Magyar Hírlap, 1969. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1969-01-24 / 23. szám

8 1969. JANUAR 24. PONTEK OKTATAS-NEVEZÉS VILAGGAZDASAG__________________MIJCÍRR H­­RLIJP ! Életszakkör — Főleg újságcikkekből tájékozódunk, de jártunk kinn az állomásokon, a föld alatt, munkásokkal beszélgettünk. Most már elég adalékunk van témánkhoz, amelynek címe: A földalatti vasút Duna alatti szakaszának építkezése... — Eddig két íróval ismerkedtem meg, köztük Németh Lászlóval, aki publiká­latlan cikket ígért... — Sikerült a rádió helytörténeti adá­sainak egyik szerkesztőjével interjút ké­szítenem ... — Forrásként Liptay Ernő és Nemes Dezső könyvét néztem át eddig. Máris vitatkoznom kellene azonban a szemlélet­tel, amellyel az egyik szerző Kun Béla személyét kezeli... — Főleg művészek foglalkoznak népi műtárgyak gyűjtésével. Több ilyen mű­vész lakására vagyok hivatalos... . Ezeket a megjegyzéseket egy sajátos tanácskozáson jegyeztem fel. Az Apáczai gimnázium honismereti szakkörének ülé­sére voltam hivatalos. Eleven források Hogyan is működik egy honismereti szakkör? Év elején a diákok különböző kutatási témákat vállalnak. Ezekből dol­gozatok készülnek, melyeket felolvasó üléseken ismertetnek és vitatnak. A leg­lényegesebb azonban az egyéni gyűjtő­munka. A honismereti szakkör tagjai írott for­rásokat tanulmányoznak, történelmi mű­vek adatait cédulázzák ki, és elsárgult új­ságokban tallóznak. Gyűjtőmunkásságuk információi ezen túl személyes ismeretsé­geken, tapasztalatokon, az élet különböző területein tett látogatásokon alapulnak. Ma már az országban tucatjával mű­ködnek a KISZ keretében honismereti szakkörök. Eredetileg helytörténeti kuta­tásokat végeztek. Az utóbbi években azonban hatósugaruk megnőtt, némelyik honismereti szakkörnek komplex társa­dalomtudományi jellege van. A diákok a néprajz, a szociográfia, a legújabbkori irodalom, a sajtótörténet területeire is el­kalandoznak. Sebtében írtam össze néhány témát: Dunakeszi felszabadulás utáni történeté­ről ír Szunyogh Gábor, a Ill.a. osztály tanulója. A budai fürdők felszabadulás utáni históriájáról készít dolgozatot Nagy Kati és Mihalik Béla. A „vidéki munka­erő fővárosi életmódját” deríti fel mun­kásszállásokon Udvarhelyi Csaba. „A nyomdaipari dolgozók és a sajtó munká­sainak helyzete a század elején” a címe Gergely Gyuri készülő kis tanulmányá­nak. — Ne tévessze meg, hogy tudományos kutatásokról beszélünk — mondja Virágh Ferenc, a szakkör vezetője, a honisme­reti mozgalom egyik úttörője, aki koráb­ban Békéscsabán is nagyszerű szakkört szervezett és ezt a munkát folytatja gya­korló iskolai vezető tanárként Budapes­ten. — A honismereti szakkör fő célja nem tudós-csodagyerekképzés — bár megismerkednek a diákok a tudományos anyaggyűjtés fogásaival is. Célunk tulaj­donképpen az, hogy növendékeink szem­besítsék a könyvek elvont ismereteit a valósággal. Ismerkedjenek meg dolgozó, alkotó emberekkel. Tanuljanak adatgyűj­tést, jegyzetelést, s tanulják meg kritikus szemmel felülvizsgálni a tényeket, megfe­lelő logikai láncra felfűzve ezeket. Mi­közben megismerkednek az élet egy-egy szeletével, alakuljon ki bennük a reális­gyakorlatias hazaszeretet, kötődés az or­szág, a város, a táj embereihez, intézmé­nyeihez, hagyományaihoz. A kudarc is nevel — Rokonszenves elgondolás. Csakhogy félő: némelyik gyerek túlzottan nagy fába vágja a fejszéjét. — A kudarc is nevel. Bizonyára hal­lotta, hogy az egyik páros a fővárosi ci­gányság beilleszkedését választotta kuta­tási témául. Elkezdték látogatni a cigány­­családokat, de természetesen nem volt gyakorlatuk a megfelelő kérdezésben, nem sikerült kialakítaniuk az interjúhoz szükséges légkört. Ez persze életkorukkal, tapasztalatlanságukkal magyarázható. Mielőtt azonban végképpen elkeseredtek volna, rájöttek, hogy csak akkor érdemes élő személyektől szerezni adatokat, ha már megismerték a tanulmányozott kér­dés történetét, irattári anyagát, ha ta­nácsot kértek a tárgykörben otthonos szakemberektől. Nem szabad hübeleba­­lázs­ módjára gyűjteni anyagot. Termé­szetesen mögöttük áll a tanár is, aki igyekszik gyakorlatias tanácsokkal segí­teni őket. Egy fél délutánon át beszélgettem gyűjtőmunkájáról Frigyesi András har­madik osztályos diákkal, aki írókkal ké­szít interjúkat. Azt akarja kibogozni, ho­gyan hat a fővárosi miliő az alkotómun­kára, s hogyan hat vissza egy-egy író személyisége a környékre, ahol lakik; a kávéházra, ahol cikkeit írja­ a közösség­re, amelynek életében részt vesz. Felnőtt kutatót is próbára tevő téma. Andris azt is elmesélte, hogy bizony torkában dobogott a szíve, amikor be­csöngetett az egyik íróhoz. De megértette beszélgetés közben, hogy az író — em­ber. Bepillantott egy kisablakon az alko­tó műhelyébe: az irodalom egy kicsit valóság lett számára, s az élet — iro­dalom. — Kutató leszel? — faggattam Andrist. Válasza bizonytalan volt. Egy valami azonban kitűnt válaszaiból: higgadt, biz­tos ítéletű ember akar lenni, felfedező kedvű olvasó. N. Sándor László Pedagógiai művek — „ördögi kör”-ben / 20 W/ A könyv nem leli olvasóját, az olvasó a könyvet Százezer működő pedagógusunk van, több ezer tanár- és tanítójelöltünk. Egy­­egy pedagógiai könyv 2—3000 példányban lát napvilágot, de kétharmada raktáron marad, holott valóságos érdeklődés mu­tatkozik irántuk. „Ördögi kör”-nek nevezik ezt a jelen­séget annak a vitának a részvevői, amelynek több hónapon át a Köznevelés című folyóirat adott teret Nem ez az egyedüli „ördögi kör” azonban a peda­gógiai könyvek közül Így mondják: a pedagógiai könyvkiadás nem tart lépést a világszínvonallal, ugyanakkor nem ad­nak ki értékes külföldi műveket, mert várhatóan (?) nincs irántuk olvasói igény. Meg sem említenek viszont fontos — már kiadott — műveket a pedagógus továbbképző tanfolyamok ajánló biblio­gráfiái, mert biztos, hogy a hallgatók sem könyvtárból nem tudják kikölcsö­nözni, sem boltban nem tudják megvá­sárolni. Az iskolai könyvtárak viszony­lag szerény költségvetését drága és ne­héz nyelvezetű, a gyakorló nevelők ér­deklődését fel nem keltő tudományos mű­vekre fordítják az iskolai felügyelő ható­ságok. (Ők a megrendelők, nem az isko­la.) A legfontosabb, gyakorlati haszon­nal forgatható pedagógiai és pszichológiai művek azonban hiányzanak az iskolai könyvtárak polcairól. Az egyik hozzászóló azt indítványozza: emeljék több tízezerre a pedagógiai köny­vek példányszámát. Irreálisnak látszik a javaslat, mégsem vitázik vele érdemben senki. Ki is vitázhatna? A piac igényei ismeretlenek. Az egyik illetékes, a Tankönyvkiadó Vállalat is nyilatkozott. Sajnos, ez sem nyugtathatta meg az olvasót. Nem derült ki belőle, hogy csakugyan elég figyelme­sen tanulmányoznák a pedagógiai köny­vek piacának igényeit. A nagyobb sza­bású piackutatás persze nem is a Tan­­könyvkiadó dolga, hiszen nincs appará­tusa ehhez, és a terjesztés nem is az ő feladata. Elhangzott a vitában olyan javaslat is, hogy változtassák meg a pedagógiai könyvterjesztés jelenlegi rendszerét. Kár hozzá nem értő ügynökökre bízni. A pe­dagógiai könyv viszonylag nem nagy üz­let, tehát aligha lehet igazán szívügye a könyv­tér­j­esztőknek. Ezzel szemben az ügy (az, hogy a nevelők hozzájussanak ez­úton is a korszerű szakismeretekhez) na­gyobb jelentőségű a várható üzleti ha­szonnál. Kár volna egy érdekes, de vol­taképpen le sem zárt vitával napirendre térni fölötte. N. S. L. Hétfőn is megjelenik a Magyar Hírlap Két és fél oldalon sportesemények Olvassa Ön isi ÁRAI­­T A francia üvegháború „A század legszebb ügye!’’ — kiáltott fel egy bankár, amikor véleményét kér­dezték a Franciaországot lázba hozó pá­ratlan gazdasági csata, a BSN és a Saint- Gobain­ vállalatok között kibontakozó „háború” eseményeiről. A bankár, akinek nevét a párizsi Le Monde nem árulja el, az egyik fél táborához tartozik. Ha lelke­sedését figyelembe vesszük, akkor való­színűnek kell tartanunk, hogy a Bous­­sois—Louchon—Neuvesel-csoport főhadi­szállásán dolgozik. A Saint-Gobain igaz­gató tanácsa ugyanis aligha lelkesedik az „ügyért”. A francia üvegipar két óriásának vi­szálya tavaly decemberben, pontosabban december 21-én került a nyilvánosság elé, amikor is a BSN szenzációs, nyilvános részvényvásárlási ajánlattal indított tá­madást a Saint-Gobain ellen. Tekintettel arra, hogy az utóbbi az egyik legnagyobb francia, sőt közös piaci vállalat, az üveg­­,­iparban Nyugat-Európa legnagyobb mo­nopóliuma, sőt világgazdasági helye is igen előkelő, az ügy aligha tekinthető helyi gazdasági csatározásnak — körül­ményei viszont mindenképpen elsőrendű eseménnyé avatják. A BSN támadása Bár a másik cég részvényeseihez inté­zett nyilvános vásárlási ajánlat nem is­meretlen a nyugati részvénytársaságok fúzióinak gyakorlatában, a BSN támadá­sának volt néhány sajátos vonása. Az el­ső az, hogy az Antoine Riboud irányítá­sa alatt álló BSN üvegipari tömörülés jóval kisebb termelési kapacitást képvi­sel, mint a Saint-Gobain, üzleti forgalma legfeljebb harmada az utóbbinak. A Saint-Gobain céget még XIV. Lajos ala­pította, 1965-ben ünnepelte fennállásá­nak háromszázadik évfordulóját. For­galma megközelíti a négymilliárd fran­kot, ha pedig a világ minden táján mű­ködő leányvállalatait is figyelembe vesz­­szük, ötmilliárd frank körül jár. Ezzel szemben a BSN tulajdonképpen csak a hatvanas években jelentkezett a gazda­sági életben, mintegy tucatnyi üveggyár tömörüléseként. Üzleti forgalma 1967-ben felülmúlta az egymilliárd frankot. A Saint-Gobain üzemeiben 97 000 ember dolgozik a világ minden táján, a BSN gyáraiban 40 000 a munkáslétszám. A BSN támadásának másik sajátossága az volt, hogy nyilvános ajánlatában — a francia gyakorlatban először — nem a részvények készpénzben való megvásár­lását ajánlotta fel. Nem is saját részvé­nyeit kínálta cserébe, hanem — az angol­szász országok gyakorlatának megfele­lően — kötelezvényekben fizetne, ame­lyeket három év múlva lehet kívánatra átváltani a BSN-részvényekre. Ezenkívül az ajánlat kezdetben nem vonatkozott valamennyi részvényre, hanem csupán az ellenőrző részvénypakett biztosításához szükséges 3 336 000 Saint-Gobain-rész­­vényre. Később, amikor ez a megszorí­tás a francia üzleti világban általános megrökönyödést és felháborodást keltett, Riboud részlegesen visszavonult. Sajtó­­értekezleten jelentette be, hogy javasolni fogja a BSN közgyűlésén: vegyenek át minden megvételre felajánlott részvényt. Elgondolkoztató adatok Dávid harca Góliát ellen? Nem egé­szen ez a helyzet. A BSN manővere szem­pontjából számos körülmény igen ked­vező. Az első, legfontosabb körülmény az, hogy a francia tőzsdén az értékpapí­rok árfolyama általában igen alacsony, ami évek óta tapasztalható jelenség. Ez általában igen kedvező lehetőséget nyújt tőkeerős csoportok számára, hogy a tőzs­dén olcsón felvásárolják a francia vál­lalatokat. Az amerikai tőke már évek óta kihasználja ezt, és a francia kormány be­avatkozása az esetek többségében legfel­jebb késleltetni tudja az ilyesfajta műve­letek végrehajtását. A Saint-Gobain részvények árfolyama a BSN támadása előtt 140 frank körül mozgott, viszont a vállalat igazgató tanácsának véleménye szerint legalább 300 frankot ér. Ez a helyzet tette lehető­vé, hogy a BSN 230 frankot ajánljon rész­vényenként. Az alacsony tőzsdei árfolyamok magya­rázata elsősorban a francia nagyvállala­toknak viszonylag alacsony profitszintjé­ben keresendő. 1966-ban például a 200 legnagyobb francia vállalatból 133 hozta nyilvánosságra mérlegét, 105-nél a for­galomhoz viszonyított tiszta haszon 5 szá­zalék alatt volt, 87-nél pedig kevesebb volt, mint 3 százalék. Ez még akkor is el­gondolkoztató adat, ha feltételezhető, hogy a profitok egy részét a tőkésköny­velés tüntette el az adók elől. A Saint-Gobain sem kivétel: 1967-ben 3776 millió frankos forgalomra mindössze 106 millió frankos profit jutott (2,7 szá­zalék), így az osztalék 6,90 frank volt. Ezzel szemben a BSN a ritka kivételek közé tartozik: az 1116 millió frankos for­galomra 57 millió frank haszon esik, a BSN-részvény árfolyama ennek megfele­lően tíz év alatt csaknem megháromszo­rozódott. A háromszorta nagyobb Saint- Gobain profitja tehát még kétszeresen sem haladja meg versenytársáét, s ez sok mindent megmagyaráz. Részvénykeringő A másik kedvező körülmény az volt a BSN számára, hogy a Saint-Gobain 11 és fél millió részvénye 200 ezer kisrészvé­­nyes között oszlik meg. Az amerikai For­tune nem véletlenül hívta fel a figyelmet 1965-ben, a jubileumi cikkben arra, hogy a Saint-Gobain számára „az első 300 esz­tendő könnyebb volt”, mint ami most kö­vetkezik, hiszen a részvények szétszóró­dása valóságos felhívás a keringőre. Riboud hadüzenete óta fantasztikus propaganda- és jogi háború bontakozott ki a „kis” és a „nagy” óriás között. A BSN azzal érvel, hogy az egyesített cég harcba indulhatna a világ legnagyobb üvegipari cégének címéért. A Saint- Gobain igazgató tanácsa viszont azt han­goztatja, hogy veszélyes monopolhelyzet alakulna ki. Továbbá aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a BSN megszüntetné a Saint-Gobain nem üvegipari jellegű te­vékenységét, amely ma már termelési értékének nagyobb részét adja. A Saint-Gobain be is perelte a BSN-t, a­mire az viszont pert helyezett kilátás­ba. Erre egyébként az ad lehetőséget, hogy a francia kormány ugyan erőtelje­sen ösztönzi a tőkekoncentrációt, ám az ezzel kapcsolatos törvényhozás igen hé­zagos, és még olyan „erkölcsi kódex” sem szabályozza az átvételeket, amikőt a londoni City bankárai dolgoztak ki 1968 tavaszán. (A tőkeerő részleges át­vételére vonatkozó ajánlatot például csaknem minden más tőkésországban tilt­ják vagy ellenzik.) Elavult iparszerkezet A mostani látványos csata ellenére ugyanis a fúziós folyamat messze elma­rad például attól, ami Angliában ment végbe az elmúlt esztendőkben. A francia ipar szerkezete lényegében elavult. A hatvanas évek elején a termelést több mint 950 ezer vállalat adta. A mintegy 20 ezer közép- és nagyvállalatnál dolgo­zott a munkásság 67 százaléka, 4,3 millió ember — egy üzemben tehát alag 215 embert alkalmaztak. A tökésvilág nyolc­van legnagyobb vállalata között 1966-ban nem szerepelt francia cég, az első száz között is csak három. Ezért érthető, hogy a francia kormány, már évekkel a közös piaci belső vámhatárok megszűnése előtt nagyszabású akciót indított a fúziók elő­mozdítására, a versenyképesség fokozá­sára. Mindeddig azonban — bár a tőke­koncentráció erősödik —, nem alakult ki az angliaihoz hasonló „házassági jár­vány”. Az ötvenes években összesen ezer francia fúzió történt, 1960 és 1965 között 900, 1967-ben és 1968-ban körülbelül öt­száz. Az ütem a legutóbbi években is csak a méreteket tekintve gyorsult fel. A folyamat elsősorban az élelmiszeripar­ra, olajiparra, repülőgépiparra, kohászat­ra, üvegiparra (mint azt a BSN sikere bizonyította), műszálgyártásra terjedt ki, és erősödött a gépkocsigyártásban. Vi­szont kimaradtak belőle olyan fontos te­rületek, mint például a gépipar. Az utób­bi két évben nagyobb szenzációt keltett­­. a Thomson—Houston—Brandt-cég fú­ziója a CSF-céggel, ami az elektronikai iparban változtatta meg az erőviszonyo­kat, 2. a kormány számítógépgyártási programjának keretében tervezett CSI- tömörülés megszületése, 3. a Péchiney-cég frigye színesfémkohászati vállalatokkal, 4. a Renault és a Peugeot összefogása. Az Elysée-palotában azonban aligha kelt örömet, hogy a fúziók nem mindig nemzeti szinten mennek végbe. A Fiat- Citroën-ügy az olasz tőkét juttatta egy „közös piaci szövetkezés” keretein belül fontos pozícióhoz a francia iparban és piacon. A Saint-Gobain—BSN párviadal­nak szintén vannak külföldi mellékzön­­dei! Hiszen a BSN igazgatóságának tag­jai között ott vannak az angol és nyugat­német, valamint amerikai üzleti körök képviselői is. Végül: február elején a francia kormánynak ismét olyan ügyben kell döntenie, amely aligha felel meg el­képzeléseinek — pedig jelentősége felül­múlja a Fiat—Citroen - megállapodá­st is. Az amerikai Westinghouse-társaság tett ugyanis ajánlatot a francia elektrome­chanikai ipar óriása, a Jeumont—Schnei­­der-cég ellenőrző részvénypakettjének megvételre. Az utóbbi években amerikai kézre jutott Simca autógyár és Bull szá­mítógépgyár sorsa példázza, hogy a ten­geren túli támadást nehéz kivédeni. Baracs Dénes

Next