Magyar Hírlap, 1970. március (3. évfolyam, 60-89. szám)

1970-03-09 / 68. szám

Magtkr Hírlap HAZAI KÖRKÉP 1976. MÁRCIUS – HÉTFŐ 5 Kétszáz évig az iparról álmodott II. A kor haladóbb szellemisége nem győz­te dicsérni a nyíregyházi örökváltságot. Deák Ferenc 1834-ben, híres november 10-i beszédébem­­ ezeket hangoztatta: Nyíregyházának­­ örök megváltása által felszabadult­ daszd­ai, a Nyírnek homokos földjén mi derék, s naponként növekedő várost emeltenek.” Madách Imre 1845 februárjában írja egyik baráti levelében: „Nyíregyházán láttam egész nagyságában az örökváltság eszméjét, magát, tanúsítani. A rövid idő alatti roppant haladás minden tekintet­ben .. Miféle ember? Nyíregyháza tirpákjai, akik nehéz száz­ezreket fizetve váltották meg szabadsá­gukat, jó alapot teremtettek a gyors fej­lődéshez, amely már a polgári haladás útját járta. Eltelt ötven év, és a városnak cserépgyára, szódagyára, gyufa- és szi­vargyára lett, gimnáziuma és tanítóké­­pezdéje, kórháza, megépült a vasút és a város lakosainak száma 18 ezerrel nőtt. .1837-ben kapta meg a városi privilégiu­mot, és negyven évvel később megyei székhely. De a fejlődés mégis a kapita­lizmus útja és a városalapítók paraszt­unokái, dédunokái csakhamar tapasztal­ják, hogy egyre szőkébb a helyük a város asztalánál. Növekszik Nyíregyházán a ke­­reskedőiréteg, és az ingyenélő dzsentrik, a megyei és városi főtisztviselők és roko­naik siserehada valósággal ellepi a vá­rost. A tirpákok kiszorultak Nyíregyhá­záról. A fiatalabbak a bokortanyák vert falú házaiban, kurta földeken élnek, az öregek az ősi városszéli utcákban, hogy vasárnaponként közelebb legyen hozzá­juk a templom. A föléjük növő társada­lom már megvetette őket Csak parasztok voltak. Ráadásul tót származékok. A nyíregyházi monográfia ezeket írja 1931- ben: „A tirpáknak már a múlt század­ban is ki kellett térni az úton a magyar elől, ha nem akarta megkéseltetni magát. A teherrel­ megrakott tót szekere, akár az árokba is le kellett hogy térjen, még üres szekér előtt is, ha magyar ember ült raj­ta. Ha nem tért ki, megverték. Kocsmá­ban, lacipecsenyés sátorban ülhetett tíz tót legény is egy asztalnál; ha egy ma­gyarnak oda volt kedve ülnie, fel kellett állni.” Valahogy így született maga a tirpák elnevezés is. Valaki felsóhajtott. — Bozse moj, ja trpin csia miszin ten to velki krizs! (Istenem, istenem, nekem csak mindig tűrnöm kell a nehéz keresz­tet.) És lett belőle trpják — tűrő, szenvedő, vagyis tirpák. Szégyellnie kellett, hogy a városalapító ősök ivadéka. Kérdezték tőle: — Micsoda kend, tót? — Nem. — Hát mi? Magyar? —­­Nem­. — Hát akkor miféle ember? — Nyíregyházi. Pedig mégis csak ők tették naggyá ezt a várost. A szenvedések ellenére szorgal­masak és tehetségesek maradtak. 1924- ben Móricz Zsigmond írt riportot „Bokor­tanyán” címmel a Salamon-bokori isko­láról. A tirpák gyerekekről, „akik­ külö­nös, egyéni magyar nyelven beszélnek, s ugyanazt az éneklő hangsúlyt tudják, ah­ogy mi is feleltünk valaha...", és akik között „van egy-egy jó koponya, ezek közt a Gincsai, Liskány, Skolnyik, Gyebrószki, Laczják, Gyurján, Sztaskó gyerekek közt, aki csak úgy fújja a tudo­mányt." Kapitalizmus-konzervativizmus A kapitalizmus felforgatta a várost. A korábbi paraszti földviszonyokra rá sem lehetett ismerni. Csaló példaképpen is ér­dekes összehasonlítást tenni. Az örökvált­ság idején 104 gazdának volt 40 hold földje, 108-nak 30, 348-nak 20, és egy zsinkája, vagyis 10 holdja 124-nek. Ezen­kívül volt néhány tucat zsellér és szolga. Száz esztendővel később Nyíregyházán mintha visszafelé ment volna az idő. A város 13 és fél ezer holdján hat nagy­­birtokos osztozott, nyolcezer-ötven hol­don 170 harminc és hatvan hold közötti birtokos gazdálkodott, de leginkább jel­lemző, hogy az öt holdon aluli 6290 kis­­tirpáknak mindössze 6290 holdnyi ho­mok és szikes rét jutott. A város ipari fejlődése megrekedt. Már a XX. században csak a nyíregyházi vil­­lanytelep a legnagyobb üzem, még száz munkással sem. A többi tönkrement. Pe­dig egy 1793-ban készült nyíregyházi ki­mutatás szerint akkoriban 535 volt a mesteremberek száma, hozzájuk adva a segédeket és inasokat is. 1943-ban még mindig csak háromezer a város ipari munkásságának létszáma. A feudál-kapi­­talizmusra jellemzően inkább több a bank, a hitelintézet, a szeszfőzde, a do­hánybeváltó és a beszűkült gazdasági ál­lapotot a konzervativizmus kíséri. Mint a kísértet. Az úri hatalom parlagi önké­nyével együtt. Az ősi parasztdemokráciá­nak nyoma sincs. Az örökváltságos egyez­kedéskor a várost kilenc ember képvi­selte, közöttük öten voltak négy zsinká­­sok, hárman földnélküliek, egynek pedig csak éppenhogy volt valami földje. Az 1930-as városi képviselőtestület nyolc nagygazdája mellett találunk kormány­főtanácsost, vagyonos főpolgárokat, főpa­pokat, nagykereskedőket, főtisztviselőket, földbirtokosokat és pénzintézeti vezére­ket. De kisparasztot vagy munkásembert — egyet se. A hatalom a pénzemberek kezében volt, ezek szereplő politikusai pedig a dzsentri ivadékok. Ezek nem ismertek gátlást, könyörtelenek voltak a hatalom­ban. Rögtön hozzá kell tenni, hogy a gaz­dasági és társadalmi élet különösen éles ellentétei, visszásságai miatt Nyíregyhá­zán kicsiny volt ugyan a munkásmozga­lom, de harcosan baloldali. Szervezked­tek, sztrájkoltak és tüntettek. A város konzervatív urai pedig tűzzel-vassal kel­tek ellenük. Gyilkos merényletek Kétszer húzták meg a fegyverek rava­szát a politikai merénylők Nyíregyházán, hogy megfélemlítsék az embereket. Először 1919. január 5-én. Az oroszor­szági forradalom tapasztalataival haza­tért, nyíregyházi származású Szamuely Tibor felkereste városát és január 5-én előadást tartott a színházban Imperialis­ta diktatúra vagy proletárdiktatúra cím­mel. A polgári köztársaság idején is szé­kében maradt Bencs Kálmán polgármes­ter összeesküvést szőtt egy ellenforradal­mi tiszti különítménnyel a kommunista Szamuely meggyilkolására. Már a szín­házat is gépfegyveres tiszti alakulatok vették körül. Majd este lesben álltak Sza­­muelyék Búza téri családi házánál, és amikor az orvlövészek férfiakat láttak a kapu felé tartani, fegyverek dörrentek. Szamuely Tibor két öccse sebesülten ro­gyott össze. Tibor­­nem volt közöttük, mert titokban már este elutazott a vá­rosból. Otromba gyilkosság rázta meg a várost 1933-b­an is. Sztrájkot kezdtek a nyíregy­­­­házi építőmunkások, mert a nyár ellené­re nem volt elég munka, és a szó szoros értelmében kenyérre sem tellett a kere­setből. Azok is nyomorogtak, akik vala­mi munkát kaptak. Az egyik délelőtt tüntető munkásasszonyok csapata sereg­lett össze a városháza előtt, és ugyanak­kor küldöttség kereste fel a még mindig polgármester Bencs Kálmánt. A munkás­delegációt Soltész Mihály, a kommunista pártsejt egyik tagja vezette, és ő volt a vezérszónok is. Azt követelte, hogy a vá­ros intézkedjék: legyen elég munkaalka­lom, a közpénzeket iparosításra, fejlesz­tésre fordítsák, és ne pedig a garászpá­­lyák, főtisztviselői villák berendezésére. Bencs meghallgatta őket és csak ennyit mondott: . .Majd holnap válaszolok. Aznap éjszaka lakása ablakán keresz­tül két csendőr lőtte agyon Soltész Mi­hályt. A temetésen, amely a kéttornyú katolikus templom előtt haladt el, lassan hömpölyögve az északi temető felé, ezrek serege feketéllett. Nemcsak a munkások voltak ott, hanem bejöttek a tanyákról a tirpákok, és ott voltak közöttük a taní­tók, a kishivatalnokok. Gyászoltak a nyír­egyházi emberek. : / /Soltész István (Követkenk: A jelen és a jövő acélszerkezete) Akik meghúzták a ravaszt Nőnapi ünnepségek országszerte Asszonyokat, lányokat köszöntöttek va­sárnap, szerte az országban — ünnepi külsőségek között emlékezve meg a 60. nemzetközi nőnapról és a magyarországi nőmozgalom hagyományokban gazdag múltjáról. Sokszínű eseményekről számoltak be a megyékből érkezett jelentések. Gazdag kulturális műsoruk volt a Szabolcs-Szat­­már megyei tanyavilágban rendezett ta­­nyanapolónak, ahol külföldi nővendégeket is köszöntöttek a helybeliek. Az abasári Rákóczi Termelőszövetkezetben indiai nővendégeket fogadtak, számos község­ben pedig külön ünnepséget rendeztek azoknak az asszonyoknak a tiszteletére, akik 25 évvel ezelőtt szervezői voltak a Magyar Nők Demokratikus Szövetségé­nek. Virágokkal, ajándékokkal kedves­kedtek a baranyai munkahelyeken is az édesanyáknak, fiatalasszonyoknak, leá­nyoknak, akik körében — a pécsi ünnep­ségen — csehszlovákiai nődelegáció is ünnepelt ezen a vasárnapon. Magyar, szlovák, román és német anyanyelvű nők közös ünnepségeket ren­deztek a Viharsarok nemzetiségi lakos­ságú községeiben. Az események kedves színfoltjaként felkeresték a nőmozgalom képviselői Békés megye két legidősebb asszonyát, a 101 éves Polák Áronnét, a békéscsabai, és az ugyanannyi idős Katica Lajosnét, a gyulai szociális otthonban, szíves szóval, sok öleléssel és ajándékkal köszöntve őket. Nemzetiségi nőtalálkozó volt a Nógrád megyei — zömmel szlo­vákok lakta — Szügy községben, ahol a Szovjetunióból és Csehszlovákiából érke­zett vendégeket is fogadtak. Magyar­­szovjet nőtalálkozó színhelye volt Tolna község. Székesfehérvárra érkezett vasár­nap Phan Thi An, a VDK nőmozgalmi irodájának titkára. Budapesten, az V. kerületi pártbizott­ság és nőtanács rendezett nőnapi dísz­ünnepséget a Magyar Néphadsereg Köz­ponti Klubjában. Az ideiglenesen Ma­gyarországon állomásozó szovjet csapa­tok tisztjeinek feleségei és magyar kato­­nafeleségek találkoztak egymással, s a Budapesten akkreditált vietnami diplo­maták asszonyaival. Neves fővárosi mű­vészek műsora, valamint a Veres Pálné Gimnázium énekkarának szereplése szí­nesítette a találkozót. Szemérmes sel­ejt gyártók Ahol a kelleténél nagyobb a forgalom Csizma ötven forintért, szövet féláron, s ezernyi más cikk 30—40 százalékkal ol­csóbban kapható az Alkalmi Áruk Háza Vállalat 37 üzletében és hat áruházá­ban. A vásárlók többsége törzsvendég, nem kutatja az okokat és aligha érdekli, honnan szerzik be a vállalat vezetői a­ rengeteg olcsó holmit. Makkos Ferenc igazgató azonban kész­séggel szolgál felvilágosítással: „ Tavaly 378 millió forint forgalmat értünk el, ami meglepően jó eredmény. Természetesen nincs előre biztosított áru­alapunk, szerződés sem kötelezi szállí­tóinkat a pontos teljesítésre. Ezért mun­katársaim legfontosabb tevékenysége az áruk beszerzése, mégpedig bárhonnan. Sajnos, soha nem tudjuk előre, mikor, melyik gyártól kapunk selejtes terméke­ket. Szerencsére azonban mindig ka­punk ... Különös szavak­ itt, és ilyen termékek­ről szólva! Eltávolított cégjelzések A vállalat boltjai nagyrészt selejtes terméket árulnak. Forgalmuk 75 százalé­ka úgynevezett osztályon kívüli, 25 százalé­ka pedig osztályos áru. A jobb üzleti eredmény érdekében ugyanis másod­vagy harmadosztályú cikkeket is árulnak. Tavaly 500 ezer pár cipőt, 150 ezer férfi­inget, 300 ezer pár harisnyát és ugyancsak 300 ezer zsebkendőt hoztak forgalomba. Megdöbbentőek ezek a selejtszámok. — Kik a legnagyobb szállítók? Az igazgató üzleti érdekből elzárkózott a választól, a gyárak — mondta —, ké­nyesek a nevükre, márkájukra, s ha se­­lejtárut adnak át az Alkalmi Áruk Házá­nak, a gyári jelzéseket, emblémákat előbb gondosan eltávolítják. (Vajha e cikkek termelésekor is leg­alább ennyire kényesek lennének a cég­jelzésre!) Vasárnap is dolgozott a belvízvédelem (Folytatása az 1. oldalról) Hazánkban a hét elejére is felhős, pá­rás időt várunk, de havazástól már való­színűleg nem kell tartanunk. Az éjsza­kák azonban még egész jövő hét folya­mán hidegek maradnak: hajnalban a le­vegő egyes helyeken mínusz 8—9 fokig is lehűlhet. A hirtelen fellépett, múlt hét eleji eny­hülés befolyásolta a vízállást is. A szak­emberek már-már nagyobb arányú ár­hullámtól tartottak. Az Alpokban felhal­mozódott hatalmas hótömegek komoly fe­nyegetést jelentettek volna, ha a gyors ol­vadást a hideg levegő beáramlása nem akadályozza meg. Árhullámtól most a Du­na magyar szakaszán egyelőre nem kell tartanunk. Sokkal kevésbé kedvezőbb azonban a hazai belvízhelyzet Jelenleg kétszáz­­nyolcvannégyezer katasztrális hold az országban a belvízzel elöntött terület — mondta vasárnap délután az Országos Vízügyi Hivatal belvízvédelmi szolgálata. A hét végi csapadékhullás következtében 24 óra alatt, szombatról vasárnapra csak­nem 30 ezer holddal nőtt a belvíz alá ke­rült terület. A Duna—Tisza közén és a Tiszántúlon 8—12 milliméter csapadék súlyosbította a belvízhelyzetet összesen 159 szivattyútelep és 292 hordozható szi­vattyú működik a belvizek levezetésén, másodpercenként több mint 350 köbmé­ter az együttes teljesítményük. Vasárnap a vízügyi igazgatóságoknál 3700-an dol­goztak, munkájukat nagy számban segítet­ték a mezőgazdasági üzemek belvízvé­delmi brigádjai is. A Duna—Tisza közén százezer hold te­rületen­ sík víz a határ. Ezzel megdőlt itt minden korábbi „belvízrekord”. Vasárnap súlyosbított a helyzeten a napsütés, az ol­vadás. Harmadfokú belvízvédelmi ké­szültséget kellett elrendelni a kígyósi, a sárközi és a 7-es csatornarendszernél. Egyesült három baracsi közös gazdaság Vasárnap Dunaújvárosban tartotta egyesítő közgyűlését a várossal szomszé­dos három baracsi termelőszövetkezet: az Igazság, az Ifjúság és a Kossuth tagsága. Az egyesülést egyhangúlag határozták el A fő indok az volt, hogy anyagi erőiket, gépeiket, öntözőberendezéseiket, valamint a munkaerőt és a szaktudást a nagyobb gazdaság jobban tudja összpontosítani, a a beruházásokat is célszerűbben tudja kihasználni. Az egyesült közös gazdaság a „Béke” nevet vette fel. A bordó csat — Tarthatnak-e attól, hogy a polcon marad az áru? — Mindent eladunk. Amit mégsem, azt még jobban leértékeljük. A szállítókkal általában úgy kötjük az üzletet, hogy megállapodunk: ha a kialkudott áron nem kelendő a cikk, újabb ármérséklést hajtunk végre, és a különbözetet a válla­latnak felszámítjuk. Ebbe mindig bele­egyeznek. Jellemző példát említ az igazgató. Az egyik cipőgyár bordó színű díszítő csattal fekete női cipőket küldött hozzájuk. Az ok: üzemükben éppen nem volt fekete csat. Ezeket a cipőket most 40 százalék­kal olcsóbban hozzák forgalomba. Nem­rég vásároltak tízezer­­méter jersey­­szövetet. Továbbfeldolgozásra készült az­zal, hogy majd laminálják, időközben az­tán elmúlt a laminált anyagok divatja. Az olcsó árucikkeknek a kis keresetű dolgozók örülnek a legjobban. Ám a vá­laszték — úgy tűnik — túlságosan is bőséges, és nem bizonyos, hogy ennek örülnünk kell a A budai önkéntesek találkozója Kiteljesedőben van a története a Budai önkéntes Ezrednek, amelynek mintegy 2500 tagja a szovjet csapatok oldalán negyedszázaddal ezelőtt részt vett a főváros felszabadításáért folyta­tott harcokban. Miután a sokirányú hadtörténeti kutatások eredményeiről cikkek egész sora látott napvilágot a sajtóban és György István tollából megjelent a Kossuth Kiadónál a budai önkéntesekről szóló könyv is, most el­ső alkalommal került sor olyan bajtár­si találkozóra, amelyre nemcsak a Bu­dapesten élő hajdani fegyvertársakat hívták meg, hanem az ország különbö­ző vidékein élőket is. A több száz főt számláló vasárnapi esemény színhelye a Magyar Néphad­sereg Központi Klubja volt. A megje­lentek elhatározták, hogy írásba foglal­ják a személyes visszaemlékezéseket, rögzítik az egykori harcokkal kapcsola­tos élményanyagot, s így összegyűjtve tárják fel teljes részletességgel: mi volt a szerepe a felszabadulás eseményei­ben a Budai önkéntes Ezrednek. Az egykori ezred tagjai (közel kétezren él­nek még közöttünk) megállapodtak ab­ban is, hogy kérik majd a Partizán Szövetség tagjai sorába való felvéte­lüket

Next