Magyar Hírlap, 1971. április (4. évfolyam, 91-119. szám)

1971-04-23 / 112. szám

MOGYAR HÍRIBP __K­­| 'H ) HAZAI KORKÉP FORUM (4 l)mp. .. \fAU 1971. ÁPRILIS 23. PÉNTEK 3 Átadta megbízólevelét a Kongói Népi Köztársaság első magyarországi nagykövete Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke csütörtökön fogadta Julien Boukambou rendkívüli és megha­talmazott nagykövetet, a Kongói Népi Köztársaság első magyarországi nagykö­vetét, aki­ átadta megbízólevelét A megbízólevél átadásánál jelen volt Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Hollai Imre külügyminiszter-helyettes, dr. Nagy Lajos, a Külügyminisztérium protokollosztályának vezetője és Pesti Endre vezérőrnagy. Julien Boukambou nagykövet megbízó­­levelének átadásakor beszédében tolmá­csolta Marien N’Gouabi elnök jókíván­ságait, valamint Kongó népének, pártjá­nak és kormányának testvéri üdvözleteit majd így folytatta: — Az 1963. augusztusi forradalmat kö­vetően a kongói nép nem a kapitalista utat választotta. A kongói nép elhatáro­zása, hogy szocialista társadalom felépí­tésén munkálkodjék, lehetővé tette or­szágunk számára, hogy kiszélesítse látó­körét a szocialista tábor felé. Ma, hála ennek az elhatározásnak és a kétoldalú együttműködésnek, országunk számos diákja tanul a szocialista országokban.­­ A magyar nép huszonhat évi, ta­pasztalatokkal és tanulságokkal teli harc után könnyen megérti, hogy a népünk által választott út Kongót Közép-Afriká­­ban a nemzetközi imperializmus első szá­mú céltáblájává tette. Országunk immár hét éve célpontja ellenséges erők állandó támadásainak, amelyek arra irányulnak, hogy kérdésessé tegyék a forradalmi vív­mányokat. Az imperialisták és kiszol­gálóik minden támadásnál vereséget szenvedtek a kongói néptől. — 1969. december 31-e döntő lépés dá­tuma: ekkor teremtette meg népünk a Kongói Munkapártot, azt a proletárpár­tot, amelynek céljait és cselekvését a marxizmus—leninizmus hatja át. Excel­­lenciád fel tudja mérni ennek az elköte­lezettségnek a fontosságát és súlyát, ami­nek révén Kongó azoknak az országok­nak a táborába lépett, amelyek elszántan harcolnak az embernek ember általi ki­zsákmányolása megszüntetéséért. Ez ki­hívás az imperializmussal szemben. — A bennünket összekötő mostani ün­nepélyes aktus új szakaszt jelent a ma­gyar-kongói kapcsolatokban. E kapcso­latok olyan időpontban fűződnek szoro­sabbra, amikor a nemzetközi problémák megkövetelik a béke- és igazságszerető, haladó erők összefogását, azt, hogy meg­állapodjanak egy közös stratégiában, amely gátat vet az elnyomásnak és elő­segíti a népek felszabadítását. Losonczi Pál a nagykövet beszédére válaszolva a többi között hangsúlyozta: — A Magyar Népköztársaság és a Kon­gói Népi Köztársaság közötti aktív dip­lomáciai kapcsolatok most veszik kezde­tüket, a kongói nép hősi küzdelme és sor­sának alakulása azonban nem ismeretlen előttünk. Népünk — amely az MSZMP vezetésével, a marxizmus—leninizmus általános érvényű eszméinek alkotó al­kalmazásával lerakta országunkban a szocialista társadalmi rend alapjait — nagy rokonszenvvel és elismeréssel kí­séri a Kongói Népi Köztársaság népének, kormányának, a Kongói Munkapártnak országa függetlenségének megszilárdítá­sáért, a kizsákmányolástól mentes szocia­lista irányú gazdasági és társadalmi fej­lődésért vívott eredményes harcát. — Az imperializmus — agresszív ter­mészetének megfelelően — a neokolonia­­lista erők és reakciós kiszolgálóik segít­ségével folytatja próbálkozásait a függet­lenné vált országok haladó irányú fejlő­désének visszafordítására. Népünk és kormányunk határozottan követeli az im­perialista agressziók és azok következ­ményeinek felszámolását, ugyanakkor síkraszáll a vitás kérdéseknek a függet­lenség és szuverenitás tiszteletben tartá­sa alapján, tárgyalások útján való rende­zéséért. — A Magyar Népköztársaság kormá­nya és népe támogatja a nemzeti felsza­­badítási mozgalmakat, a gyarmatok fel­számolásáért küzdő erőket, követeli a fa­ji megkülönböztetés minden formájának megszüntetését. — Közös fronton harcolunk tehát a Kongói Népi Köztársaság népével és kor­mányával, s azonosak a nézeteink a nem­zetközi viszonyok megjavításáért, vala­mint a népek haladásának támogatásáért vállalt felelősségünket illetően. — Őszinte megelégedéssel és örömmel állapítom meg, hogy a Magyar Népköz­­társaság és a Kongói Népi Köztársaság közötti baráti kapcsolatok fejlesztésére számos lehetőség mutatkozik. Közösen kell azon munkálkodnunk, hogy egymás eredményeit és problémáit még jobban megismerve, népeink és országaink köl­csönös érdekeinek megfelelően az együtt­működés mind szélesebbé, mind gyümöl­csözőbbé váljék. — Köszönetemet szeretném kifejezni azokért a jókívánságokért, amelyeket Marien N’Gouabi elnök úr őexcellenciá­ja, a kongói nép és pártja, valamint kor­mánya nevében tolmácsolt. Kérem önt, továbbítsa Marien N’Gouabi elnök úr személyes boldogságára, a testvéri kon­gói nép újabb sikerére, pártjának és kor­mányának felvirágozására irányuló leg­őszintébb jókívánságaimat. A megbízólevél átadása után a nagy­követ bemutatta Losonczi Pálnak a kí­­séretében megjelent Anatole-Guy Mo­­­­yascko első titkárt. Az Elnöki Tanács elnöke szívélyesen elbeszélgetett a nagykövettel, aki ezután a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. k­özéleti di­plomác­ia Az MSZMP KB üdvözlete az NSZEP KB-hoz A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága táviratban üdvözölte a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságát, a párt valamennyi tagját, az NSZEP megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Az MSZMP KB üdvözlete a norvég kongresszushoz Az MSZMP Központi Bizottsága távi­ratban üdvözölte a Norvég Kommunista Párt 23-án megnyíló XIII. kongresszusát. Losonczi Pál távirata Józef Cyrankiewiczhez Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Józef Cyrankie­­wiczet, a Lengyel Népköztársaság Állam­tanácsának elnökét, 60. születésnapja al­kalmából. Nyers Rezső látogatása a Magyar Államvasutaknál Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Klézl Róbertnek, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztálya helyettes veze­tőjének társaságában csütörtökön látoga­tást tett a MÁV vezérigazgatóságon, Kő­bánya teherpályaudvaron és a Ferencvá­rosi pályaudvaron. Nyers Rezsőt dr. Mészáros Károly mi­niszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója tájékoztatta a vasút személy- és áruszál­lítási feladatairól, a vasút korszerűsítési munkáinak helyzetéről. A KB titkára megtekintette Kőbánya teherpályaudvaron a vasútépítés korsze­rű technológiáját, majd a Ferencvárosi pályaudvar munkáját. Találkozott vasutas dolgozókkal, akik tájékoztatták munká­juk eredményéről és problémáikról. Sajtókonferencia Dumitru Turcus, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete csü­törtökön — a Román Kommunista Párt megalakulásának 50. évfordulója alkal­mából — sajtókonferenciát tartott. Magyar—osztrák sajtókapcsolatok A bécsi magyar sajtóiroda megnyitása alkalmából csütörtökön az osztrák fővá­rosba érkezett dr. Bányász Rezső, a Kül­ügyminisztérium sajtófőosztályának veze­tője. A délutáni órákban hivatalában ke­reste fel dr. Friedrich Mezniket, a Szö­vetségi Sajtószolgálat vezetőjét és dr. Wolfgang Schallenberget, az Osztrák Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetőjét és beszélgetést folytatott a ma­gyar—osztrák sajtókapcsolatokról. Az idén július 23-tól augusztus 2-ig nyitva tartó Győri Ipari Kiállítás és Vá­sár iránt igen nagy az érdeklődés. Eddig 84 vállalat jelentette be részvételét. A vásár rendezői két, egyenként 200. Lenin-ünnepségek vidéken Lenin születésének 101. évfordulója al­kalmából csütörtökön a diósgyőri Lenin Kohászati Művek főbejárata előtti park­ Győri vásár illetve 250 négyzetméter alapterületű fémvázas pavilont vásároltak a Kecske­méti Fémmunkás Vállalattól és a Szom­bathelyi Állami Tangazdaságtól. Az idén valóságos pavilonvárost építenek fel, ban, a Lenin-szobornál ünnepi nagygyű­lést rendeztek a kohászati művek és a Diósgyőri Gépgyár dolgozói. Az ünnep­ségen Nagy Mária, az MSZBT országos főtitkára átadta a diósgyőri Lenin Ko­hászati Művek, valamint a Diósgyőri Gép­gyár MSZBT-tagcsoporjainak az MSZBT- tagságról szóló okiratot. Nagygyűlések, koszorúzási ünnepségek voltak még Egerben, Kaposvárott, Szol­nokon, Pécsett, Komlón, Szombathelyen és Dunaújvárosban. FELELŐSSÉG S­zázkét párt és mozgalom képviseltet­te magát Moszkvában — ily sokféle vendég, ilyen sok helyről, még soha nem érkezett SZKP-kongresszusra. Bár nagy többségük kommunista küldött volt, a de­legációk csaknem negyede nemzeti de­mokratikus vagy baloldali szocialista párt, illetve felszabadító mozgalmak üdvözle­tét hozta. Több oka volt ennek a széles körű érdeklődésnek. Maga az a tény nagy vonzerőt gyakorolt a külföldiekre, hogy egy világhatalom magas fórumára invi­tálták, hogy nemzeti és nemzetközi ta­pasztalatok átfogó tudományos összege­zésének lehettek részesei. De ide hozta valamennyi küldöttet az a tisztelet is, amelyet a nemzetközi haladásért oly sok áldozatot hozó Szovjetunió iránt éreznek. Az áldozatok, amelyeket nemzetközi ér­dekekért hozott és hoz ez az ország, idő­ben és térben sokfélék. Sokan beszéltek a kongresszuson a vendég felszólalók közül arról a vér-, élet- és anyagi veszteség­ről, amely a harcok fő terhét viselő né­pet érte a második világháborúban. A legtöbb szó azonban a máról esett. S ha az újabb világháborút a negyedszázad alatt el is kerültük, az áldozatvállalás skálája igen széles. Bizton támaszkodhatnak a Szovjetunió­ra a szocialista országok a mindennapok feladatainak megoldásánál, de még in­kább tapasztalhatják segítőkészségét, ha valami akadályba ütköznek, ha baj tör­ténik. Gabona, takarmány, energia, szén, nyersanyagok, pénz... Magyarán szólva a hatalmas barát gyakran nyúl a zsebébe, még akkor is, ha ő maga ugyancsak jól fel tudná használni azt, amit ad. Osval­­do Dorticos, Kuba küldötte mondta az SZKP XXIV. kongresszusán a következő­ket: „Az a gazdasági, technikai és ka­tonai segítség, amelyet Kuba kap, hozzá­járulás a kubai forradalom megerősödé­séhez. E segítség lehetővé tette Kuba szá­mára, hogy keményen és fáradhatatlanul küzdjön az imperialista világ leghatal­masabb országával, amely tőlünk mind­össze 90 mérföldnyire terül el.” A kubai példán kitűnően együtt lát­ható a kötelezettségvállalás internacio­nalista komplexuma. A fő feladat a szi­getországban természetesen a kubaiakra hárul, ők vívták ki, ők valósítják meg a forradalmat (sőt támogatni is készek má­sokat). Kuba azonban most alakítja ki gazdasági struktúráját, tehát ipari, mű­szaki támogatást igényel. Kuba az im­perialista ellenforradalomtól közvetlenül fenyegetett ország, tehát fegyverekre van szüksége. Kuba az Egyesült Államok küszöbe előtt terül el, s így különösen szüksége van arra a nagyon messziről föléje nyitott ernyőre, amellyel a Szov­jetunió — egész tekintélyét a mérlegbe dobva, olykor még saját nyugalmát is kockáztatva — védi. D­e hiszen az Egyesült Államok is szál­­lít fegyvereket más országoknak, gaz­dasági segélyeket is nyújt, Amerika is vállal kötelezettségeket. Mi a különbség a kettő között? Vegyük föl a kérdésbe rejtett kesztyűt. Hasonlítsuk össze a Szovjetunió és az Egyesült Államok szerepét és magatar­tását egyazon terepen: Vietnamban. Az Egyesült Államok patronálja a saigoni kormányt, nem vitás, de bármely sajtó­­archívum kívánságra perceken belül öt­ven olyan karikatúrát, polgári lapok ol­dalain található gúnyrajzot tud előven­ni, amely Washingtont mint bábmestert, és a saigoniakat mint bábokat, dróton rángatott figurákat ábrázolja. De még a legrosszindulatúbb nyugati karikaturista sem merészkedett odáig, hogy a VDK-ról hasonlót állítson. Az önálló, a saját lábán megállni tudó, a negyedszázada csaknem szüntelenül harcoló VDK támaszkodik ugyan a Szovjetunióra, de úgy, hogy ön­zetlen baráti segítséget kap tőle. Az Egye­sült Államok is vállal kötelezettséget Vietnamban, de azt, hogy feltartóztassa a társadalmi haladást. Washington is ad se­gítséget, de a saigoni reakciósoknak. Fegyvert is küldött és százezerszámra ka­tonát, akik mérhetetlen pusztítást zúdítot­tak Délkelet-Ázsiára. Az Egyesült Álla­mok (minden „vietnamizálási” jelszó el­lenére) saját katonai gyakorlóterévé tet­te Vietnamot, a Szovjetunió viszont hoz­zá akarja segíteni a vietnamiakat, hogy a békés építés gyakorlóterévé tehessék or­szágukat. Ha tehát a fő jellegzetességet keres­sük, a szovjet segítségnyújtások, a kö­telezettségvállalások lényegét, akkor eb­ben a tételben találhatjuk meg: a Szov­jetunió kész áldozatokat vállalni máso­kért, a nemzetközi haladás ügyéért, de nem követel magának ezért külön jogerő­kat. „A legmélyebb hálánkat és elismeré­sünket fejezzük ki a szovjet népnek — hangzottak a kongresszus szónoki emel­vényéről Khaled Bagdasnak, a Szíriai Kommunista Párt főtitkárának szavai — a gazdasági, a katonai és a technikai se­gítségért, amellyel országaink védelmi képességét növeli.” J­ó, hogy a Közel-Keletnél vagyunk — csattanhat a következő ellenvélemény. Nincsenek-e itt a szovjet fegyverek, re­pülőgépek és rakéták mellett szovjet ki­képzők, tanácsadók is? Nem jelent-e meg e térségben a szovjet tengeri flotta? Itt vannak. Megjelent. Csak éppen az a kü­lönös, hogy ezeket a szemrehányásokat legtöbbször annak az országnak politikai szóvivői, lapjai hangoztatják, amelynek 6. flottája sokkal régebben itt hajózik, amely szövetségeseivel hosszú idő óta katonai támaszpontok sorát tartja fenn e térségben. De nem a sorrendiség adja a dolog lényegét, hanem az itt-tartózkodás célja és tartalma. A Szovjetunió a hala­dást képviseli, a nyugatiak pedig fékezni szeretnék ezt a haladást. Az Egyesült Arab Köztársaság népe és kormánya és a segítségére siető szovjet nép és kormánya sokat tesz a közel­­keleti rendezésért. Szívesebben, sokkal szívesebben fordítaná ezeket az össze­geket a békés gazdaság fejlesztésére. Nem mondható el ugyanez az imperialista po­litikai-katonai erőkről, a különböző lob­­bykról, amelyek az Egyesült Államokban a fegyverkezés tempóját diktálják, e konfliktusban az amerikai álláspontot hangszerelik. De végül is próbálják ki, hajtsák végre a Biztonsági Tanács 1967- es határozatát és e mellett ne hagyják figyelmen kívül az SZKP Központi Bi­zottsága beszámolójának következő mon­datát: „Ennek elérése (a közel-keleti po­litikai rendezés nemzetközi garanciáinak kidolgozása — a szerk.), után nézetünk szerint megvizsgálhatnánk a további lé­péseket e térség háborús feszültségének enyhítésére, nevezetesen arra, hogy a Földközi-tengerből a béke és a baráti együttműködés tengere váljék.” E­gy világhatalomnak természetesen né­mileg más a nemzetközi státusa, helyzete, mint a többieké. Sokkal nagyobb a felelőssége, szélesebb a tevékenységi köre, impozáns a hatalma, szava másoké­nál nagyobb súllyal esik latba. Többet tehet, mint mások, és többet is várnak tőle. Paul Verges, a Réunioni Kommu­nista Párt főtitkára kifejtette a Kreml kongresszusi palotájában, hogy a nem­zetközi szolidaritás „valamennyi pártra — függetlenül attól, hogy milyen régi és milyen sok tagja van — nagy felelőssé­get hárít egymás iránt a harcnak azon a szakaszán, amelyet ő foglal el az impe­rializmus ellen küzdők közös rendjé­ben.” Ez így van. De a Szovjetunió szé­lességben és mélységben, mennyiségben és minőségben igen széles fronton helyez­kedik el. Vállalja az internacionalista kö­telezettségeket s ezt nem külön jogokért teszi, hanem az általános társadalmi ha­ladásért, a békéért. A Szovjetunió a világ első szocialista állama, s ez a kifejezés: „első" — időbeli sorrendet és erőmeghatározást je­lent, de azt is magában foglalja, hogy az utána jöttek, a többiek már támaszkod­hatnak az elsőre. Ez legkevésbé sem mond ellent annak, hogy minden munkáspárt felelősséggel küzd a maga helyén a nemzeti és a közös célért. A kis réunioni pártnak éppúgy meg van a maga hivatá­sa, mint a nagy franciának. A kisebbek ebben a kötelezettség megoszlásban nem érzik magukat kicsinek, hanem ellenke­zőleg: megnőnek az összefogásban. A nagy pedig hálával veszi tudomásul, hogy a világ valamely más felén is van barátja, erkölcsi támogatója, a közös eszme társ­hirdetője. Mert az eszme nem ismer ki­csit és nagyot. TATÁR IMRE

Next