Magyar Hirlap, 1936. július (46. évfolyam, 148-174. szám)
1936-07-01 / 148. szám
10 FNAIR FNIXER ^fr***—H » 1 wm #fk m jgw H * \4 |g| Cenlropa i Mn m dinár. % én* m I ‘§Sjg3 trpeg a gj JBay Utazási és Fürdőiroda, a Magyar csehszlovákiában: i !?fp §|M fflfe »si? Jt. Hírlap utazási osztálya • Mr. » ÍK. ti » re. JL BL Hl tv.. Váci utca 27-29. 1 I HŰM ŰHIŰB ődHHpaBHBi Teiotón: í-sso-oe LOCARNO CS ANNECY Alighanem túlzottak azok a kommentárok, amelyek az Annecyben megbeszélt angol—francia együttműködéshez fűződnek. Mint ahogy a Locarnóhoz fűzött várakozások is túlzásoknak bizonyultak. De ha Annecy csak olyan teherkönnyítéshez vezetne az európai feszültség levezetésénél, mint Locarno, akkor már bizonyos, hogy ez a kis francia majorság helyet kap a világtörténetben. Úgy, amint emlékezetes marad Thoiry neve. Mivel Briand és Streser matin voltakép Thoiry falusi kocsmájában beszélték át a locarnói elveket. Mindössze két tanú jelenlétében. Az egyik egy fekete macska volt, egy nagy szelíd kandúr, amelyik Briand ölében helyezkedett el a tanácskozás kezdetén és nem távozott onnét a tanácskozás végéig. Azután az asztal mellett ült egy francia professzor, aki vagy tizenöt nyelven tud folyékonyan beszélni. Mert Briand megtanult néhány angol mondatot, de a német nyelvből egyetlen szót sem ismert. Stresemann pedig sokkal kevésbé tudott franciául, semhogy tolmács nélkül tárgyalhatott volna francia kollégájával. Annecy kocsmájában nem voltak ilyen lehglyei&L. Leon Blunt akt is öktönözve tud hosszú, folyékony beszédeket tartani német vagy angol nyelven. Deibos külügyminiszter egy nagy francia napilapnak volt sokáig külpolitikai szerkesztője, tehát hivatalból érti és beszéli a fontos idegen nyelveket. És ami Eden külügyminisztert illeti, vele még perzsa nyelven is lehet könnyedén csevegni. Már ha a másik fél eléggé tud perzsául. Hiszen az angol külügyminiszter nagyon szép tanulmányt írt sok új eredménnyel a perzsa líra fejlődéstörténetéről... ★ Eleinte elég fagyos volt az angol kormány magatartása a francia rendszerváltozással szemben. Eden nem tartotta sürgősnek, hogy találkozzék az új francia külügyminiszterrel, noha Delbos szívesen kirándult volna valamelyik angol tengerparti fürdőhelyre. Hiába, Anglia nem szeret kockázatokat vállalni. Ezt már megtanulhatta Harriot is, első miniszterelnökségének idején mikor bizonyosra vette, hogy MacDonald tárt karokkal fogja őt fogadni és ehelyett rendkívül rezervált fogadtatásra talált Londonban. Most is várni akartak odakiint: váljon stabilnak bizonyul-e a Blum-kormány helyzete vagy sem? Az előjelek, nem voltak nagyon biztatóak. Számolni kellett azzal, hogy a győztes baloldali front elkezd majd hasadozni a hatalom átvételének napjától fogva. Az arany emigrálása, a menekülés a franktól, a pénzpiac nagy idegessége, a sokféle irányban megindult és rendkívül konok sztrájkhullám: ezek mind olyan aggasztó körülmények voltak, hogy az angol kormányfr,egyelőre nem kívánt állást foglalni. Az elmúlt két hét azonban megszilárdította a Blum-kormányhelyzetét a parlamenten kívül is. (A kamarán belül kezdettől fogva kétharmad többség sorakozott fel mögéje, szélesebb majoritás, mint amekkorára a választási eredmények kibontakozásánál számítottak.) Természetesen még korai volna jóslatokat felállítani, de az már valószínűnek látszik, hogy az ősz végéig nem lesz baj. A frank válságában nyugvópont következett be s a deficit problémáját szin- Mmmmmmmm wmBÉámmÉmmÉmqmmmmmmÉam ■ ■ ■ rmh BUDAPEST, 1936. JÚLIUS 1. SZERDA XLVI. ÉVFOLYAM 148. SZÁM A NÉPSZÖVETSÉG IZGALMAS NAPJA A négus felszólalt a népszövetség keddi közgyűlésén Abesszínia volt uralkodója kijelentette, hogy nem hajlik meg az erőszak előtt . Az olasz újságírók füttykoncerttel fogadták a négus megjelenését Genfből jelentik. Zsúfolt padsorok és karzatok előtt kezdődött meg kedden délután a népszövetség közgyűlésének új ülésszaka Eden angol külügyminiszter elnöklete alatt. Eden mindenekelőtt felolvasta Benes levelét, amelyben Benes bejelenti az elnöki tisztségről való lemondását, majd javaslatot tett, hogy fejezze ki a közgyűlés köszönetét és háláját a távozó elnöknek. A javaslatot egyigyan elfogadták. Ezután beterjesztette jelentését a mandátumiigazoló bizottság. Egyes körökben azt várták, hogy a mandátumigazoló bizottság érvénytelennek nyilvánítja az abesszín megA beszédet általános helyeslés fogadta. Van Zeeland elnök ezután bejelentette, hogy a népszövetségi közgyűlés áttér az olasz— abesszín viszály ügyének vitájára. A népszövetségi közgyűlés mostani ülésszakát — folytatta Van Zeeland — az argentinai kormány indítványára hívták össze s ezért először az argentinai főmegbízottnak adja meg a szót, hogy megindokolja kormánya indítványát. Mielőtt azonban Cantilo argentínai fődelegátus szólásra emelkedett volna, Von Zeeland elnök még felolvastatta az olasz kormány terjedelmes emlékiratát, amelyet gróf Ciano olasz külügyminiszter küldött meg a népszövetségnek. Az olasz kormány jóakaratának bizonyítására az emlékirat felsorolja a Lavald Hoare-féle béketervezet ügyében folytatott decemberi tárgyalásokat, valamint a népszövetségi tanács tizenhármas békéltető bizottságával lefolyt márciusi és áprilisi tanácskozásokat. Mindezek a tárgyalások az abeszbízottak mandátumát, ez az eset azonban nem következett be s a bizottság valamennyi mandátumot igazoltnak jelentette ki. Eden helyettes elnök ezután elrendelte ■ az új elnök megválasztását. A szavazásban összesen 51 állam főmegbízottja vett részt. A közgyűlés új ülésszakának elnöke Van Zeeland belga miniszterelnök lett,akive az adott 50 érvény«** «zavarai közül 47 esett. Van Zeeland rövid beszédben mondott köszönetet, majd elfoglalta Eden helyett az elnöki széket szín kormány magatartása miatt hiúsultak meg. Ugyanígy eredménytelenül végződtek az olasz és az abesszín kormány rendkívüli megbízottjainak Adenben és Dzsibutiban folytatott közvetlen tanácskozásai is. Kevéssel azután, hogy Abesszínia május utolsó napjaiban véglegesen leszögezte, hogy elutasít minden további tárgyalást, a négus külföldre szökött, mert az abesszín nép mindenütt fellázadt, s a független császárság bukása elkerülhetetlenné vált. Mielőtt még az olasz csapatok bevonultak volna Addisz Abebába, a törvényes abesszín kormány megszűnt. Olaszországnak tehát kötelessége volt, hogy rendet teremtsen, s erre az abesszín törzsek is kérték, amelyek nem akartak továbbra is megmaradni az eddigi alacsony életszínvonalon. A törzsek egymásután lázadtak fel a négus ellen, s a bevonuló olasz csapatokat mint felszabadítókat üdvözölték. Az összes magasabb polgári és egyházi méltóságok önként behódoltak. Olaszország az abesszíniai expedíciót úgy tekinti, mint a civilizáció érdekében végrehajtott szent hivatást. Olaszország a népszövetségi alapszabályok szellemében járt el, s minden, amit tett, megfelel a nemzetközi okmányokban lefektetett alapelveknek. Ezek ez alapelvek a civilizáció terjesztésén nyugszanak, s Olaszország valóban nem tett mást, csak civilizációt vitt a négus országba. Az olasz uralom biztosítja a teljes a’l.i.e. hadságot és megszinnset, a rabszolgatartás, valamint a kényszermunka középkori intézményét. Az emlékirat ezután ünnepélyesen leszögezi, hogy Olaszország újból hajlandó ténylegesei közreműködni a népszövetség munkájában. Az olasz kormány osztja azt el általános meggyőződést, hogy a népszövetségi alapszabályokat meg kell reformálni és készséggel hajlandó közreműködni ebben a reformban. A memorandum végül ismerteti, hogy milyen helyzetbe hozta a népszövetség politikája Olaszországot és hogy mennyire szükség van most arra, hogy elhárítsák a mesterséges akadályokat a nemzetközi együttműködés útjából. Az olasz emlékirat felolvasása után Argentína főmegbizottja, Cantilo emelkedett szólásra, hogy megindokolja a népszövetségi közgyűlés összehívását kérő argentin indítványt. — ■. Az argentinai főmegbízott beszéde után Van Zeeland elnök váratlanul Hailé Szelasszié császárt, Abesszínia képviselőjét szólította fel, hogy adja elő mondanivalóit- Minden szem az abesszín delegáció padsora felé irányult, ahol a négus ült. Hailé Szelasszié felázott helyéről és lassú lépésekkel ment a szónoki emelvény felé. Abban a pillanatban, amikor megkezdte beszédét, nagy feltűnést keltő jelenet játszódott le, amilyenre, még nem volt példa a népszövűség történetében. Az újságírók karzatán, ahol Az olasz kormány emlékirata az abesszín hadjáratról tén sikerült néhány hónapra áthidalni, bár ez az áthidalás semmiesetre sem igényelheti a megoldás nevet. A sztrájkhullám leapadt és pénzügyi tekintetben is lényegesen enyhült a bizalmatlansági atmoszféra. Ami természetesen nem jelenti a Blum-kormány ellenfeleinek visszavonulását. A nagybankok és a nagy bankárok, továbbá a nagyipar vezérei, ama bizonyos „kétszáz család", változatlanul életére tör az új miniszterelnöknek. Csak éppen most nem látja elérkezettnek az időpontot a csata megkezdésére. Ha idáig kétséges lett volna Blum helyzetének megszilárdulása, akkor Eden hirtelen felébredt érdeklődése és barátsága Franciaország iránt eldöntené ezt a kérdést. London szerint újból tárgyalóképes fél a párizsi kormány és újból érdemes vele hosszabb lejáratra megállapodásokat kötni. .. Akkor pedig még egy szocialista miniszterelnök is rokonszenvesebb az angol konzervatív párt nagy részének szemében, mint olyan szélsőségek, amelyek más irányban mozognak. Eden párizsi beszéde már eléggé világosan jelezte azt a fordulatot, amelyre most Annecy ütötte a pecsétet. Vájjon hová fog vezetni az út? Vajjon igazuk van-e az olyan jósoknak, akik már az angol—francia—orosz hármas antant közeli feltámadását jósolják és temetik a stresai frontot? Valószínűleg tévedni fognak azok, akik kiegyenlíthetetlen ellentétet látnak Stresa és Annecy között. Az angol közvélemény túlnyomóan nagy része a következmények előrelátásával nem akarja kirekeszteni Európa sorsának intézéséből Berlint. És a francia közvélemény széles rétegei szintén visszariadnának az ilyen kockázat vállalásától. Tehát alighanem csak arról van szó, ami azonban nagyon fontos körülmény: közös érdekeiket közösen fogják képviselni Anglia és Franciaország az európai politikában. Az angol politika és a londoni sajtó egy csoportjának heves tiltakozása a francia közeledés ellen eléggé bizonyítja, mennyire komoly eredményekig jutott el Léon Blum. És most, amikor a győztes francia baloldal feladta már a múlt megkövesítésének, a status quo rideg fenntartásának vonalát, csak jót vagy legalább sok jót lehet várni az Annecyben történtektől. Ha ugyan sikerül „realizálni“ az elvi ír állapodásokat. Mert annak idején a cornói eszmék realizálása még félig sem sikerült. (L )