel Baldwin, mikor kimondta a súlyos szavakat: a légi fegyverkezés következtében Anglia határa mostantól fogva a Rajna partja. És amiért Franciaország másfél évtize­den át hiába küzdött, hiába diplomati­zált, amiért hiába ígért nagy ellenszol­gálatokat, az most megtörtént. Mert az annyit sürgetett securité gyakorlatilag mindig azt jelentette: angol fegyveres segítség abban az esetben, ha német részről támadóháborút indíthatnának Franciaország ellen. Ezt a hosszú ideje várt kötelező ígé­retet most megkapta Franciaország. Igaz, hogy csak a légiháború tekinteté­ben. De nehéz elképzelni az olyan helyzetet, amikor csak légiháborút foly­tat a másik nagyhatalom ellen, de egyébként tartja a baráti kapcsolatokat vele. *­­ Jogosult volt-e az a francia ag­godalom, hogy a másik oldalról elhang­zott sok ígéret után még mindig szá­molni kell egy német támadás lehető­ségével? És vajjon mit tartalmaztak a titkos fegyverkezésekről azok a „szi­gorúan bizalmas“ francia akták, ame­lyeknek hatása alatt rendkívüli minisz­tertanácsot hívtak össze Londonban, és ez a rendkívüli mnisztertanács rövid néhány óra alatt egyhangúlag határo­zott el olyan definitív lépéseket, amilye­nektől másfél évtizeden át mindig újból visszariadt az angol külpolitika? Ezekre a kérdésekre a „kívülállók“ nem adhatnak választ. Az ilyen elhatá­rozásokért a felelősség azoké, akik a bizalmas értesülések alapján döntenek. De egyet szabad leszögezni a kívül­állóknak is: bizonyos szempontokból nagy előnyöket jelent, ha formailag csak feltételesen, de lényeg szerint vég­legesen lekötött az angol—francia meg­egyezés. . . Mindenekelőtt ez a londoni konvenció újabb fontos békebiztosít­ék, sőt talán a legfontosabb békebiztosíték, amely más­fél évtized óta jött létre. Mert viselhe­­tetlenné fokozza fel a háború kockáza­tát a támadó félre nézve. A másik előny: Franciaország így végre megkapja azt a biztonsági érzést, amely nélkül nem lehetett irányválto­zást és engedményeket várni Párizstól. Anglia most nagyon súlyos obligót vál­lalt, de ez azt jelenti, hogy Párizs is vállal — valószínűleg nem írott formá­ban — egy nagy obligát Angliával szemben. Európa néhány „vidékére“ nézve nem maradhatnak fenn többé olyan divergenciák az angol és a fran­cia felfogás között, mint voltak idáig, ha Párizs azt akarja, hogy a sok si­kertelen kísérlet után végül elért angol garancia mögé most őszintén áll­jon oda az angol közvélemény. Hiszen az olyan diplomáciai szerződéseket, amelyek végeredményben a háború és béke kérdéséről döntenek, igazában nem ratifikálhatja más a demokrácia országaiban, mint a közvélemény „ér­zelmi“ csatlakozása. * Az izolált Franciaország kénytelen merev lenni, ezt a tételt nem lehet to­vább tartani. Az orosz barátság feltá­masztása, a római paktum és a most szerzett angol garancia után Francia­­ország nem elszigetelt nagyhatalom többé Tehát elindulhat az engedmé­nyek útjára és nem kénytelen ragasz­kodni tovább is olyan szükség­megoldásokhoz, amelyeket faute de mieux tartott fenn sokáig. És ami még szintén jelentős momen­tum: a londoni megegyezés egész kivé­teles pozícióerősítést jelent Flandin és Laval számára. Már a római látogatás is a nagy külpolitikai siker presztízsé­vel támasztotta alá a Flandin-kor­mányt. Most azonban órák alatt alakult ki egy olyan eredmény, amelyért Briand előtt és Briand óta hiába fáradt a fran­cia politikusok egész sora. Ha súlyosabb felelősségek várnának reám, akkor Waldeck-frousseau nyomán fogok járni — mondotta néhány nap­pal miniszterelnökké való kinevezése előtt egy pártkongresszuson Flandin és akkor sokfelé gúnyosan mosolyogtak ezen a nagy szón. Waldeck-frousseau nyomán járni, ez mégis csak sokat je­lent azoknak, akik ismerik a harmadik köztársaság történetét. A néhány hetes provizórium kétes dicsőségét jósolták akkor Flandin kormányalakítási kísér­letének. Nem pedig Waldeck-frousseau nagy pacifikálásnak megismétlését. Úgy látszik azonban: Flandin tud Waldeck-frousseau ösvényén járni. És az általa elgondolt pacifikálás valószí­nűleg nem csupán a francia belpoliti­kára vonatkozott. Mert Flandin már az évek sora óta hirdeti és vallja: paci­­fikálni kell a Dunamedencét is. A jó­zanság, a méltányosság alapján. Amikor Le Bourget-ben kiszállt a repülőgépből Flandin, ebben a rövid mondatban foglalta össze a londoni tár­gyalások eredményét. Bizto­stg Fran­­ciaországnak, béke a világnak ... Az események talán igazolni fogják a rö­vid összefoglalást. És valószínűleg biz­tosítják, hogy a tavalyi véres február hatodikénak évfordulója nem fog fel­idézni olyan zavargásokat, mint idáig várták. Győztes kormányok ellen ne­héz az uccát megmozgatni. Flandin pe­dig győztesen tért vissza Londonba. Németország hajlandó tárgyalásokra a londoni javaslatok alapján A német külügyi hivatal egyik képviselőjének feltűnést keltő kijelentése a Reuter-iroda levelezője előtt­­ Randin és Lávai optimista nyilatkozata a londoni eredményről Londonból jelentik. Az angol—francia miniszteri megbeszélések vasárnap este né­hány p­erccel hét óra előtt véget értek. Az utolsó tanácskozás vasárnap délután fél öt órakor kezdődött és két és félóra hosszat tartott. Angol részről a megbeszélésen Sir John Simon külügyminiszter, Eden lord­­pecsétőr, Sir Robert Vunsittart, a Foreign Office igazgatója vettek részt, francia rész­ről pedig Lavo­l külügyminiszter és Corbin londoni francia nagykövet. Flandin és Mac­Donald miniszterelnökök a vasárnapi záró­tanácskozáson már nem vettek részt, mert még az éjszaka folyamán elutaztak együtt, hogy eleget tegyenek egy közös barátjuk meghívásának, aki birtokára hívta meg a két miniszterelnököt. Sir John Simon vasárnap este rádión is k­özölte a nyilvánossággal, hogy véget ért a francia-angol tanácskozás. A záróközlemény szerint a francia és az agol kormány megállapodtak egymással abban, hogy Németországnak közös ajánla­tot tesznek. Ez az ajánlat abban áll, hogy hatályon kívül helyezi a versailesi békeszer­ződés katonai határozmányait — a semle­ges zónákra vonatkozó határozmányok ki­vételével —, föltéve, hogy Németország részvételével létrejön a fegyverkezéseket korlátozó általános európai egyezmény és hogy Németország visszatér a népszövet­ségbe. A francia és az angol kormány meg­állapodtak egymással a német egyenjogúsí­­tás ügyében 1932 decemberében tett nyilat­kozat gyakorlati megvalósítása tekintetében is az esetre, ha regionális paktumok össze­foglalásával, egy általános európai egyez­mény keretében megalkotják az európai biztonság rendszerét. Végül a londoni meg­állapodáson megegyezés jött létre, hogy a locarnói egyezményt kiegészítik egy lég­védelmi egyezménnyel. A megállapodásokról szóló jegyzőkönyv­ben a keleti paktum tervéről említést sem tesznek, tehát sikerült az angoloknak ér­vényre juttatni azt a felfogásukat, hogy a keleti paktumnak a német egyenjogúsítás­sal való jonku­mba hozása komplikálná ma a helyzetet és lehetetlenné tenné a meg­egyezést. Az angol és francia miniszterek tanács­kozásáról kiadott közleményt hosszú és rendkívül alapos tárgyalások előzték meg. Az angol miniszterelnök feltűnően szokat­lan időben, szombaton, a kormány vala­mennyi tagját rendkívüli minisztertanácsra hívta össze, amelyen a légitámadás lehető­ségeiről, valamint a francia miniszterek által közölt újabb adatokról és katonai iratokról volt szó. Ugyanekkor Sir Frederic S­eith-Ross, az angol kincstári hivatal fő­szakértője, meglátogatta Flandin francia miniszterelnököt Savoy­ szállóbeli lakásán, Laval pedig Hendersont, a leszerelési érte­kezlet elnökét, látogatta meg a népszövet­ség londoni helyiségében. Laval hosszasan tanácskozott a légi védelmi egyezmény ter­véről Grandi londoni olasz nagykövettel is., Eden lordpecsétőr a Savoy-szállóban la­komát adott, amelyen a francia vendégeken kívül számos angol miniszter és Grandi londoni olasz nagykövet is részt vett.

Next