Magyar Hírlap, 1970. január (3. évfolyam, 1-31. szám)
1970-01-01 / 1. szám
I 2 1970. JANUÁR 1. CSÜTÖRTÖK HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap Fock Jenő miniszterelnök nyilatkozata a Magyar Hírlapnak (Folytatás az 1. oldalról) azt mikor, milyen alkalommal mondta. Jó néhány tétele van Leninnek, s ilyen a termelékenységről vallott nézete is, amelyet régebben sűrűn idéztek, de amely ma is idézhető, mert helytálló, mert örök érvényű. Igaz, hogy a termelékenységet régebben sokszor vulgárisan fogtuk fel, de ez nem ok arra, hogy ma szégyen legyen beszélni róla, s hogy eltűrhessük, vagy természetesnek tarthassuk a termelékenység csökkenő ütemét. — Hogyan befolyásolta a termelékenységet a munkaidő-csökkentés? — Ma már különösnek tűnik, de néhány hónapja még magas szinten is vitatták, hogy hat-e a munkaidő-csökkentés a termelékenységre, jóllehet az összefüggés napnál világosabb. Sokan magukban sem tisztázták teljesen, hogy jó-e a munkaidő-csökkentés. Pedig jó, s nemcsak azért, mert népszerű, nem is csak azért, mert így több a szabad idő, hanem azért is okos, jó és szükségszerű volt a munkaidő csökkentése, mert akkor következett a gazdaságirányítás reformja, amelynek növekvő termelékenységet kellett hoznia, a munkaidőalap tehát csökkenthető volt. Ma már látjuk viszont, hogy a rövidített munkaidő bevezetésekor ígért többlettermelést a vállalatok nem tudták produkálni. Így aztán a rövidebb munkaidő csökkentette a termelést és rontotta a termelékenységet. E negatívum megszüntetésére már kidolgozták a megfelelő gazdasági ösztönzők rendszerét. — A kieső munkaidőalapot alighanem a munkafegyelem lazaságai miatt sem sikerült pótolni. — Az 1970-ben érvényes szabályozókkal arra szorítjuk a vállalatokat, hogy teremtsék meg a fegyelmet, ne tűrjenek lógós embereket, szervezzék meg jobban a munkát. Ez a szorítás, ösztönzés a kormány részéről segít megteremteni a fegyelmezett munka feltételeit De a szabályozók nem elegendőek az emberek neveléséhez, ahhoz, hogy szégyellje magát az, aki fegyelmezetlen, s megbecsüljék azt, aki tisztességesen dolgozik. Ehhez nevelőmunkára is szükség van. Szükség van a törzsgárda nagyobb megbecsülésére is, és ehhez minden lehetőség a vállalati vezetők rendelkezésére áll. Erre eddig is volt lehetőség, és most még inkább van, csak élni kell vele. — Más Szóval, nem gondolunk ezzel kapcsolatban semmilyen kormányintézkedésre. Semmi olyat nem tervezünk, hogy szigorítsuk a Munka Törvénykönyvét, visszaállítva a régit, bírságokkal sújtva azt, aki otthagyja az üzemet. Nem akarunk visszamenni a múltba. Bár alighanem az is megfordul a fejekben, az a baj, hogy nagyon szabadjára engedtük az embereket az új Munka Törvénykönyvvel. Nem ez a baj, hanem az, hogy erre nem készültünk fel eléggé, részben nevelőmunkával, részben gazdasági szabályozókkal. A gazdaságirányítási reformmal nem ellentétes, ha okosan változtatnak munkahelyet De ne okoskodva változtassanak munkahelyet, csak a jövő havi keresetre számítva, hiszen aki évente hatszor változtatja munkahelyét, és ezért néha hetekig kiesik a munkából, az nem él jobban és sehol sem becsülik meg igazán. Minderre, mint említettem, nem készültünk föl megfelelően, s még a minisztériumokban sem mertek intézkedni, sokszor nyilvánvaló hibák esetén sem. Többnyire arra hivatkoztak, hogy intézkedésük az új mechanizmus szellemével ellentétes beavatkozás lenne. Még az igazgatói értekezleteken sem „illett” beszélni róla, hogy teremtsék meg a munkafegyelmet, s lépjenek fel a lógósokkal szemben. — A szervezett, termelékeny munka feltétele a differenciált jövedelemelosztás is. Mi az álláspontja erről, Fock elvtárs, különös tekintettel a sokszor emlegetett és megszüntetett kategorizálási rendszerre? — Elvi szempontból tanulságos ez számunkra. Ebben a kérdésben, a kategorizálás megszüntetésében kétségkívül figyelembe vettük a közhangulatot, bár természetesen a kormányzat ezentúl sem hajlandó belemenni az egyenlősdibe, s önmagában a kategorizálás megszűnése nem tünteti el a teljesítményhez igazodó különbségeket. Tény azonban, hogy a kategorizálás bevezetéséhez rosszul fogtunk hozzá. Talán idő előtt lezártuk az erről szóló vitát. Egész reformunk sikere abban van, hogy nyolc-kilenc éves tapasztalat után, hároméves gondos előkészítéssel minden kérdést összehangoltunk. Ha valahol mostanában hiba tapasztalható, az mindig abból fakad, hogy néhány kérdésben a bevezetés előtt már akkor pontot tettünk a vitára, amikor még nem alakult ki teljesen egyértelmű álláspont. — Hogyan alakulnak i-n*----* ■'•*, kapcsolataink, hól sart a socialista integráció? •— Az integráció kialakításának égés-sor kérdés' *& teijss- .vo egye ,-jzlés. Kulcs vita abban, hogy a nagyobb gazdasági egységek termelhetnek termelékenyebben, s teljes a nézetazonosság, hogy célszerű ilyen nagyobb gazdasági egységeket létrehozni, integrálódni. Néhány kérdésben természetesen van értelmezési vita. Ezek a valutareform kérdései, általában a pénz szerepe az egymás közti elszámolásban, az árrendszer, nem a fogyasztói áraké, bár közelebbről vizsgálva könnyű rájönni, hogy ezt nem lehet elszakítani a termelői áraktól. Külgazdasági kapcsolatainkat a szocialista országokkal lebonyolított forgalom növelése mellett a kapitalista országokkal is bővítjük, s itt mindinkább előtérbe kerül az ipari kooperáció. A kapitalista országok és cégek érdeke is ez. Természetesen nekünk is érdekünk, mert így az esetek többségében hosszabb lejáratú beruházási hitelhez, modern gépeikhez jutunk. Ha igazi, tehát olyan kooperációt hajtunk végre, ahol a partner nemcsak tőkét helyez ki, hanem valóban szüksége van a gyártmányra, akkor érdeke, hogy a legfejlettebb technológiát is folyamatosan átadja. Régebben kötöttünk olyan üzleteket kapitalista cégekkel, hogy megvásároltuk a licencet, a termelőberendezést, és ilyen üzletet ezután is kötünk. Ipari kooperáció esetén azonban a másik félnek is érdeke, hogy mindig a legjobbat szállíthassuk, illetve alkalmasak legyünk arra, hogy amit nekünk szállított, azzal jól dolgozzunk. Ezért adja át folyamatosan a műszaki tudást, sőt, többnyire kiköti, hogy engedjük az ő szakembereit segíteni nekünk a feldolgozásban. — Megítélése szerint milyen hatást gyakorol a gazdaságirányítás reformja az ország belpolitikai életére? — Mi mindig úgy vélekedtünk, hogy a gazdaságpolitika egész politikánk szerves része. Hozzátenném: jelenleg kulcskérdés. Ilyenformán természetes, hogy a gazdaságirányítás reformja kihat az egész közéletre. Kezdettől fogva várható volt, hogy a reform következtében bizonyos mértékig megreformálódik az emberek gondolkozása is. Mi nagyon hosszú ideje töretlenül követünk egy vonalat, amelyhez hozzátartozik a nép bizalmának kiérdemlése, a megszerzett bizalom megbecsülése. Tudjuk, hogy ezt a politikát, a demokratikus közgondolkozás és közéleti gyakorlat kiszélesítését jelentős mértékben meggyorsította a gazdasági reform, amelynek egyik alapvető velejárója, hogy a különböző kérdésekről ott kell dönteni, ahol a legjobban értenek hozzá. Ebben a tekintetben jelentős, nagy lépéseket kell még megtennünk. Egyebek között a tanácsokra gondolok. Már a reform következtében is nagyobb lett az önállóságuk, de az elkövetkező időszakban — ennek az előkészítésén most sokan dolgoznak — még erőteljesebb minőségi változást akarunk elérni, amelynek a lényegét talán ebben lehetne összefoglalni: a tanácsoknak mindenütt felelősséggel és hatáskörrel kell majd végezniük munkájukat, úgy is, mint a kormányzat helyi szerveinek. — Ön is úgy véli, hogy a parlament legutóbbi ülésszakai is bizonyították már közéletünk elevenebbé válását? — A parlamentben nem elsősorban azon kell lemérni a változást, hogy sokan — vagy éppen kevesen — szólnak hozzá a napirendhez. Sokkal fontosabb ennél, hogy a képviselők milyen nyíltan beszélnek. S szinte érezni lehet, hogy a hozzászólók meg vannak győződve arról: ha valóban közérdekű, közvéleményt tükröző gondolatokat hangoztatnak, akkor azokat a kormányzat is gondosan mérlegeli. A közvéleménnyel kapcsolatban hadd mondjam el, nehogy félreértés legyen: szerintem nem jó kormány az, amely mindent elfogad csak azért, mert közvéleményt tolmácsol. De a kormánynak mindig ismernie kell a közvéleményt, s ha a közvélemény valamit rosszul ítél meg, abból még akkor is következtetéseket kell levonnia önmaga számára, ha bizonyos kérdésekben nem enged a közvéleménynek. A sajtó is sokat segíthet, ha tükrözi a mindenkori közvéleményt, de ez még nem elegendő. A sajtónak szerintem állást is kell foglalnia, mégpedig elvi alapokon, mert nemcsak az hiba, ha hallgatunk egy helytelen követelésre, hanem az is, ha lusták vagy gyávák vagyunk ahhoz, hogy időben fellépjünk esetleges téves nézetek ellen. — Előfordulhat például, hogy a parlamentben nem szavaznak meg egy Interpellációra adott miniszteri választ, amely lényegében helyes. Erről mi a véleménye? — Ilyesmi már előfordult, s a jövőben is előfordulhat. A konkrét esetben adott válasz elvileg helyes volt, de nem volt elég meggyőző. Az éves költségvetés elfogadásakor ugyanis nem lehet többszázmillió vagy milliárdos nagyságrendű újabb kiadásról határozni egy interpelláció alanyát. Arra azonban a vezetőknek minő-en szinten és mindig gondolniuk kell, hogyelyes álláspontjukat, döntőskendokolják, hogy az egyetértésit izzók és támogatást nyerjen. Nálunk rengeteg demokratikus fórum van a parlamenten kívül is. Hovatovább ott tartunk, hogy nem lehet megszüntetni egy villamosmegállót sem, mert a lakosság visszaköveteli. Ilyesmi azért fordulhat elő, mert, ha mondjuk, az érdekelt emberek reggel kimennek az utcára, és lába keresik a tegnap még létező, megállót, nagyon mérgesek, és jogosan. Egészen másként vélekednének, ha előre megvitatnák velük a készülő intézkedés indokát. Fórum pedig erre is van. Például a tanácstagi beszámolók fóruma. Éppen a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérim mutatott a közelmúltban jó példát arra, hogy az intézkedéseket érdemes előre megbeszélni az érdekelt emberekkel, fórumokkal, vállalatokkal. Ezért is folyik viszonylag sikeresen az országos közlekedési koncepció céljainak megvalósítása. A gazdaságirányítás reformja új munkastílust és — tegyük hozzá — új közéleti stílust követel. Ennek a követelésnek egyre nagyobb mértékben eleget kívánunk tenni. — A gazdaságirányítás reformjának, ahogyan arról itt már szó volt, tudatformáló szerepe is van, aminek nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális életben is jelentkeznie kell. Hogyan látja ennek megnyilatkozását, pontosabban: milyen hatása van a reformnak alapvető kultúrpolitikai tevékenységünkre? — Magától értetődőnek találom, hogy amikor az új gazdasági mechanizmusnak a szocialista fejlődés egészére gyakorolt hatásáról beszélünk, akkor abba beleértjük a kulturális fejlődést is. Az is természetes azonban, hogy a kulturális életben sajátos módon és sajátos módszerekkel jelentkezik az új gazdasági mechanizmus. Ebből következik, hogy a korábbi művelődéspolitikai irányelveinknek megfelelően, anyagi támogatást kell biztosítanunk minden olyan kulturális megnyilvánulásnak, alkotásnak, amely a szocialista kultúra szükséges fejlődéséhez járul hozzá. Nem engedhetjük meg, hogy átlagos közönségigény, vagy egyszerűen hamis gazdasági, üzleti érdek befolyásolja a kulturális fejlődést, ellátottságot, az igényes műalkotások létrehozását, terjesztését. Egyszersmind éppen ennek érdekében szükséges, hogy minél hatékonyabban kapcsoljuk be a gazdasági tényezőket a kulturális életbe, mégpedig a gazdasági eszközök következetesebb és céltudatosabb felhasználásával. A reform és vele együtt a kormány pénz- és hitelpolitikája erre feltétlenül lehetőséget nyújt, noha tudjuk, hogy ezt ma még nem mindenütt sikerül teljes mértékben és teljes megelégedésre érvényre juttatni. A ma még helyenként jelentkező gondok ellenére is biztos vagyok abban, hogy az új gazdasági mechanizmus keretei között a gazdaságpolitikai gyakorlat és a kulturális irányelvek között nem szabad ellentétnek lennie. Arra kell törekednünk, hogy mindenütt valóban összhangot teremtsünk ebben, ahol ma még esetleg ellentétes tendenciák lelhetők fel . Miben látja a kormány legidőszerűbb külpolitikai feladatait és hogyan fejlődnek tovább nemzetközi kapcsolataink? — A kormány külpolitikájáról az utóbbi időben elmondottuk mindazt, ami szükséges. Nézeteink ismertek, kifejtettük azokat a parlamentben több alkalommal is. Azt hiszem, hogy mint a budapesti felhívás „letéteményesei”, külön felelősséget érzünk az európai biztonsági konferencia kérdésében. Igyekeztünk is ennek eleget tenni attól a perctől kezdve, amikor minden európai országnak hivatalosan átadtuk a felhívást a többi hat ország megbízásából. A továbbiakban kölcsönös látogatásokkal igyekeztünk az ügyet előmozdítani, barátainkkal állandóan konzultálva. Különös súlyt helyeztünk ebben a tekintetben Finnország szerepére. Most már ketten vagyunk ilyen, „letéteményesek” és jónak tartjuk azt a tervet, amelyet Prágában, a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri értekezletén megfogalmaztunk. A napirendre vonatkozó javaslatot azért helyeseljük, mert ezt tartjuk reálisnak és keresztülvihetőnek. Ez nem jelenti azt, hogy a kezdeményezők elzárkóznának bármilyen téma megtárgyalásától. Azért javasolunk ilyen napirendet, mert azt akarjuk, hogy minél előbb üljünk össze. Szorosan összefügg ezzel a kérdéssel Nyugat-Németország magatartása, az ottani politikai helyzet alakulása. Erről a kérdésről néhány héttel ezelőtt tanácskoztunk Moszkvában szövetségeseinkkel, a Varsói Szerződés tagállamaival. — Az elmúlt év folyamán vendégül láttuk a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának magas rangú képviselőit A velük folytatott tárgyalásokon, valamint minden más adódó alkalommal hangsúlyoztuk: teljes mértékben támogatjuk a hős vietnami népnek az amerikai agresszorok és bábjai elleni igazságos harcát. Népünk eddig is bizonyítékát adta töretlen szolidaritásának és vietnami testvéreink továbbra is számíthatnak ránk harcukban. Az évek óta húzódó közel-keleti konfliktus kérdésében álláspontunk ismert és változatlan: itt is az agressziótól sújtott és az agresszió következményeitől ma is szenvedő népek, az arab országok oldalán állunk. Minden lehetséges erőfeszítést megteszünk annak érdekében, hogy végrehajtsák a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatát, s mielőbb megteremtődjenek e térségben a tartós béke feltételei, összefoglalva: mindezlen problémák megoldásában az új évben is aktívan kívánunk közreműködni. A beszélgetés végén Darvas István megköszönte a látogatást, boldog új esztendőt kívánt a Minisztertanács elnökének s a kormány minden tagjának. — Köszönöm a jókívánságokat — mondotta Fock Jenő. — Én is boldog új évet kívánok lapjuk valamennyi munkatársának, olvasójának, az egész dolgozó népnek. Eltemették dr. Szalay Józsefet Mély részvéttel kísérték szerdán utolsó útjára az újpesti temetőben dr. Szalay Józsefet, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott elnökét. A családtagokon, rokonokon kívül nagy számmal vettek részt a végső tisztességadáson volt munkatársai, barátai, a magyar jogi élet, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői. Ravatalánál díszőrséget állt dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter, dr. Szakács Ödön, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, dr. Szénási Géza, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze, Borbándi János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője is. A ravatalnál dr. Gellért György, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese búcsúbeszédében méltatta dr. Szalay József küzdelmes, sikerekben gazdag életútját, a népi demokrácia szolgálatában kifejtett tevékenységét, így a Budapesti Népbíróságon, az ügyészi szervezet különböző posztjain, köztük a legfőbb ügyész első helyetteseként, majd az igazságügy-miniszter első helyetteseként, és a Legfelsőbb Bíróság elnökeként végzett munkáját. A legmagasabb bírói székben az ítélkezés egységének biztosításán és a Legfelsőbb Bíróság elvi irányító munkájának magas szintre emelésén fáradozott. Eközben jelentős jogirodalmi tevékenységet fejtett ki. Kiváló munkája elismeréséül többször részesült kitüntetésben. Élete a hivatástudattól mélyen l áthatott, a szocializmus építésén, a saját munkaterületén lelkesen fáradozó, s a társadalmi munkában is jelesen tevékenykedő kommunista élete volt. Halálával igazságszolgáltatásunk, s a magyar jogászság kiemelkedő egyénisége távozott körünkből — mondotta. Dr. Szilbereky Jenő igazságügyminiszter-helyettes az Igazságügyminisztérium dolgozói nevében búcsúzott dr. Szalay Józseftől: — A párt hívő szava, az állami elhatározás a legkülönbözőbb munkahelyekre állította. Fegyelmezetten vállalta a nem könnyű munkát, a sokirányú feladat megoldását. A cél mindig egy volt: az igazságszolgáltatással védeni az új társadalmat, szolgálni a szocialista fejlődést Politikai és állami munkájához szervesen hozzátartozott jogászközéleti tevékenysége is. Mint az igazságügy-miniszter első helyettese, olyan időszakban állott az igazságügyi szervezete vezető posztján, amelyben alapvető igazságügyi jogszabályok születtek, s lényeges intézkedések láttak napvilágot a bírósági munka javítására, színvonalának emelésére. A sírnál a Magyar Jogász Szövetség elnöksége és a magyar jogászok nevében dr. Prandler Árpád, a szövetség főtitkára mondott búcsúbeszédet Sándor Gyula, az Egyesült Izzó munkavédelmi osztályának vezetője a régi baráti kör végső búcsúját tolmácsolta. Munkásőregység-gyűlések Január első napjaiban országszerte megkezdődnek a munkásőregység-gyűlések. Az ünnepi összejöveteleken összegezik majd az elmúlt kiképzési esztendő főbb tapasztalatait, meghallgatják a további feladatokról szóló útmutatásokat Az egységgyűléseken osztják ki a munkásőrségben kibontakozott szocialista versenymozgalom legjobbjai között a díjakat átadják a vándorserlegeket, vándorzászlókat, a kiváló parancsnok és kiváló munkásőr jelvényeket. Az újoncok az ünnepi egységgyűléseken teszik le az esküt