Magyar Hírlap, 1970. augusztus (3. évfolyam, 212-242. szám)

1970-08-24 / 235. szám

4 1970. AUGUSZTUS 24. HÉTFŐ Nemzetközi politika ■ V­­9 ifetfla Hírlap A K­Ü­L­F­ÖLD­I LAPOKBÓL . Az európai biz- Neues Deutsch land tonsági konfe. rencia időszerű és megoldható feladat — írja az NSZEP központi lapja a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé­nek legutóbbi üléséhez fűzött­ vasárnapi kommentár­j­ában. A lap a többi között megállapítja, a konferencia akkor jön létre, ha az euró­pai kormányok az Európában fennálló reális helyzetből, a területi status quo sérthetetlenségéből az összes államoknak a jelenlegi határokon belüli integritásából indulnak ki, ha a népek fellépnek azok­kal szemben, akik valamiféle fenntartá­sokkal igyekeznek megakadályozni a né­pek akaratának végrehajtását. „Felesle­ges hangsúlyozni, milyen pozitív hatással lenne az európai békeszerető erők ilyen egységes fellépése nemcsak az európai, de az egész nemzetközi helyzetre” — írja a lap, majd rámutat: „Az NDK örül annak, hogy Moszkva ismét demonstrálta test­véri szövetségünk további fejlődését, egy­ségét és összefogását a marxizmus—leni­­nizmus alapján.” „A Varsói Szer-trybuna Luda­ződés tagállamai * Politikai Tanács­kozó Testületének moszkvai ülése nagy fontosságú esemény volt mind a tanács­kozások tartalmának, mind annak az egy­séges álláspontnak vonatkozásában, ame­lyet a szocialista országok párt- és kor­mányvezetői a tárgyalások folyamán el­foglaltak” — írja vasárnapi számában a LEMP központi lapja. A lap foglalkozik a Szovjetunió és az NSZK között megkötött szerződés jelen­tőségével és megállapítja, hogy az európai enyhülés szempontjából fontos dokumen­tum a Varsói Szerződés összes tagálla­mainak, a szocializmus erőinek és mind­azoknak a nyugat-európai erőknek a kö­zös sikere, amelyek kitartóan harcolnak kontinensünk tartós békéjéért. A lap em­lékeztet arra, hogy az európai béke biz­tosításának útjában még nagy akadályok vannak. Ezek közé tartozik a nyugati ha­talmak irreális álláspontja az NDK-val szemben. iparra m m mm Amintore Fanfa-P fl BAfl részt vett a moszkvai nemzetközi törté­nészkongresszuson, nyilatkozott a moszk­vai Pravda tudósítójának. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a Varsói Szerző­dés tagállamai Politikai Tanácskozó Tes­tületének moszkvai üléséről kiadott nyi­latkozat nagy jelentőségű az európai béke és biztonság szempontjából. Olaszország, mint eddig, a jövőben is az európai biz­tonsági konferencia összehívása mellett száll síkra, hangsúlyozva, a konferencia gondos előkészítésének szükségességét.­­ Tudjuk, az előkészítés nem könnyű feladat, de a Szovjetunió és az NSZK között Moszkvában megkötött szerződés, valamint a Varsói Szerződés országai képviselőinek legutóbbi találkozója arról tanúskodik, hogy mindinkább szabaddá válik az út az európai tanácskozáshoz — mondotta. A JKSZ orgánuma a Jugo­­slilHHIN­PT szlávia és a Vatikán közötti na­Himal diplomáciai kapcsolatok hely­­nyilvalyi rea­litását kommentálja. A Jugoszlávia és a Vatikán közötti kap­csolatoknak specifikus történetük van. A sajátosságok, egyebek között, abból adód­nak, hogy a Vatikán a katolikus egyház­nak különleges, történelmileg kialakult organizációját testesíti meg, amelynek be­folyása messzemenően nagyobb a Vati­­kán-állam szűk területi kereteinél. A má­sodik világháború után közvetlenül léte­sített jugoszláv—vatikáni diplomáciai kapcsolat 1952-ben szakadt meg. Ez kö­vetkezménye volt annak a tevékenység­nek, amely arról tanúskodott, hogy a ka­tolikus egyház még nem volt hajlandó el­fogadni a Jugoszláviában végbement alapvető társadalmi-gazdasági változáso­kat, valamint az alkotmány által az egy­háznak biztosított helyet. Több évi anta­­gonizmussal teli időszak után a viszonyok normalizálásának hosszú folyamatát az 1966-ban aláírt megfelelő dokumentumok koronázták meg. A szocialista Jugoszlávia alkotmányának és társadalmi berendez­kedésének elfogadása, s az egyház depoli­­tizálására vonatkozó elengedhetetlen ga­ranciák megadása azt jelentette, hogy a Vatikán — a zsinat szellemében — új álláspontra helyezkedett a világban vég­bement nagy változásokkal szemben. Idő­közben kifejezésre jutottak a nézethason­lóságok a világbéke megőrzését, a fejlő­dőben levő országok megsegítését és a bé­kés egymás mellett élés elvét illetően. A diplomáciai kapcsolat tehát a teljes nor­­malizációt jelenti, s a tényleges együtt­működés formális vállalását is. Az angol lan .Html az amerikai THE SUNDAY TIMES ne“SnSSKE jéről közöl karikatúrát. a ­ . ( Spanyol—amerikai egyezmény ) Váratlan kompromisszum­ TÖBB ÉVIG TARTÓ huzavona és alku­dozás után sokak számára váratlanul ér­kezett a hír: az Egyesült Államok és Spa­nyolország kormányközi szerződést kö­tött, amelynek értelmében újabb öt évre meghosszabbították az amerikai haderő spanyolországi tartózkodási jogát. A hír azért keltett nagy érdeklődést, mert alig egy évvel ezelőtt már-már úgy tűnt, hogy a két ország lazít a korábbi szoros együtt­működésen. Castiella, a korábbi külügy­miniszter tavaly éppenséggel egymilliárd dollárt akart kicsiholni az Egyesült Álla­moktól, túlbecsülve a spanyolországi tá­maszpontok értékét. Kölcsönös taktikázás után akkor 15 hónapra hosszabbították meg a szerződést, és az alkudozás tovább folytatódott. Madridban októberben kor­mányátalakításra került sor. Lopez Bravo foglalta el a külügyminiszteri tárcát, és az ő személyes sikerének is tulajdonítják, hogy végül olyan kompromisszum jött létre, amely egy kissé mintha a spanyo­lok javára billentené a mérleget. A kilenc fejezetből és negyven cikkely­ből álló, komplex szerződés egy fejezete foglalkozik katonai kérdésekkel. Eszerint az Egyesült Államok továbbra is jogosult a torrejoni, a zaragozai szárazföldi tá­maszpontok használatára és az atom­­tengeralattjárók fogadására is alkalmas rotai kikötőben állomásoztathatja hadi­flottáját. Ennek fejében az Egyesült Álla­mok a spanyol légierőt 36 Phantom- és 4 egyéb repülőgéppel, a hadiflottát 16 cir­kálóval, 5 rombolóval, 2 tengeralattjáró­val és 4 aknakereső hajóval erősíti meg Mintegy félszáz páncélos és több tucatnyi különböző típusú löveg átadásában egyez­tek meg. A katonai segítség összege mint­egy 125 millió dollár, más források sze­rint azonban meghaladja a 180 millió dol­lárt is. MENNYIBEN JELENT ENGEDMÉNYT a spanyolok részére a meghosszabbított szerződés? Más országoktól eltérően az amerikai hadsereg tagjainak megnyirbál­ták különleges jogait, a jövőben spanyol tisztek ellenőrzése alatt tevékenykedhet­nek. Vegyes bizottságot hoztak létre, amelynek élén a spanyol külügyminisz­ter, illetve az amerikai nagykövet áll. Ez a bizottság mostantól kezdve havonta leg­alább egy alkalommal rendszeresen ülé­sezik, hogy megvitassa az időközben fel­merülő kérdéseket. Megfigyelők általában úgy értékelik az egyezményt, hogy a spanyoloknak többet sikerült az Egyesült Államoktól ellenérté­kűt megszerezni, mint eddig, viszont a kontaktus korántsem olyan szoros, mint régebben. Elsősorban a francia—spanyol kapcsolatok állandó erősödése szolgál ütőkártyául a spanyol kormány számára, hiszen ennek révén reméli elérni a kö­zös piaci tagságot is. Párizs támogatja e spanyol tervet, Madrid és a Közös Piac országainak preferenciális szerződését ko­rábban már alá is írták. Természetesen ez felvetné a spanyol NATO-tagság lehe­tőségét is. A terv egyes amerikai katonai körökben hely?"’tr.’álna Manuel Diez Airy:a táborr­a vezette az amerikaiakkal a mostani tárgyaláso­kat. A tábornokot meggyőződéses „atlan­­tistának” tartják, és Lopez Bravo kül­ügyminiszter is elismerte, hogy az egyez­mény Spanyolországot bizonyos mértékig a NATO-hoz köti. Az Észak-atlanti Szer­ződéshez való közeledés azonban ellen­kezést vált ki Spanyolország egyes társa­dalmi köreiben. Érdekes módon a kor­mányt éles támadások érik a falangisták részéről is, akik ezt a folyamatot látva, a „független” spanyol külpolitika védelme­zőiként lépnek fel — valójában azonban politikai befolyásukat féltik. A megújított spanyol—amerikai szerző­dés ellenállásra talált az Egyesült Álla­mokban is. Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának elnöke bírálta a kormányt, mert az titokban újabb nagyszabású kö­telezettségeket vállalt. Az amerikai poli­tikus az indokínai tapasztalatokra hivat­kozva követelte, hogy a szerződést ter­jesszék a kongresszus elé. AZ EGYEZMÉNY LÉTREJÖTTÉNEK KÖRÜL­MÉNYEI, az a tény, hogy a spanyol kül­ügyminiszter titokban utazott Washing­tonba, arra utalnak, hogy a felek nem bíztak egymásban, és mindvégig bizony­talan volt a meghosszabbítás létrejötte. Az amerikaiak nem váltották be fenye­getésüket, és engedtek a spanyol igények­nek. (Az alkudozások folyamán felbuk­kant terv szerint Gibraltárra vagy Portu­gáliába vitték volna a Polaris rakétakilö­vő támaszpontot.) Ez pedig arra mutat, hogy — különösen a líbiai támaszpontok elvesztése után — földközi-tengeri pozí­ciójának megtartására, az Egyesült Álla­mok ragaszkodik a spanyolországi bázi­sokhoz. Az amerikai partoktól sok ezer kilométerre állomásoztatott földközi-ten­geri hadiflotta a hírhedt ...fobilis straté­gia” jellegzetes adaléka. Bérezik Árpád Kézigránáttal, vízipisztollyal Erőfeszítések a repülőgép-eltérítések megakadályozására A múlt héten szerdán Kubába térítet­ték a Transcaribbean Airways légitársa­ság New Yorkból Puerto Ricóba tartó gé­pét, fedélzetén 150 utasával. Ugyancsak szerdán az All-Nippon Airways Nagoyá­­ból Sapporo felé közlekedő Boeing 727 típusú gépét egy fiatalember útirányának megváltoztatására kényszerítette. Pisz­tollyal fenyegette a személyzetet, majd amikor a gép landolt a Hamamacu légi támaszponton, az utasokért cserébe pus­kát és 100 töltényt követelt Ez enyhén szólva gyanús volt a repülőteret körül­vevő sok száz rendőrnek. Mert végtére, ha valakinek van pisztolya, miért van szüksége még puskára is? Végül beha­toltak a gépbe s lefogták a fiatalembert, aki — mint kiderült — közönséges játék­pisztollyal hadonászott. A puska állítólag azért kellett volna, hogy öngyilkos le­gyen ... Csütörtökön­ a LOT lengyel légi­­társaság Gdansk—Varsó között közlekedő IL—14-es repülőgépet öt fiatal, kézigrá­náttal fenyegetőzve, Dániába kényszerí­tette. Kilőtték a futóművet Íme, ez röviden a múlt hét gépeltérí­tési krónikája. És tegyük hozzá: ez egy átlagos nyári hetet jelentett csak a légi­­társaságoknak. A múlt 12 hónapban ugyanis 21 amerikai és 46 más országbeli gépet térítettek el erőszakkal eredeti útvonalától. Kik a merénylők? Ügynökök, szökött bűnözők, politikai menekültek, kaland­vágyó fiatalok, zavaros vagy gyengeelmé­­jűek. „A légi kalózkodás — jegyzi meg a svájci­ Weltwoche — már régóta nemcsak a honvágytól szenvedő, anyagilag gyen­gén eleresztett, s száműzetésben élő ku­baiaknak szolgál eszközül, hogy e való­ban nem szokványos módon térjenek vissza hazájukba.” Nemrégiben óriási port vert fel pél­dául az amerikai Arthur Barkley esete. Az arizonai taxisofőr hatalmába kerítette a TWA-társaság utasokkal teli Boeing 727-esét és nem kevesebb, mint 100 mil­lió dollárt követelt. Dulles repülőterén a pénzzel várták, de a felszállás után csak­hamar rájött, hogy — mint mondotta — „galád módon” becsapták. A zsákok „csak” 100 750 dollárt tartalmaztak. Is­mét leszállásra kényszerítette a pilótákat, s ekkor léptek akcióba az FBI-ügynökök. Kilőtték a gép futóművének gumiját, s tűzharc után, melyben az egyik pilóta sú­lyosan megsebesült, elfogták a merény­lőt. Mire kellett a pénz? Barkley zavaro­san valami olyasmit mondott, hogy vissza akarta szerezni azt, amit az állam tőle — szerinte jogtalanul — adóként elvont. (Jó nagy kamatot számított.) A gép parancs­nokának, Billy Williamsnek különben már volt „gyakorlata” az esethez. Tavaly novemberben ő vitte menetrenden kívül New Yorkból Rómába a húszéves olasz— amerikai Raphael Minichiellót. Az eltérítő modellje A nagy repülőtársaságok természetesen igyekeznek hatékonyan védekezni az el­térítések, angol elnevezéssel hijacking-ek ellen. Egyes társaságok bevételei nagyon megsínylik ezeket a kalózakciókat. Nem is annyira azért, mert jelentős összeget fizetnek ki a kényszerű plusz kilométe­rekért, és sok megy el az utasok kártérí­tésére. Sokkal inkább a bizalomhiány okozta utaslétszám-csökkenést érzik meg. Ám a védekezés rendkívül bonyolult feladat. A Pilóták Világszövetsége helyte­leníti a gép személyzetének felfegyverzé­sét. Ha a levegőben tűzharc tör ki, a golyók könnyen kilyukaszthatják a gép falát. Ekkor a túlnyomás alatt álló le­vegő kiszökik és az utasok megfulladnak. Lényegében ez az oka annak, hogy a piló­ták — híven utasításukhoz — nem akar­nak emberéletek tucatjait kockáztatva szembeszállni az eltérítőkkel. Marad tehát a megelőzés. A gépelté­rítők elleni küzdelem szemlátomást ezen a téren fokozódik. A nemzetközi repülő­tereken egyre-másra kísérleteznek külön­böző óvintézkedésekkel. Az USA-ban több helyen kötelezővé tették az utasok mágneses talapzaton történő ellenőrzését Ez kiszűri a „vastartalmú” utast. A prob­léma csak az, hogy a hijackerek sokszor egyszerű műanyag vízipisztollyal lép­nek fel. Rómában a gyanús utast és poggyászt infravörös sugarakkal szemrevételezik, Londonban röntgenvizsgálatnak vetik alá. Az amerikai szövetségi repülési igaz­gatóság leírta és szétosztotta az érdekelt légitársaságok között a gépeltérítő „m­o­­delljét”. A részleteket titokban tartják, csak annyit közöltek, hogy ha az utas vi­selkedése megfelel a különböző kritériu­moknak, akkor alaposan átvizsgálják: van-e nála fegyver? Kiskapu nélkül A technikai eszközök azonban kevés­nek bizonyulnak. Szükség lenne olyan nemzetközi egyezményre, amelynek ré­vén garantálni lehetne az utasok nyugal­mát és biztonságát. „Amíg a terroristái­ nem győződnek meg arról — írta nemrég a lengyel Zycie Warszawy —, hogy sú­lyos büntetés vár rájuk, és kiadják őket annak az országnak, amelyet illegálisan el akartak hagyni, addig a légikalózkodás terjedni fog.” Nyugati lapok sokáig a kubai kor­mányt tették felelőssé egy ilyen egyez­mény hiányáért. A vádaskodás azonban alaptalannak bizonyult. Fidel Castro ki­jelentette, hogy Kuba — amellett, hogy fenntartja magának a politikai menedék megadásának jogát — a jövőben kiszol­gáltatja a repülőgép-eltérítőket bármely országnak, amely viszont hajlandó kiadni a kubai eltérítőket. Az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezete, az ICAO rendkívüli ülésén a havannai küldött rámutatott: „Kuba szükségesnek tartja olyan intézkedések foganatosítását, ame­lyeknek célja az eltérítések következté­ben megingott biztonság helyreállítása.” Az igazság az, hogy a „politikai mene­kült” jelzőt gyakran köztörvényes bűnö­zőkre is ráragasztják. Ez történt például az eddig eltérített lengyel gépek merény­lőivel is. A nemzetközi egyezménynek kiskapu hagyása nélkül, a kibúvók teljes kirekesztésével körül kellene írni azokat az eseteket, amikor a hijackereket az ér­dekelt kormányoknak vonakodás nélkül ki kellene adniuk. Mintegy hőssel A­hijacking elleni harchoz a technikai eszközökön és a nemzetközi szerződésen kívül kell még valami más is. Gyakran megtörténik, hogy — pusztán üzleti cé­lokból — a gépeltérítőket heroizálják, merényletüket valamiféle sikeres kaland­nak állítják be. F. C. Wiser, a TWA elnö­ke ezt mondotta a társaság gépét az At­lanti-óceán felett átvezető Minichielló­­ról: „Úgy bántak vele, mint egy hőssel Most filmet akarnak csinálni róla, és egy­általán nem lennék meglepve, ha nagy­szerű embernek állítanák be.” Az ilyen teljesen felesleges reklám megteszi a szuggesztív hatását egyes eg­­zaltált emberekre. Nem csoda. Elég egy pisztoly, akár vízipisztoly is, és korlátlan urai lesznek emberéleteknek, híresekké, filmvászonra érdemes, nagy banditákká válhatnak. Kedvüket csakis a kellő szi­gor szegheti. Halász György

Next