Magyar Hirlap, 1935. szeptember (45. évfolyam, 198-222. szám)
1935-09-01 / 198. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 24 FILLER 24-* iEiF=l ALf«vr tb*-£n I sssks bomamabaN: gj ||§ gjpj |||f M ||| TdeMn: 21-847. 28-6-68 és t<W4)6 JUGOSZLÁVIÁBA» SSFjSi m En 9L.... El JEi I Utazási és fürdőirodai a nr JL JBLJL MkMm MÁV hfr.Menetjegyiroda—IBUSZ BUDAPEST. 1935. SZEPTEMBER 1. VASÁRNAP friedmannerne XIV. ÉVFOLYAM 198. SZÁM A LIBERALIZMUS SZÁZ ÉVE Írta: FRIEDMANN ERNŐ Mit jelent a liberalizmus, mint történeti, mint gazdaságpolitikai és mint politikai fogalom? Milyen közös vonásokjellemezték a 19. század liberális korszakait a különféle európai országokban és mi ezeknek a korszakoknak a mérlege? Milyen nyereségi és milyen veszteségi tételekkel záródtak le? A magyar politikában újból elhangzott több állásfoglalás, amely szükségessé teszi az itt felvetett kérdések tisztázását.De ez a feladat annyira komplex, hogy elvégzésére egy cikk nem tehet kísérletet. Az itt következő néhány észrevétel tehát csak önkényesen ragadja ki a probléma néhány elemét. A liberális és konzervatív irányt gyakran mint éles ellentéteket szokták emlegetni. Holott a két politikai felfogás kibontakozásának klasszikus országát nézve, a liberális és konzervatív irány ,inkább testvérnek, mint ellenfélnek tűnik fel. Az 1915 óta eltelt két évtizedből közel tizennégy éven át kormányoztákközösen a konzervatív és a liberális vezérek Angliát,ahogyan ma is liberális politikusok töltik be a fontos tárcák sorát, a konzervatív Baldwin kormányában. De az ilyen szövetség már 1915-ben sem volt nóvum az angol politikában és azelőtt is megtörtént már, hogy egyes aktuális kérdések megoldására a konzervatív párt szövetségre lépett a liberálisok egy részével, vagy a liberális párt szövetségre lépett a konzervatív párt egyik csoportjával. Ilyen „vegyes többségek“ kialakulásához vezetett a gabonavám problémája 1846-ban, vagy néhány évtized múltán az a kérdés: kapjon-e önkormányzatot Írország, vagy sem? De más példákkal is könnyű igazolni, hogy mennyire fluktuált Angliában a határvonal a konzervatív és a liberális tábor között. Pedig a 19. század liberalizmusának legjellegzetesebb képviselője, Gladstone, mint tory kezdte pályáját és három vagy négy alkalommal volt már konzervatív miniszter, míg elindult azon az úton, amely a liberális párt élére vezette. A neokonzervatív irány apja viszont, a mai konzervatív politika megalapozója, Chamberlain mint a liberális párt kereskedelmi minisztere szerezte meg presztízsét és csak túl az ötvenen kezdett közeledni a konzervatív sorokhoz. De azért ma valóságos szimbóluma a konzervatív eszmekörnek és két fiát, a volt külügyminisztert és a jelenlegi pénzügyminisztert mint a nagy örökség letéteményeseit veszi körül tisztelettel a konzervatív tábor. Sok más angol politikai vezér útján is van olyan fordulat, mint Gladstone és Chamberlain pályáján. Vagy pedig a példák hosszú sorát találni arra, hogy az egyik nagy párt Angliában kiaséttatta a másik nagy párt valamely programpontját. Ezt tette Sir Robert Peel, mikor konzervatív vezér létére keresztülvitte a gabonavámok eltörlését. És a választói jognak a liberális párt részéről sürgetett kiterjesztését két alkalommal is a konzervatív kormány valósította meg. Míg most, a nemzeti kormányban, az ó-liberális csoport kipróbált, régi vezére építette ki a kereskedelmi minisztérium éléről a védővámos rendszert. Szabad teret engedni az egyéni kezdeményezésnek és a versenynek, mert az állami beavatkozás csak ott jogosult, ahol ezt a közérdek feltétlenül szükségessé teszi — így hangzik az angol liberalizmus gazdaságpolitikai alaptétele. Míg a konzervatív felfogás szerint az állam feladata a közérdeknek megfelelően irányítani a gazdasági életet, de úgy, hogy az egyéni kezdeményezés és a szabad verseny biztosítsák a fejlődés folytonosságát. Inkább dogmatikai, mint gyakorlati a különbség a két tétel között. És mivel a liberális felfogás szerint is az államnak joga van, sőt kötelessége korlátozni a gazdasági szabadságot ott, ahol egy imperatív közérdek követeli. A kormány liberális kereskedelmi minisztere minden lelkiismereti kétség nélkül vállalhatta az áttérést a szabadkereskedelem alapjáról a védővámos rendszerre. Mert az angol ipari válság és a munkanélküliek számának 2 millió fölé növekedése mint imperatív közérdek kívánta meg az angol indusztriális termelésnek alátámasztását a vámvédelem által. Franciaországban még sokkal nehezebb a tiszta demarkációs vonal megrajzolása a liberális és a konzervatív irány között Azt lehet mondani, hogy Casimir-Périer, Thiers, Waldeck-Rousseau és Poincaré az 1870 és 1930 között eltelt időszakban a francia demokrácia négy reprezentatív képviselője. Már most a francia demokráciának mind a négy reprezentatív embere körül hiába indulna meg a vita arról, várjon a liberális, vagy a konzervatív irányhoz tartoztak-e? Mind a négyen polgári reálpolitikát csináltak, mind a négyen olyan életfeltételnek tekintették a polgári, a politikai és a gazdasági szabadságot, mint a levegőt és a vizet— de ugyanígy mind a négyen természetesnek találták az állami beavatkozást is ott, ahol ez a szabadság nem tudott saját belátásából és saját erejéből korlátokat állítani maga elé, a közérdek által kívánt vonalon. Az angol politikai életben közhellyé lett az a mondás, hogy a konzervatív párt alkalmasabb a merész reformok megvalósítására, mint a liberálisok, akik mindig védekezni akarnak az ellen a vád ellen, mintha nem tisztelnék eléggé a hagyományokat és ezért túlzottan tradicionalisták. Az új Franciaországban nem alakulhatott ki ilyen megkülönböztetés, mert itt a hagyományok — nem konzervatívak. A nagy forradalom pozitív hagyatéka és a Code Napoleon évtizede,— ezek a francia tradíciók. Mit lehet a nyugateurópai fejlődés alapján liberalizmusnak nevezni? A polgári jogegyenlőség biztosítását, az esélyek egyenlőségének rendszerét a társadalmi és gazdasági érvényesülésnél, a gazdasági fejlődés korlátainak kiküszöbölését és az út megnyitását a gazdasági erők szabad kibontakozására, a rendőrállam maradványainak lebontását és az állami iniciativa korlátozását arra a területre, ahol az egyéni iniciativa nem alkalmas a feladatok megoldására. A liberalizmus korszaka, összeesett a technikai forradalom korszakával. 1840-től a háború kezdetéig alig néhány ezer kilométerről jóval több mint egymillió kilométerre növekedett Európa vasúti hálózata, országok szerint ötvenszeresére, százhússzorosára emelkedett a szénfogyasztás fejátlaga, nyolcvan év alatt nem egészen tízmilliárd pengőről 200 milliárd pengőre szökött fel a világkereskedelem volumene. Ilyen körülmények között a liberalizmus csakugyan hajlamossá lett arra a materialista hitre, hogy a gazdasági fejlődés fogja előrevinni minden más irányban is a fejlődést. De az „enrichissez-vous Messieurs“ híres mondása, amelye annyiszor szögeznek a liberalizmus ellen — a gazdagodás, mint legfőbb életcél és nemzeti cél — ez a híres mondás Guizot ajkáról hangzott el. É Guizot az a francia politikus, aki mindig antiliberálisnak vallotta magát. ■ Ugyanígy tévedés a liberális irány azonosítása a manchesterizmussal , amely az „éjjeliőr“ szerepére akarta korlátozni az államot és tiltakozott a állami beavatkozás minden formája ellen a gazdasági életben. A manchesterizmus csak egy elméleti irány volt az angol közgazdasági irodalomban és nem tudta befolyásolni politikájában azt az angol liberalizmust, amely igenis mindig újból beavatkozott a gazdasági életbe a szociális igazság érdekében. A gyermekmunka eltiltása, a női munka korlátozása, a munkaidő szabályozása és leszállítása, a kollektív szerződések kötelezővé tétele, a méltányos munkabérek biztosítása, a betegsegély és a munkanélküli segély intézményessé tétele a munkaadók súlyos megterhelésével, a munkások részesedésének biztosítása a vállalati nyereségből egyes iparágak területén, a munkások lakási viszonyainak megjavítása állami segélyt hrel, a „naponként ezer új lakóház” elvének gyakorlati érvényesüléséig, az aggkori nyugdíj bevezetése és az örökösödési adó kulcsának felemelése 40 százalékra. •c íme, néhány tétel az angol liberális korszak mérlegéből. Tehát nem lehet és nem szabad képviselni azt a tételt, mintha a nyugateurópai liberalizmus egyszerűen a nagytőke politikai rendszere lett volna, elveszítve érzékét a közérdek és a szociális szempontok iránt. Hiszen a most felsorolt reformok Angliában akkor valósultak meg, ami,kor a munkáspárt még sokkal gyöngébb volt, semhogy effektív nyomást tudott volna gyakorolni a közvéleményre és a parlament elhatározásaira. A nyugat-, európai liberalizmus országaiban a fejlődést nyomon követte a szociális hala-,dás, nem kevésbé grandiózus léépésekkel. 1 1 . Rajnától keletre egész másként alakultak ki a „liberális rendszerek“,mint Nyugat-Európában. De jogosan merül fel az a kérdés: vájjon megilleti-e ezeket a politikai és gazdasági rend,szereket a liberális név? Vájjon mi volt a liberalizmus? Széchenyi, Deák, Kossuth, Eötvös koncepciója, vagy pedig az a párthatalmi struktúra, amelyet Tisza Kallmán épített ki , két emberöltőre és amelynek utójátéka volt a Bethlen- korszak évtizede? A gazdaságilag erős, politikailag öntudatos polgári osztály volt Nyugat- Európában a liberális korszakok alapja. Az a polgári osztály, amelynek Franciaországban nagy szerep jutott már a napóleoni korszakban is, és amely átvette a vezetést 1830-ban, a „polgárkirályság“ győzelmével. Körülbelül egyidőben az 1832. évi angol választási reformmal, amely forma szerint is szankcionálta a polgári osztály vezető szerepét. De ilyen polgári réteg csak ott alakulhatott ki, ahol régi, elfakult emléke volt csupán a föld feudális megkötöttsége, a jobbágyrendszer. De a Rajnától