Magyar Hírlap, 1968. október (1. évfolyam, 139-169. szám)

1968-10-07 / 145. szám

6­1963. OKTÓBER 7. HÉTFŐ_______________________________________________KUSTORA­- M­É­S­Z !­T_____ Magyar Hínár ! A pécsi fesztivál elé Pécs falai között nem működik sem filmstúdió, sem laboratórium — mégis filmvárosként tartják nyilván, itthon és külföldön egyaránt. Baranya megye szék­helye nyújt ugyanis immáron negyedik éve otthont a magyar játékfilmszemlé­nek. Világszerte sok a fesztivál, de a nem­zeti szemlék sorában mindegyre rango­sabb a pécsi. Nagy szerepe van ebben a magyar „új hullám” világszerte elért és méltányolt eredményeinek. A magunk húszegynéhány filmjével nem tarto­zunk a nagy gyártó országok közé. Ám a minőséget nem kilóra mérik. 1943-ban 52 produkció készült itthon, de egyetlen egyet sem örökített meg közülük a film­­történet. A több legfeljebb a lehetőséget növeli, nem pedig magától értetődően a színvonalat. Az idei IV. magyar játékfilmszemle felfelé ívelő új állomása. Alkalom a visz­­szatekintésre is, hiszen ez az esztendő a filmipar államosításának huszadik évfor­dulója. E húsz esztendő változatos termésének sorát a Talpalatnyi föld nyitotta meg, amelyet ma este Pécsett díszelőadáson újítanak fel. Ezt követte a többi, a múlt­ról, jelenről, örömeinkről, gondjainkról szóló alkotás. A mintegy 250 között akad természetesen szürke, sőt gyenge mű is. Olyan iskolapénz ez, amelyet szerte a vi­lágon mindenütt meg kell fizetni. Az eliramlot­t húsz esztendő — a kité­rők, megtorpanások ellenére — végül is meghozta gyümölcsét. Megszületett szo­cialista filmművészetünk. Európa megis­merte alkotóink: Fábry Zoltán, Jancsó Miklós, Kovács András, Szabó István, Kósa Ferenc és a többiek nevét. Nap­jainkban francia szaklapok elemzik Sára Sándor operatőri munkásságát, az Image et Son, a Premier Plan magyar külön­kiadást jelentetett meg Művészeink élet­rajza, pályaképe már címszó a lexiko­nokban — Keleten és Nyugaton egyaránt­. Messziről indultunk, messzire jutot­tunk. Felnőtt egy új alkotói nemzedék, s az idősebbek is átformálódtak, megtalál­ták a helyüket. Kialakulóban van az a közönség is, amely becsülni és értékelni tudja az új, az igazán művészi törekvé­seket. Ebben Pécsnek, az ott folyó vitáknak, színész- és nézőtalálkozóknak, baráti be­szélgetéseknek, vetítéseknek is szerepük van. A. P. -------------------------------------—.------------- T W&C magyar* Benedek Marcell: SZÉPEN ÉLNI Magvető Könyvkiadó Kötve 19,5 Ft Példa és tanítás: az irodalom­történész és esztéta vallomása a művészetről, a művészet szolgá­latáról * Bertha Bulcsu: A NYÁR UTOLSÓ NAPJA Szépirodalmi Könyvkiadó Kötve 16,50 Ft A „Harlekin és szerelmese" film­sikere, a „Füstkutyák" című re­gény József Attila-díja is felhívja a figyelmet az író új novellás­­kötetére * Mocsár Gábor: KEREK EGYMILLIÓ Szépirodalmi Könyvkiadó Kötve 20,- Ft Kóklerek, szélhámosok, ledér nőcskék, fontoskodók, fejük tete­jére állított helyzetekben: három szatíra rejti magában az író kri­tikáját bonyodalmas életünk je­lenségei felett * Ratkó József: FEGYVERTELENÜL Magvető Könyvkiadó Kötve 13,- Ft Harmincadik életévén túl jelent­kezik második verseskötetével a költő; hangjának alapszínét szo­katlanul küzdelmes élete adja, ezen fénylik át rokonszenves nyíltsága, költői felelősségérzete VMIMBEN , KÖNYVES- f­­­BOLTBANés 1 . 7­­ Vozn­yeszenszkij az Egyetemi Színpadon Vasárnap szerzői estet tartott az Egye­temi Színpadon Andrej Voznyeszenszkij, a hazánkban vendégeskedő világhírű szovjet költő. A műsorban Kelemen Gyula, a Ma­gyar Hírlap munkatársa mutatta be a közönségnek a szerzőt, és néhány sze­mélyes emlékét felelevenítve, a szovjet költészeti műsorok hagyományait ismer­tette. Ezután Weöres Sándor író beszélt Voznyeszenszkijhez fűződő alkotói ba­rátságáról, a költő verseinek szerepéről a mai modern irodalmi törekvések sorá­ban. Andrej Voznyeszenszkij sajátos hangu­latú pódiumműsorával lépett a közönség elé. Verseit nonfiguratív domborművek­­kel díszletezett színpadon adta elő, Dittrich Tibor klarinétművész köz­reműködésével. A költeményeket ma­gyarul Bálint András, Huszti Péter, Latinovits Zoltán, Mensáros László, Su­­rányi Ibolya és Tallós Endre tolmácsolta. A műsort Surányi Ibolya szerkesztette és Fodor Tamás rendezte. Ma, hétfő este az Irodalmi Színpadon tart szerzői estet Andrej Voznyeszenszkij. Hét új zeneművel , / . ~) c (r\ [ n 1 Y -V y ■ o ^ bemutatkozott a Budapesti Kamaraegyüttes Hét zeneszerző hét új műve hangzott el péntek este a Zeneakadémia kistermé­ben; az a műsor, amely nyáron a darm­­stadti modern zenei fesztiválon képvisel­te az új magyar muzsikát. A műveket megszólaltató Budapesti Kamaraegyüttes vezetője, Mihály András, lapunk hasáb­jain már beszámolt a nagy darmstadti sikerről; a hazai elismerés, a péntek esti tapsvihar nem kisebb sikert bizonyított. Az ünneplés talán nem is az egyes mű­veknek szólt: összességében köszöntötte a magyar zeneszerzés új eredményeit, magát a jelenséget. Mert hiszen arról van szó, hogy kialakult egy olyan gárda, amely úgy tudta magáévá tenni az egész világon uralkodó új zenei irányzatokat, hogy ugyanak­kor meg tudott maradni magyarnak. Valamennyi komponista kö­veti Bartókot az etikai hozzáállás ko­molyságában. Korunknak talán minden művészi területén megnyilatkozik a divat, a mindenáron újszerűség, más vetület­­ben: az avantgarde-akadémizmus káros hatása. Megelégedetten szögezhetjük le: zeneszerzőink mély hittel és meggyőző­déssel vallják magukénak, sajátjuknak az új elveket és ideálokat; nem a divatot követik. Színes és differenciált ez az új kép. S ez is olyan jelenség, ami örvendetes. Vala­mikor, Bartók és Kodály áttörésének harci időszakában szükségszerű volt a magyar zenei alkotóművészet egységes arcvonala. Volt olyan idő, amikor ezt az egységet rákényszerítették zeneszerzőink­re. Most mindezt az egészséges sokszínű­ség váltotta fel. Olyan színkép, amelyben jól megfér egymás mellett Székely Endre feszültséget árasztó lírizmusa, Darvas Gábor élő zenéből és hangszalagon rögzí­tett anyagból készült montázsa, Maros Rudolf széles dallamívei és színhatásai, Kadosa Pál groteszk fanyarsága, Durkó Zsolt igen sokfelé tekintő európaisága és Mihály András virtuózan magasrendű hangzáskultúrája és világos formálókész­­sége. Mindenképpen külön kell beszélnünk azonban a hangverseny legnagyobb élmé­nyéről, Kurtág György „Bornemisza Pé­ter mondásai” című, énekhangra és zon­gorára írt művéről. Kurtág zenéjét min­dig és most is az érzelmi gazdagság jel­lemezte. Ebben a negyvenperces darab­ban (valószínűleg egyedülálló eset az ének—zongora-irodalomban!) mindvégig le tudja kötni a hallgatót, egyrészt a mondanivaló drámai feszültségével, más­részt az alkalmazott zenei eszközök sok­rétűségével. Kurtág szinte minden szónak megadja a maga zenei képét, vagy jobb kifejezéssel élve: zenében átéli a szöveg mondanivalóját. És azt is tudja, ami csak nagyon keveseknek adatott meg korunk­ban: el tud jutni a feszültségből a felol­dódásig, a tragikus mélységektől a tavaszi csillagos égbolt nyugalmáig. Ez a hangverseny nemcsak az előadott művek miatt volt ünnepe zenei életünk­nek. Legalább ilyen örömet okozott az ezúttal bemutatkozó előadóegyüttes. Hangszeres művészeink legjobbjaiból ala­kult a Budapesti Kamaraegyüttes, melyet tagjainak egyéni képességei mellett Mi­hály András szinte példátlan betanítói és vezető munkája emelt a hallott nagyon magas színvonalra. Szűcs Lóránt zon­goraművész — a modern zenéhez leg­közelebb álló pianistánk — külön di­cséretet érdemel, főleg a Kurtág­­darab minden szempontból hallatlanul igényes zongoraszólamának virtuóz elő­adásáért. Mihály András mellett a legna­gyobb elismeréssel Sziklay Erikáról kell szólnunk. A kiváló énekesnő, annyi új magyar és külföldi darab bemutatásának hőse, ismét muzikális, stiláris és alakító képességének teljes latbavetésével állt ki Darvas, Kurtág és Durkó darabjai mel­lett Várnai Péter K­RÓNIKA MADÁCH IMRE halálának évfordulóján Ba­lassagyarmaton rendeztek ünnepi estet a na­pokban. Vasárnap a csesztvei Madách Emlék­múzeumban a legújabb értékes szerzeménye­ket mutatták be. A hétfői balassagyarmati ün­nepségen adják át a Nógrád megyei Tanács Madách-plakettjeit a nagy író hagyományá­nak ápolásával foglalkozó irodalomároknak és művészeknek. A HAJDÚSÁGBAN TÖBB KIÁLLÍTÁS NYÍLT. Balmazújvároson Gáborjáni Szabó Kál­mán grafikai műveit, Hajdúböszörményben a legnagyobb hajdúváros földművelésének ha­gyományait bemutató kiállítást rendeztek. Hajdúszoboszlón Szép Ermőre emlékeztek, ha­lálának 15. évfordulója alkalmából. Püspökla­dányban Tájunk kerámiái címmel nyitottak tárlatot. RUDNAT GYULA EMLÉKKIÁLLÍTÁST nyi­tottak meg a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum­ban a múzeumi hónap Somogy megyei ünnep­ségsorozatának részeként. A tárlatot Bényi László festőművész nyitotta meg. A LISSZABONI NEMZETKÖZI ZONGORA­­VERSENY véget ért. Az első díjat V. Posztnyi­­kov és F. Badalbert szovjet zongoristáknak ítélték oda. AZ I. ORSZÁGOS KERÁMIABENNÜLÉT Palkó Sándor, a Barany­a megyei Tanács vl­­elnöke vasárnap nyitotta meg több száz érdek­lődő jelenlétében a Tudomány és Technika Házában. A bonyhádi zománcművészeti alko­tótelep hattagú csoportjának munkáiból ugyan­csak Pécsett, a TIT Bartók Klubjának nyári kerthelyiségében nyílt kiállítás. A KISIPARI SZÖVETKEZETEK IRODALMI SZÍNPADAINAK hatodik országos találkozóját október 4-5-ig Debrecenben rendezte meg a Hajdú-Bihar megyei szövetkezeti bizottság. Fődíjat kapott a sárbogárdi községi szövetke­zeti bizottság irodalmi színpada és a debreceni Rapszódia-együttes. RÁDIÓ -TV RÁDIÓ TV RÁDIÓ TV RÁDIÓ TV RÁDIÓ TV Világirodalmi Magazin Varietas delectat: a változatosság gyö­nyörködtet — mondja a televízió har­madik évfolyamába lépő világirodalmi folyóiratának szerkesztője, Szántó Erika a tegnapi műsor ajánlószövegében, s ez az idézet éppúgy lehet jóakaratú óhaj, mint önigazolási igyekezet. Valójában a szerkesztési módszereknek egy régeb­ben folyó vitája rejlik mögötte, s te­gyük mindjárt hozzá, nem is csak e magazinműsor, hanem egyéb televízió-, sőt rádióműsorok vonatkozásában is. Mi­ről van szó? Még ha feltételezzük is, hogy ezeket a rövid részekből összeállított műsor­blokkokat (mondjuk a Világirodalmi Ma­gazin két szűk óráját) csupa elsőrangú műalkotásból, önmagáért helytálló re­mekműből állítják össze, akkor sem várható, hogy a témában, stílusban, hang­vételben egymástól elütő, tizenöt-húsz­­perces jeleneteknek vagy életképeknek (amelyekből hatot-nyolcat is összesűrít egy-egy adás) mindegyike egyformán maradandó élményt adjon, és a néző emlékezetében kitörölhetetlenül megma­radjon. A vegyes számok hatása jószeri­vel addig tart, ameddig elhangzanak. Céljuk ezért voltaképpen nem is lehet sokkal több, mint a rövid távú szóra­koztatás. Más a helyzet a tematikus összeállí­tásokkal. Itt — éppen a közös téma vagy középponti gondolat okán — az egyik darab mondanivalója kiegészítheti, pótol­hatja, erősítheti a másikat, és mód van arra, hogy ha az egyes darabok emléke esetleg elenyészik is, a közös téma mint „kumulált” élmény megma­radjon és tovább visszhangozzék a kö­zönségben. Az is igaz azonban, hogy itt mindig fenyeget az egyhangúvá, az eről­­tetetté válás veszélye. Van azonban még egy szempont, amely­re éppen a legutóbbi adás hívta fel is­mét a figyelmet. Ritka eset, hogy egy rövid novelladramatizálás vagy egy tv-re alkalmazott jelenet a maga néhány per­cében dramaturgiai szempontból támad­hatatlan, makulátlanul kerek egésszé tud válni. Legtöbbnek akad egy gyenge pont­ja. Vagy az expozíciót kell a szükséges­nél jobban megkurtítani, amint az most John Sheffield írásával történt (Ház a város szélén), vagy a konfliktus nem képes kibomlani teljesen (Suksin: Ét­termi találkozás), esetleg a tömörség vélt érdekében éppen a drámai kifejlet, a csattanó sikerül túl kurtára, mint Nikolaj Hajtov igen szépen induló lírai életképé­ben, az Utakban. (Molnár Tibor bolgár parasztja remek!) Az egyébként jó iro­dalmi alapanyagból korrekt eszközökkel épített jelenetmagazinban drámai szem­pontból tulajdonképpen csak a nem rea­lisztikus művek, a sok előzetes magya­rázatot nem igénylő, egyetlen ötletre épí­tett groteszkek voltak drámailag támad­­hatatlanok. (Abecassis: Rangoonból ér­kezett, és Wyndham: ördögszekér.) A negyedórás jelenetek ritkán állnak drámai szempontból teljesen szilárdan a lábukon. E tekintetben is elkel a többiek segítsége, az összeműködés. A tapaszta­lat pedig azt mutatja, hogy az egy gondolat köré épített összeállítások rövid darabjai nemcsak tematikailag, de dra­­maturgiailag is támogatják és kiegészítik egymást. Ez is erőteljes érv a tematikus magazinok mellett. Művészi és pedagó­giai szempontból egyaránt ezekkel éri el a televízió a nagyobb hatást. Ha vá­logatásuk elég gondos, és a műsor készí­tői ügyelnek az efajta tágabb drama­turgiai összefüggésekre is. Vidám péntek este A műsor egészében megfelelt vállalt feladatának, kellemes hétvégi kikapcso­lódást nyújtott. Feleki László, Peterdi Pál és Tardos Péter sporttémájú ösz­­szeállításában a mexikói aktualitás je­gyében fogant, kedvesen tréfálkozó, revüszámokkal, sőt művészi tornával is tarkított, egyenletes színvonalú produk­ciót kaptunk, örömmel fedeztük fel ben­ne legújabb kedvencünket, Gugyerákot (Bárdi György), aki ezúttal sportkérdé­sekből „kifolyólag” nyilatkozott meg „sajátlag”. Tetszett Hofi Géza meccs­­közvetítés-paródiája (Vitray népszerű­sége emelkedőben: már őt is parodizál­ják!), valamint Alfonzó és Harkányi Endre bájosan gügye bohóckettőse. Foly­tatódott a Hyppolit és a többiek adása, a szabadságáról visszatért Babolcsayné (Mezei Mária) újabb részleteket muta­tott be régi, de már a mához közelítő filmslágereinkből, alkalmat adván — ki­­nek-kinek ízlése szerint — az elandalo­­dásra vagy a csúfondáros nevetésre („ez tetszett nekünk egykor!”). Végezetül a Szende szélhámosok sorozatából kap­tunk újabb történetet, nem az eredeti­leg hirdetettet, hanem egy bús forgal­mista keserű tréfáját, amelynek során ál-ötös találatával ejti ámulatba, majd pedig gurítja méregbe a kisiparos-vő­­j­elölt kedvéért őt kikosarazó kispolgári családot. Szerény kis példázat volt ez, mini­ fricska, amelyet azonban valameny­­nyi hasonlóan gondolkodó honfitársunk megérdemelne a valóságban. Lukácsy András

Next