Magyar Hírlap, 1968. november (1. évfolyam, 170-199. szám)

1968-11-24 / 193. szám

Magyar Hírlap sport • sport - sport • sport • sport Magyar Hírlap Tíz emberrel is biztos győzelem Vasas—Csepel 3:0 (2:0) Fáy utca, 5000 néző, vezette: Bircsák. VASAS: Varga — Bakos, Mészöly, Mathesz, Ihász, Menczel, Fister, Molnár, Puskás, Far­kas, Korsós. CSEPEL: Fatér — Hunyadi, Molnár, Pető, Faludi, Kandi, Nagy F., Rottenbiller, Kalmár, Losonczi, Gondár. Kedves színfoltja volt a mérkőzésnek, amikor a csapatok kivonultak, és Katzer Mihály 72 éves veterán, aki ötven évvel ezelőtt már vörös csillagos Vasas-mezben rúgta a labdát, indította el a bajnoki küz­delem labdáját 90 perces útjára. A Vasas mindjárt támadólag lépett fel, és a harmadik percben a csepeli Molnár ártatlannak látszó beavatkozása nyomán Puskás súlyosan megsérült és a Sportkór­házba szállították. Helyére a hatodik percben Radics állt be. Fatérnak többször is alkalma nyílott jó formáját csillogtatni, egyszer a tizenha­toson kívül kicselezte Radicsot, és úgy rúgta el a labdát. Tűzijátékot rendeztek a Vasas-játékosok a csepeli kapu előtt, de egyelőre eredménytelenül. Radics be­adását Molnár kapura fejelte, és a föl­dön fekvő Fatér ritka bravúrral ütötte ki a labdát. A 11. perc meghozta az első gólt: Kor­sós beadását Radics ballal, hét méterről a bal alsó sarokba lőtte (1:0). Az ellentámadásnál Losonczi lövését kiejtette Varga, de hiányzott egy szem­füles csepeli csatár ... Farkas a közép­csatár helyéről osztogatta a labdát. A 24. percben Menczel távoli, veszélyes lövése szállt el a kapu felett. A 28. percben a Csepelben is változás történt, a sérült Kandi helyére Vellai állt be. Ezután Var­ga pillantai következtek. Nagy lövése ki­pattant róla, és Kalmár újabb bombá­ját kiütötte. A második gól a 29. percben született. A kitűnően játszó Molnár elfutott, és be­adását Korsós a jobb felső sarokba fe­jelte (2:0). A 32. percben Molnár lesántikált a pá­lyáról, majd később visszatért ugyan, de játékba avatkozni a jobbszélen már nem tudott. A félidő végén feljött a Csepel, de tá­madásai sorra elhaltak a tizenhatos tájé­kán. A 41 percben Rottenbiller gólszer­zési lehetőséget mulasztott, két lépésről Varga kezébe lőtt A második félidőben Molnár már hiányzott a Vasasból, és tíz emberrel a hazaiak védekezésbe vonultak. Igyekeztek tartani a labdát, és ez sikerült is. Az 52. percben szép csepeli támadás végén Gondár ügyetlenül mellé gurított. A 64. percben Radics, Farkas volt a lab­da útja, a középcsatár helyéről Korsóst hosszan szöktette, akinek lövését Fatér szép vetődéssel csípte el. A 73. percben tizenegyest hagyott ki a Csepel. Faludit Ihász a tizenhatoson be­lül buktatta, és Rottenbiller jobb sarok­ra tartó labdáját Varga először kiütötte, majd másodszorra vetődéssel megsze­rezte. A végeredményt a 76. perc hozta meg. Korsós elfutott a balszélen, magasan ívelt a kapu elé. Farkas feje felett Radicshoz szállta a labda, és a fiatal csatár földre fejelt labdája a kapu jobb oldalába pat­tant (3:0). Az eredmény a mérkőzés végéig nem változott. A Vasas tíz emberrel is bizto­san és megérdemelten jutott a két baj­noki pont birtokába, ötletesebben és cél­ratörőbben játszottak ellenfelüknél. A Csepelből hiányzott a szellemi vezér. Jók: Varga, Bakos, Molnár, Korsós (Ra­dicsot csak két gólja dicséri), illetve Fa­tér, Pető, Faludi és Losonczi. A góllövők élén 27 gólos: Dunai II. (O. Dózsa) 19 gólos: Bene (V. Dózsa) 17 gólos: Farkas (Vasas) 16 gólos: Albert (Ferencváros), Kocsis (Honvéd), Korsós (Vasas) 14 gólos: Fazekas (V. Dózsa) 13 gólos: Kalmár (Csepel) Az NB I. állása 1. C. Dózsa 26 168 2 85:23 40 2. Ferencváros 25 167 2 52:22 39 3. Vasas 27 175 5 61:33 39 4. Bp. Honvéd 26 11 105 45:27 32 5. Csepel 27 127 8 33:27 31 6. Pécsi Dózsa 269 7 10 29:35 25 7. Tatabánya 267 109 28:34 24 8. Dunaújvár. 269 6 11 28:38 24 9. MTK 267 9 10 33:35 23 10. Egyetértés 266 119 31:37 23 11. Salgótarján 268 7 11 36:46 23 12. Győri ETO 265 11 10 30:37 21 13. Szombath. 267 7 12 31:42 21 14. Diósgyőr 256 6 13 30:51 18 15. Videoton 267 3 16 24:49 17 16. Szeged 265 6 15 23:63 16 Bajnokjelöltek vendégségben Minden pont aranyat ér! Az igazi versenyfutás most kezdődik a labdarúgó NB I-ben. Négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt tulajdonkép­pen minden mérkőzés rangadónak szá­mít, hiszen a pontoknak különös értéket ad az a tény, hogy a bajnokesélyesek, a legjobb vidéki csapat címért harcolók, a jobb helyezésért küzdők, és a kiesőjelöl­tek között csak árnyalatnyi a különbség. " A múlt vasárnap Diósgyőrben félbe­szakadt DVTK—FTC mérkőzés újraját­szásáig a Ferencváros jelen pillanatban — ha a vesztett pontokat tekintjük — jobban áll az V. Dózsánál. Kérdés vi­szont, hogy vasárnap este hasonló lesz-e a helyzet? Az FTC a „kis Fradinak” becézett Egyetértés otthonába látogat. Tavasszal a Népstadionban döntetlent harcolt ki az Egyetértés, Soroksáron két jó formában levő csapat találkozik, s bár a bajnokje­lölt a mérkőzés esélyese, a döntetlen sem okozna meglepetést. Az­­ Dózsa tavasszal gólzáporos, 11:0 arányú győzelmet aratott a Szeged ellen. A kiesőjelölt SZEAC a visszavágás min­den reménye nélkül fogadja a Dózsát, a szegedieknél ismét sok a sérült. A jó formába lendült Honvéd a Szom­bathelyi Haladást fogadja. A kiesőjelölt Diósgyőri VTK otthonába a legjobb vi­déki csapat címért küzdő Pécs látogat , a pontszerzés reményével. A Videoton— MTK találkozón a Székesfehérvár a ki­esés ellen, az MTK a jobb helyezésért harcol. A Győr—Salgótarján mérkőzés győztese elkerülhet a veszélyes zónából; a Dunaújváros—Tatabánya mérkőzésnek csupán a jobb helyezés, esetleg a vidék bajnoka cím a tétje. EGYETÉRTÉS—FTC: Soroksár,­­ vezeti Müncz. EGYETÉRTÉS: Kandi — Sátori, Józsa, Var­­ga, Galambos, Szántai, Goór, Vasas, Vári, Ha­rangi, Pál. FTC: Géczi — Novák, Páncsics, Havasi, Ju­hász, Szűcs, Szőke, Branikovics, Albert, Ráko­si, Katona. SZEGED—V. DÓZSA, Szeged, vezeti Vadas Gy. SZEGED. (Tóth úr­ lesz a kapus, a mezőny­­játékosokat a sok sérülés miatt a mérkőzés előtt jelöli ki az edző.) Ü. DÓZSA: Szentmihályi — Káposzta, Soly­­mosi, Bánkúti, Dunai III., Noskó, Fazekas, Gö­­röcs, Bene, Dunai II., Zámbó. HONVÉD—SZOMBATHELY, Kispest, vezeti Radó. HONVÉD: Bicskei — Kelemen, Ruzsinszki, Marosi, Tussinger, Vági, Kocsis, Tóth Gy., Tichy, Komora, Szendrei. SZOMBATHELY: Szarka — Pék, Szántai, Mester, Németh, Halmosi, Szabó S— Gyarmati, Iszak, Rátkai, Tóth. DIÓSGYŐR—PÉCS, Diósgyőr, vezeti Kaposi. DVTK: Tamás — Kovács, Salamon, Kiss, Gál, Várkonyi, Vass, Ruttkai, Szurgent, Hajas, Sikora. PÉCS: Rapp — Hernádi, Móritz dr. Kincses, Köves, Konrád, Rónai, Dunai dr., Tüske, Rádi, Jánosi. VIDEOTON—MTK, Székesfehérvár, ve­zeti Szegedi. VIDEOTON: (A székesfehérvári csapatot ti­zenhatos keretből a mérkőzés előtt jelölik ki.) MTK: (A vendégcsapat Hajdú — Szántó, Dunai, Keszei, Kékesi, Csetényi védelemmel lép pályára, a csatársor összetétele bizonyta­lan.) GYŐR—SALGÓTARJÁN, Győr, vezeti Emsberger. GYŐR: Tóth — Keglovich, Kiss, Izsáki, Nell, Orbán, Stoltz, Varsányi, Győrfi, Somogyi, Ma­gyar. SALGÓTARJÁN: Horváth K. - Baranyai, Ferencz, Vertig, Szalai, Kmetty, Kriskó, Hor­váth F., Répás, Básti, Jeck. DUNAÚJVÁROS—TATABÁNYA, Du­naújváros, vezeti: Szkokán. DUNAÚJVÁROS: Aczél — Formaggini, Oláh, Csepecz, Ajtony, Ruppert, Simon, Végh, Már­­tha, Csörgő, Nagy B. TATABÁNYA: Gelei — Lévai, Kovács H, Ju­hos, Horváth, Laczkó, Hernádi (Szabó), Cser­­nai, Arany, Sima, Ladinszki. (Valamennyi mérkőzés 13.30 órakor kezdődik.) AZ ÁRPÁD HÍD ÉTTEREMBEN (XIII., Váci út 132.) MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN VADVACSORA Vadétel-különlegességek, hangulatos zene II. osztályú árak Szeretettel várjuk kedves vendégeinket! AZ Ezerjó Étteremben (XIV., Városliget, Állatkerti út 3.) minden este ifj. Burka Sándor és zenekara játszik Énekel: a rádióból és televízióból közismert GERGELY ANNA Házi disznótoros vacsorák Nyitva: mindennap éjfélig Vízilabda BEK Az FTC veretlenül áll az első helyen Szombaton újabb négy mérkőzéssel folytatták a vízilabda Bajnokcsapatok Európa Kupa tornájának budapesti selej­tezőit. FTC—Cervena Hviezda Kosice 7:3 (3:2, 1:0, 2:1, 1:0) Sportuszoda, 300 néző, vezette: Radan (bolgár). Túl könnyedén kezdtek a zöld-fehérek, az első negyedben a csehszlovákok már 2:1-re vezettek. Az FTC-nek a játékrész utolsó perceiben sikerült megfordítani az állást (3:2). Erősített a magyar bajnok­csapat, s ha nem is játszott teljes erőbe­dobással, biztosan érte el a győzelmet. Góldobók: Felkai (4), Bolvári (2) és Kárpáti dr., illetve Katinka, Tkac és Cop. Akademik Szófia—Arkonia Szczecin 9:6 (3:2, 1:1, 2:2, 3:1) Vezette: Czapkó (magyar). Az esélyes bolgár csapatnak nagyon meg kellett küzdenie a győzelemért, csak az utolsó negyedben kerekedett felül. Góldobók: Bonev (4), T. Tomov (2), V. Tomov (2), Handzsiev, illetve Szemel (4), Urbanszki és Szwarcz. A két esti mérkőzésnek ezernél több nézője volt, s a várakozásnak megfelelően nagy küzdelmet hozott az FTC és a román bajnok találkozója. FTC—Dinamo Bukarest 6:5 (2:1, 1:0, 1:3, 2:1) A francia Angella sípjelére az alábbi összeállításban szálltak vízbe a csapatok: FTC: Steinmetz — Bol­vári, Kásás, Kárpáti dr., Laukó, Felkai, Kövecses. DINAMÓ BUKAREST: Fratila — Popa, Za­­han, Blajec, Novak, Grinescu, Zamfirescu. Az FTC a BEK budapesti selejtezőjé­nek rangadóján idegesen kezdett, több helyzetet elügyetlenkedtek a játékosok. Felkai szerzett két négyméteresből előnyt, majd a negyed végén Novak büntetőből szépített. A második negyedben a jól vé­dekező románok ellen Felkai szerzett gólt négyméteresből, majd következett a kritikus harmadik negyed. Zahan két gól­jával egyenlített a román bajnok, majd Felkai, illetve Novak szerzett gólt. Az utolsó játékrészben Felkai szerzett vezetést, Popa akcióból egyenlített és Fel­kai büntetője után alakult ki a végered­mény. öt másodperccel a befejezés előtt Zahan büntetőjét Steinmetz kivédte! Cervena Hviezda Kosice—Arkonia Szcze­cin 7:3 (0:0, 2:0, 2:1, 3:2) Vezette: Nicolaescu (román). A jó iramú mérkőzésen a csehszlová­kok jobban használták ki helyzeteiket, több akciógólt lőttek. Góldobók: Botlik (3), Cop (2), Tkac (2), illetve Szemel (2), Bielaga. A tornán — a vasárnapi két utolsó mér­kőzés előtt — az FTC 6 ponttal vezet. Má­sodik a Dinamo Bukarest 4., 3. az Akade­mik Szófia 4 ponttal. Bp. Honvéd—MAFC 96:92 (54:44) Bár a Bp. Honvéd már megnyerte az idei férfi kosárlabda-bajnokságot, nagy érdeklődés nyilvánult meg szombaton a Sportcsarnokban az örök rangadó, a Bp. Honvéd—MAFC találkozó iránt. A játék első perceiben a gyorsabb Bp. Honvéd — Barna és Rácz vezérletével — 10 pontos vezetésre tett szert, és ezt a fél­idő közepéig 15 pontra növelte. A műegyetemisták a saját maguk által diktált nagy iramtól kifulladtak. Legjobb dobók: Barna (29), Rácz (26), Lendvay (16), Bánhegyi (10), illetve Prie­­szol (32), Gabányi (3), Palik (1) és Csa­bai (8). Eredmények — események ■ '——­..........—.­.. ". A KMP MEGALAKULÁSÁNAK 50. ÉVFOR­DULÓJA alkalmából rendezett ünnepi úszóver­seny első napján a 200 méteres mellúszást Sza­bó nyerte 2:40.2 perccel, a 200 méteres hát­úszásban Cseh (2:22.6) győzött, a 400 méteres vegyesúszás győztese Kosztolánczy (5:11.6). A többi versenyszámot NDK-beli sportolók nyer­ték. ROMÁNIA labdarúgó-válogatott­ja világbajno­ki selejtező mérkőzésen 2:0-ra győzött Svájc ellen. A találkozót Bukarestben játszották. BARCELONA is kéri az 1976. évi nyári olim­piai játékok rendezési jogát. A színhely kije­löléséről a NOB 1970-ben, Koppenhágában dönt. Az eddigi jelentkezők: Montreal, Los An­geles, Firenze, Algír és Barcelona. AZ NSZK LABDARÚGÓ SZÖVETSÉGE ter­minus nehézségek miatt nem tudta elfogadni a magyar szövetség 1969. április 9-re tett javasla­tát, a nyugatnémet—magyar válogatott-mérkő­zéssel kapcsolatban. Az NSZK szövetségének a március 26-i időpont felelt volna meg, ez az időpont viszont az MLSZ-nek nem volt kedve­ző. A nyugatnémetek most új ellenfelet keres­nek március 26-ra. CSOM ÉS BRONSTEIN vezet holtversenyben 4—4 ponttal a berlini nemzetközi sakkverse­nyen. Bárczay harmadmagával a 4—6. he­lyen áll. A MAGYAR JÉGKORONG-VÁLOGATOTT 4:3 (1:0, 1:1, 2:2) arányban vereséget szenve­dett Crimmitschauban az NDK B válogatottjá­tól. Vasárnapi sportműsor Birkózás: kötöttfogású CSB, Golgota utca, 9 óra, Üllői út, 10 óra. Labdarúgás: NB I. osztályú mérkőzések (va­lamennyi 13.30 órakor kezdődik): Egyetértés— Ferencváros, Soroksár; Bp. Honvéd—Szombat­hely, Kispest; Szeged—II. Dózsa, Szeged; Vi­deoton—MTK, Székesfehérvár; Diósgyőr—Pécs, Diósgyőr; Dunaújváros—Tatabánya, Dunaújvá­ros; Győr—Salgótarján, Győr. NB I/B osztályú mérkőzések (valamennyi ugyancsak 13.30 órakor kezdődik): Nyíregyhá­za—Pécsi Bányász, Nyíregyháza; Bp. Spartacus —Oroszlány, Kőér utca; Bp. Előre—Nagybá­­tony, Knopp utca; Szolnoki MTE—Eger, Szol­nok; Budafok—Szállítók, Budafok; Várpalota— Ganz-MÁVAG, Várpalota; Miskolc—BVSC, Miskolc; Kecskemét—Ózd, Kecskemét; Komló —Győri Dózsa, Komló. ökölvívás. NB I. osztályú CSB-mérkőzések: Vasas—MTK. Sportcsarnok, 18 óra; Csepel— Bp. Honvéd, Csepel, 18 óra; Zalka SE—Tatabá­nya, Gyöngyös, 10.30 óra. Sakk: a női bajnokság 10. fordulója, Néphad­sereg utca, 16 óra. Torna: akrobatikus 1. osztályú országos baj­nokság, Jégszínház, 10 óra. Úszás: az V. Dózsa ünnepi jubileumi nemzet­közi versenye. Margitsziget, 16 óra. Vízilabda. BEK-csoportmérkőzések a margit­szigeti fedett uszodában: Bukaresti Dinamo— Kassa, 19 óra; FTC—Akademik Szófia, 20 óra. Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVAS­ ISTVÁN Helyettes főszerkesztő DR­­ÖKOS ZOLTÁN Felelős kiadó­ SALA SÁNDOR, a Lapkiadó Vállalat igazgatója 100 éves a Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető SOPRON­ BÉLA Igazgató INDEX: 2500?

Next