Magyar Hírlap, 1970. január (3. évfolyam, 1-31. szám)

1970-01-08 / 8. szám

MaGYARHíRLIP sport . SPORT . SPORT * SPORT • SPORT MlGYIRHíRLHP Kétcsoportos bajnokság A tavaszi forduló tétje: Felszabadulási Emlékserleg — Pontszerzés 1970/71-re Az MLSZ új elnökségének megalakulá­sáig tevékenykedő különböző bizottságok összehangolt munkával, Börzsei János fő­titkár bevonásával elkészítették az 1970. évi tavaszi egyidényes labdarúgó-bajnok­ság kiírását. A bajnokság időpontja: már­cius 1—28. A szakemberek megvitatták ,és a lehető­ségekhez képest figyelembe vették az MLSZ-be érkezett különböző javaslatokat is, s ezek alapján készítették el a tavaszi bajnoki menetrendet. Elsőrendű célnak tekintették olyan új­szerű, egyidényes bajnokság kidolgozását, hogy a csapatok minden mérkőzésen ér­dekeltek legyenek a lehető legjobb ered­mények elérésében és tavaszi szereplésük, bár ez alkalommal nincs feljutó és kieső­z hasson az 1970/71-es idényre is. Az NB I-ben és az NB I/B-ben az erő­viszonyok, illetve a gazdaságosság figye­lembevételével két csoportba osztották a részvevőket 8—8-as, illetve 9—9-es be­sorolásban. A két NB I-es csoport: I. II. Dózsa, Vasas, Rába ETO, Tatabá­nya, MTK, Komló, DVTK, Videoton, IX. Bp. Honvéd, Ferencváros, Pécsi Dó­zsa, Csepel, Salgótarjáni BTC, Szombat­hely, Dunaújváros, SZEOL. A csoportokban oda-visszavágó alapon minden együttes 14 mérkőzést játszik, így döntik el egymás között az 1—8. hely sorsát. A csapatok minél jobb szereplése azért is jelentős, mert helyezésüknek meg­felelően a csapatok pontokat visznek ma­gukkal az 1970/71-es idény indulására, az alábbiak szerint: Az első helyezettek — mindkét csoport­ban — 8—8 ponttal kezdik majd az új, őszi-tavaszi idényt, a második helyezet­tek 7—7-tel, a harmadikok 6—6-tal, a ne­gyedikek 5—5-tel... a 8. helyezettek egy­­egy pontot kapnak. A csoportmérkőzésekkel azonban még nem fejeződik be az 1970-es tavaszi idény. A csoportokban azonos helyen végzett csa­patok oda-visszavágó alapon szembeke­rülnek egymással, és a két eredmény ösz­­szesítésével kialakítják az 1—16. helye­zést — ezek a találkozók azonban már nem járnak pontszerzéssel. A csoportok első helyezettjei az 1—2, a másodikok a 3—4, a harmadikak az 5—6. hely sorsát döntik el egymás között — és így tovább —, a nyolcadik helyezettek tehát a 15—16. helyért küzdenek meg. Ha ez a két mérkőzés nem hozna dön­tést a csapatok között, tehát a pontszám és a gólarány is azonos, akkor a második találkozót kétszer 15 perccel meghosszab­bítják. Ha továbbra sem változna az ered­mény, akkor a csoportmérkőzéseken elért gólarányt veszik figyelembe. Ha ez is azo­nos, tizenegyesrúgások döntenek. Az így lezajlott bajnokság első helyén végzett együttes lesz az 1970. évi tavaszi bajnok, és játékosai az érmeken kívül el­nyerik az MLSZ elnöksége által felaján­lott Felszabadulási Emlékserleget. Az NB I/B-ben, a gazdaságosságot fi­gyelembe véve, területileg (nyugati és ke­leti terület) osztották meg a 18 csapatot az alábbiak szerint: I. ZTE, Várpalota, Pécsi Bányász, MÁV DAC, Oroszlány, Székesfehérvári MÁV Előre, Ganz-MÁVAG, Egyetértés, Előre. II. Szolnoki MTE, Ózd, Békéscsaba, DVSC, Eger, BVSC, Szállítók, Bp. Spar­tacus, Kecskemét. Az NB I/B-s csapatok csoporthelyezé­­süknek megfelelően 9—8—7—6—5—4—3 —2—1 pontot kapnak majd az 1970/71-es bajnokságra. A háromcsoportos NB II-ben (16—16­­részvevő) és a 9 csoportos NB III-ban (16—16 részvevő) a csapatok megosztás nélkül, félfordulós bajnokságban mérkőz­nek az osztályok tavaszi bajnoki címéért. A megyei, a budapesti és az alsóbb osz­tályú bajnokságokat az illetékes területi szövetségek rendezik — a megfelelő osz­tály tavaszi bajnokai címéért — a helyi sajátosságok figyelembevételével. A világbajnokságra készülnek a válogatott öttusázók Az NSZK-beli Warendorf­ban augusztus 1-én kezdődik az öttusa-világbajnokság. A magyar válogatott keret tagjai csak­nem hét hónappal a rajt előtt már máso­dik alapozásukat kezdték el kedden reg­gel . Az első alapozás Tatán volt, még decemberben — mondta Gál Ferenc, a szövetség főtitkára. — Budapesten három alapozó táborozást tartunk. Az első ked­den kezdődött, s három hétig tart, majd ezt követően február 2—14-e és február 23-a és március 7-e között lesznek együtt a felnőtt válogatott keret tagjai. A keretben­­tizenegy versenyző készül a világbaj­nokságra: Balczó, Bakó, Bod­nár, Horváth, Kelemen, Kaiser, Maracs­­kó, Móna, Pethő, Sárfalvi és Varga. Az­ alapozás időszakában is hetenként háromszor szerepel lovasedzés a műsoron. A Bp. Honvéd ismét a keret rendelkezé­sére bocsátotta lovardáját, s így megfele­lő körülmények között folyhatnak az elő­készületek. Megoldódtak a pisztolyedzés gondjai is. A KSI rendbe hozatta a Reáltanoda utcai iskola alagsorában levő lőpályát, s így fűtött helyiségben gyakorolhatnak a ver­senyzők. A válogatottak a hét elején már ki is próbálták a hét lőállásos pályát, s nagyszerűnek találták. Az első nemzetközi versenyre a fran­ciaországi Fontainebleauban kerül sor március végén. •­ Sajnos, még most sem tudjuk bizto­san, hogy milyen külföldi versenyekkel számolhatunk, mert a nemzetközi műsort — többszöri sürgetés ellenére sem kaptuk meg a nemzetközi szövetségtől — mondta a főtitkár. — Végleges, hogy nyáron há­rom válogató jellegű verseny alapján je­löljük ki a VB-csapatot. A válogató via­dalok: Budapest-bajnokság, országos baj­nokság és a MÖSZ nemzetközi versenye. Az ifjúsági keret tagjai — Borlay, Pil­­hel, Plank, Szigeti Cs., Szigeti I., Tóth, Villányi — január 12-én Budapesten kez­dik az alapozást Schirilla jégért és hidegért esedezik A bravúrjairól ismert Schirilla György január 2-án átúszta Szegednél a jégtáb­láktól hemzsegő Tiszát, január 10-én 14 órakor pedig Budapesten, az Erzsébet-híd és a Szabadság-híd között a Duna átúszá­­sa következik.­­ Eddig minden a lehető legnagyobb rendben ment — mondotta Schirilla. — De ilyen a szerencsém, váratlanul enyhé­re fordult a tél, olvad a hó, és a jégtáb­lák is egyre inkább eltűnnek a Dunából. Pedig a folyó átúszása csak dermesztő hidegben, jégtáblák között ér valamit. Iz­gatottan figyelem a Meteorológiai Intézet jelentéseit, remélem, néhány nap alatt va­lódi januári hideg köszönt be... Schirilla számára a Tisza és a Duna á­túszása, valamint a napi 60 és 100 kilo­méter közötti futások előkészületet jelen­tenek élete eddigi legnagyobb — Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére vállalt — teljesítményére. Február 13-án reggel nyolc órakor indul a budapesti Le­­nin-szobortól és április 22-én érkezik majd meg Uljanovszkba, Lenin szülővárosába. Hatvannyolc nap alatt teszi meg az 5100 kilométeres utat. Budapestről nem egye­nesen Uljanovszkba fut, az útvonal: Bu­dapest, Uzsgorod, Kijev, Moszkva, Lenin­grád, Moszkva, Kazan, Uljanovszk. Ha vállalkozása sikerül, szupermaratoni vi­lágrekordot állít fel. A világhírű magyar sportoló általában 60 kilométert fut naponta; jeges, havas út, 20—25 fokos hideg vár majd rá. Vállal­kozásának érdekessége, hogy Kazánnál nem fut át a Volga-hídon, hanem átúsz­­sza a zajló, jeges folyót. A nagy útra sokrétű előkészület szük­séges. Az orvosok különleges étrendet ír­nak elő Schirillának, különleges felszere­lésről is gondoskodnak. Bodnár József ci­pészmester például piros-fehér-zöld csí­kos extra futócipőket készít a nagy útra. Legalább tíz párra lesz szükség. Futás közben ugyanis két-három óránként cse­rélni kell majd a hóban-jégben átnedve­sedő és átfagyó lábbeliket. Schirilla pontosan vezeti, hogy eddig hány kilométert hagyott maga mögött pá­lyafutása alatt. Jelenleg 96 000-nél tart, s áprilisban, valahol Moszkva környékén jut majd túl a százezredik kilométeren. Amennyiben az egyedülálló szuperma­­ratoni vállalkozás sikerül, Schirilla György kapcsolatba lép az angol Bruce Tulloh­­hal, a nyugati földrész híres szupermara­toni futójával (Tulloh 1969-ben felállított világcsúcsát akarja most Schirilla túlszár­nyalni), s felkéri a neves atlétát, vállal­kozzanak együtt egy világkörüli futásra. Schirilla már dolgozik a terveken: Buda­pestről keleti irányba indulna és Nyugat felől érkezne vissza a magyar fővárosba. Vívóéset Tatán V­­. Alapozás — gondokkal és reményekkel A TATAI EDZŐTÁBOR termeiben egy hét óta az NB I-es labdarúgócsa­patok tagjai birkóznak a gumikötelek­kel, súlyzóikkal,­ mindenki az ő felkészü­lésüket kíséri figyelemmel, miközben a felnőtt és ifjúsági vívó válogatott keret észrevétlenül — szinte a kiskapun —, be­vonult az edzőtáborba. Egy olyan sportág versenyzői kezdték meg alapozásukat, amelynek képviselői évtizedek óta a nagy világversenyeken sikert sikerre halmoztak. Az elmúlt év azonban a vívók számára sem sikerült úgy, ahogy tervezték. A kubai világbaj­nokság nem hozta meg a várt sikereket. Az idén Ankarában rendezik a VB-t. Vajon sikerül-e feltámasztani a magyar vívósportot „Csipkerózsika-álmából"? Er­ről beszélgettünk a vívók szakvezetőjé­­jével, dr. Bay Bélával és Vass Imrével, a válogatott mesteredzőjével. — Ebben a sportágban is jelentkeznek azok a hibák, amelyek a mai magyar sport élvonalára jellemzőek — mondta dr. Bay Béla. — Itt elsősorban a fegyel­mezetlenségre és a pénzkérdésre gondo­lok. Ezek a problémák már a moszkvai és montreáli világbajnokság előtt és után is léteztek, csak az akkori sikerek fényé­ben senki nem vette észre ezeket. A ku­bai világbajnoksággal azonban betelt a pohár! Az elmúlt évek sikerei, úgy lát­szik, fejébe szálltak a válogatott tagjai­nak, és azt gondolták, hogy ezután min­dent megengedhetnek maguknak. Nem­régiben hoztunk egy határozatot, amely kimondja, hogy a legkisebb fegyelmi vét­ségért kizárjuk a sportolót a válogatott­ból és megvonjuk tőle az élsportolói dí­jat. Könnyen megtörténhet, hogy már a mostani edzőtáborból is hazaküldünk egyeseket... — Nevelni kell a versenyzőket — kap­csolódott Vass Imre a beszélgetésbe. — Eddig a jó eredmények miatt sok min­dent elnéztünk, de ez tovább nem mehet! A MAGYAR KARDNAK évtizedes, si­keres hagyományai vannak. Az utóbbi években azonban Pézsáék eredményei nem voltak méltóak a hagyományokhoz. Ankarában visszahódíthatja-e a magyar válogatott a­­kardhegemóniát? — Az idén is a „nagy csapat” küzdhet majd az aranyéremért, és ebben a csa­patban van erő ahhoz, hogy megszerez­ze a győzelmet. A Pézsa-ügy végére né­hány napon belül pontot tehetünk, rövi­desen ő is csatlakozik alapozó társaihoz, örömmel látjuk a hordozóknál, hogy megszilárdult az edzésfegyelem, és elkép­zeléseinkből egyre többet megvalósítha­tunk. — A női tőrözőknél milyen esélyekkel készülnek a VB-re? — Haixmnában fiatal csapat lépett pástra — mondta dr. Bay Béla. — Az idén egyévi kényszerpihenő után vissza­tér Bóbis, Gulácsi és Sákovicsné. Csapat­ba kerülésük ezzel azonban még nincs eldöntve. Küzdeniük, dolgozniuk kell, hogy esetleg kiszoríthassák a fiatalokat. A vívó válogatott kereten belül itt a leg­szilárdabb a fegyelem. Az edzéseken senkit nem kell ösztönözni a szorgalma­sabb munkára. — Hallottuk, hogy a kardvívó világ- és olimpiai bajnok, Horváth Zoltán ismét színre lép. Hogyan kapcsolódik be ő az előkészületekbe? — Horváth Zoltán már versenyző ko­rában is az egyik legnehezebben kezel­hető, de legértékesebb tagja volt a csa­patnak — mondta Vass Imre. — Nemré­giben jelentkezett nálam azzal, hogy kül­földre szeretne szerződni vívómesternek. Felajánlottam, hogy segítek neki, de egye­lőre várjon. Hiába volt jó vívó valaki, ez még nem jelenti azt, hogy jó oktató is válik belőle. Most rendszeresen talál­kozunk a vívóteremben. Megkértem, hogy a közvetlen utánpótlás felkészítésében vállaljon szerepet. Jelenleg a Vörös Me­teor fiataljait tanítja — mondhatom, mindenki megelégedésére. KÉT ÉV MÚLVA Münchenben rende­zik az olimpiát. A magyar vívógárdának addig — a szakvezetők mondták így — meg kell tanulnia vívni és sportszerűen élni. A vezetők nagyon helyesen látják a hibákat és minden tőlük telhetőt meg­tesznek, hogy a magyar penge ismét régi fényében csillogjon. A hibák kijavítása azonban nem egyedül a vezetők felada­ta ... Gulyás László Sport és pszichológia A Testnevelési Tudományos Tanács pszichológiai bizottsága ülésszakot ren­dez január 12-én a Testnevelési Főisko­lán. Az előadás keretében a következő té­mák kerülnek napirendre: dr. Horváth László Gábor: „Fiziológiai és metodikai problémák a sportpszichológiában”; dr. Hepp Ferenc: „Módszertani kísérlet a serdülő sportlövők kiválasztására”; dr. Ried József: „Meteorp­szichológiai ténye­zők hatása a sportolókra”; dr. Nagykáldi Csaba: „Differenciális erőérzékelési vizs­gálatok”; dr. Nagy György: „Szülők és serdülőkorúak sporttal kapcsolatos indí­tékai és elvárásai”. Lejárt a türelmi idő Labdarúgósportunkban az utóbbi hetekben az átigazolások felé fordul a figyelem. Ilyenkor olyan hangokat is hallani, hogy eddig csak a játékosok követeltek, de a szakvezetők nem kapták meg a juttatások ellenértékét. Ehhez egy adalék az alábbi eset is. A napokban Zöldi Mihály, az SBTC labdarú­gója, a Budapesti Spartacus vezetőinek társa­ságában, felkereste a Salgótarjáni BTC elnö­két, Végvári Józsefet és közölte, „ha nem cserélik ki a néhány évvel ezelőtt kapott más­fél szobás, összkomfortos lakását távfűtéses, ugyancsak összkomfortos lakásra, akkor a Bu­dapesti Spartacus NB I/B-s csapatához távo­zik­». Zöldi csütörtökig gondolkodási időt kapott. Az SBTC vezetői közölték vele, hogy „jelenleg nem áll módjukban lakását kicserélni Salgó­tarján belvárosában, de az év során esetleg ki­elégítik igényét...” És itt az ember fülét egy pillanatra megüti valami. Az a játékos, aki csak ritkán fért be az első csapatba, rendszerint csak a kispadon ült, vagy a tartalékegyüttesben játszott, jogta­lan követeléssel lép elő, távozási szándékával próbál revolverezni... Zöldi véleménye sze­rint „a lakáscseréhez már lejárt a türelmi ha­táridő”. Ha nem születik megegyezés, és Zöldi leadja salgótarjáni lakását, az SBTC vezetői nem gör­dítenek akadályt távozása elé. A 22 éves lab­darúgó, aki 1965 óta az SBTC játékosa, közel sem nyújtotta azt, amit vártak tőle, ám a kö­vetelőzésekkel és lakásigény­lésekkel „előbbre jár” játékostársainál. Aligha sajnálná valaki is, ha az SBTC vezetői ma alkudozás helyett­­ kijelentenék, hogy nem tartanak igényt Zöldik­re, mert részükről is lejárt a türelmi idő. EREDMÉNYEK , ESEMÉNYEK PORTISCH LAJOS a hastingsi nemzetközi sakkverseny nyolcadik fordulójában legyőzte a skót Levyt. Gligorics döntetlenül mérkőzött, és az utolsó forduló előtt 6—6 ponttal ők ketten állnak az élen. A MAGYAR ATLÉTÁK először február 8-án szerepelnek külföldön. Ekkor rendezik Genfben a hagyományos Lotus mezei futóversenyt, amelyen négy magyar vesz részt. AZ NSZK JÉGKORONGOZÓI 6:3 (1:2, 3:1, 2:0) arányban legyőzték Landshutban a kana­dai vegyes válogatottat. GAVRIL KACSALIN a szovjet labdarúgó­­válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, hogy a VB-re készülő csapat Jugoszláviában játssza első előkészületi mérkőzését, majd Dél- Amerikába utaznak. MEGKEZDŐDÖTT A KÉSZÜLŐDÉS az 1970-es atlétikai idényre. Sir József dr. az egyesületi edzőkkel megtárgyalta a hazai versenynaptárt, s azt ma terjesztik a szövetség elnöksége elé. BERCZIK ZOLTÁN, a magyar asztalitenisz­válogatott újonnan kinevezett kapitánya elége­dett a versenyzők eddigi munkájával. Szomba­ton a csepeli­ sportcsarnokban első osztályú férfi és női via­dalt rendeznek. A RÍMET KUPA megérkezett Mexikóba, a labdarúgó-világbajnokság színhelyére. A ren­dezők 20 000 dollárra biztosították a VB-győz­­test illető trófeát. Mexikóban tartózkodik már Sir Stanley Rous, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke is. Sir Stanley egy sajtóér­tekezleten kijelentette, hogy Marokkó és Izrael nem szerepel egy csoportban a VB-n, a FIFA szabályai módot adnak arra, hogy a sorsolás előtt bizonyos szempontokat figyelembe ve­gyenek. Mátraházán rendezik szombaton dél­előtt 10 órától a biatlon országos bajnokságát. A 20 kilométeres sífutásból és lövészetből álló versenyre több mint negyvenen neveztek. A SZOVJETUNIÓBAN március 15-én kezdő­dik — 17 csapat részvételével — az I. osztályú labdarúgó-csapatbajnokság. Az I. osztály újon­ca a Szpartak Ordzsonikidze. Főszerkesztő: DARVAS­ ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: DR. LÖKÖS ZOLTÁN Felelős kiadó: SALA SÁNDOR, a Lapkiadó Vállalat igazgatója Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA igazgató INDEX: 2­007 Magyar Hírlap POLI T I KA I NAPI LAP

Next