Magyar Hírlap, 1970. augusztus (3. évfolyam, 212-242. szám)
1970-08-24 / 235. szám
4 1970. AUGUSZTUS 24. HÉTFŐ Nemzetközi politika ■ V9 ifetfla Hírlap A KÜLFÖLDI LAPOKBÓL . Az európai biz- Neues Deutsch land tonsági konfe. rencia időszerű és megoldható feladat — írja az NSZEP központi lapja a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének legutóbbi üléséhez fűzött vasárnapi kommentárjában. A lap a többi között megállapítja, a konferencia akkor jön létre, ha az európai kormányok az Európában fennálló reális helyzetből, a területi status quo sérthetetlenségéből az összes államoknak a jelenlegi határokon belüli integritásából indulnak ki, ha a népek fellépnek azokkal szemben, akik valamiféle fenntartásokkal igyekeznek megakadályozni a népek akaratának végrehajtását. „Felesleges hangsúlyozni, milyen pozitív hatással lenne az európai békeszerető erők ilyen egységes fellépése nemcsak az európai, de az egész nemzetközi helyzetre” — írja a lap, majd rámutat: „Az NDK örül annak, hogy Moszkva ismét demonstrálta testvéri szövetségünk további fejlődését, egységét és összefogását a marxizmus—leninizmus alapján.” „A Varsói Szer-trybuna Ludaződés tagállamai * Politikai Tanácskozó Testületének moszkvai ülése nagy fontosságú esemény volt mind a tanácskozások tartalmának, mind annak az egységes álláspontnak vonatkozásában, amelyet a szocialista országok párt- és kormányvezetői a tárgyalások folyamán elfoglaltak” — írja vasárnapi számában a LEMP központi lapja. A lap foglalkozik a Szovjetunió és az NSZK között megkötött szerződés jelentőségével és megállapítja, hogy az európai enyhülés szempontjából fontos dokumentum a Varsói Szerződés összes tagállamainak, a szocializmus erőinek és mindazoknak a nyugat-európai erőknek a közös sikere, amelyek kitartóan harcolnak kontinensünk tartós békéjéért. A lap emlékeztet arra, hogy az európai béke biztosításának útjában még nagy akadályok vannak. Ezek közé tartozik a nyugati hatalmak irreális álláspontja az NDK-val szemben. iparra m m mm Amintore Fanfa-P fl BAfl részt vett a moszkvai nemzetközi történészkongresszuson, nyilatkozott a moszkvai Pravda tudósítójának. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének moszkvai üléséről kiadott nyilatkozat nagy jelentőségű az európai béke és biztonság szempontjából. Olaszország, mint eddig, a jövőben is az európai biztonsági konferencia összehívása mellett száll síkra, hangsúlyozva, a konferencia gondos előkészítésének szükségességét. Tudjuk, az előkészítés nem könnyű feladat, de a Szovjetunió és az NSZK között Moszkvában megkötött szerződés, valamint a Varsói Szerződés országai képviselőinek legutóbbi találkozója arról tanúskodik, hogy mindinkább szabaddá válik az út az európai tanácskozáshoz — mondotta. A JKSZ orgánuma a JugoslilHHINPT szlávia és a Vatikán közötti naHimal diplomáciai kapcsolatok helynyilvalyi realitását kommentálja. A Jugoszlávia és a Vatikán közötti kapcsolatoknak specifikus történetük van. A sajátosságok, egyebek között, abból adódnak, hogy a Vatikán a katolikus egyháznak különleges, történelmileg kialakult organizációját testesíti meg, amelynek befolyása messzemenően nagyobb a Vatikán-állam szűk területi kereteinél. A második világháború után közvetlenül létesített jugoszláv—vatikáni diplomáciai kapcsolat 1952-ben szakadt meg. Ez következménye volt annak a tevékenységnek, amely arról tanúskodott, hogy a katolikus egyház még nem volt hajlandó elfogadni a Jugoszláviában végbement alapvető társadalmi-gazdasági változásokat, valamint az alkotmány által az egyháznak biztosított helyet. Több évi antagonizmussal teli időszak után a viszonyok normalizálásának hosszú folyamatát az 1966-ban aláírt megfelelő dokumentumok koronázták meg. A szocialista Jugoszlávia alkotmányának és társadalmi berendezkedésének elfogadása, s az egyház depolitizálására vonatkozó elengedhetetlen garanciák megadása azt jelentette, hogy a Vatikán — a zsinat szellemében — új álláspontra helyezkedett a világban végbement nagy változásokkal szemben. Időközben kifejezésre jutottak a nézethasonlóságok a világbéke megőrzését, a fejlődőben levő országok megsegítését és a békés egymás mellett élés elvét illetően. A diplomáciai kapcsolat tehát a teljes normalizációt jelenti, s a tényleges együttműködés formális vállalását is. Az angol lan .Html az amerikai THE SUNDAY TIMES ne“SnSSKE jéről közöl karikatúrát. a . ( Spanyol—amerikai egyezmény ) Váratlan kompromisszum TÖBB ÉVIG TARTÓ huzavona és alkudozás után sokak számára váratlanul érkezett a hír: az Egyesült Államok és Spanyolország kormányközi szerződést kötött, amelynek értelmében újabb öt évre meghosszabbították az amerikai haderő spanyolországi tartózkodási jogát. A hír azért keltett nagy érdeklődést, mert alig egy évvel ezelőtt már-már úgy tűnt, hogy a két ország lazít a korábbi szoros együttműködésen. Castiella, a korábbi külügyminiszter tavaly éppenséggel egymilliárd dollárt akart kicsiholni az Egyesült Államoktól, túlbecsülve a spanyolországi támaszpontok értékét. Kölcsönös taktikázás után akkor 15 hónapra hosszabbították meg a szerződést, és az alkudozás tovább folytatódott. Madridban októberben kormányátalakításra került sor. Lopez Bravo foglalta el a külügyminiszteri tárcát, és az ő személyes sikerének is tulajdonítják, hogy végül olyan kompromisszum jött létre, amely egy kissé mintha a spanyolok javára billentené a mérleget. A kilenc fejezetből és negyven cikkelyből álló, komplex szerződés egy fejezete foglalkozik katonai kérdésekkel. Eszerint az Egyesült Államok továbbra is jogosult a torrejoni, a zaragozai szárazföldi támaszpontok használatára és az atomtengeralattjárók fogadására is alkalmas rotai kikötőben állomásoztathatja hadiflottáját. Ennek fejében az Egyesült Államok a spanyol légierőt 36 Phantom- és 4 egyéb repülőgéppel, a hadiflottát 16 cirkálóval, 5 rombolóval, 2 tengeralattjáróval és 4 aknakereső hajóval erősíti meg Mintegy félszáz páncélos és több tucatnyi különböző típusú löveg átadásában egyeztek meg. A katonai segítség összege mintegy 125 millió dollár, más források szerint azonban meghaladja a 180 millió dollárt is. MENNYIBEN JELENT ENGEDMÉNYT a spanyolok részére a meghosszabbított szerződés? Más országoktól eltérően az amerikai hadsereg tagjainak megnyirbálták különleges jogait, a jövőben spanyol tisztek ellenőrzése alatt tevékenykedhetnek. Vegyes bizottságot hoztak létre, amelynek élén a spanyol külügyminiszter, illetve az amerikai nagykövet áll. Ez a bizottság mostantól kezdve havonta legalább egy alkalommal rendszeresen ülésezik, hogy megvitassa az időközben felmerülő kérdéseket. Megfigyelők általában úgy értékelik az egyezményt, hogy a spanyoloknak többet sikerült az Egyesült Államoktól ellenértékűt megszerezni, mint eddig, viszont a kontaktus korántsem olyan szoros, mint régebben. Elsősorban a francia—spanyol kapcsolatok állandó erősödése szolgál ütőkártyául a spanyol kormány számára, hiszen ennek révén reméli elérni a közös piaci tagságot is. Párizs támogatja e spanyol tervet, Madrid és a Közös Piac országainak preferenciális szerződését korábban már alá is írták. Természetesen ez felvetné a spanyol NATO-tagság lehetőségét is. A terv egyes amerikai katonai körökben hely?"’tr.’álna Manuel Diez Airy:a táborra vezette az amerikaiakkal a mostani tárgyalásokat. A tábornokot meggyőződéses „atlantistának” tartják, és Lopez Bravo külügyminiszter is elismerte, hogy az egyezmény Spanyolországot bizonyos mértékig a NATO-hoz köti. Az Észak-atlanti Szerződéshez való közeledés azonban ellenkezést vált ki Spanyolország egyes társadalmi köreiben. Érdekes módon a kormányt éles támadások érik a falangisták részéről is, akik ezt a folyamatot látva, a „független” spanyol külpolitika védelmezőiként lépnek fel — valójában azonban politikai befolyásukat féltik. A megújított spanyol—amerikai szerződés ellenállásra talált az Egyesült Államokban is. Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának elnöke bírálta a kormányt, mert az titokban újabb nagyszabású kötelezettségeket vállalt. Az amerikai politikus az indokínai tapasztalatokra hivatkozva követelte, hogy a szerződést terjesszék a kongresszus elé. AZ EGYEZMÉNY LÉTREJÖTTÉNEK KÖRÜLMÉNYEI, az a tény, hogy a spanyol külügyminiszter titokban utazott Washingtonba, arra utalnak, hogy a felek nem bíztak egymásban, és mindvégig bizonytalan volt a meghosszabbítás létrejötte. Az amerikaiak nem váltották be fenyegetésüket, és engedtek a spanyol igényeknek. (Az alkudozások folyamán felbukkant terv szerint Gibraltárra vagy Portugáliába vitték volna a Polaris rakétakilövő támaszpontot.) Ez pedig arra mutat, hogy — különösen a líbiai támaszpontok elvesztése után — földközi-tengeri pozíciójának megtartására, az Egyesült Államok ragaszkodik a spanyolországi bázisokhoz. Az amerikai partoktól sok ezer kilométerre állomásoztatott földközi-tengeri hadiflotta a hírhedt ...fobilis stratégia” jellegzetes adaléka. Bérezik Árpád Kézigránáttal, vízipisztollyal Erőfeszítések a repülőgép-eltérítések megakadályozására A múlt héten szerdán Kubába térítették a Transcaribbean Airways légitársaság New Yorkból Puerto Ricóba tartó gépét, fedélzetén 150 utasával. Ugyancsak szerdán az All-Nippon Airways Nagoyából Sapporo felé közlekedő Boeing 727 típusú gépét egy fiatalember útirányának megváltoztatására kényszerítette. Pisztollyal fenyegette a személyzetet, majd amikor a gép landolt a Hamamacu légi támaszponton, az utasokért cserébe puskát és 100 töltényt követelt Ez enyhén szólva gyanús volt a repülőteret körülvevő sok száz rendőrnek. Mert végtére, ha valakinek van pisztolya, miért van szüksége még puskára is? Végül behatoltak a gépbe s lefogták a fiatalembert, aki — mint kiderült — közönséges játékpisztollyal hadonászott. A puska állítólag azért kellett volna, hogy öngyilkos legyen ... Csütörtökön a LOT lengyel légitársaság Gdansk—Varsó között közlekedő IL—14-es repülőgépet öt fiatal, kézigránáttal fenyegetőzve, Dániába kényszerítette. Kilőtték a futóművet Íme, ez röviden a múlt hét gépeltérítési krónikája. És tegyük hozzá: ez egy átlagos nyári hetet jelentett csak a légitársaságoknak. A múlt 12 hónapban ugyanis 21 amerikai és 46 más országbeli gépet térítettek el erőszakkal eredeti útvonalától. Kik a merénylők? Ügynökök, szökött bűnözők, politikai menekültek, kalandvágyó fiatalok, zavaros vagy gyengeelméjűek. „A légi kalózkodás — jegyzi meg a svájci Weltwoche — már régóta nemcsak a honvágytól szenvedő, anyagilag gyengén eleresztett, s száműzetésben élő kubaiaknak szolgál eszközül, hogy e valóban nem szokványos módon térjenek vissza hazájukba.” Nemrégiben óriási port vert fel például az amerikai Arthur Barkley esete. Az arizonai taxisofőr hatalmába kerítette a TWA-társaság utasokkal teli Boeing 727-esét és nem kevesebb, mint 100 millió dollárt követelt. Dulles repülőterén a pénzzel várták, de a felszállás után csakhamar rájött, hogy — mint mondotta — „galád módon” becsapták. A zsákok „csak” 100 750 dollárt tartalmaztak. Ismét leszállásra kényszerítette a pilótákat, s ekkor léptek akcióba az FBI-ügynökök. Kilőtték a gép futóművének gumiját, s tűzharc után, melyben az egyik pilóta súlyosan megsebesült, elfogták a merénylőt. Mire kellett a pénz? Barkley zavarosan valami olyasmit mondott, hogy vissza akarta szerezni azt, amit az állam tőle — szerinte jogtalanul — adóként elvont. (Jó nagy kamatot számított.) A gép parancsnokának, Billy Williamsnek különben már volt „gyakorlata” az esethez. Tavaly novemberben ő vitte menetrenden kívül New Yorkból Rómába a húszéves olasz— amerikai Raphael Minichiellót. Az eltérítő modellje A nagy repülőtársaságok természetesen igyekeznek hatékonyan védekezni az eltérítések, angol elnevezéssel hijacking-ek ellen. Egyes társaságok bevételei nagyon megsínylik ezeket a kalózakciókat. Nem is annyira azért, mert jelentős összeget fizetnek ki a kényszerű plusz kilométerekért, és sok megy el az utasok kártérítésére. Sokkal inkább a bizalomhiány okozta utaslétszám-csökkenést érzik meg. Ám a védekezés rendkívül bonyolult feladat. A Pilóták Világszövetsége helyteleníti a gép személyzetének felfegyverzését. Ha a levegőben tűzharc tör ki, a golyók könnyen kilyukaszthatják a gép falát. Ekkor a túlnyomás alatt álló levegő kiszökik és az utasok megfulladnak. Lényegében ez az oka annak, hogy a pilóták — híven utasításukhoz — nem akarnak emberéletek tucatjait kockáztatva szembeszállni az eltérítőkkel. Marad tehát a megelőzés. A gépeltérítők elleni küzdelem szemlátomást ezen a téren fokozódik. A nemzetközi repülőtereken egyre-másra kísérleteznek különböző óvintézkedésekkel. Az USA-ban több helyen kötelezővé tették az utasok mágneses talapzaton történő ellenőrzését Ez kiszűri a „vastartalmú” utast. A probléma csak az, hogy a hijackerek sokszor egyszerű műanyag vízipisztollyal lépnek fel. Rómában a gyanús utast és poggyászt infravörös sugarakkal szemrevételezik, Londonban röntgenvizsgálatnak vetik alá. Az amerikai szövetségi repülési igazgatóság leírta és szétosztotta az érdekelt légitársaságok között a gépeltérítő „modelljét”. A részleteket titokban tartják, csak annyit közöltek, hogy ha az utas viselkedése megfelel a különböző kritériumoknak, akkor alaposan átvizsgálják: van-e nála fegyver? Kiskapu nélkül A technikai eszközök azonban kevésnek bizonyulnak. Szükség lenne olyan nemzetközi egyezményre, amelynek révén garantálni lehetne az utasok nyugalmát és biztonságát. „Amíg a terroristái nem győződnek meg arról — írta nemrég a lengyel Zycie Warszawy —, hogy súlyos büntetés vár rájuk, és kiadják őket annak az országnak, amelyet illegálisan el akartak hagyni, addig a légikalózkodás terjedni fog.” Nyugati lapok sokáig a kubai kormányt tették felelőssé egy ilyen egyezmény hiányáért. A vádaskodás azonban alaptalannak bizonyult. Fidel Castro kijelentette, hogy Kuba — amellett, hogy fenntartja magának a politikai menedék megadásának jogát — a jövőben kiszolgáltatja a repülőgép-eltérítőket bármely országnak, amely viszont hajlandó kiadni a kubai eltérítőket. Az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezete, az ICAO rendkívüli ülésén a havannai küldött rámutatott: „Kuba szükségesnek tartja olyan intézkedések foganatosítását, amelyeknek célja az eltérítések következtében megingott biztonság helyreállítása.” Az igazság az, hogy a „politikai menekült” jelzőt gyakran köztörvényes bűnözőkre is ráragasztják. Ez történt például az eddig eltérített lengyel gépek merénylőivel is. A nemzetközi egyezménynek kiskapu hagyása nélkül, a kibúvók teljes kirekesztésével körül kellene írni azokat az eseteket, amikor a hijackereket az érdekelt kormányoknak vonakodás nélkül ki kellene adniuk. Mintegy hőssel Ahijacking elleni harchoz a technikai eszközökön és a nemzetközi szerződésen kívül kell még valami más is. Gyakran megtörténik, hogy — pusztán üzleti célokból — a gépeltérítőket heroizálják, merényletüket valamiféle sikeres kalandnak állítják be. F. C. Wiser, a TWA elnöke ezt mondotta a társaság gépét az Atlanti-óceán felett átvezető Minichiellóról: „Úgy bántak vele, mint egy hőssel Most filmet akarnak csinálni róla, és egyáltalán nem lennék meglepve, ha nagyszerű embernek állítanák be.” Az ilyen teljesen felesleges reklám megteszi a szuggesztív hatását egyes egzaltált emberekre. Nem csoda. Elég egy pisztoly, akár vízipisztoly is, és korlátlan urai lesznek emberéleteknek, híresekké, filmvászonra érdemes, nagy banditákká válhatnak. Kedvüket csakis a kellő szigor szegheti. Halász György